Keleti Ujság, 1933. március (16. évfolyam, 49-74. szám)

1933-03-02 / 50. szám

KElETlUjsm XVI. ÉVF. 50. SZÁM. * Négymilliós adótartozásért elárvereztek egy buszonhatmilliós vállalatot (Nagyvárad, március 1.) Az ország egyik legnagyobb fatermelő vállalata, a biliarmegyei Sudric Petrosi vállalat már hosszabb idő óta súlyos anyagi válsággal küzd. Az általános gazdasági krizis a hajdan erős fatermelő céget is kikezdte s néhány hónappal ezelőtt kényte­len volt fizetésképtelenséget jelenteni, ügy lát­szik a tárgyalások még nem vezették ered­ményre, közben pedig a kincstár adótartozások fejében s néhány magánhitelező mintegy négy­millió S00 ezer lejnyi tartozás miatt árverést kért. Az árverést, habár a vállalat körülbelül huszonhatmillió lej értékű vagyonnal rendelke­zik, hétfőre mégis kitűzték. Az árverés iránt szokatlanul nagy érdeklődés nyilvánult meg és úgy a cég, valamint a nagyváradi fatermelők mindent elkövettek, hogy az árverést megaka­dályozzák. Tudniillik az árverezők nem kevesebb, mint hatezer vagon ki­termelt fára kérték az árverés megtar­tását. Az intervenció azonban nem sikerült. Bukarest­ből a Casa Pădurilor egyik képviselőjét kül­dötte le, hogy vegyen részt az árverésen, ame­lyen megjelent a megyei prefektus is. Óriási érdeklődés mellett kezdődött meg az árverés és huszonhatmillió Tejes vagyont négy­millió 860 ezer lejért árverezték el. A ha­talmas értéket a Casa Pădurilor ré­szére vásárolták meg. Az árverés megtartása mindenfelé nagy és kínos meglepetést keltett, mert a biharme- gyei Sudric Petrosi fatermelő vállalat még leg­utóbb is 4000 embernek adott kenyeret. A fa- termelők országos szövetsége akciót indított, hogy az árverést megsemmisítsék és Románia egyik legnagyobb fatermelő-vállalatát a teljes összeomlástól megmentsék. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Igazgató­tanácsa 1833. évi február havi rendes ülését március hó 4-én, szombaton este félkilenc órakor tartja a kama­ra palotájának diszterbében (Calea Mareşal Foch No. 51. II. em.) az alábbi napirenddel: 1. Az ülés megnyitása. 2. Ügyvezető-igazgatóság jelentése. 3. Ügyforgalmi je­lentés. 4. Kiegészítő költségvetés I-sö negyedévre. 5. Felügyelöbizottság 1932 december 30-iki jegyzőkönyve. 6. Az ipari bíráskodás létesítéséről és szervezéséről szóló törvény. 7. Esetleges indítványok, melyek a titkári hi­vatalhoz Írásban adandók a gyűlés előtt 24 órával. A kereskedelmi és iparkamarának törvény módosításáról szóló törvény és végrehajtási utasítás 12. szak. értelmé­ben az Igazgatótanács csak az öt alkotó tagok abszolút többségével tanácskozhatni, a 15. szak. 1. bekezdése szerint pedig azok a tanácstagok, akik három havi ülé­sen egyfolytában nem vesznek részt, szabályszerű sza­badság nélkül, lemondattaknak tekintetnek és a tanács helyüket üreseknek nyilvánítja. Ha a tagok a fent ösz- szehivott gyűlésen nem jelennek meg a szükséges szám­ban, az Igazgatótanács 1933 március hó 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ugyanazon helyen és ugyanazzal a napirenddel uj ülést fog tartani, még az esetben is, ha a tagok csak egynegyed része jelenik meg. Cluj, 1933. február 27. Ing. I. F. Negrutiu