Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)

1933-02-12 / 35. szám

12 IQscmiBiMfe XVI. ÉVF. 85. SZÁM. Madgearu pénzügyminiszter át akarja szervezni az egész pénzügyigazgatást Az országot ui pénzügyi kerületekre osszák és felállítják az adófelügyelöségeket — Külön akarják választani az adók megállapítását és kivetését az adóbehajtásoktól (Kolozsvár, február 11.) Madgearu pénzügy miniszter nagyszabású pénzügyi reform-tervek­kel foglalkozik. Kétségtelen, hogy Madgearu mint pénzügyminiszter ötletes abban, hogyan lehet az adózók zsebéből kiszedni a pénzt. Már a mulf'esztendoben rendeleteket adott ki, ame­lyeknek értelmében az adófizetők bizonyos ked­vezményben részesülnek, ha adótartozásaikat pontosan fizetik. Ezek a kis könnyitósek sikerre vezettek, mert az eddigi statisztikai adatok sze­rint a mult évben, habár az gazdasági és pénz­ügyi szempontból még az előzőnél is rosszabb volt, több adót fizettek be, mint az előző évek­ben. ügy látszik, Madgearu pénzügyminisztert ezek a sikerek elkapatták és most olyan újítást, illetve olyan pénzügyi átcsoportosítást akar ke­resztülvinni, amely az egész pénzügyi adminisztrációt uj ala­pokra fekteti, fel akarja állítani az úgy­nevezett adófelügyelőségeket s a régi pénzügyigazgatóságok hatáskörét alapo­san meg akai'ja nyirbálni. Az adófelügyelőségekkel annak idején Ma­gyarországon is kísérleteztek, de az uj intéz­mény nem vált be és csalt Budapest székesfővá­rosában maradt meg egyetlen adófelügyelőség. Beszélgetést folytattunk egy magasrangu pénzügyi szakemberrel, ki Madgearu pénzügy- miniszternek a bizalmasa. Ö mondotta el, hogy az uj pénzügyi reform máx el is készült és min­den valószínűség szerint már április elsején megkezdik a műkö­désűket az egész ország területén a pénz­ügyi adófelügyelőségek. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a pénz­ügyigazgatóságok, amelyek a múltban az adók megállapítását, kivetését és a behajtását végez­ték, a jövőben két csoportra fognak oszlani. A pénzügyigazgatóságok megmaradnak továbbra is, de csak az adók behajtása körüli teendőket fogják végezni. Viszont az uj adófelügyelőségek kizárólag a közvetett és közvetlen adók meg­állapítását és kivetését végzik. Ha jogi szem­pontból nézzük a dolgot, akkor megállapítható, hogy a jövőben a pénzügyigazgatóságok tisz­tán adminisztratív teendőket fognak végezni, viszont az adófelügyelőségek magasabb kvalifi­kációt, tehát jogi végzettséget kivánó előkép­zettséggel fogják irányítani az adókivetési mun­kálatokat. Az uj pénzügyi terv szerint a kisebb pénz­ügyigazgatósági körzeteket kiszélesbbbitik. két- három kisebb megyét pénzügyi szempontból összevonnak és az uj adófelügyelőségek na­gyobb pénzügyi egységek közigazgatását fogják végezni. Hogy mennyire előrehaladt állapotban van az uj pénzügyi reform, az megállapítható abból is, hogy Kolozsvár részére, tekintettel, hogy egy nagyobb pénzügyi egység, nem is egy, hanem két adófelügyelősé­get terveznek, az egyik a közvetlen és a másik pedig a közvetett állami adókat fogja kivetni. Ha a terv megvalósul, akkor Kolozsváron két adófelügyelőség és a régi pénzügyigazgató­ság fog működni. Viszont kisebb megyéket ösz- szevonnak s több megye élére állítanak egy adófelügyelőséget. Az uj pénzügyi reform mindennek nevez­hető, csak praktikusnak nem. A modern pénz­ügyigazgatás célja az egész vonalon való egy- szerüsités. Madgearu azonban nem egyszerűsí­teni, hanem komplikálni akarja a pénzügyi ad­minisztrációt. Amint már fennebb is említettük, az adófelügyelőségek felállításával a régi Ma­gyarországon is kísérleteztek, de a kísérletek nem váltak be. Valószínűnek látszik, hogy Mad­gearu pénzügyminiszter a romániai pénzügy- igazgatásban jogi végzettséget akar követelni a tisztviselőktől, amint az a múltban is meg volt és úgy gondolja, hogy adók megállapítását cs kivetését a jövőben jogi végzettséggel rendel­kező pénzügyi tisztviselők és az adminisztratív teendőket pedig a kisebb végzettséggel bíró tisztviselők fogják