Keleti Ujság, 1933. május (16. évfolyam, 100-122. szám)

1933-05-04 / 101. szám

CsütöriöK, 1933. május 4. KnttiUjsSG HJKuunassamsMBi 7 UJ valutát a nyomorúság Désen Ha a bérlő a lakbérrel adós marad, jWf természetbeni szolgálta­tással — A mészáros bust ad, a kereskedő főszert, vagy textilárut, az iparos iparcikket — A dési felekezeti tanítóság megdöbbentő problémái — Ritkulnak a magyarság sorai Egy his város élete9 vergődése az újságíró szemüvegén, her észtül (Des, május 3.) Szamos- i újvár és Dés között a CFR gyorsjáratú vonata, az uj- tipusu motoros húsz perc alatt teszi meg az utat. Bo- rongós lelkiállapotban ül­tem fel a vonatra. Sajnál­tam az örmény városkát, ahol a nyomor szagát és az ,, . . enyészet nyomasztó légkö­rét szívtam magamba. Fáradtan néztem ki a vonat ablakán. Odakint a mező, szántóföld és az erdő most cserélt ruhát. A tavaszi nap aianykévéjéből ömlött alá a fénylő sugárözön, mint az uj életnek, a tavasznak a magvetője. Izgatóan párázott a föld, zöld pázsit borította a mezőt, hallani lehetett a rügyek pattanását, mindenfelé az uj élet illatát éreztem. így ér­keztem Désre. A dési állomás előtt ötven-hatvan fiaker all ®s tiz utas érkezik. Gyalog akartam be­menni a városba. Tessék felülni — nógatja az utasokat az elelmes bérkocsis — fejenkint 5 lej. Három ur szót fogad és a kocsiban mutat­koznak be egymásnak. A gazdasági krízis szele már itt megcsap. A tiz utasból heten Szent Péter lovain indultunk befele. A kocsik üresen haladnak el mellettünk. Az egyik azon­ban megáll mellettem. Csak tiz lej, egyedül, tessék felülni! Szamosujvár után Dés város meglepő for­mát mutat. Forgalma élénkebb. Délelőtt tiz órakor a piac színes, mozgalmas, a korzó ele­ven, az emberek arcán még a derű nyomai lát­szanak. Nem hiába megyeszékhely és tizenhét- ezer lakosa van. Színes katonai egyenruhák, jól öltözött hivatalnokok, elegáns és szép nők sétálnak az uccákon, a főtér pedig határozot­tan nagyvárosaias pózban tetszeleg az idegen előtt. Ha az ember azonban mélyebben néz Dés mai életébe, csakhamar kidarül, hogy itt sem fené­kig tejfel az élet. sőt... Tartsunk azonban sor­rendet. Dés — a lezüllött kispolgár. Dés, a város olyan mint a kispolgár. Szé- gyenli a nyomort és megőrizte a hajdani jó­lét látszatát. A Hungária, pardon Romania kávéház üres. Az egyik kopott asztalnál négy nyugdíjas újságot ölvas. A másiknál három kereskedő pusmog. Úgy látszik az üzlet rosszul sikerült, mert az osztozkodásnál huszlejesek forognak az asztalon. Egy vidéki földbirtokos, kinek az autója a kávéház előtt áll, sört iszik. A felirónő pedig unalmában rejtvényeket fejt. A szállodában, amely egy üzem a kávéházzal, rajtam kívül az nap egyetlen egy ember bérelt szobát. Ki innen az uccára. Ott még van valami élet. Nagytiszteletü Farkas Albert esperessel találkozom. Csakhamar megtudom, hogy baj van a felekezeti iskolákkal, de hadd beszéljen a nagytiszteletü ur: — Bizony nyomorúságos időket éltünk me®, nem tudjuk fizetni az iskoláinkat, mert annak idején a református egyháztól 120 hold földet vettek el, az egyháznak, mint iskola* fenntartónak a bankokban rekedt fél­millió leje. — Igaz, hogy az egyháznak a főtéren egy egész sor háza van — mondja tovább —, de a bérlők nem tudnák fizetni, ötven-hatvan la­kónk van, köztük nagyon sok kereskedő, ipa­ros, de a lakbérhátralék folyton emelkedik. E