Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1933-02-10 / 33. szám
e KuenOjsm XVL ÉVT. 33. SZÁM, A brailai hátrahagyott Féiszézadoa regény, amely §sórak légióiban most is tovább folyik — Egy esernovici asszony a főörökős (Becs, február 9.) Mint egy régi mese hangzik az Itt következő történet, mindamellett minden szava valóság, történet. Elő tanuk, perlekedő örökösök, törvényszéki akták és hírlapi cikkek egész garmadája igazolja ezt az életregényt, amely a maga nemében talán egyedülálló. Hosszú évekkel ezelőtt igen szerény viszonyok között élt Brailában egy Isak Soliman nevű ember. Ko- liman konyörületböl házába fogadta egyedülálló árva öcsét Jánost, de bizony a pajkos ifjú, nem sokáig élvezhette bátyja vendégszeretetét, mert egy szinte- jelentéktelen családi veszekedés után nyomtalanul eltűnt bátyja vendéglátó házából. Hiába kutattak a gyermek után, mindenhol, teljesen nyomaveszett. A rokonság az eredménytelen nyomozás után meg volt győződve róla, hogy az ifjú a veszekedés feletti bánatában a tengerbe ölte magát. Teltek-multak az esztendők, az ifjúról semmit hír nem érkezett, végleg halottnak hitték. Királyi udvarban. rogy napon azután a postás messzi Indiából levelet hozott. Az öreg Soliman nem hitt a szemének. A halottnak hitt János irt Birmából és tudtul adta, hogy az aranyban és ezüstben dúskáló meseországban Igen sokra vitte. Kedvence lett Birma dúsgazdag királyának és a királyi udvarban lakik. Magánvagyonáról is irt János, most már Johan, levelében valami tájékoztatót, amennyiben megírta, hogy mar több elefántcsordája és hajója van. De elmondta kalandos szökésének meseszerü történetét is. Szökése után kalandos vándorlás és hajóutazás után, mint vak utas, Konstantinápolyba érkezett, itt felkereste egyik távoli rokonát és kitanulta az aranyhimzés mesterségét. Később hajósinas lett és egy hajóval Indiába vitte sorsa. Hogy miként került a király udvarába, azt egyelőre nem írta meg, csak annyit, hogy gaz dagsága dacára sem érzi ott jól magát, nyomasztó honvágya vonzza őt hazafelé s ezért kéri bátyját, hogyha ó nem is mehet haza, legalább az látogassa öt meg. Soliman nem tehetett eleget öccse kérésének s Így évek teltek megint. Johntól semmiféle újabb hír nem érkezett. Közben Soliman is meghalt Brailában. John Birma királyánál szinte mesébe illő pozíciót vívott ki magának. Kimutatta, hogy európai vállalkozónak Blrma valóságos aranybánya és sikerült is orosz és angol bankárokkal egy konzorciumot alakítania, akikkel azután a birmai királyság nagykiterjedésü erdőségeit bérbevette és óriási mértékű exportüzleteket bonyolítottak le JNyugat-JEuropa felé. Óriási összegeket keresett ezeken az üzleteken, de Blrma királya sem volt hálátlan, a legmagasabb rendjellel, az „Aranynap‘‘-pal tüntette ki, John előkelő nemes lett és sétáin szolgái arany napernyőt vittek előtte, szimbolizálva az Aranynap érdemrendet. Közben John áttért a buddhista hitre is és indús nevet vett fel. Hosszú évek múlva, végre John elhatározta, hogy visszatér Európába. Gazdagsága és jóléte dacára sem tudta magát az idegen életbe sehogyan sem beleélni. De ezenkívül nösülési szándékai is voltak és minden vágya az volt, hogy egy szép európai növel kössön házasságot. Mint India hercege kelt útra John, indus szol- gaseregtöi kisérve és orvosai tanácsára először is Karlsbadba utazott. Karlsbadban igen szoros barátságba lépett egy budapesti családdal. A birmai exotikus vendég a társaságok középpontja lett és csak úgy emlegették, mint az arany-napernyös embert. Házasság Budapesten. A karlsbadi üdülés után John eleget tett uj budapesti ismerősei meghívásának és a magyar fővárosba ment. Itt egy estélyen, amelyet John tiszteletére rendeztek, az indiai herceg megismerkedett egy csodálatos szépségű magyar növel, akit