Keleti Ujság, 1933. március (16. évfolyam, 49-74. szám)
1933-03-04 / 52. szám
KElETlUjSMG C 52. SZÁM. Régi bécsnek minden bája, csengő-bongó muzsikája. a Seliönbruniii álom A. Select Mozgó brilliáns filmje. Ezen filmet Jtlartho Eggerth Hans Jankermann Hermann Thfmlg Verebes Ernő kitűnő alakítása és pompás összjátéka a szezon legsikerültebb filmoperelijei közé sorozza• Fegyelmi utón büntettek meg ötvenkét vasúti munkást, akiknek állítólag szintén szerepük volt a kolozsvári sztrájkban Tizenöt embert két hónapra kijártak, a többit fizetéslevonással büntették (Kolozsvár, március 3.) A néhány héttel ezelőtt lezajlott vasúti munkás-sztrájk és uccai zavargások ügyében csak most nyert befejezést a vizsgálat. A sztrájk tulajdonképpeni szervezőit és az ueeai tüntetés rendezőit, számszerint harmincnégy embert, mint ismeretes, Bukarestbe szállították, ahol a hadbiróügyész rendeletére a jilavai fogházban várják az izgatási pör tárgyalását. A rendőrségi vizsgálattal párhuzamosan a vasúti műhely igazgatósága úgynevezett házi fegyelmi eljárást inditott, megállapítva, hogy a Bukarestbe szállított embereken kívül még ötvennégyen működtek közre a sztrájk megszervezésében. A fegyelmi vizsgálat befejése után felvetődött a megtorlás gondolata. Egyes hivatalos személyek véleménye szerint ezeket az embereket is le kellett volna tartóztatni. A rendőrségi megállapítás szerint azonban csak mellékszereplői voltak az ügynek. Éppen ezért Ostropovici mérnök, a műhely igazgatója fegyelmi utón büntette meg őket. Tizenötöt közülük két hónapra kizázT a műhelyből, buszát egyhónapos és tizenhetet kéthetes fizetésvesztésre Ítélt. Ezek a munkások továbbra is megmaradnak a műhely kötelékében. Tizenegy párt küzd a német választásokon Az állampárt és a szociáldemokraták közös választási listával mennek a küzdelembe (Berlin, március 3.) A német választási küzdelmek, amelyek előreláthatólag a német parlamentarizmusnak hosszú időre szóló utolsó felgyulásai, javában tartanak, sőt ma be is fejeződnek, hiszen március ötödikén van a választás. A választási listák a mult esztendőkhöz viszonyítva nem mutatnak jelentősebb változást, legfeljebb arról van szó, hogy az uj szük- ségrelndelet értelmében az apró pártok nem adtak le jelölő listát. A nemzeti szocialista listák élén Hitler Adolf áll, aki mint pártelnök először kandidáltatja magát, mert a jelölést eddig mindéin esetben elvi szempontokból elutasította- Most minden listán szerepel, mintegy amellett demonstrálva, hogy a választásoknak névszavazás jelleggel kell birniok. Az uj kancellár neve1 mellett még csak egy lényeges változás van a listákon, Gregor Strasser neve hiányzik teljesen, noha eddig mindig listavezető volt. A második számú lista technikai összeköttetést teremt a szociáldemokrata párt és az állampárt között. A tizenkét vezetőhely a szociáldemokratáké, a rákövetkező tizenkét hely az állampárté, akik között Dietrich, Reichold Meyer volt miniszterek nevei, Luppe főpolgármester, ismert gyárosok stb. szerepelnek.A tizen két állampárti után újra szociáldemokraták következnek. A választási együttműködésre a két párt között azért van szükség, mert a mult választás tanulságai szerint ugyanolyan szavazati arányok mellett, tizenhárom mandátummal többet kaptak volna meg, mint ameinnyit külön-kiilön megkaptak. A választásokon természetesen résztveszuek a kommunisták is, akiknek ugyan e pillainatban összes képviselőik le vannak tartóztatva. A centrumpárti listáról hiányzik Braun volt mun kaügyi miniszter ineve. Helyébe dr. Hermes került, volt miniszter. Az ötös számú lista a német nemzeti párté. A listavezető ezúttal nem Hugenberg, hanem von Papén, utána azonnal Selate, az acélsisak-vezér következik. A hatodik számú lista a bajor néppárté, amely ezúttal a A fényűzés! és forgalmi adótörvény magyar fordítása a táblázatokkal kapható Dr. Mandel Fordító Irodában Cluj-Kolozsvár, Str. Memorandului 24. ri.ra 60, vidékre 70 lej gazdasági párt nélkül megy választási küzdelemre. A német néppárt, amely a mult válasz tásokon a nemzetiekkel küzdött, most egy sereg kispárttal próbál egyesülni. Kaas hadüzenete. . Tegnapi nap folyamán a kommunista párt kivételével az összes pártok választási gyűlést tartottak. A centrumpárti válastzási gyűlésen a centrumpártiak figyelmeztették a német közvéleményt az úgynevezett Main-vonalra, amely Bajorországot Poroszországtól elválasztja. Á bajor szeparatisztikus hangulatot mindenesetre csökkentette az a tény, hogy dr. Held és Hitler meg tudtak egyezni abban, hogy Bajorország élére (nem került főbiztos, ellenben Bajorország segítségére lesz Németországnak