Keleti Ujság, 1933. május (16. évfolyam, 100-122. szám)
1933-05-10 / 106. szám
Szerda, '1933. május 10. KUETlUjSKG 3 Torda Aranyér bántalmak ellen a „Goedecke‘‘-féle „Anusol-Supposltor" (betét) minden' kor utolérhetetlennek bizonyult. A világ minden részében az orvosok nagyrésze „Anusol"-t ir elő és számtalanok azok az esetek, amelyekben ez a gyógyszer a gyógyíthatatlannak hitt beteget megmentette. — Az Irta: Hegedűs Nándor. AmiKor az első hirt vettem arról, hogy Tordán a községi választás alkalmából milyen rombolást, inzultálást és terrort kellett elszenvednie a mag5rarságnak, azonnal éreztem, hogy a román sajtó analógiát fog keresni ehhez az indokolatlan atrocitáshoz azokban az eseményekben, amelyek negyven évvel ezelőtt Tordán lezajlottak. El fogják mondani, hogy a történelmi végzet keze dolgozott abban, hogy ugyanott sepert végig a népharag, ahol közel egy félévszázaddal ezelőtt a magyarok barbár módon dúltak a románok soraiban. Nem csalódtam: alig pár nap múlva dermesztő reminiszcenciákat tárt fel a román sajtó arról a vandalizmusról és diabolikus eltökéltségről, amellyel a magyarok 1892-ben dr. Ratiu János házát Tordán a földdel egyenlővé tették, a románokat rettegésben tartották, életüket veszélyeztették, a hatóságok segítségével népité- letet tartottak. Megirták azt is, hogy a mostani tüntetés csak gyermekes utánzása volt az lS92-iki eseményeknek és valóban az igazság- osztó fátum nyilatkozott meg abban, hogy mindez újból Tordán robbant ki. Néhány napig vártam, hogy magyar oldalról valaki közbeszóljon a mult századbeli kilencvenes évek bünlajstromának ebbe a szapora és kíméletlen felsorolásába és a múltak vandalizmusáról szóló borzongató elbeszélésekkel szemben a történelmi igazság tényeit vetítse elénk. Minthogy azonban mindézideig ezt nem olvastam sehol, nem tudom magamnak megtiltani, hogy legalább szerény magam ne mondjam el azt, hogyha a két szomorú tordai esemény között párhuzamot vonunk, akkor a múltnak a jelennel szemben éppenséggel nem jut az a szégyenletes szerep, mint amit rá akarnak most aggatni. Az 1892. esztendőbeli tordai tüntetés históriájába ugyanis már a maga idejében rengeteg túlzást vittek bele, úgy hogy ez az incidens rémregény formájában terjedt el az egész román közvéleményben. Az előzmények, a háttér, a mozgató erő egyáltalában nem hasonlítható a jelenlegi tordai rombolások körülményeihez. 1892-ben világszerte űzött magyarellenes propaganda adott impulzust a tordai eseményekhez, mig most egy szerény községi választás szolgáltatott apropót a népszenvedély megrendezéséhez. A Memorandum —e magyar ellenes terjedelmes publicisztikai vádirat — elkészítése, megszerkesztése, terjesztése hosz- szu hónapokon át irritálta a magyarság hangulatát. A román nemzeti komité tudvalevőleg úgy határozott, hogy a Memorandumot nem a magyar kormánynak adja át, hanem küldöttség viszi fel dr. Ratiu János vezetésével Bécsbe és ott átnyújtja a császárnak. Az uralkodó nem fogadta a deputációt, de annál rikitóbb manifesztációk lobogtak fel Becsben a magyargyülölő osztrák politikusok közremii ködösével. Lueger főpolgármester védnöksége alatt nagygyűlést tartottak 1892 május 30-án Bécsben, ahol sértő hangú beszédekben ostorozták az embertelen magyar uralmat. A Práterben nagy fogadás volt ugyanezen a napon német, orosz, horvát, tót, szerb és cseh vendégek részvételével, szónokoltak