csakhamar feleségül is kért. A budapesti leány azonban csak abban az esetben volt hajlandó hozzá nőül menni, ha még az esküvő előtt egy hatalmas összeget Budapesten letétbe helyez neki. John teljesítette a kívánságot és az ifjú pár csakhamar elhajózott India felé. A fiatal asszony azonban sehogyan sem érezte jól magát uj környezetében és egy szép napon kijelentette, hogy hazajön szüleihez, így is történt, John pedig ismét magára hagyatva újból útra kelt — feleségét keresni. Becsbe jött, megvásárolta a Brechtenstein strassei hatalmas 24 szobából álló palotát és megindult a válóper. A per csakhamar befejeződött. John túladott a palotán is és most már Anglia felé vette útját. Hirtelen halál és különös végrendelet. Két évvel később ismert alakja ismét Becsben tűnik fei. A véletlen összehozta egy Möller nevű zongora- tanárnővel, akivel csakhamar házasságot is kötött.- Nászúira ment az ifjú pár, de Johnnak ugylátszik nem volt szerencséje házasságaiban. Wiesbadenben hirtelen rosszul lett és még aznap azivszélhüdés következtében elhunyt. Johnt a katholikus temető felekezetnélküli traktusában helyezték el örök nyugalomra. John végrendeletében úgy rendelkezett, hogy második felesége 500 angol font évjáradékot élvez mindaddig, amíg férjhez nem megy, mig többi vagyonát angol kórházaknak hagyományozta. A végrendeletet azonban úgy az özvegy, mint John romániai és angliai rokonai megtámadták. Elsősorban is azt igyekeztek Igazolni a peres feleit, hogy Johnra, mint született román állampolgár a román törvényeit az irányadók s nem lett volna szabad vagyonát angol kórházi célokra hagynia. Az ügy folytatásaképpen 1887-ben egy bírósági bizottság érkezett Angliából Becsbe és a Grand Hotel-ben formális hagyatéki tárgyalást tartott,, Kihallgatták a nagyszámú tanukat és mindenről pontos jegyzőkönyveket készítettek. Később ezt a tárgyalást újabb tárgyalások követték Londonban, de eredmény, illetve ítélet mind a mai napig nem hangzott el. Az angol bíróság álfái, mint egyedülálló örökös, Soliman Róza szerepel, aki ezidőszerint Csemovieban lakik és unokahuga az elhunytnak. Solimanné a per minden részletéről tájékozott, aktákkal és újságcikkekkel rendelkezik és kezében van az az első levél is, amelyben John meghívta atyját Birmába. A mintegy negyven esztendő óta húzódó örökösödési ügyben most újabb fordulat állott be, amennyiben Solimanné egy igen jónevü esernovici ügyvédet megbízott, hogy kérje a per ujrafelvételét a román bíróságtól. Ez meg is történt és a román bíróságok már érintkezésbe is léptek az osztrák és angol bíróságokkal. m. o. Hégy orvvadász meggyikolta Harsch János vadászati felügyelet (Brassó február 9.) A napokban arrajáró emberek a Krisbal erdőben egy vadászruhás ember holttestére bukkantak. Az esetről jelentést tettek az ügyészségnek. A vizsgálat során megállapították, hogy a halott azonos Harsch János vadászati felügyelővel, akit négy orvvadász gyilkolt weg. Harsch négy nappal ezelőtt vadászni ment. A Krisbal erdő egyik tisztásán négy felfegyverzett férfiút látott meg. Felszólította őket, hogy azonnal adják át fegyverüket, mire a négy orvvadász valóságos sortüzet adott le a vadászati felügyelőre. A gyilkosságnak tanúja volt egy hetvenéves ember, aki a lövések után a haldoklóhoz sietett, aki csak ennyit mondott: — Martin. Ez volt a nyomozás egyetlen kiinduló pontja. A nyomozás rendjén sikerült megállapítani, hogy a négy orvvadász Martin József, Szálló József, Veres János és Istos Árpád. Ók követték el a gyilkosságot. A csendőrség mind a négy embert letartóztatta és átadta az ügyészségnek. Felsővisón egy granicsár-kapitány és egy erdészeti tisztviselő botránnyal és revolveres támadással zavarta meg a magyar műkedvelő előadást A felháborodott közönség leintette a botránytokozókai, akik tacsai