s. k. elnök. Nicolae Că­ciulă s. k. főtitkár. ERDÉLYI GAZDA Rovatvezető: TOROK HAUNT, as EGK titkára, íljabb had mozdul átok a haríellfronton (Arad, március 1.) A kartellfronton ismét újabb két veszedelmes _ hadmozdulat történt, a közönség zsebeinek minél alaposabb megdézs- riiálásáina. Az erdélyi, helyesebben a romániai piacon ismét újabb trösztösités zajlott le, ame­lyeknek következményei súlyos módon, kétség­telenül rövidesen éreztetni fogják hatásukat. Az első kartellalakulás a pléhkartell összeho­zása volt Rövidesen megdrágul most például a cipőkrém és vele mindazoknak a cikkeknek Arai, amelyek plékdobozban kerülnek forga­lomba. A cipőkrém árdrágulása pedig annak az egyszerű ténynek lesz következménye, hogy a pléh, amely a dobozokhoz kell, drágább lesz, mint maga a cipőkrém, vagyis drágább lesz a lé, mint a hús. A kartell óléi# egy nagyváradi szakmai gyár áll, amely az ország másik két hasonló gyárát is beszervezte. Az tranzakció egyébként ezúttal is, a kartellek központi veze­tését ellátó Banca de Control égisze alatt jött létre s e bank inspektorai ellenőrzik majd e cikkben is a kartellárak pontos betartását. Másik jelentős eseménye a piacnak, hogy a romániai vasipar ismét egy kézbe koncentrá­lódott. Eddig, amint ismeretes a Max Ausclinitt csoport érdekszférájába tartozó vállalatok, a legelkeseredettebb árharcot vivták a D. Coldeii- berg hengerművel, amelynek tulajdonosai liie és Hermann Goldenberg voltak. Hie Goldenberg halálakor a birtokában levő részvénypakett öz­vegye tulajdonába ment át, viszont az özvegy anyagi szükségleteiről Hermann Goldenberg gondoskodott, Rs éppen itt volt a hiba. Az öz­vegy úgy találta, liogv sógora igen szükmar- kuan gondoskodik róla. Töbfcizben. is tett kísér­letet, hogy ezen a helyzeten változtasson, ám nem sok eredménnyel. Már most nem tudni, hogy Max Auschnitt- nak jutott-e tudomására ez a helyzet, vagy pe­dig az özvegy keresett-e kapcsolatot a vállalat konkurrenciáiával, annyi azonban tény, hogy amikor egyizben Hermann Goldenberg külföl­dön tartózkodott, a legnagyobb titokban meg­állapodás jött létre Max Auschnitt és az özvegy . között, amelynek értelmében a konkurrencia 47 millió leiért megvásárolta az özvegy birtoká­ban lévő részvénypakettet. Mikor Dávid Goldenberg tudomást szerzett erről a tranzakcióról, a bomba már robbant, az ellenfél bevonult legrejtettebb hadállásokba. Ez a „tranzakció“ természetesen a vasárak je­lentős emelkedését hozza magával. A kincstári bonok kérdése. Az állami tar­tozások belföldi kiegyenlítésének nagyfontos- ságu kérdése komoly forulatot vett. A pénzügy­minisztérium és a Banca Naţionala közösen dolgoznak a kincstári bonok kibocsátásának módozatain, amelyekkel az állam nemcsak bel­földi szállítóit, hanem a köztisztviselők és nyug­díjasok hátralékos fizetéseit' is ki akarják egyenlíteni. Az állam által kibocsátandó kincs­tári bonok állítólag 100. 