ellátni. < , Sokkal okosabban tennék a pénzügyminisz­tériumban, ha azon törnék a fejüket, hogy az ország pénzügyi helyzete javuljon meg, na­gyobb legyen a kereseti lehetőség, induljon meg a kereskedelmi forgalom, s teremtsenek az or­szágban egy olyan nyugodt gazdasági helyze­tet, hogy az adófizetők ne roppanjanak össze. Attól félünk, mire a nagy pénzügyi reform el­készül s felállítják az uj adófelügyelosegeket, kipusztulnak az országban az adóalanyok. APRÓHIRDETÉSEK r gyelem! Aranyozást, képkeretezést, üvege­zést olcsó napi árakon.Nagy választék ovál és ke­rek blondei keretekben. Somlyainál Str. Iuliu Maaiu 7 LEVELEZESEK O R&DEA“ Sürgős R/a többi egész márciusi e hó végén. >©o© 3 oret’es 4 szobás n odrri. összkom­fortos la'cţst Ner#« sün Se. Csatis központ­ban. C net hidolf Mos- sehoz Kvar kérünk. LEIÉRT Szép belvárosi villa-negyedben, ragyogó napiényü fakvésben, absolut csöndes és Ideális helyen 3 szoba, előszoba, nyitott veranda, fürdőszoba, konyha, kamara és minden mellékhelyiségekből álló, Igen szép és kilünő karban levő kertes, adómen­tes családi villa-ház sürgősen eladó. Vé. telhez 400 - 500.000 lej kp. elégséges. Sándor bizományos, Cal. Victoriei 13. AIXASŢKERES intelligens középkorú « magyar nő anya­helyettesnek vagy ház­vezetőnőnek ajánlkozik Cím a kiadóban. ^OOóo-cB 40% év óta fennálló ŰW fogászati műte­rem és laboratórium tel­jes felszereléssel, beren­dezéssel. lakással, prak- szissal sürgősen eladó, vagy bérbeadó. Érdek­lődök Rudolf Mosse hir­dető, Arad. ÉRT Belvárosi részen, kitűnő bémegyedben háromszor 2 szoba, konyha, kamara és még háromszor 1 szobit, konyha, kamara és mellékhelyiségekből álló, 107 m. mélységű kert és udvartérrel biró, kitűnő állapotban levő bérház, mely 1943-lg adómentes,— sürgősen eladó. Vételhez 600,000.— lei elégséges. Sándor bizományos. Cal. Victoriei 13. ALKALMAZÁS K eresek képzett munkavezetőt, aki a cbromgyá: tást ezines és feketében, Jborjubőr és juhbőrkészitését tö­kéletesen érti. — Cim a kiadóban. KIADÓLAKÁS gf'Iadó március 1-re 2 szobás, fürdőszo­bás garzon lakás. Str. Eminescu (Fadrusz Já­nos ucca) 1. Elhalasztották a munkakamarai választá­sokat. Bukarestből jelentik: A munkakamarák nak március 5-re kitűzött választásaik királyi dekrétummal elhalasztották, mert a választási névjegyzékeket ilyen rövid idő alatt összeállí­tani nem lehet. Az uj földadó kulcs. Bukarestből jelentik: A márciusban megkezdődő földadókivetés 5 évre fog szólni, a most megállapítandó jöve­delem után. A földadó kulcsa a következő: 0 százalék az államé, 4 százalék a megyéé, 4 százalék a községé, 3 százalék útadó és 1 száza­lék a mezőgazdasági kamaráé. Azelőtt az ál­lami adókulcs az egész földadónak 50 százalé­kát" tette ki, 12 százalék volt, most ezt leszállí­tották 6 százalékra és igy az egész földadó a régi 24 százalék helyett most 18 százalék. Alunkabérkoufiiktus a Zsilvölgyében. Pet- rozsénybói jelentik: A zsilvölgyi bányamunká­sok és munkaadók között bérkonfliktus tört ki. Hétezerkétszáz munkás panasszal fordult a munkásügyi fórumok felé, hogy a vállalatok nem teljesitik mindenben a munkásokkal szem­ben vállalt kötelezettségeiket. Megdrágult élet­viszonyaikra hivatkozva, a munkások béreme­lést kértek, de kérésüket elutasította az igaz­gatóság azzal az indokolással, hogy a megélhe­tés tavaly óta nem drágult és igy a munkabé­reket sem emelhetik. A munkakonfliktus ügyé ben a munkások delegációt küldöttek Buka­restbe, a tárgyalások megkezdésére. A „Granum“ Termény és Magkereskedehni R. T. Cluj igazgatósága ezennel meghívja rész­vényeseit f. hó 20-án d. u. 4 órakor a „Hansa Română“ S. A. Cluj, Cal. Reg. Ferdinand 48. sz. a. helyiségében megtartandó évi közgyű­lésre. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság lei­men tvényének megadása az 1932-es üzletévre. 2. Zárszámadások megvizsgálása, mérleg megállapítása. 