Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1933-02-22 / 43. szám
XVT. ÉVF. 48. SZÁM. KELETlUjSXG 7 Keleti Ujsxú Kiccdu/ejccncs; Lep kiset és Nyomdai MOintizet Részván/tirsasíj Ruttkayné elájult Littkéué bűnügyének főtárgyalásán Szerkesztőség és Píadűh/vataS CWj-hdczsvăr, Sir. Baron L Pod (Bvassal ucca) 5 sz / < .ejts :z e rkesztS' SZÁSZ END R3. Cileresli szerkesztőség és kíadátssiti'f KA 11 AU I NAGT LAJOS Svenresti V. Str. Bvcht 7. potter t. Ma, szerdán ■■mai Nagy premier pj K fejj kw Royal Mozgóban Quick csodás U.F.A. sláger-operett Főszerepekben: Lilian Harvey Hans ALBERS, Pani Hörbiger m A bukaresti kanálisok poklában A bukaresti bánok feltűnő helyen hozták, hoav a főváros vasúti műhelyeinek közelében megfigyelték, amint két „gyanús“ alak felnyitott egy kanálist, mind a ketten leereszkedtek a mélységbe, maid gondosan visszahelyezték a fedelet, hogy minden jelt eltüntessenek. Az esetet természetesen nyomban összefüggésbe hozták a munkássztrájkkal és a rendőrség a legnagyobb felkészültséggel indult meg, hogy elfogja a két embert, akik ellen az volt a gyanú, hogy a munkásokkal tartanak fenn titkos érintkezést■ Detektívek egész serege segítette a rendőrséget felderítő munkájában, aminek meg is lett az eredménye, mert reggelre már el is fogták a két gyanús embert. Ez a Leleplezés lerántotta a leplet arról a rettenetes nyomorról, amelyben az Erdélyből Bukarestbe vándorolt munkások sínylődnek. Az első, akit kihallgattak. Bot Mé ia, bihar- megyei születésű, 115 éves asszony, az egyik letartóztatottnak a felesége. A szerencsétlen asz- szony megrémült, hogy férje valami nagy bűnt követett el és nem akarta bevallani, hogy kapcsolatban állana a letartóztatottal■ De aztán minden igyekezete Hiábavaló maradi, mert a letartóztatottak között egy Kiss nevű ismerőse is akadt, aki elmondta, hogy testvére, Kiss Márton Bot Mária férjével együtt szokta megtenni minden éjjel ezt az utat. — Férjem már régóta munkanélküli — mon dotta, — és a leg nagyobb nyomorúságban sínylődtünk a borzasztó hidegben. Sem hajlékunk, sem élelmünk wem volt, munkát vedig sehol sem kaptunk. Végül férjének az a kétségbeesett ötlete támadt, hogy éjszaka leszáll a város alatti kanálisokba és összeszedi azokat a hulladékokat, amelyek a szeméttel kerültek le. Mindig akadt valami elveszett tárgy, vagy egy pár elhullatott lej, amivel a következő napot át tudtuk kínlódni. — A „vállalkozáshoz“ társa is akadt. Reg- gel nyolc órakor szoktak valahol a város szélén kijönni a kanálisokból, miután az egész város alját összejárták. Én szolgáló vagyok egy helyein és az uram reggelfelé hozzám szokott jönni titokban, hogy egy vár órát pihenjen. Alvás után elindul társával, hogy megfigyeljék: az uccaseprök hova seprik be a szemetet. Éjszaka ezeket a helyeket keresték aztán fel, mert ilyen helyen inkább akadt mindig valami. Kiss egyébként reggel nyolcig semmit sem tudott arról, hogy keresik, nyugodtan bement a cselédszobába és lefeküdt. A rendőrök itt találták meg, kimerültén, aludva. Mikor bekísérték a rendőrségre, kiderült, hogy egyébként is sze- rencsétleoi éjszakájuk volt, mert hiába kóboroltak a borzalmas szennycsatornákban, reggelig, mikor holtfáradtan kijöttek, csak 13 lejt tudtak összeszedni. A rendőrség őrizetbe%i tartja őket és folytatja a vizsgálatot. A lapok pádig elcsendesedték a kanálisba ereszkedő két ember körüli szenzációban, vedig ez a kétségbeejtő nyomorúság olyan hangosan kér segítséget, hogy lehetetlen meg bem hallani. — Meghalt Geguss Gusztáv. Budapestről jelentik: Geguss Gusztáv nyugalmazott igazságügyminiszter 78 éves korában meghalt. Geguss a Feiérváry (köznyelven, darabont) kormányban töltötte be annakidején az igazság- ügyminiszterí tárcát. Megbízható, jóizü, olcsó a Koprol csokoládés hashajtó. (Budapest, február 21.) A törvényszéken ma kilenc órára tűzték ki a Littkéné bűnügyének további főtárgyalását. Az érdeklődés különösen a hölgyközönség részéről olyan nagy volt, hogy valósággal benyomták az ajtókat, keresztültörték a teremőrök sorfalát és igy foglalták el a helyüket az ülésteremben. A ma délelőtti tárgyalásra koronatanúként be voltak idézve Dömötör alezredes. Kozma Miklós, a magyar távirati iroda igazgatója és Ruttkay századosné. Littkéné az