500, 1000 és 50Ö0 lejes címletekben készülnek. A bonokat bizonyos kö­rülményeit között a megyék és városok adóssá­gainak kiegyenlítésénél is felhasználnák. A kincstári bonokra a Banca Naţionala lombard- kölcsönt fog nyújtani és azokat a tőzsde is név- értékben fogja jegyezni. Jdők jele Egy pártatlan középeurópai (nem ma­gyar) közgazdasági lapban olvassuk: „A lengyelországi agrárreform beszünte­tése. Azoknak a földeknek nagy részét, amelyek az agrárreform törvény rendelke­zése szerint a mult év folyamán kiosztan­átok lettek volna, nem lehetett felosztani, mert a mezőgazdasági válság folytán nem jelentkezett igénylő átvételükre. Ennek folytán a földosztás egyelőre be lett szün­tetve.“ Eddig a közgazdasági hír, amihez hoz­záfűzhetjük, hogy az „egyelőre“ alighanem végleges! Nálunk1 Nálunk vígan folyik — ahol még található — a földek további elvétele^ és atomizálása, még akkor is, ha — ami érthető — ha jogos , igénylő itt sem akad. Jó lesz „állami rezervának“! ami, ha a közgazdaságnak káros is, még mindig hasznosnak mutatkozik magánérdekek szem- po\'itjából. Pedig Lengyelországban nem is oszto­gattak netnzeti ajándékokat boldog-boldog­talanoknak a kisebbségi birtokosok terhére. Március közepén folytatják a magyar-ro­mán tárgyalásokat. A magyar-román kereske­delmi megegyezésre vonatkozó tárgyalásokat március közepén folytatják Budapesten, A ma­gyar kormány annak a szándékának adott ki­fejezést, hogy a megegyezést a kölcsönös áru­forgalom élénkítésének alapján kell létrehozni. APRÓHIRDETÉSE I/ ÄLLASTKERES Ma;» gyakorlattal bi- “ ró vaskereskedő- seged, ki a fűszer szak­mában is Uras, bármily állást válla!, azonnali elhelyezkedést kere3. —■ Cim a kiadóban. alkalmas iiz!eíliely:ség (volt Kikak kér kávéházi 1933 november hó 1-től. — Ajánlatok legkésőbb 1933 március hó 1 nap­jáig adandók be a Róm. Kath. Egyházközség gazdasági' hivatalához (Str. Memorandului 1 sz. I. emelet). KIAPÖL4KAS rnmmsmmmsmmm jjgJBgnén villában két «« szobás komfortos lakás uripírnak május 1-re kiadó. Str. Nicoară 2. Attila ut végén. F cSdsiinil két szobás k nykás lakás kiad ó máius 1-re. — Értekezni I Majális U.16, az emeleten ] jt^iadá C’us-Kváron, luk a Piaţa Unirii leg­forgalmasabb részén, 33 méter fronttal bíró, ká­véház, bank vrgy mis üzlet céljaira kiv ióan ­túladó március 1-re 2 szobás, fürdőszo­bás garzon lakás. Str. Eminescu (Fadrusz Já­nos uecal 1. perese ’* azonna ra 2 szobá •, fürdőszobás, konyhás, esetieg kertes lakást. Cim a kiadóban. ADiS-VÉTE T. SMÍSíiy műértékü, szén és iókarban levő vi­lágos diófa háló (antik* olcsón eladó. Megtekint­hető d. u. 3 tói 6-ig Kő- kert ii.123B. (Str.Haşdeu) A mag-yarország-i Országos Mezőgazdasági Kiállítás uj csoportokkal bővül A budapesti kiállítást még sohasem rendezték ha­sonló nehéz gazdasági viszonyok között, mégis örömmel állapítható meg, hogy a kiállítók részéről igen szép érdeklődés nyilvánult meg úgy, hogy a siker nem ma­radhat el. Ebből oroszlánrészt kell juttatni a földmive- lésügyi minisztériumnak, amely különböző jelentős ked­vezményeket biztosított a kiállítás számára. A tenyész­állatok csoportjában páratlanul jó minőségű anyagot fognak kiállítani a jó hírnevet szerzett nagytenyésztök és a népies tenyészet válogatott anyagát csoportosan kiállító tenyésztő egyesületek. A megszabott kereteket a bejelentések teljesen kitöltik. A lovak csoportjában az állami ménesekkel együtt száznál több nemes állat lesz kiállítva; a