Keleti Ujság, 1933. április (16. évfolyam, 75-99. szám)

1933-04-26 / 95. szám

KeletiUjsjeg Szerda, 1933. április 26. CORSO MOZGÓ ríHETTO lEUí§EIVE Követelték Várták Megjött a Minden idők leggyönyörűbb filmalkotása. A szeretet, hit, testvériség jegyében átfog minden vallási, faji és társadalmi különbséget. Ma szerdán premier!! Amerikai produkció. — A kartellpártok távolmaradása miatt nem alakulhatott meg Kolozsvár uj tanácsa. Az újonnan megválasztott városi tanácsnak a kolozsvári városházán ma délelőtt tiz órakor kellett volna összeülnie Az alakuló gyűlésen azonban a blokkisták 11 emberén és a két hi­vatalból kinevezett városi tanácsoson kivül más nem jelent meg s igy azt nem is tarthat­ták meg,. A kartellpártok intézőbizottsága ebből az alkalomból a következő nyilatkozatot adta ki: „A kartellpártok intézőbizottsága úgy ha­tározott, hogy a városi tanácsnak a mai napra egybehívott alakuló gyűlésén nem jelenik meg. A kartellpártok vezetősége a választás ellen minden jogorvoslatot igénybe vesz az illetékes birói fórumok előtt, minthogy az ügy jelen esetben is a legfelsőbb fórum, a semmitőszék előtt fekszik elbírálás végett. Ezzel az állásfog­lalással a kartellpártok vezetősége a városi polgárság tiltakozását kívánja kifejezésre jut­tatni a választás rendjén elkövetett visszaélé­sek és törvénytelenségek ellen, amelj-ek meg­hiúsították a városi polgárság szabad akara­tának megnyilvánulását, mert azon meggyő­ződésben van, hogy egy egészséges városi auto­nómia csakis a városi polgárság szabad és ha­misítatlan akaratmegnyilvánulásán épülhet fel. A kartellpártok intézőbizottsága.“ ROYAl, MOZ«« ]| JAa, |[ Fafaereszteh ________ Következő műsor: F. i». J. nem válaszol a XX. század legnagyobb technikai filmje. (ÚSZÓ SZIGET AZ ÓCEÁNON). — Az életunt egyetemi hallgató harakirije a fürdőben. Ma reggel, alig valamivel hét óra előtt a Diana-fürdő pénztáránál jelentkezett egy fiatalember, aki kádfürdő jegyet kért a pénztárosnőtől, majd visszavonult kabinjába. Nem sokkal azonban ezután a fürdő egyik al­kalmazottja arra lett figyelmes, hogy a fiatal­ember által elfoglalt kabinból hörgés zaja hal­latszik ki. A megrémült nő azonnal fellár­mázta a fürdő személyzetét. Betörték az ajtót s a fürdőkád véres vizében haldokolva talál­ták meg az életunt fiatalembert, aki mindkét karján és lábán felvágta az ereit s bicskáját gyomrába is beleszurta. A hatósági vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az életunt fiatalember László Imre Sándor, 21 éves egye­temi hallgató és egy kisküküllőmegyei köz­ségből való; Két búcsúlevelet hagyott hátra, egyiket a Kolozsváron lakó falubelijéhez, a másikat egy nőismerőséhez intézte. Mindkettő­ben arról panaszkodik, hogy nyomora miatt szánta el magát a végleges lépésre. Azonnal orvosi kezelés alá vették és remélik, hogy megmenthetik az életnek. — Gyenge Anna erdélyi vendégszereplése egyelőre elmarad. Budapestről jelentik: Egész Erdélyben nagy érdeklődéssel várták Gyenge Annának, (Anne Rosella), a világhírű erdé­lyi származású operaénekesjnőnek, aki a Met- ropolitain színház tagja, körútját- Gyenge Annának ma este 7 óra 20 perckor kelleít volna a budapesti rádióban énekelnie, de hir­telen megbetegedett. Orvosai szerint egy-két hétig őriznie kell az ágyat. Valószínű azon­ban, hogy a nagyhírű művésznő elmaradt koncertjét két hét múlva Kolozsváron és a többi városokban meg fogja tudni tartani. (Washington, április 25-) Roosevelt és MacDonald a szakértőkkel folytatott tanács­kozások után rövid közlést tettek, amelyben megállapították, hogy a tanácskozások a leg­mélyebb megelégedéssel értek véget. A ta­nácskozásokon szóba kerültek a világgazda­sági árak, az egyes bankok követendő politi­kája, a leszereléssel kapcsolatos kérdések. Végleges megállapodásnak azonban az egyez­mény nem tekinthető, mert csak előkészítő jellegű volt, véglegesen majd a júniusban összehívandó világgazdasági konferencia van hivatva dönteni. A tárgyalásokat MacDonald és Roosevelt hétfőn este is folytatták és hivatalos kommü­niké hangoztattta, hogy a tárgyalások „csodá­latraméltó“ mértékű n sikerültek. A tárgyalá­sok befejeztével a Fehér Házban bankett volt, ír * Az uj adótörvény (Mon. Of. 65/933) ma­gyar fordítása kapható dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Memorandului 24. Ára 60, vi­dékre 70 lej. Marcell és Ervin napja Könyvtárak és múzeumok nyitva: Egyetemi- és EME könyvtár: d. e. 8—1, d. u. 3—8. Az Egyetemi Könyvtár népkönyvtára: d. u. 