Keleti Ujság, 1933. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-19 / 15. szám
6 KnenBjs&G XVI. ÉVE. 15. SZÁM. Szervezett betörőbanda garázdálkodott Kolozsváron Fényes nappal betörtek a Jókaí-uccai posi&iiivatalba és elloptak 32.000 lejt (Kolozsvár, január 18.) Az utolsó három hónapban Kolozsváron titokzatos betörések történnek. A bizonyára hivatásos betörők mindenütt ugyanazzal a szisztémával dolgoznak. A rendőrség minden egyes esetben bevezette a nyomozást, de az semmiféle eredménnyel nem járt. A betörők ugylátszik vérszemet kaptak és tegnap fényes nappal egy és három óra között betörtek a Jókai uceai 5-ös számú postahivatalba és onnan 32.000 lejt elloptak. A betörést különösen érdekessé teszi, hogy az egyik legforgalmasabb uccában, egy olyan bérházba törtek be, ahol állandóan ki és bejárnak az emberek. A betörés idejében a postaépület előtt éppen fát vágtak s egy embert azért állítottak a kijárat elé, hogy vigyázzon, ne lopják el a déli órákban a felvágott fát. A fát tényleg nem lopták el, ellenben a postahivatalt kifosztották. Három óra előtt, mielőtt a postahivatalt kinyitották volna, a házbeliek észrevették, hogy a postahelyiség hátsó ajtaját betörték s azonnal a rendőrségre telefonáltak. Három órakor a rendőrség Pop komiszár vezetésével kiszállott és megállapította, hogy a betörők a hátsó ajtón három zárt törtek fel, köztük az úgynevezett biztonsági zárat és azután hatoltak he a postahelyiségbe, ahol már nem volt idejük a nagy Wertheim- szekrényt feltörni, tehát csak a kézi pénztár fiók-i ját feszítették fel vésőkkel és onnan 32000 lejt, ami az nap gyűlt be postautalvány befizetésekből, elloptak. A rendőrség a nyomozást azonnal bevezette és annál nagyobb eréllyel folytatja, mert az utolsó három hónapban Kolozsváron több esetben hasonló természetű betörések történtek. Kihallgatták a postafőnököt és az egész személyzetet. Egyöntetűen azt vallották, hogy a déli órákban hagyták el a postaépületet és gondosan bezárták az összes ajtókat. Mikor három órakor megjelentek a hivatalban, akkor azonnal megállapították, hogy betöréses-lopás történt. A házbeliek ekkor már értesítették a rendőrséget, ahonnan gyorsan ki is szálltak a tett színhelyére. A nyomozás eddig semmiféle pozitiv eredményt nem ért el. Rendkívül ravasz, hivatásos betörők lehettek a tettesek, akik minden alkalommal fényes nappal léptek akcióba. Úgy gondolkozhattak, hogy a legkevésbé tűnik fel, ha a déli órákban „dolgoznak“, mert igy kézenfekvő a feltevés, hogy munkások, akik az ajtót, vagy a zárat javítják. Mindenesetre szomorú a kolozsvári közrendészeti viszonyokra, hogy ma már fényes nappal történnek sorozatos betöréses-lopások és a rendőrség tehetetlenül áll velük szemben. Kiváncsiak vagyunk, hogy a betörőtársaság legközelebb hol tesz látogatást, mert nem tartjuk valószínűnek, hogy a rendőrség a körmönfont betörőket hamarosan el tudja fogni. A napokban megjelent Rőth Dávidnál. — Ha van valami elintéznivalója a hatóságoknál, segítségére leszek — mondotta. Róthnak sok elintézni való ügye volt s az ajánlatot elfogadta. — En mindent elintézek, de ahhoz pénz is szükséges. — Mennyit óhajt? — Adjon egyelőre 300 lejt. Róth átadta a pénzt és Rosenfeld szabályszerűen elköltötte, de semmit sem csinált. A rendőrség beidézte Rosenfeldet, aki tagadással szeretne menekülni a következmények elöl. IRODMíMMHÉSm baton A milliók tolvaja Mozgóban Humoros kalandorregény. A. főszerepben : Willy Forst Greta Garbo férjhez megy Gnmpel Mihsa stockholmi építészmérnök, Greta Garbo nyilatkozik a nagy szerelemről, me'y gyermekkorukban vőlegénye kezdődőt (Stockholm, január 18.) A világsajtót bejárta az