szarvasmarhák csopoi tjában 340 da­rab a bejelentés, ebből 60 darab a magyar marha, a sertések csoportjában 650 darab, a juhok csoportjában 200-nál több tenyészállatot állítanak ki. A baromíüti- állitás, halászati kiállítás és kutyabemutatő előkészítése is kedvező kilátásokkal folyik. A várható vásári for­galmat illetően örömmel lehet tapasztalni a tenyészál­latok iránti kereslet megélénkülését. Ez érthető is, hi­szen pár éven. belül az elhasznált apaállatokat pótolni kell, a takarékossági okokból folytatott beltenyésztést sem lehet évekig űzni. A kiállításon igénybe vehető ked­vezményes tenyészállatbeszerzési hitel iránt igen nagy az érdeklődés. A katalógus számára közölt eladási árak a kiváló minőség értékéhez képest mérsékeltek és meg­felelnek az értékesítési viszonyoknak. Újabb csoporttal bővül ez évben az állatkiállitás azáltal, hogy hizott szarvasmarhákat és hizott sertéseket is fognak kiállí­tani az úgynevezett exportvásár keretében, amelyen ezenkívül bemutatják mindazoknak az áruknak min­táit, amelyek külföldre pengökövetelés ellenében is eladhatók lesznek. Értékes lesz a szakoktatási, kisérlet- ügyi és kamarai kiállítások és a külkeresedelmi hivatal (exportintézet) oktató anyaga. Az ez évben szereplő szakoktatási intézetek három év óta tervszerűen készí­tik elő demonstrativ anyagukat a kiállításra, hogy ott a vándordíj elnyeréséért versenyezzenek. A kisérletügyi intézetek kollektiv kiállítása a takarmánytermelés ösz- szes tudományos és gyakorlati kérdéseit fel fogja ölel­ni. Az exportintézet kiállítása a külkereskedelem irá­nyairól és anyagáról fog tájékoztatást nyújtani. A bor­kiállítást ez évben is borkótolóval kapcsolatban rende­zik meg. Uj csoport lesz a kisemberek szempontjából különösen nagyon figyelemreméltó méhészeti és méz- kiállitás. A háziipari kiállítás iránt a kiállítani szándé­kozók részéről a szokásos élénk érdeklődés mutatkozik. A dohányjövedék ezévi kiállítása fokozott figyelmet ér­demel a dohánytermelők részéről, mivel a termelés át­szervezésével kapcsolatos kérdéseknek fog propagandát csinálni. Az erdészeti, tejgazdasági-, mag- és termény- kiállítás anyaga semmivel sem fog elmaradni a mult évek mögött. A rendezőség azt tervezi, hogy amennyir ben a más kiállítási csoportok dús anyaga mellett még helyet tud biztosítani, úgy vadászati kiállítást is illeszt a kiállítás évröl-évre bővülő keretei közé. A rossz gaz­dasági viszonyok sem tudták visszariasztani több ve­zető mezőgazdasági gépgyárat a kiállításon való rész­véteitől. Érdekes újítása lesz a kiállításnak, hogy a MÁV .vasúti sínekre tolatva 9 különböző szállítókocsit fog bemutatni. A kiállítást változatos programú lovas- mütalványck, ugratóversenyek, díjlovaglások, fogateíö- hajtások és különböző fogatversenyek fogják élénkí­teni. A rendezöbizottság elhatározta végül, hogy a bí­rálatokat március 23-án délelőtt tartja, az ünnepélyes megnyitás pedig március 24-én délelőtt. 10 órakor lesz és felkérte a bizottsági tagokat a bírálaton való részvé­telre. Nyomatott a lapkiadóiulajdouos LAPKIADÓ R -T. nyomdájában, Cluj-Kolozsvár. Str. Baron L- Pop (Brossai u.) 5• Telefon 503.

Next

/
Thumbnails
Contents