3 __9. Archeológiái Muzeum: EME-, érem-, régiség­éé képtára, Cioflec-képtár: d. e. 9—1. Botam- kus-kert, Botanikai Muzeum-, EME-növénytár: d. e. 7—12, d. u. 2—6. EKE-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1, d. u. 3—5. „Museul Etnografic.": d. e. 9—1, d. u. 3—6. Az erdélyi ref. égj házkerületi Nőszövetség el­nöki konferenciája. Dr. Makkai Sándor püspök, előadása a ref. theológia dísztermében, este 7-kor. Magyar Színház: Bank-bán. Komán opera: Svanda, a dudás. Dacia (Magyar Szinház-mozgó): Pánik a vá­rosban. — Corso: Ghetto szive. — Royal: Fake­resztek. — Edison: Ahol üzlet van, én is ott va­gyok és Mámorkeringö. — Select: Emma. — Uránia: Csábítson el kérem. — Carmen: Halál- völgy utasa (Tom Mix). Inspekciós gyógyszertárak: Fortuna (Főtér), Sotropa (Hunyadi tér), Hygea (Széchenyi tér) és Mircea (Ferdinand király ut). (Budapest, április 25.) Érdekes kísérletet j valósított meg a május 6-án megnyíló Buda- - pesti Nemzetközi Vásár vezetősége. Arra tö­rekedett, hogy a vásár keretében ne csak a kereskedő és iparostársadalmat érdeklő gyár­ipari cikkeket, hanem olyan csoportokat is vonultasson fel, amelyek a vidéki és városi la­kosság is minden egyes rétegét egyaránt ér­dekelhetik. A közel 20 különböző ilyen árucso­port és kiállítás közül talán a legérdekesebb­nek az építőipari bemutató keretébe foglalt számos külön akció ígérkezik­Méreteiben a legnagyobb ezek közül a min­tafalvak és mintatanyák bemutatója. Ez a ki­állítás nemcsak modellekből cs tervrajzokból, hanem egy valódi építőanyagokból és a való életnek megfelelő méretekben felállított min­tatanyából áll. Ott találjuk a gazda lakóházát az istállókkal, szérűkkel, az udvar minden tar­tozékával — mintaszerű kiállításban, amely­ből minden gazda megláthatja azt, hogyan építkezzék, mivel egészítse ki eddigi gazdasági épületeit és udvarát és megtanulhatja egyben azt is, milyen újításokat, egyszerűsítéseket nyújt e téren az ipar oly olcsó áron, amely ki­fizetődővé teszi az uj beruházást. A vásár építőipari csoportjának egyik­másik érdekessége az újszerű, olcsó és mégis amelyen MacDonaldon és Eoosevelten kivü! Herriot, Benett, kanadai miniszterelnök is résztvettek. Washingtonban ez volt az első al­kalom, hogy a négy államférfit! fesztelenül tanácskozhatott egymással. Roosevelt és MacDonald bizalmas eszme­cseréje lezártnak tekinthető, most már Roo­sevelt és Herriot több négyszemközti megbe­szélésen vitatták meg az aktuális gazdasági és politikai problémákat- Beavatottak tudni vélik, hogy Anglia és Amerika között uj, rugalmas leszerelési javaslat jött létre, amely minden valószínűség szerint lehetővé teszi, hogy Franciaország is elfogad­hassa. A kiszivárgott hírek szerint MacDonald és Herriot tanácskozásának konkrét eredmé­nyei a következők: 1. A dollárt és a fontot természetes alapor stabilizálják, tehát jelenlegi értékelésük sze- rint. 2. A két állam nem tesz olyan lépést amely szándékosan lenyomja a valuta vásárló- képességét, nehogy ezzel a másik államinál gazdasági károkat okozzon, 3. Elhatározták, hogy a világgazdaság, konferencián a vámfalak lebontása és a vi lággazdasági helyzetnek nemzetközi hifidéit utján történő felsegitését javasolják. 4. Kereskedelmi szerződések teljesítésénél valamit adósságok rendezésénél az ezüstber, való fizetést bizonyos mértékig fenntartják Washingtonban nagy feltűnést keltett hogy a kanadai pénzügyminiszter bejelentette hogy Kanada már két héttel ezelőtt felfüg gesztette az aranyutalványok beváltási köte lezettségét. Ez egyet jelent azzal, hogy mosl már Kanada is letér az aranyalapról. — Szabadlábra helyezte a vizsgálóbíró as újból letartóztatott kommunistákat. A vasút mühelymunkások sztrájkja miatt letartózta tott és Désre internált, majd a táblai vádta nács által szabadlábrahelyezett és a mult hé ten újból őrizetbe vett kommunisták ügyéve kedden délelőtt foglalkozott Boca vizsgálóbin és elrendelte közülük 15-nek a szabadlábra he lyezését. A vizsgálóbíró egyedül Schwart: nyomdászt tartotta továbbra is vizsgálati fo.g Ságban. A szabadlábra helyezésnek egyelőn nincs gyakorlati eredménye, mert az ügyészség; megfellebbezte a vizsgálóbíró határozatát s igj a kommunisták a táblai vádtanács döntéséig zár alatt maradnak. * MacDonald és Moosevelf elhatározták a nemzetközi inflációt „Csodálatra méltó mértékben“ ért egyet az elvi kér” €lésekben a két állam fér fiú — Kanada pénzügymi­nisztere bejelentette az arany alapról való letérést

Next

/
Thumbnails
Contents