a hir, hogy Greta Garbót, a világhírű filmsztárt házassági gondolatok foglalkoztatják és egy fiatal stockholmi építészmérnök a boldog vőlegény. Megállapítottuk, hogy a mult év végén néhány hetet Greta Garbo Svédországban töltött, ahol rokonait látogatta meg, akik többnyire me zőgazdasági ipari üzemek alkalmazottai és stock holmi kisiparosok. Greta Garbo stockholmi, mint össze négynapos tartózkodása idején állandó kísérője volt Gnmpel Miksa, a svéd főváros egyik legtehetségesebb épitészmérnöke, ismert művész aki az utóbbi években tűnt fel néhány úttörő, modern építkezésével. Legnevezetesebb alkotásai egy uj amerikai stilü filmszínház, egy-két modern Caffe-restaurant és az uj képzőművészeti kiállítási csarnok, Greta Garbo elutazása után Gumpel Miksa a nagy művésznőt Berlinben és Londonban Szom- A milliók tolvaja a Szinkö. baton HÍOIIIIVn Mozgóban Humoros kalanJorregény. A tő-zerepben : Willy ; orst is meglátogatta és köztudomás szerint a legszivé- lyesebb baráti viszony fejlődött közöttük. Alkalmunk volt Gumpel építészmérnökkel, aki kitűnő megjelenésű, nyilt tekintetű 36—38 éves fiatalem■I.J-, erről az európai és a tengerentúli sajtót is jglalkoztató szerelmi afférról néhány szót váltani. ţ- Greta Garbóval gyermekkorunk óta ismerjük egymást — mondta Gumpel elgondolkozva. — Meghitt jó pajtások vagyunk még a stockholmi időkből, amikor kávéházak müvészaszta- íainál és rokonok fütetlen szobáiban álmodoztunk arról, hogy nevünket szárnyára veszi a világhír. Greta Garbo ideálja Duse volt, a hasonlitha- tatlan olasz tragika, „a bánat nagyasszonya“, én pedig egész Stockholmot le akartam rombolni, tér mészetesen, hogy újra építsem — az én terveim szerint. Azóta jó néhány év.mult eh ő Amerikába került, de minden hónapban hosszú leveleket váltottunk. Most tényleg szóba került, hogy ez a tiszta nemes ifjúkori pajtási viszony, vagy rajongó barátság — házassággá nemesüljön. Közel tizennégy évi hall gatás után Szatmáron újjáéled a Kölcsey-kör, A január 22-i Kölcsey-kör estélyén az erdélyi újság- és irodalom reprezentánsai fognak szerepelni (Szatmdr január 18.) Az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi újságíró Szervezet elnöki tanácsa vasárnap délelőtt tartja meg ülését Szatmáron. A tanácsülésnek kulturális szempontból nagy jelentőséget ad az a körülmény, hogy Szatmár legfőbb közművelődési egyesülete, a Kölcsey-kör, amely az impériumváltozás utáni időkben nem tudott szóhoz jutni, újjáéledt és ujjáélesedésének bizonyítékát a január 22-i impozáns kultur-estély- lyel akarja nyújtani, amely kultur-estélyen az erdélyi és bánsági ujságirószervezet reprezentativ újságírói és iró tagjai vesznek részt. A Kölcsey-kör negyven évvel ezelőtt létesült Szatmáron, br. Vécsey József elnöklete alatt és. e kör keretein belül tömörültek négy évtizeden' keresztül Szatmármegye és Szatmár értelmi előkelőségei. A kör múzeumot is teremtett, amely ma is legértékesebb kulturális gyűjteménye a vármegyének. Az impériumváltozás után a Kölesey-kör alapszabályait jóváhagyták ugyan, de érdemleges munkát mind a mai napig nem tudott kifejteni. Lengyel József plébános elnök és dr. Pruzsinszky Zoltán titkár ujjáébresztő kíséretein kívül Debreceni István református lelkész lelkes agitáció- jának eredménye főként, hogy a magyarság körében fölkeltette az érdeklődést a Kölosey-kör uj- jáébresztése iránt és ma már egy lelkes gárda törekszik azon, hogy a magyar szellemi életnek Szatmáron otthont teremtsen. A Kölcsey-kör reorganizációs közgyűlését a napokban tartja meg és január 22-i estélyén az erdélyi újságírás és irodalom képviselői közül Tabéry Géza, Szász Endre, Ligeti Ernő, Szent- inirey