elnök kérdésére, hogy honnan szerezte revolverét, kijelenti, hogy Bécsben lakó apjától kapta 1931 karácsonyán. Szemák elnök erre felmutatja az útlevelet, amely szerint kiderül, hogy Littkéné 1932 februárjában lépte át a határt. Littkéné ennek ellenére fenntartja vallomását és hangoztatja, hogy nagyon könnyen megtörténhetett, hogy nem húzták keresztül a határállomáson a vízumot. Különben is abban az időben, ami beigazolást is nyert, nem volt vízumkényszer. Ausztria és Magyarország közöttA tanúvallomások során Csernáthony László újságírót hallgatják ki, aki Littkénének, illetve Ruttkay családjának jóbarátja volt. Csernáthony úgy állitja be a dolgot, hogy Rnttkaynak Littkénével való kapcsolata jelentéktelen volt. aminthogy Ruttkay életében a nőügyek általában véve jelentéktelenek voltak. Elmondja, hogy egy alkalommal Littkéné panaszkodott neki, hogy Ruttkay nem fizette ki a házbért, noha kötelessége lett volna. Fel fog menni hozzá és nem bánja, akármi is történik. A védő több kérdést ad fel Csernáthonynak és megállapítja, hogy Csernáthony tanúvallomásába ellentmondásokba került. Most Ruttkayné jelentkezik a teremben és elmondja, hogy tegnap este újabb idézőt kapott. A többit azonban vem mondhatta el, mert hirte len rosszullett és elájult. Németh Lajos nyugalmazott tábornokot hallgatták ki, akinek családja Littkénével baráti viszonyt tartott fenn. Németh szerint Rutt- ka.u el akarta venni Littkénét, feleségének pedig végkielégítést akart volna adni. Littkénét az állítólagos gyilkosság estéjén a díványon fekve találta és Littkéné elmondotta neki, hogy Ruttkay öngyilkos lett és neki is jobb lett volna, ha meghalt volna. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy Ruttkayné miért nem járt fel soha a tábornok családjához, Németh kijelentette, hogy Ruttkay azt mandotta neki, hogy különváljon él feleségétől. A délután folyamán hallgatják ki Dömötör alezredest, Kozma Miklóst és Ruttkay századosáét. A washingtoni képviselőház megszavazta u prohibició ellenes törvényt Washingtonból jelentik: A szenátus után most az amerikai képviselőház is megszavazta kétharmad többséggel a szesztilalom felfüggesztéséről szóló javaslatot. Ahhoz, hogy törvényerőre emelkpd- hessék, legalább 36 tagállam parlamentjének is el kell fogadnia a prohibició felfüggesztését. — Ausztria visszautasította a francia jegyzéket. Béesbői .jelentik: Az osztrák szövetségi kormány ma minisztertanácsot tartott. A kiadott kommüniké csak annyit közöl, hogy a minisztertanács a liirtenbergi fegyverek ügyében küldött francia jegyzékre való válaszadással foglalkozott s egyhangúlag magáévá tette Dollfuss kancellár javaslatait. Kormánykörökből érkező híradások szerint, a jegyzék hangja visszautasító lesz. A Reiehspost vezércikkben hangoztatja, hogy Ausztria tiz éven át önfeláldozással és lemondással vállalta az európai politikát, pedig háttérbe kellett szorítania érzelmeit, amelyek a nagynémet nemzeti egységhez fűzték. Ha a hatalmak — Írja a lap — Ausztriát olyan csoportosulásba akarnák belekényszeríteni, amely a háború után keletkezett helyzet örökkévalóvá tételét célozza, akkor az osztrákok részére most már elérkezett a pillanat, amikor Ausztriára nézve is megszűnik a nép- szövetségi politika korszaka és a jövőbeli politikában Ausztria természetes érzéseitől fogja vezéreltetni magát. Olasz politikai körökben valószínűnek tartják, hogy a hirtenbergi ügy a Népszövetség elé fog kerülni. A tanácsban izgalmas viták várhatók s meglehet, hogy ki fogják kérni a hágai állandó nemzetközi bíróság véleményét is afelől, volt-e joga Ausztriának olaszországi fegyverszállitmányt beengednie, amikor a hatalmak éveken át egyszer sem tiltakoztak az ellen, hogy csehszlovákiai fegv- verszállitmányokat transzferáltak Ausztrián át más államokba. Velosa pezsgő fürdőtabletta. — Japán nem lép ki a Népszövetségből. Londonból jelentik: A japán felvonulás befejezésekor a kínaiak Csau-Jangtól SO kilométernyire Kszing-Taotol északnyugatra támadást kíséreltek meg, amelyet a japán gyalogság fegy vertüzzel könnyen megállásra kényszeritett. A frontszakaszon most a japánok mentek át of- i'enzivába. Az a céljuk, hogy a közeli vasútvonalat birtokukba kerítsék. A japán flotta készen áll a hadműveletekbe