Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)

1933-06-20 / 137. szám

1Kedd, 1933. 'junius 20. KElETlUjsm * Roosevelt elnök bizalmas utasítással Londonba indította Monley államtitkárt Holtpontra jutottak a valuta rögzítő tárgyalások A dunai államok gabonavám-isnióßa az előtérben UNITED STATES LINES I* elvilágositásokat utazásához a (London, junius 19.) Amerika nem akar megegyezést a valutastabiiizáció kérdésében és ezzel az egész londoni konferencia nehéz aka­dályok elé került. Amig az európaiakkal ez a tárgyalás holtponton állott meg, addig Japán­nal megkötötte Amerika a megállapodást. A japán iparvállalatok ugyanis erős mozgalmat indítottak, hogy a japán yen árfolyamát hiva­talosan és erőszakosan letörjék, mert a magas árfolyam a japán külkereskedelmet megöli. A japán valuta leörésót akarta a megegyezéssel Amerika megelőzni. Dunai államok gabonavám-uniója A Morningpost a dunai államok londoni külön tanácskozásaival kapcsolatban azt az értesülését közli: egyöntetűen az a vélemény alakult ki, hogy a vámfegyverszünet szá­mukra könnyebbséget nem jelent s ezért legalább is a gabonaértékesítés terén vámunióba fognak lépni. A közös gabonaértékesitési politika érdekében rendszeres konferenciák lesznek a jövőben a dunai államok delegátusainak részvételével. ebben a kérdésben megállapodás nem jön létre, hivatalosan nem fognak hozzájárulni a valuta­rögzitéshez. Japánnal meg van a megegyezés. A londoni lapok jelentése szerint Amerika megkötötte Japánnal azt a valuta-lerögzitési megállapodást, amit az európai államokkal nem kötött meg. Szabályozták a dollárnak a yenhez való viszonyát, mégpedig úgy, hogy 26 dollár 100 yen. Ezt a megállapodást Amerikában igen kedve­zőnek mondják. Az Egyesült Államok kormá­nya ellenszolgáltatásképpen azt kötötte ki, hogy Japán támogassa Amerikát az ottavai egyezmény megdöntésére irányuló akciójában. A nemzetközi dollar- és bélyegcsaló-banda leleplezését késlelteti a diplomáciai eljárás Chicagói világkiállításra a WAGONS-LITS I COOK összes Romániai ügynökségeinél szerezheti be. A nyomdai munkákat egy budapesti litográfiái intézetnél rendelték meg Holtpontra jutott a valutatárgyalás. Diplomáciai körökből szerzett értesülések szerint az amerikai kormány utasította a lon­doni vili ^gazdasági konferencián szereplő amerikai delegációt a valuta-stabilizációs tár­gyalások azonnali félbehagyására. Roosevelt elnök utasitása szerint, mindaddig, amíg Londonba nem érke­zik Monley amerikai államtitkár, akit az elnök külön megbízatással delegált valuta-stabilizációs tárgyalások folytatására, a delegáció nem tárgyalhat valutáról. Monley hajón már útban van Anglia felé­Kétségtelennek ]■'•' - :k, hogy az amerikai kormány a valuţp-stabi 1'rációhoz való hozzá­járulása előtt vámok feszálliíását és egyéb ke­reskedelmi könnyítéseket akar kicsikarni a ha­talmak kormányaitól.1 Ezzel az amerikai in­tézkedéssel a Londonban folyó dollár-rögzítési tár­gyalások egyelőre holtpontra jutottak. Roosevelt elnök attól fél, hogy az európai valuta-megegyezés megzavarná az ő gazdasági újraépítési terveit, ezért nem akart semmi ilyen lekötöttséget vállalni. Washingtonból jelentik, hogy az amerikai kormány nem tartja elsőrendű fontosságúnak és sürgősnek a valutást rtbilizáeió megkötését. A Londonba küldött amerikai világgazdasági delegáció nem irhát alá semmi olyan megállapodást, amely az amerikai érdekeket feláldozná. Az Egyesült Államok kormánya a hadiadós- ság-teljesitést kívánja szorgalmazni s amig (Kolozsvár, junius 19 ) A fél Európát be hálózó hamis dollár értékesítő bandanak le­leplezésében