Keleti Ujság, 1933. április (16. évfolyam, 75-99. szám)
1933-04-02 / 76. szám
KnmUjsXG 9 XVI. ÉVF. 76. SZÁM. t»CW 'e?.. <re\t;-.,>e'e cé' . v>" * t6'o5°«\e'’vo' «\®9 uz Bence esetei I Akkor ismerkedtem meg. Üz Bencével, amikor a doktor a tüdőesúcshurutommal felrendelt nehány hétre a havasok közé. Benei volt a szállásadó gazdám. Főzött, mosott rám és együtt laktunk az erdei szálláson. Legény volt ő is legény voltam én is, neki is volt szerété je, nekem is. Olyan életet éltünk a gyönyörű erdők közt, mint az angyalok. Drága jókedve volt mindig, szép piros arca ragyogott és fáradhatatlanul ta- niígatott az erdei életre. Csodálatos tudománya volt, amit könyvből nem lehet megtanulni, mert egyenesen az ősember elődeitől örökölte. Egy fejszén és két kezén kívül nem volt más szerszáma, de olyan vadhúst ettünk mégis, amilyent akartunk. Nincs az a szerelmes őz, amelyik úgy tudott volna sirni. mint ő. Az elvakult bakkoţf úgyszólván a markába sétáltak. Makogott, mint a nyúl és diirgés idején, magaköré gyű,[főtte az Összes vadpávákat. A magyarótyüköt kővel hajította agyon, ha kedve szottyant rájuk. A halat sem úgy fogta, mint más ember, hálóval, horoggal, műrovarokkal, csak belenézett a patakba s azt mondta: — Itt van! Azzal vetköződni is kezdett. Mikor úgy állott ott, mint ahogy az Isten megteremtette, ösz- szegyüjtött nyolc-tiz akkora követ, mint a fejem. Előbb azonban „megvetette“ a vizet. Az özön fát a göbőböl eltakaritotta, ezt hívják viz- vetésnek. Arra felkapöosta a köveket és hatalmas erővel beleveríe a vízbe, hogy fehérren forrott, habzott tőle. — Megvannak! — mondotta és belebújl !a vízbe. Puszta kézzel, a kopoltyujoknál fogva kettőnként szedte ki az akkora halakat, mint a karom. Tizet, tizenkettőt is egy göbőböl. — Buta állat a hal! — mondotta megvetés»- sei, mikor csodálkoztam. — A kődobálásoktój úgy egymáshoz bújnak, mint a juhok. Az ember fajinál végigcirokálja a hátukat, uiig a kopoj tyujukhoz ér és szépen kiszedi. A rákászásnak is számos módját ismerte, de nem szerette a rákot. — Száz rák sem ér meg. egy font húst! --- szokta mondani, de fogta őket száz számra, mert ,,az urak a gamat dolgokat szeretik“. A pénzt, amit vadfogásból kapott, szorgalmasan gyűjtögette, faodukban, hol rejtegette, mert a „jövő farsangon“ meg akart házasodni, el akaría venni a szeretőjét. Én nem. Ebben kii- lömböztünk. Abból is szépen keresett, hogy az úri vadászokat ka- iuzolta. — Mit akar lőni a naccságos úr?— kérdezte meg mindenek előtt. A legtöbb medvét szeretett volna elejteni. — Az a kérdés, hogy mennyit szánt reá, — ellenkezett Úz Bence. Minden vadnak megvolt a tarifája. Ha a vadász sajnálta, még csak nem is látott vadat. Nem volt az a hires kutya, melyik hajtani tudott volna, ha Bence nem akarta. Csak reánézett a kitünően idomított ebekre, s azok még a szájukat se tudták megmozdítani, úgy megigezte. Volt azonban vadász, aki alkudott. Ha Űz Bence ötszáz lejt kért, hogy medvére vezesse a vadász tekintélyesen lesemmizte, hogy elég lesz kétszáz is, Benei alázatosan engedelmeskedett. — Elég lesz isiálom kétszáz is! Hajnalban indulunk. Este olyan borzalmas történeteket és eshetőségeket mondott, hogy vagy végkép megijedett a vadász és reggelre rettentő főfájást szimulálva azt mondta: „Hagyjuk máskorra!“ vagy állotta a bátorságot, ha kissé sápadtan is. Ha nem ije- dett meg, akkor jött a „gcigyapróbamég a tör- netel|nél és rémítőbb instrukciókkal kezdődőt. j— Ezt a disznóölő kést szúrja a csizmaszárába — nyújtott át egy félcles nyársat — s ha a lövés után a medve nem esik el ... mert soha sem szokott elesni . .. igyenesen vágja bele a két első lába között a sz.ivibe . .. Azzal ne törődjék, hogy a fél arcát, vagy vállát lehúzza a körmivel, csak vágja belé a temerdektiizit, mert ha nem ;abba‘ minutába vége van! — Robbanó golyós fegyverem van — hebegte a vadász kevéssé elváltozva színében. — Az mind lehet! — Három sem elég abból egy valamire való vérmedvének . .. Csak szorítsa a kést.. . Azzal nem kell törődni, hogy cgy-két font hús eljön az emberről. A vadászok ilyenkor igen komolyak és szó- talanok szoktak lenni. Van olyan is, akinek már ennyitől is fájni szokott a hasa. Hu még mindig nem tágított a vadász, szelídén, de különös, sajnálkozó nézések közt megkérdezte: j — (íyermekci vannab-c a naccságos úrnak? A vadász rendesén meglepődött, j — Miért kérdi? !