való beavatkozásra. A tokiói hadügyminisztérium eltiltotta a lapoknak a jeholi hadműveleti területeken folyó akcióról szóló tudósításaik közlését. A sajtónak meg kell egyelőre elégednie a hivatalos jelentések közreadásával. A tokiói kormány ma bejelenti a japán felsőházban a Népszövetségből való kilépést arra az esetre, ha a közgyűlés állásfoglalása japánellenes lenne. Géniből közük, hogy túlzottak azok a hírek, amelyek Japánnak a Népszövetségből való kilépésére vonatkoznak, mert a japán delegáció ilyen természetű utasítást nem kapott. — Kommunista szervezkedést lepleztek le a budapesti egyetemen. Budapestről jelentik: Az egyetemen kommunista szervezkedést lepleztek !e. 38 diák került őrizetbe. Később nyolcat szabadlábra helyeztek, de az eljárás folyik ellenük. A rendőrség megállapította, hogy a vörös egyetemi diákok központja nemcsak a főiskolások, hanem gimnazisták, sőt óvodások között is propagandát fejtett ki. — Gyulay Árpiid temetése. Kolozsvár társadalmának mélységes részvéte mellett folyt le 20-án délután Gyulay Árpád ny. pénzűgyigaz- gató temetése. Á gyászháznál, mikor a boldogult hült tetemeit a temetői kápolnába átszállították, dr. Boros György unitárius püspök búcsúzott megható beszédben egyházának hűséges munkásától. A gyászszertartást Csifó Salamon teológiai dékán végezte, a sirnál oedig Ürmösi Károly esperes imádkozott és méltatta az elhunyt puritán egyéniségét. — Imre Lajos előadása a falu-munkáról. Az EME bölcsészeti szakosztályának keddi népszerű előadása alkalmával dr. Imre Lajos teológiai tanár a falu-nevelés helyes irányelveiről értekezett. Ez a munka — előadó szerint — attól függ, milyennek nézzük a falut. A falu nem lehet a politikai, vagy gazdasági agitáció tárgya. Egyedül a szociálethikai irányelv a helyes. A nevelés módszerének alkalmazkodnia kell a falu életéhez. A jelenleg megkezdett falumunkát ki kell építeni a falu egész életének komoly nevelése érdekében. Előadót, aki maga is egyik értékes gvakorlati munkása a falunevelésnek, a hallgatóság tapsokkal ünnepelte. Vadról, vadászatról, vadászemberekről. A magyar vadászirodalom nagy és értékes gazdagodása Zsindely Ferencz: Isten szabad ege alatt c. müve. E könyv szerzője azt a tollat forgatja, melyet Bársony István ejtett ki örökre kezéből: a természet és pedig a különleges magyar természet szépségeinek átérzését, ahogy a vadászember szeme elé tárul. Ez a hang ma szinte hiányzik irodalmunkból, pedig a közönség szívesen üdíti fel rajta a lelkét. A könyv, amely ajándékkönyvnek kiválóan .alkalmas, Zsindely Endre kitűnő fénykép- felvételeivel a Klttenberg könyvek nagyságában s külalakjában kerül forgalomba. A hatalmas könyv kitűnő kiállításban, díszes vászonkötésben, arany nyomással 600 lej mindenütt, illetve Lepage könyvkereskedésben, Cluj-Kolozsvár, Postán utánvéttel franco. — A mult keddi tüntetések letartóztatottjai a vizsgálóbíró előtt. Boea vizsgálóbíró kedden délelőtt kezdette meg a vasúti munkások sztrájk ja alkalmával a Gólya áruház környékén történt összeütközésnél letartóztatott kommunista- gyanus ifjúmunkások kihallgatását. A vizsgáló birói kihallgatások elsősorban arra irányulnak hogy ki volt az, aki Nemes rendőrkapitányt bántalmazta. Ennek kiderítése nagy nehézségekbe ütközik, mert az ifjúmunkások közül egyik se akarja magára vállalni a hatósági közeg bántalmazásának súlyos tényét. Boea vizs- gálóbiró kihallgatta kedden Nemes rendőrkapitányt is, aki még mindig kötést visel a fején. — Székelytársasági estély és szőttes-bál. A tradicionális siker jegyében folyt le szombaton este a Székely Társaság műsoros táncestélye. Deák Ferenc megnyitója után Kouba Paula ze- netanárnő tanítványainak vonószenekara által előadott nyitány nagy sikert aratott. Vásárhelyi János ref. püspökhelyettes gyönyörű szónoklatban tartott előadást. M. Lévai Ilonka művészi énekszámai, után Kerekes Ilona szinésznő székely balladákat szavalt. Műsor után tánc következett. — A Székely Társaság kebelében alakult székely ifjúsági csoport este jól sikerült szőttes-bált rendezett a ref. kollégium tornacsarnokában. Dr. Kiss Elek theologiai tanár intézett szép beszédet az óriási számban összegyűlt székely leányokhoz és legényekhez, majd kezdetét vette a tánc, mely reggelig tartott.