a kommunista kigyófészkek megtisztítására. Kaas prelátus választási beszédében kijelentette, hogy ő nem tart a tényleges kormányzó elemektől, de azok miatt a névtelen mozgatók miatt aggódik, akik _a kulisszák mögött működnek. A cetntrumpártiak megválasztották Hin- denburgot és reméli, hogy lesz elég ereje, hogy elnémítsa azokat a denevéreket, akik éjnek idején az elnöki palota tornya körül röpdösnek. Helyesebb volna, ha ma nem annyira a vezéri gondolatról beszélnének, mint inkább a felelősségről. Kaas a következő szavakkal fejezte be beszédét: Hallottam a németbirodalmi kancellárt beszélni, de nem hallottam egy kancellári beszédet. A német rádiót technikai és kulturális előrehaladásnak tekintem, de nem tudom, hogy az elmúlt hét politikai beszédeinek összegezése a beszéd^ tartalma súlyának növekedéséi is jelentené. Mi hajlandók vagyunk minden olyan kormánnyal szemben bizalommal lenni, de meg kell érdemelni a bizalmat, nem pedig dekrétirozni. Nem lehet történelmet úgy írni, hogy az ember elkezdi egy bizonyos esztendővel és csak a háború utáni évekről beszél, sohasem a háborúról és következményeiről. A szociáldemokratákkal való politikai együttműködés a két párt között a világnézeti feszültséget nem szüntette meg és mint kathoükus ember és lelkész ki kell jelentenem: a szellemi küzdelmet sohasem hagyjuk abba, de a széklábakkal, a hosszú késekkel és revolverekkel való küzdelmet mi keresztény-ellenes kulturbotráuy nak tartjuk. f A'X53 XVI. Vidám hilál * Jenában dr. Felix Auerbach udvari tanácsos, egyetemi tanár, aki a thüringiai egyetemen az elméleti fizikát adta elő, feleségével együtt öngyilkos lett. Nagyobbmennyiségü altatószert vettek magukhoz és reggel holtan találták meg ágyukban. A kettős öngyilkosságra az a körülmény szolgáltatott okot, h-ogy nemrégiben a német tudóst szél érte. A házaspár levelet hagyott hátra, amelyet baráti és ismerősi körükhöz intézett. A levél igy hangzik: — Ötvenévi kölcsönösen boldog házasság után az elmúlt éjszaka a legteljesebb vidámságban hagytuk el a földi létezést. Mindenkit, akihez közünk van, a legszivé- lyesebben köszöntünk és kérjük őket, hogy ők is a legvidámabb hangulatban gondoljanak reánk. Félix és Anna Auerbach. Az elhunyt professzor a hires Abbét professzornak volt a munkatársa, aki annak idején Jenában a Zeis-müveket létesítette. Auerbach 77 éves volt, számos tudományos munkája jelent meg. amelyek laikus körökben is népszerűek voltak. Az az egyszerű< görög bölcsekre emlékeztető mód, ahogyan mind a ketten megváltak az élettől és ott hagyták a kevés örömmel kecsegtető világot, nem minden fennség- nélküli és egy pillanatra megállítja az embert. Összeomlott a csehszlovákiai vörösnap (Prága, március 3.) Tegnap a karhatalom a fővárosban és a vidékein riadókészültségben állott, mert a kommunisták vörösnapot készítettek elő március másodikára. Csak Reichenberg- ből és a ruszinszkói Valóéból jelentettek komolyabb tüntetést és összeütközést a karhatalommal. Beichénbergben a tömeg a szovjet éltetése mellett a belváros uccáira akart bevonulni, de szejnbe találta magát a karhatalommal. A rendőrök szétkergették a tüntetőket s közben többen a rendőrök közül megsebesültek. Mintegy hetven őrizetbevétel történt. Valecben a kommunisták engedélynélkűli gyűlését a csendőrség fel akarta oszlatni. A résztvevők "nem akartak engedelmeskedni a kiadott utasításnak, mire a csendőrök hat vezetőkommunistát letartóztattak. A tömeg közrefogta a csendőröket és fenyegetőén viselkedett. Percek múlva vajdarabok, kövek, botok repültek a karhatalmiak felé. A csendőrség szorongatott helyzetében kénytelen volt fegyverét használni. Egy tüntető a sortüz után holtán terült el és sokan kaptak súlyos sebesülést. A tömeget azután sikerült szétoszlatni. Három csendőr súlyos állapotban kórházba került. A hatóságok az összeütközéssel kapcsolatban számos letartóztatást foganatosítottak. Tárgyalják a cseh fasiszták bűnügyét. (Prága, március 3.) Briinnbeln tegnap egész napon át tartott a Jugoszlávia részéről kiadott két fasiszta vezető, a brünni puccsterv értelmi szerzőinek és végrehajtóinak, Kobzineknek és Gajdának kihallgatása. Perükben rendkívüli államvédelmi bíróság fog Ítélkezni, miután bűncselekményük államellenes cselekmény volt. A brünni kaszárnya elleni fegyveres attak vezetői öt évtől életfogytiglani szabadságvesztés büntetést kaphatnak. COBNO MOZCIÓ Két órai harsogó kacagás!! AZ EZRED DÍSZE Szenzációs katonai vígjáték Ralph Arthur Roberts, Ida Wüst, Harry Halm, Albert Faulig, Margot Walter Két órai harsogó kacagás!! Jön! Ä met»bélyegzett asszony Joan CraniföM, Clark Gable