• —■ Szegények! — sóhajtott ilyenkor szomorúan Űz Bence. Vannak azonban kutvakóuok emberek, kik még erre sem tágitnak. Az ilyent aztán „állásba“ állította és* elvé- gezţp az utolsó ecsetvonásokat is a lelkén. — Tartson ki a naccságos úr! Ne féljen! . . . l'gyis csak egyszer halunk meg!... Azt a nagy kősziklát látja-e? No abban aluszik ... Én mosi megyek, felkötöm, s igyenesen erre rohan .. . Másljcjt útja nincs... Csak arra ügyeljen, hogy el ne üsse. ha erre rohan, mert akkor lepedőben iiszik haza!... Én kezdőm a hajtást! Mindjárt cl is tiint a még sötét erdőben, de nem ment tovább ötven lépésnél. Ott nekiállott egy Vén bükkfának, döngetni kezdte a fejsze- fokkal cs olyan szörnyű ordítást; kiáltozást vitt végbe, mintha húsz ember egyszerre megbolonlímlapest Svábhegyi Szanatórium Speciális kezelések, speciális berendezések astknaa, migrén, szénalázas betegek részére. dúlt volna. Közben figyelmeztetéseket kiáltott a vadásznak. — Viigyázz!... Itt van!,.. Megvan!... -— Most kihajtom!... A szerencsétlen vadász hátán felborzolódott a szőr attól, ami ezután következett. Üz Bence a medve képiben elkezdett először dörmögni, szuszogni, bömbölni, pökdösni, ember képében jajgatni, bokrot zúzni, hörögni, mint a megszúrt disznó, majd egy hatalmas szikladarabot alája dugott fejszenyéllel megbillentett. s az irtózatos csörtetésel lezuhant a szakadékba... A vadász homályosan látta is a guruló fekete tömeget és magában hálát adott az Istennek, hogy arra tört ki a medve; de Benei ráordított:-— Eleibe! Eleibe! Ne ereszd!... Ne hadd!... Kerüljön eleibe! ... Löjjön reá!... Löjjön már!... Nehány mérges dörmögési közben belevegyített az emberi szóba s maga is nagy dérrel- durral utána rohant a medvének, s jót kacagott mikor a vadász ijedtében belelőtt valami fekete csutakba. A zaj távolodott. Végre megszűnt. Fáradtan, mérgesen, csapzottan, bokorágtól véresen került vissza végre Üz Bence. Mindjárt a vadászra támad-t, ki közben megnyugodott és visszanyerte természetes színét. —- Mért nem lőtt rá! ... Igyenöst a markába csúszik az üllepin a 'nagyáldottnagy medve, s ő nem lő reá!... Az ötszáz lejt kivette a zsebemből . .. Hij azt a mindenit! ... Csak akkor nyugszik meg, mikor a „fájdalom dijat“ a vadász nagylelkűen beígéri. A baj azonban ezután következik. A vadász — látva, hogy első alkalommal nem ette meg á medve, — rendesen vérszemet kap és most ő áll az erdő felé. —■ Holnap törik-szakad megkerítjük a medvét. — Annak már bottal ütheti a nyomát! — kesereg Űz Bence. A vadász azonban nem tágit. Beígér valami kecsegtető összeget, amit biztosan meg kap Üz Bence, ha rálőhet a medvére akár elesik a medve akár nem. Benei ettől megpuhul. A jó konyakot se sajnálja az úri vadász. — Még egyet tudok! — szokta szelíden mondani Benei. Tud is. Ö ne tudna?... Az igazi medvét azonban a maga számára szokta tartogatni... Eszeágában sincs, hogy meglövesse, de az ilyen jóbolondnak mégis alkalmat kell adni, hogy legalább reá löjjön. Most módszert változtat. El kezdi dicsérni a vadászt. —• Méges kemény ember a naccságos úr! A firhangját ennek a világnak,; sok embörrel volt má dolgom, de ilyennel, mint a naccságos úr sohase... Jól esik a vadásznak az efféle beszéd. Hogyne esnék jól... Maga is elhiszi, hogy ő a legbátrabb, a legkeményebb ember Romániában s olyan nyugodtan alszik az izgalmak után, mint az tédesanyja ölében. Azalatt természetesen Űz Bence titokban „megigazítsa“ a vadász veszedelmes töltényeit. A golyókat kiszedi, de csak kettőből. Tisztában van vele, hogy két hiábavaló lövés után vagy menekülés a vége a vadászatnak, vagy nem lesz már mivel lőni. A medve mindenképpen épen marad. Másnap elviszi a barlang közelébe s elhelyezi a vadászt egy olyan sziklán, hogy a medve; ha madár volna se tudna oda felmászni és a tegnapi idegölő zaj mellett nagy fifikával k\- szökteti a medvét... A vadász ugv érzi, hogy a homloka megvastagodik, a teste fagyni kezd és hiába meregeti a szemét, alig lát vele, eszébe jut, hogy éppen most kellene kifújnia az orrát, Megérkezett az ananász és vérpiros narancs különlegesség. Kizárólag1 Güotícs és Papszt üzletéhen kapható Főtér 16,