3. A részvénytársaság feloszlása és felszá­molók kirendelése. Pénzügyminiszteri rendelet a vállalatok ianuár havi forgalmiadóiának a fizetési lehe­tőségeiről. Tekintettel arra, hogy a legtöbb vállalat még nem használja a forgalmiadé Re­gistrul Special-ját. a pénzügyminiszter 425.738 —1933. február 9-i rendeletével megengedte, hogy a pénz agyigazgatóságok a január havi forgalmiadéra úgynevezett pausálé (áconto) összegeket vegyenek át. Ugyanakkor szigorúan meghagyta, hogy február 25-ig szerezzék be a Registrul Specialt. Hirdetmény. A helyi közigazgatás szervezésére vos natkozó torvény 77. szak. c. pontja rendelkezése értel­mében a cluji kereskedők és iparosok, a Kereskedelmi és Iparkamara váiasztó tagjai, 1933 február 18-ăn Cluj törvényhatósági tanácsába egy jogszerinti tanácsost fognak választani. A cluji törvényszék elnökének 1933 február 1-én kelt XVII.. E. I. 18/1. 1933. számú hatá­rozata szerint a választás a Cluj, Cal. Reg. Ferdinand 81—83 szám alatt levő állami elemi iskolában fog meg­tartatni. A szavazás reggel 8 órakor veszi kezdetét és tart este 8 óráig. A választók a Kereskedelmi és Ipar­kamara által kiadott igazolvány alapján fognak sza­vazni. A cluji Kereskedelmi és Iparkamara a szüksé­ges igazolványt, minden hétköznap 8—12 óra között adja ki egészen a választás megelőző napig, a jogosul­taknak, azaz az összes kereskedőknek és iparosoknak, akik a Kamarának választó tagjai. Az igazolvány meg­kapható a Kamara irodájában (Cluj, Cal. Victoriei 51. szám I. em. 9 sz. szoba.) A Kamara részvénytársaság és szövetkezet tagjai Írásban jelentsék be megbízottaik nevét, akiknek az igazolvány kiadandó lesz. A megbí­zás a következők alapján történik: részvénytársaságok és szövetkezetek minden 10 millió lej befizetett alaptőke után egy szavazattal bírnak, azonban legfeljebb négy szavazathoz van joguk. Minden szavazatot különálló személy gyakorol. 10 millió lejen aluli alaptőke szintén egy szavazatra jogosít. Szavazatra jogosítottak a más helyeken levő cégek itteni fiókjainak cégjegyzésre jo­gosított igazgatói :s. A nőknek is van szavazati jogo­sultságuk, amennyiben beletartoznak a törvény által megállapított valamelyik kategóriába. Tolongás és idő­veszteség elkerülése céljából az érdekeltek felkéretnek, hogy minél előbb jelentkezzenek igazolványaik átvé­tele végett. Cluj, 1933 február hó 7. Ing. loan F. Negru- ţiu, elnök. Nicolae Cáciulá, főtitkár. Belváresban( Igen értékes helyen, széP napsoros fekvésben, — több családi lakásból, iroda és üzemben 1 vő nagy nyári helyiségekből álló, magas földszíntü úri fráz - redukált évi 134,900 Sej bérjövedelem­mel és Igen kedvező fizetési feltételekkel eladó. Vételhez 600—760.000 lej kp elég­séges. Eladás alatt mée sok szép családi házak, jól jövedelmező bérházak, bérpa­loták és modern villák. Sándor bizományos, Cal. Victoriei 13. 4 szoba, konyha, cselédszoba, fürdő­szoba, 2 előszoba és min­den mellékhelyiséggel ellátott, központban levő I. emeleti parkettes, vi­lágos, napos úri lakás május 1-re kiadó. Érte­kezni Sir. Tudor Vladi- mirescu (Mikes Kele­men u.) 15, földszint. Irodának vagy la« " kásnak kiadó egy hétszobás, fürdőszobás lakrész, első emeleten, különlépcsőfeljárattal és központi fűtéssel május 1-től. Ferdinand ut 141. sz. ADÁS-VÉTE L H a jö és olcső köny­vet akar a tudomány és irodalom bármely ágá­ból, úgy forduljon biza­lommal Keszey Albert könyvkereskedéséhez, Cluj-Kolozsvár, Főtér 7. A nők kincse Dr. Szentpőteriné .Az én szakácskönyvem“ című szakácsművészeti könyv (IV-ik kiadás). 1000 ol­dal terjedelemben. — A legnagyobb és legtöke- letesebb szakácsmüvé- szeti könyv. 1000 darab recepten közli a modern szakács művészet termé­keinek leírását: Leve­sek, sültek, tészták, be­főttek stb. készítését. A leirása olyan házias, hogy aki eddig még soha nem főzött, az is tud ál­tala főzni és jó ételeket készíteni. — A .Szakács­könyv ára diszkötésben 150 lej. fűzve 125 lej. Kapható FiKsv József könyvkereskedődéi, — Turda. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R-T. nyomdájában, Cluj-Kolossvár, Str. Baron L- Pop (Brossai u.) 5• Telefon 508.

Next

/
Thumbnails
Contents