Keleti Ujság, 1933. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-05 / 4. szám
2 HELETlUjSÄÜ XVI. ÉVF. 4. SZÁM. Japán Kína elleni offenzivája uj világháború masvát vetheti el A japán támadás végső célja Peking, ahol restaurálni akarják a császárságot — Moszkva nyíltan a japánok ellen fordult —Flotíatünietésre készül Amerika (London, január 4.) A japán-kínai háború, újból borzalmas erővel lángolt fel. A japán csapatok, repülők s a modern háborús technika minden gyilkos eszköze tört a kínai csapatok ellen. Háromnapos bombázás után Sang-Hai- Kwan határvidéki városban a kínai csapatok ellenállása megtört s a japánok megszállták a várost. Már tegnap páncélvonatokon ötszáz japán katona érkezett az elővárosba és döntő rohamot intéztek a kínai csapatok ellen. Hiába való volt a kínai gyalogság gépfegyver- tüze és ágya zárótüze, már tegnap délután féiíötkor a japánok megsemmisítő íölénnyel hatoltak be a városba, ahonnan már előzőleg elszállították a polgári lakosságot s a kínai haderő is kénytelen volt Peking felé visszavonulni. A nank^ngi kormány táviratban jelentette a támadást a. Népszövetségnek, mert meg van győződve arról, hogy nem elszigetelt háborús akcióról van szó, hanem a japánoknak az a céljuk, hogy rövid időn belül , • megszállják Pekinget. hogy Pe-Ji excsá- szárt. Mandzsúria köztársasági elnökét Pekingbe, a régi császárvárosba visszaköltöztessék. Pekingi jelentések szerint, amelyek Londonon keresztül érkeztek, Sang-Hai-Kwan városka borzalmas képet nyújt. A középületek romokban heveidnek, egyes városrészek lángokban állnak és u romok alól ötszáz halottat, akik között nagyon sok polgár akadt, emeltek ki eddig. A városban eddig még felbecsülhetetlen a kár és a japán csapatok magatartásából az látszik, hogy rövid időn belül tovább vonulnak Peking felé. Az egyik tokiói jelentés szerint Japán hatmillió dollár értékű újabb hadianyagot rendelt a Schneider Creusot gyárból s általános az a vélemény, hogy a japán támadások mögött a francia háborús nehéz ipar áll. Beavatott diplomáciai körökből azt jelentik, hogy a Kína elleni japán támadásokkal kapcsolatosan Szovjet Oroszország és Japán között is kiélesedett a helyzet. A japánok azt szeretnék, hogy Moszkva’ ejtse el Kínát, erre azonban a szovjet diplomácia nem volt kapható. Ezzel szemben hírek vannak arról is, hogy a szovjetkormány újabb baráti kapcsolatokat sző Kínával, sőt követel is küldött a nankingi kormány mellé. Ez sok tekintetben közeledést jelent orosz részről az Egyesült Államok felé is, ahol a közeledést szívesen fogadják. Ez az oka annak is, hogy a sokat vitatott és már aláírás előtt álló orosz-japán megnemtámadási szerződést még nem Írták alá. Nyilvánvaló, hogy Moszkva külpolitikája Váratlanul uj irányt vett fel. Ugyanakkor a szovjetoroszok Japán* azzal vádolják, hogy újabb hóditó politikába kezdett távolkeleten. A japán támadás miatt Tokió és Washington között diplomáciai bonyodalmakról beszélnek. Sőt az is valószínű, hogy az Egyesült Államok kormánya újabb flottatüntetést rendez a Csendes- óceánon. Kinos helyzetbe jutott a Népszövetség is, mert éppen az újabb japán támadás idején kell döntenie a mandzsuriai kérdésben. Ha Japán mellett foglal állást, akkor az Egyesült Államokkal találja magát szemben, viszont, ha Japán ellen dönt, akkor a tokiói kormány valószínűleg kilép a Népszövetségből. Magyar» Szombaton éjjel 11 órakor'. EZERJÓ Uj számokkal. Mérsékelt hely árakkal! Vasárnap délelőtt 11 órakor;. Helyárak : 10,20 és 30 lej GyermekelŐadás. Hamupipőke SELECT MOZGÓ Pénteken nagy premier: Szerelem és tromfoitaszo Kiváló uniformisos vigoperett. Zene! Tára© I Ének! Főszerepekben: Eggerth Martha Georg Alexander , _ Felix Bressart V lg5 Verebes Ernő Borah szenátor a dollár bankjegyek forgalmának félémé* lését javasolja (Washington, jalnuár 4.) Borah szenátor szenátus pénzügyi bizottságában nagy beszédet mondott, vázolta Amerika súlyos pénzügyi helyzetét és uj pénzügyi törvényjavaslat előterjesztését helyezte kilátásba, amely szerint a dollár- bankjegy forgalom felemelését javasolja. Az arány valutáról való letérés renditette meg Borah szenátor szerint Amerika pénzügyi helyzetét és ez ellen a legélesebb és a legradikálisabb eszközökkel kell harcolni. Az uj törvényjavaslat inflációs rendszabályokat helyez kiia: tásba, csakhogy az Egyesült Államok gazdasági helyzetét meglehessen javítani. Kosnsnunisfta ripirat- ferlesztök (Bukarest, január 4.) Konstancában a rendőrség kommunista szervezetről rántotta le a leplet. A szervezet