az utóbbi két nap folyamán némi szélcsend állott be. A csernovici hatóságoknál még mindig lázas tevékenységgel folyik a nyo mozás a szervezet összes tagjainak a leleple­zésére. Miiiit néhány nappal ezelőtt jelentettük, a hatóságok feltevése szerint, a hamis dollár és a hamis román okmánybélyegek között szo­ros összefüggés van. Habár nem valószínű hogy a dollárokat Budapesten készítette a jól megszervezett társaság, eddig minden kétsé­get kizáróan megállapították, hogy a román bélyegek az egyik budapesii litográfiái intézetből kerültek ki. Megemlékeztünk arról is, hogy az ötvenlejes névértékű bélyegek a forgalomba 20 lejes áron kerültek és azok nagy részét az ügynö­kök trafikokban, ügyvédeknél és számos ál- i lami hivatalban próbálták elhelyezni. A csernovici nyomozás során kiderült, hogy a hamis bélyegterjesztő szervezet igen élénk összeköttetést tartott fenn az egyik szi- guraínca tisztviselővel, akinek hatáskörébe tartozott az útlevelekre és tartózkodási enge­délyekre szokásos magasértékü bélyegek fel­ragasztása. A kihallgatás alá vont tisztviselő azzal védekezett, hogy tudomása sem volt ál­ról, hogy a bélyegek hamisak és azokért min­denkor a rendes árat, illetve bizonyos száza­lék levonásával,. kisebbített összeget fizetett ki. Állításának alátámasztására bemutatott egy noteszt is, amelyben pontosan fel volt je­gyezve a vásárolt bélyegeknek az összege, minthogy azokat az ügynököktől bizomáinyba kapta és ugyanakkor az összeg mellé be volt jegyezve az az összeg is, amit az igy kapott bélyegért fizetett ki. A hamis százdollárosoknak a romániai központja Bukarestben van. Innen szállították megbízható ügynökök a nagyobb tartományi központokra és helyezték el külökiösen magán­felek és kisebb bankok pénzfarainál, ahol nem tudták könnyűszerrel felismerni a hamisítvá­nyokat. Néhány nappal ezelőtt irtunk arról, hogy a pozsonyi terjesztőket, a két Friedmann- testvért a pozsetayi rendőrség letartóztatta és az ügyészségre szállíttatta, ahol vizsgálati fog­ságba helyezték. Ugyanakkor pedig, amikor a két Friedmann-testvért a rendőrség letar­tóztatta, Friedmann Géza, a harmadik Fried- mann-testvér Magyarországra szökött, ahol a rendőrség a csehszlovák hatóságok által ki­adott köröző levél alapján Egerben letartóz­tatta. Az érvényben lévő nemzetközi megegye­zések értelmében a letartóztatási parancsot diplomáciai eljárás kellett volna kövesse, amelynek során a letartóztatott Friedmann Gézát ki kellett volna szolgáltatni Csehszlo­vákiának. Letartóztatási parancs alapján az egyezményben lévő állam csak harminc napig tarthatja fogva a körözött egyéint, harminc nap után, amennyiben nem fejeződött be a ki­adatási eljárás, szabadlábra kerül a letartóz­tatott. Néhány nappal ezelőtt ezen az alapon szabadlábra került Friedmann Géza is, aki útját azonnal Románia felé vette, hogy a nyomokat itt is lehetőleg úgy tün­tesse el, amint azt Magyarországon is tette. Itt azonban kevesebb szerencsével járt, mert a nagyváradi hatóságoknak a k iadott cseh el­fogatási parancs alapján sikerült az állomáson éppen akkor letartóztatni, amikor útját Ko­lozsvárra akarta irányítani. A rendőrségen Friedmann még tagadott, nem ismerte be, hogy köze van a hamis dol­lárok terjesztéséhez. Vallomása során elmon­dotta, hogy járt Maramarosszigeten és Szaţ- máron is, azonban csak szigorualn ismerőseit és rokonait látogatta meg- A nagyváradi ha­tóságok azonnal érintkezésbe léptek a cseh­szlovák hatóságokkal és most már valószínű­leg igyekezni fognak a kiadatási dú'nnst rö­vid idő alatt lebonyolítani.

Next

/
Thumbnails
Contents