Jenő, Marót Sándor, Kádár Imre, Demeter Béla és Franyó Zoltán fognak szerepelni. Szom- as a Színkör baton BfiSSliOJC lOIVaía Mozgóban Humoros kalanioiregény. A főszerepben: Willy Forst Az amerikai örökség meséjével jelentős összegeket összecsalt Rosenfeld exdetektiv kiszabadult és újra rendőrkézre került (Kolozsvár, január 18.) Egy bűnvádi feljelentés nyomán újból rendőrkézre került Rosenfeld Ignác, volt detektív, akit annakidején a törvényszék hatévi fegy- házra Ítélt. Tegnap megjelent a rendőrségen Roth Dávid kolozsvári lakos és elmondotta, hogy Rosenfeld Ignác kü lönféle címeken állandóan zsarolja. A rendőrség vizsgálatot indított, mely igen érdekesnek ígérkezik. Rosenfeld Ignác személyével néhány évvel ezelőtt sokat foglalkozott a sajtó. 1824-ig a rendőrség bűnügyi osztályánál működött. Felettesei már akkor sejtették, hogy hivatalos minőségében olyan cselekedetek száradnak a lelkén, amelyek merőben ellenkeznek a clotektivmesterség fegyelmével. Nemsokára aztán a feljelentések egész özöne Indult meg ellene és csakhamar kiderült, hogy Rosenfeld Ignác egyike az ország legügyesebb szélhámosainak. Ä Ä iniEiiék telvsia Mozgóban, Humoros kalandorregény. A főszerepben: Willy Forsifdytatta, ahol hat éwei ezelőtt elhagyta. A pénzügyi nehézségek igazán nem okoztak gondot Rosenfeld urnák. Ismerősei körében azt hiresztelte, hogy Amerikában meghalt a többszörös milliómos nagybátyja és nehéz összegeket örökölt tőle. Az eljárás azonban hosszabb időt vesz igénybe és emiatt kénytelen kölcsönöket igénybevenni. Voltak, akik bedültek a trükknek és Rosenfeld Ignác egyre tekintélyesebb ösz- szegeket vett fel kölcsön. Mikor pedig elérkezett a fizetési terminus, azt mondotta, hogy várjanak, mert a pénzt már elküldték az Egyesült Államokból s csak napok kellenek, hogy felvehesse. A hitelezők igy nyugodtan vártak. Csak másfél év után tudták még, hogy F.osenfeld Ignác becsapta őket. Bűnvádi feljelentést adtak be ellene, a rendőrség letartóztatta s a kolozsvári törvényszék 1924-ben, szélhámosságai miatt hatévi fegyházra Ítélte, amit szabályosan ki is töltött. A törvényszéki ítélet azonban ugylátszik nem volt nevelő hatással rá, mert szabadlábrahelyezése után ott f*) Réthely Ödöu jubileuma. A kolozsvári Magyar Színház 18 éven át volt kiváló művésze Réthely Ödön, kit a közönség a legnagyobb szeretettel vesz körül, január 22-én este 8 órai kezdettel tartja 25 éves színész-jubileumát a kath. gimnáziumban. Szinrekerül Gárdonyinak hatalmas színmüvei a „Bor“, melyben Réthely leghá- lásabb szerepét, Baracsot alakítja. A többi szerepekben fellépnek: Vágvölgyi Frida, Hickl Rózsi, Ráskay Rózsi, Papp Józsefné, Buszlay Manci, Salamon György, Király József, Papp József, Deutsch Dezső, Borsovicky Béla, Fajk József jónevü kolozsvári műkedvelők. A jubileum megrendezésében Kolozsvár egész társadalma részt fog venni s társadalmi akció indult meg a jubiláns színművész ünneplésére. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Szombaton éjjel 10% órakor: Van-e valami elvámolni valója. (Hennequin és Veber világhírű pikáns francia vigjátéka. Kizárólag felnőtteknek. Uj betanulással. Sorozatszám: 40.) Vasárnap délelőtt 11-kor: Hófehérke. (Gyermekelőadás rendkívül olcsó helyárakkal: 10, 15, 20, és 30 lej. Sorozatszám: 40.) A ROMAN OPERA MŰSORA: Péntek, január hó 20.: Tvavíata. (P. Stefánescu-Goan- gá baritonista fellépésével.) Vasárnap, január hó 22. (este): A zsidőnö. Hétfő, január hó 23.: A madarász. (Operett-premier.) Szerda, január hő 25.. A madarász. Szombaton ÍP®. BHH8BBÍ V*® ft Vi W6KD68 Mozgóban Humoros kalandorregény. A főszerepben : Willy Forst A milliók tolvajaa Szinköi'