tagjai újévi jókívánság címén röpiratot bocsátottak ki, amelyben erős kritika alá vették a román adminisztrációt, feldi- csérve ezzel szemben a szovjetet. A rendőrség megindította a nyomozást, a röpiratterjesztőket letartóztatta, akik egyébként minden felvilágosítást megtagadtak. Egy odesszai határátlépő öngyilkosságot követett el a konstancai rendőrségen (Konstanca, január 4.) A konstancai rendőrség két nappal ezelőtt az Odesszából átszökött Piacú Wachsmann egvént tiltott határátlépés miatt letartóztatta. Wach smarm a rendőrség fogdájában egy önborotva-pengével a torkát és az ütőereit felvágta. Kórházba szállították, ahol kihallgatták és megállapítást nyert, hogy Wachsmann félelmében követte el az üngyilkos(Arad, január 4.) Gallmárm Péter, kereskedő, aki a torontálmegyei Nagyszentmiklós községből származik, közel 15 esztendőt töltött Amerikában, nemrég maradék pénzével visszautazott Európába és itt az aradniegyei Almás községben telepedett le. Szombaton este Gallman több ismerőse társaságában az almási korcsmában várta az ujesztendőt és ekkor történt, hogy a korcsmáros, aki Gallmannt tapasztalt embernek ismerte, érdeklődni kezdett nála a világ eseményei felől. Gallmann, aki ekkor már meglehetősen felöntött a garatra, a következő kijelentést tette: * Budapestre érkezve, a Keleti pályaudvarra] szemben, a Park nagyszállódéban megta Iá)ja kényelmét. Leszállított árak. E lap elő fizetőinek 20 százalék engedmény. ságot. Attól tartott, hogy a román hatóságok visszatoloneolják szovjet-területre, ahol egész biztosan halálra Ítélnék. Wachsmann 1924-ben Románia területén tartózkodott, mikor azonban unokabátyjával együtt visszatoloncolták Orosz-! országba, mely alkalommal unokabátyját a szovjet ki is végezte. — „Meglátjátok, rövidesen megváltoztatják a határokat.“ Gallmann azután az ittasoktól szokásos bőbeszédűséggel elmondotta még, hogy a magyarok Oroszország és Németország segítségével visszakapják elveszített területeiket. A korcsmában ott tartózkodott, több községbeli román lakos, akik Gallmann ki jelenését rögtön jelentették a csendőrségnek. A csendőrök azonnal megjelentek a korcsmában, ahol izgatás vádjával letartóztatták Gallmannt. A kereskedőt bevitték az ügyészségre, ahol megkezdték a kihallgatását. Gallmann, aki intelligens ember, állítólag hét nyelvet beszél, elmondotta, hogy egy ismerősétől hallotta a revíziós híreket és nem tudta, hogy tilos azokat másokkal közölni. Kihallgatása után a vizsgálóbíró lazítás vádja miatt Gallmannt letartóztatta és vizsgálati fogságba helyezte. J BEKÜLDÖTT HÍREK A Kariíász karácsonyi akciója. A ruhagyűjtéssel öszegyült ruhákat, cipőket, részben a Szociális Misszió áldozatkész hölgytagjai, részben munkanélküliek megjavították. Kiosztásra került, főleg iskolásgyermekek- r.ek: Cipő 32 pár, ujeipö 16 pár, hócipő 24 pár, flu- ruha, kabát, aísóruha 191 darab. Leányka ruha, kabát, alsóruha, sapka, sál, harisnya 222 darab. Összesen 535 darab. Felnőtteknek: 86 család között, férfi-, női cipő 57 pár, hócipő 37 pár. Férfi- és nőiruha, kabát, fehérnemű, harisnya, sapka, kalap 271. Összesen 365 darab. Karácsony szombatján a katolikus cserkészekkel megható szerctet-ünepet rendezett, több mint 200 iskolásgyermek részére a katolikus gimnáziumban. A cserkészek egy alkalmi jelenetet, a monostori gyermekek egy bethlehemes játékot adtak elő. Azután az egyetemi hallgatónak által felállított égő karácsonyfa mellett kiosztásra kerültek a Szociális Misszió hölgyei által gyűjtött és adományozott szeretetcsomagok és játékok. A cserkészek a ruhákkal egyidejűleg gyűjtötték a játékokat is. Heteken keresztit.' szorgalmasan javították. Megható' veit a kiosztásnál látni a boldog gyermekeket, amint örömmel ölelték magukhoz a játékokat, csomagokat, csókolták a babákat. Isten áldása legyen mindazokon, akik támogatásukkal az akciót lehetővé tették. A „Fául Ehrlich Orvostudományi Egyesület“ f. hó 5-én, csütörtökön este, pontosan fél 9 órakor tartja XXXVIII, rendes tudományos szaküljsét a kővetkező tárgysorozattal: 1. Dr. Király J.: Az elhanyagolt méhnyakgyulladás radikális kezelése „Neo-filhcs“-szal. 2. Dr. Kepes István: „Az Exanthema subitumröl“ (gyermekek kiütéses megbetegedése) néhány eset kapcsán. A városi ingntlanvéírrehíijások felfüggesztéséről fzüó törvény magyar Ó3 román szöve- g' kapható Dr. Mandel Forditó Irodában Cluj-Kolozsvár. Str. Memorandului 24. Ára 20, vidékre 30 L. ik hazatéri amersfsás részeg fóvel revízióról beszélt a korcsmában Lázitás címén indult meg ellene az eljárás