orvtámadással bosszulták meg magukat A felsővisóíak a kormánytól és a felsőbb katonai balosáétól kértek elégtételt (Felsővisó, február 9.) Vasárnap Felsővisón a római katholikus legényegylet műsoros előadást rendezett az ottani kaszinó nagytermében. Műkedvelők adták elő a „Gyimesi vadvirág“ cimü népszínművet. Az előadásra a közönség a termet zsúfolásig megtöltötte. Az első felvonás eljátszása után a színfalak mögött megjelent Grigorescu Petre graűicsár-kapitány :— kinek semminéven [nevezendő rendőri vagy politikai hatásköre nincs — s közölte, hogy az előadás továbbfolytatását nem engedi meg, mert a szereplőkön piros-fehér-zöld színeket lát. Minthogy a kapitány kifogása minden alapot nélkülözött, a vezetőség tiltakozott a kapitány fellépése elleln, melyre u r*y látszik már jő előre készült, ugyanis napokkal az előadás előtt hangoztatta, hogy meg fogja akadályozni a legényegylet előadását. Egyidobén Baumgartner Alajos plébános az egyesület igazgatója megjelent a színpadtól, előadta a közönségnek a kapitány kifogását és tanúként hiván fel a közönséget, megkérdezte, hogy látnak-e magyar trikolór- szineket a szereplőkön. A zsúfolásig megtelt terem közönsége a valóságnak íényieg megfelelően kiál" íottai hogy nincsen s hangos éljenzéssel éltette a plébánost, akiről tudta, hogy 'lelkes urunkát fejtett lti az előadás érdekében. Megjegyzendő, hogy a nézők soraiban a község szúmotabbtevő román polgárai is megjelentek, sőt egyes politikai hatóságok képviselői is. A kapitány látváfo kudarcát és 'állításának megcáfolását, megszégyenülve távozott el a helyiségből. Az előadás továbbhaladt, minden zavar nélkül s utána jól sikerült, a reggeli órákig eltartott táncmulatság^ következett, melyhez, a zenét a legényegylet saját zeínekara. szolgáltatta. Reggel hat óra tájban újabb botrány keltett nagy felháborodást. Megjelent a teremben Marcoviceanu Ion erdészeti tisztviselő egy pár cigány kíséretében s revolverrel a kezében távozásra szólította fel a jelenlevőket, kiabálva, hogy le a magyarokkal s hogy lelő mindenkit, aki magyar. Azokban á közönség nem ijedt meg s jogosan eltávolította az ilyen durva módon fellépő embert, valamint annak kíséretét is. Úgy látszik a tisztviselő bosszút, forralt szégyenteljes kudarca miatt, mert félrevonult egy másik helyiségbe s megvárta mig az ifjak eltávoznak. Az egyik ucea saroknál aztán utolérve egy csoportot, előrántotta revolverét s több lövést adott le az ifjak felé. Szerencsére a lövések senkit sem találtak. Az emberi mivoltából teljesen kivetkőzött embernek nagyon fájt, hogy bosszúját sehogy- sem tudta kielégíteni. Arra ment éppen a táncmulatságról hazatérő Jawort János nyug. csendőrőrmester, ki mitsem sejtve haladt cl Marcoviceanu mellett, amikor ez hirtelen botjával úgy főbe ütötte Japortot, hogy az eszméletlenül esett össze. Mire Japport magához tért, Marcoviceanu elszökött Japport orvosi látleletet vett fel s megteszi feljelentését a lövöldöző és orvul támadó tisztviselő ellen. Az egész ügyben az a legérdekesebb, bogy a lövések a csendőrség közelében történtek s egyetlen csendőr som jött elő. A granicsár kapitány már sokkal gyerekesebb módon akarta megbosszulni kudarcát. Lakása elé szuronyos katonát állított, akinek azt a parancsot adta, hogy a bálból kává lórikét ne engedje elhaladni lakása elölt. Érdekes, hogy á katona még a primoretorral sem tett kivételt s annak is bele kellett gázolnia a magas hóba. hogy lakására jussonEgyébként a felsővisói közönség nem nyugszik bele a kapitány botrányha.ihászásálía s az ő uszításai folytán majdnem emberéb-íot követelt kilengésekbe, hanem mintegy kétszáz aláírással ellátott tiltakozó táviratot iutdáett a vármegye prefektusához s panasszal fordult a kormány fejéhez, valamint a grauiesár-liad- test parancsnokához.