pillanatban a bérlőinknél nem kevesebb, mint négyszázezer lej van kint s nem tndjuk fizetni az iskoláink dologi és személyi kiadásait. Közben a református iskpla udvarára érünk. Régi, hatalmas épület. Hozzánk csatla­kozik Szabó György iskolai igazgató, Szmola- csek János is itt van, a katholikus iskola igaz­gatója és Nagy Kálmán tanító. Csakhamar ki­derül a beszélgetésből, hogy a tantestület tag­jai nem kapják pontosan a fizetésüket. Szabó György igazgató ur szókimondó ember. — Bizony, hónapokra nem kaptuk meg a fizetésünket. Minket már alig lehet megmen­tenni ... Ezek a komor szavak a magyarság lelki- ismeretének az ablakán figyelmeztetőleg ko­pognak. — Az itt élő magyar társadalomnak kell segiteni a tanítóságon, meg kell menteni a felekezeti iskolákat, — hangzanak el a kemény és őszinte szavak — mert ha nem tudjuk fenntartani iskoláin­kat, akkor vége itt a magyarságnak... Az egyik bus magyar felém fordul és kihivóan mondja. A dési uj valuta. —■ Erről írjanak az újságok. A magyar tanítóság megrázó drámájáról, mérhetetlen nyomoráról, elhagyatottságáról, mert ha ezen a fronton baj lesz, ha a fiatalság kertészeiről nem gondoskodunk, ha pusztulásra kárhoztat­juk őket, akkor a jövő magyar generációt, az eljövendő életet adjuk fel... — Nem szabad csüggedni — nyugtatja, meg a felizgult kedélyeket Farkas nagytiszte­letü ur. Az igaz, hogy pontosan nem tudunk fizetni, de a tanítóknak van lakásuk, kapnak élelmiszert, húst, fűszert, cipőtalpat, az iparo­sok pedig hitelben dolgoznak. — Hogyan? — kérdezem elképedve. — Megmagyarázom azt is, tessék csak figyelni. . , , . — Amint már említettem, az iskolafenn­tartó egyháznak, igaz nincs pénze, de vannak nemfizető bérlői: mészárosok, fűszeresek, ipa­rosok. őket sem dobhatjuk az uccára. Sokat töprengtem és sokat harcoltam az egyházi gyűléseken, amig elfogadták a terveimet és ja­vaslataimat Én Désen uj valutát teremtet­tem... . . Ekkor már a noteszt is előveszem, hogy ]e­budapesti NEMZETKÖZI VÖSÖR május 6-15« Több mint ezer gyáros és iparos kiállító. Tömegárak* — Minőségi cikkek Magyar mezőgazdasági exportáruk be« mutatója. Exportüzlet pengő ellenében Nagyszabású divatfelvonulások. Kozmetikai kiállítás.—Repülőgép kiállítás. — BélyegkiálUtás és bé­lyegtőzsde. —Telepítési és építke­zési kiállítás.— Mintatanya— Ön­tözés, fásítás. — Baromfi- és apró- áHat kiállítás. - Borcsoport.- Kis- ipari galéria. — Háziipari csoport Nagyszabású utazási-* vízum«* szórakozási és gyógyászati kedvezmények a vásár­igazolványok alapján május 1—20-ig. Vásárigazolvány és iel világosi tás kapható: Cluj-Kolozsvárt: „Hermes“ Biroul de Voiaj şi Cassa de Schimb, Cal. R. Ferdinand 13-nál és Agences des Wagons-Lits, P. Unirii 18. gyezzem fel pontosan, hogyan lehet uj valutát teremteni. — Nem boszorkányság ez — mondja Far­kas esperes. A kereskedő-, az iparosbérlő, aki nem tud fizetni pénzzel — fizet természetben. Mészáros húst, a kereskedő fűszert, az iparos iparcikket adhat a tanitóknak és a papoknak, akik így nem halnak meg éhen, nem járnak rongyos ruhában és lyukas cipőben. — Hát ez igaz — mondják a tanítók csen­desebben —, de a fizetés mégis csak fizetés, ha van, mert a kulturembernek vannak más igé­nyei is. Másra terelődik a szó. Ebben az iskolai év­ben a hatóságok Désen is elővették a név- vegyelemzést. Ha az apa, vagy az anya neve románhangzásu, hiába