és tósztoztak, az egész világ visszhangzott a szidalmazó beszédektől, amint Th. Pacaţian „Cartea de Aur“ cimii könyvében elbeszéli. Természetesen ezek a tüntetések igen nagy felzúdulást keltettek Magyarországon. Mindez egyáltalában nem indokolja meg, hogy ezért idehaza, Tordán, bárminő önbiráskodással vegyenek Elégtételt, de mégis nem lehet elhallgatni, hogy a két előzmény: az 1892. évi dörgő és dübörgő bécsi propaganda és az 1933. évi jelentéktelen tordai községi választás között volt némi különbség. De történelmi falsum az, hogy a bécsi küldöttség szereplése után olyan brutalitás garázdálkodott volna Tordán, ahogy annak idején lefestették és ahogy most is felcico- raázva megismételték. Mulasztás, hogy a magyar politikai történetírás néni foglalkozott kellőképen a tordai „rémnapok“ adatszerű feldolgozásával, pedig még a megbízható kortársak is élnek, akik tudják, hogy sokkal több része van a fennmaradt elbeszélésekben a tó- ditásnak és a passzionatus kiszinezésnek, mint a valóság tiszteletének. Nem régen is Moro- ianu Gheorghe kolozsvári kereskedelmi főiskolai rektor „Luptele de emancipare ale românilor din Ardeal“ cimii munkájában azt írja, hogy Ratiu házát Tordán részben lerombolták, ő maga alig tudta életét megmenteni cs családjával Nagyszebenbe menekült. Az egykori lapok még cifrább detailokat Írtak a tordai napokról. Bukarestben direkt kiadtak egy „Turda“ cimü lapot, amely szerint mészárosmesterek várták a tordai állomáson a visz- szaérkező Ratiu Jánost, hogy megkötözve vigyék a város főterére. Itt akasztófát állítottak fel és pánikot keltő fenyegetésekkel kürtölték tele a várost. A vandalizmus hihetetlen arányokat öltött. A kormány ügynökei a részeg csőcselékkel együtt járták be Torda környékét és ha nem küldenek ki nagyobbszámu katonaságot, akkor Torda és környékének román lakosságára borzalmas sors várt volna. A tordai tüntetés után gyűjtést indítottak a lerombolt ház felépítésére; Nagyszebenben és másutt fáklyásmeneteket rendeztek a memorandisták tiszteletére. így szólnak az egykori krónikák és ezeket olvastuk most is a román sajtóban. Ha azonban egyéb forrásokban kutatjuk, hogy mi is történt Tordán, akkor egészen más képet nyerünk. Mi azt a támadást is helytelenítjük és elítéljük, ami valóban megesett, de meg Kell állapítanunk, hogy ezeknek a túlzásoknak egy tizede sem állja a kritika erejét. Egyik történelmi mü szerint annyi a tény csupán, hogy Rafiu János háza előtt macskazenét adtak cs ablakait is beverték. Másik feltétlenül megbízható forrás is határozottan állítja, hogy ennél több abszolúte nem történt. Dr. Rafiut annyira nem tartóztatták fel és nem kötözték meg mészároslegények, hogy négylovas hinton (Nagykároly, május 9.) A Keleti Újság még a mult év áprilisában beszámolt arról a kulturbotrányról, amelynek Nagykároly volt a színhelye. Mint emlékezetes, ismeretlen tettesek éjnek idején a néhány évvel ezelőtt leszerelt és a városházában egy fáskamarában elhelyezett Kossuth-szobor fejét erőszakkal eltávolították és eltüntették. A megcsonkított szobor azóta ot.t éktelenkedett a fáskamarában, mig a szobor talapzata a Kossuth- kertben maradt. A páratlan vandalizmussal elkövetett merénylet tettesei nem kerültek rendőrkézre és talán már minden a feledés homályába merült volna, ha ma reggel újabb merénylet nem kavarta volna fel a békés polgárság jóérzését. Az éj