vallják magukat ma­gyarnak, nem szabad felekezeti, csak román állami iskolába beíratni a gyermekeket. A Magyar Párt vezetőinek intervenciójára még ebben az évben nem hajtották végre szigorúan a rendeleteket, de már is kilátásba helyezték, hogy a jövő iskolai évben már tüzön-vizen ke­resztül erőszakolják a szigorú miniszteri ukázt. Pedig már most is pusztulnak itt a ma­gyarság sorai, mert évenkint csali a reformá­tus egyház kebeléből, részben kényszerűségből, részbeni anyagi, vagy közéleti érvénye­sülés miatt, tizenötön, tizenhaton térnek át a gör. katholikus, vagy görögkeleti vallásra. Politikai mozgalmak. Később felkeressük dr. Bene Ferencet, a Magyar Párt dési tagozatának az elnökét. Lelkes magyar ember, aki minden közéleti és politikai mozgalomnak az élén halad. Arról beszél, hogy a dési magyarság kulturális ügyeit az egyházak intézik. A különböző nő- szö.vetségek gyakori időközökben felolvasáso­kat tartanak és műkedvelő előadásokat rendez­nek. Az iparoskor az elmúlt évben mindössze csak három estélyt rendezhetett, mert leg­újabban az engedélyeket a minisztériumokban adják ki. Nagyon nehézkes az eljárás. A ro- mánnyelvii kéréshez csatolni kell a versek, da­lok román saövegét, az egész műsort román fordításban, ami nagyon nehéz és körülmé­nyes. Különben a dési magyarság és románság között — mondja Bene Ferenc elnök — szívé­lyes az érintkezés, nincsenek éles harcok, amire jellemző, hogy négy év óta nem oszlat­ták fel a dési városi tanácsot, amelyben a ki­sebbségek paritásos alapon foglalnak helyet. Dr. Biró József, a megyei és városi tago­zat alelnökét is felkeressük a lakásán. — Désen a Magyar Párt kitünően meg van szervezve — mondotta. A választások idején egy táborban vagyunk, csak az a baj, hogy nincsen elegendő pénzünk, pedig a kisebbségi politikához, mint mindenhez, pénz kell. Nem hallgathatom el azonban — mondja óvato­san —, hogy a falu magyarsága összetartóbb és pártszempontból megbízhatóbb. Különben a városi tanácsban a kisebbségek részéről helyet foglalnak dr. Bene Ferenc, Biró József, Far­kas Albert, báró Pölnitz Károly, Váradi Ká­roly, Kassjarovich Sándor, Fülöp Sándor, dr. Kübacher Árpád, Gombár Sándor és a bevá­lasztott két szocialista is velünk együtt dolgo­zik. Tanácsüléseken mindig lehet magyarul beszélni. Én a magam részéről udvariasságból romáínul szólalok fel, mert sok esetben a ro­mánok magyarul tárgyalnak. Délután Nagy Péter, dési tudósítónk, a gyönyörű fekvésű Rózsahegyre vezetett fel, ahonnan látszik az egész város. Innen a ma­gasból a tavaszi napfényben gyönyörű város Dés, egyike a legrégibb erdélyi városoknak. Impozáns a főtéri temploma, régi épületei és külön említést érdemel az Árpádházi királyok idejéből visszamaradt kápolnája, amelyet nem régen restauráltak. De erről külön fogunk még megemlékezni. A város mellett kígyózik a Kis-és a Nagy számos eggyéölelkezett folyója. A város fölött kéklik a Cichegység, jobb olda­lon a messze távlatban látszanak Alör, Ko- sály, Szeleceke és Kackó községek. A Rózsa­hegyen a hátunk mögött fekszik a városi te­mető. Innen nézve Dés nem változott az utolsó évtizedben semmit. Ragyog és csillog a tavaszi napfényben. A derűs külszín alatt azonban a nyomorúság, a gond és a gazdasági krízis tép- desi a désiek életét is. De ebből a halottak nem látnak semmit... Olajos Domokos.

Next

/
Thumbnails
Contents