folyamán, alig valamivel négy óra után, néhány fiatalember csákányokkal és baltákkal felszerelve, megjelent a volt Kossuth-szobor talapzatánál, hogy a hatalmas 5—6, egyenként is mázsás súlyú kőtömböt szétrombolják. Kísérletük részben sikeres is volt, két tömböt sikerült a talapzatról ledönteni. Az esettel kapcsolatban munkatársunk érdeklődött az illetékeseknél, ahonnan azt a meglepő választ kapta, hogy semmit sem lehet tenni, mert a talapzattól alig néhány méterrel posz- toló rendőr „semmit sem hallott“ és igy a tetteseket sem akadályozhatta meg romboló munkájukban. Néhány, hajnalban hazatérő polgár annyit azonban megfigyelt, hogy az ujaob szoborrombolást kifogástalanul felöltözött emberek követték el. Egy agronómot és egy tanárt fel is is„ANUSOL-SUPPOSITOK“ (betét) azonnal meghozza a kivánt megkönnyebbülést és rövid időn belül megszünteti a sokszor oly rettenetes aranyérbántalmakat. Használata egyszerű, tiszta éa olcsó. Ezenkívül az az előnye is meg van, hogy a beteg a kezelés alatt foglalkozásának üzését megszakítás nélkül folytathatja. A gyógyszertárban kimondottan „Goedecke"-féle „Anusol—Suppositor‘‘-t kérjen. Ismertető jele a piros doboz és a gyári piomba. ment haza. Senki Rafiu személyét meg nem támadta. Háza teljesen épségben maradt, az ablakokat kivéve. Legfeljebb csak a vakolatot rongálhatta meg egy-egy kő. Egy szemtanú azt beszéli, hogy amikor másnap Rafiu házát lefényképezték, az ablakba a dekoráció kedvéért néhány követ tettek, hogy a fénykép hatásosabb legyen. Nem igaz, hogy a magyar hatóságok bárminő rokonszenvvel kisérték volna a kinos és meggondolatlan támadást, mert Torda város rendőrfőkapitánya ellen fegyelmit indítottak és Hieronymi Károly, akkori belügyminiszter, Vadnay Andor miniszteri osztálytanácsost azonnal a helyszínre küldte a vizsgálat megejtésére. Akasztófa, vandalizmus, nagyarányú vérengzés elkészítése — mind mese, amit soha be nem bizonyított senki, amire semmiféle adat nincs. Szükségesnek tartottam ezt az objektiv visszapillantást, mert amint elitéljük ma is az ablakbeveréssel súlyosbított tüntetést, ami 1892-ben Tordán végbement, éppen úgy nem engedhetjük meg, hogy a két héttel ezelőtt elkövetett teljesen oknélkiil való pusztítást és verekedést a jórégen leperdült másik sajnálatos demonstráció riasztó és festői dramatizálá- sával enyhítsék, magyarázzák és elfogadtassák. mertek. Látták, amint kilenc csákánnyal és baltával estek neki a Kossuth-szobor talapzatának. Az egész város lakosságát igen megbotránkoztatta a legújabb kulturbotrány, amely elől a hatóságok behunyják a szemüket. Pedig a közelben van a rendőrség és a kaszárnya előtt is őrszem áll, akinek . - & & mm' ' feltétlenül meg kellett volna hallania a közel másfél órán keresztül tartó és nagy zajjal járó kopácsolást. Ezek után minden valószínűség szerint a megrongált talapzatot teljesen le fogják bontani és semmi nyoma sem marad annak, hogy Nagykárolyban valaha szobra volt a magyar szabadsághősnek, akinek Clevelandban felállított szobra senkinek sem sérti a szemét, de Nagykárolyban még a szobor talapzatát sem tűrik meg. HAJH ULLA*S, HAJKOR PA ELLEN A nagykárolyi Kossuth-szobornak még a talapzata is sértette az ottani túlzó soviniszta elemek szemét Másfélórán keresztül csákánnyal és kalapácsokkal dolgoztak az éjjel a talapzat ledöntésén, de a massziv kőtömbökből csak kettőt tudtak kiszakítani
