Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)
1932-12-13 / 286. szám
XV. ÉVF. 286. SZÁM. KzletiUjsxg A Magyar Párt megszavazza a moratóriumot, de az egyenlőtlen elbánás felelősségét a kormányra hárítja Gyárfás Elemér beszéde a városi ingatlanárverések felfüggesztéséről — Kell hogy íöjjenek újabb törvényjavaslatok az igazságtalanságok helyrehozására (Busarest, december 12.) A szenátusban a városi végrehajtásokról és kényszereladások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslathoz Gyárfás Elemér szenátor felszólalt és a Magyar Part nevében bejelentette a javaslat megszavazását, de í'i"velmeztefcte a kormányt azokra az igazságtalanságokra, amelyeknek alapjait ezekben a törvényekben lerakják. Az egyenlő elbánás elvét hangsúlyozta ki a beszédében. Gyárfás Elemér mindenek előtt emlékeztetett arra, hogy két hónappal ezelőtt azzal fejezte be a konverziós vitában elmondott beszédét: — Nem fog eltelni hat hónap és alkalmam lesz bebizonyítani erről a szószékről a konverziós törvénynek nagy tévedéseit, — Csak két hónap és egy nap telt el azóta s már itt van az újabb törvényjavaslat, hogy helyreigazítsa az akkori konverziónak egyik legnagyobb hibáját: a polgárokkal szembeni egyenlőtlen elbánást. Kimutatta akkori beszédében, hogy nem lehet megtagadni az adósok egyik kategóriájától sem azokat az előnyöket, amikben egyes kategóriákat részesítenek. Most négyhónapos moratórium engedélyezéséről van szó az adósok akkor kitagadott egyik kategóriájának számára. Emlékeztet az akkori figyelmeztetésére, hogy nem lehet az adósok egyik kategóriáját 50 százalékos adósság-csökkentéssel segíteni úgy, hogy másoktól a hasonló kedvezményt megvonják. Kimutatta akkor, hogy nem ismerjük a helyzetet, nem tudjuk milyen összeg konverziójáról van szó és az akkori pénzügyminiszter azt felelte: az adatok összegyűjtése folyamatban van, azóta hónapok teltek el s időközben sem mutatta ki senki a nyilvánosság számára, hogy mekkora összegről szóló a jogszerinti konverzió. Ma sem ismerjük azt az összeget amire a városi konverzió készül. Popovici miniszter közbeszól: Ma fejezzük be az erre vonatkozó munkálatokat. Gyárfás Elemér megjegyzi, hogy érthető kíváncsiság várja a munkálatok eredményét. Legfontosabb kifogása volt a konverziós törvény ellen az, hogy egyenlőtlenül bánik el a hitelezőkkel. Sajnos, a jelen törvényjavaslat is fenntartja ezt az egyenlőtlen elbánást. A hitelezők egyrészét kivonja a moratórium hatálya alól. Kivonja az államnak, a közintézményeknek és a külföldi hitelezőknek a követeléseit. Elismeri, hogy magasabb érdekekből szükséges az állami, megyei, községi követeléseknek és legfőképpen az adóknak a végrehajtása, de legalább annyi engedményt feltétlenül meg kellett volna tenni, hogy a magánosok az állammal szembeni követeléseiket, mint amilyenek a hátralékos fizetések, nyugdijjak s más állami tartozások kompenzálhassák. Legalább annyit, hogy moratóriumot kaphassanak azok, akik tartoznak ugyan az államnak, de egyúttal hitelezők is az állammal szemben. Nagy igazságtalanság ugyanis, hogy az állam apró összegekért elárvezeteti iparosoknak a munkaeszközeit s más polgároknak a bútorait akkor, amikor az államnak tartozása van velük szemben. Amikor a konverziós törvény hatálya alól vonták a külföldi hitelezőket, jogosulatlan nyöket nyújtottak a számukra a belföldi hitele zőkkel szemben. Ebben a törvényjavaslatban is ez történik, holott 4—5 hónapos moratóriumról lévén szó, ezt nyugodtan meg lehetett volna tenni a külföldi hitelezőkkel szemben is. Ezt követeli az igazság. Hogy az adósok moratóriuma mellett is biztosítsuk a pénzforgalmat, azt kellett volna tervbe venni, hogy az adósok fizessenek valamilyen kamatot, akár milyen keveset, csakhogy fizessenek valamit. — Abban a reményben, hogy a kormány kielőközelebbről újabb törvényjavaslattal fog jönni az adósok és hitelezők közti viszony rendezésének érdekében, még pedig az elkerülhetetlen egységes elbánás alapelvén, szakitva azzal a rendszerrel, amely csak egyes kategóriáknak nyújt előnyöket, másoknak nem s abban a meggyőződésben, hogy ez a törvényjavaslat a polgárságnak egy igen jelentős kategóriájának nyujt segítséget, a Magyar Párt nevében bejelenti, hogy a törvényjavaslatot megszavazzák. Kijelenti azonban, úgy a Magyar Párt, mint a maga nevében, hogy a kormányra hárítanak minden felelősséget, ami a javaslatban levő egyenlőtlen elbánás káros következményeiből származik. Gyárfás Elemérnek a beszédét mondhatni általános helyeslés fogadta a szenátorok részéről s folyosón is hosszas megbeszélésre adott okot. A kolozsvári tandijak A kamara szombat délutáni ülésén Ionian szólalt fel s kijelentette, hogy nem lát olyan politikai, jogi vagy erkölcsi okokat, amelyek miatt mandátumáról neki és híveinek le kellene mondaniok. Az ő megyéjében abszolút többséget kapott a listájuk, tehát nem haszonélvezője a prémiumoknak. Ha a többség mégis megfosztaná mandátumától, nyugodtan megy választói közé, de ebben az esetben az egész kormánypártnak le kellene mondania, mert ha leszámítják a szavazatok végösszegéből az ő megyéjének a szavazatait, akkor nincsen meg a kormánypártnak a 40 százaléka és nem illeti meg a prémium. Radovici képviselő arról beszélt, hogy Foga- rasmegyében még mindig vannak kisajátítás alá eső földek. Beszéde alatt éles összetűzése keletkezett Lázár Ilié kvesztorral s az incidenst az elnök simította el. . Popov Adonisz Lupu-párti képviselő a kolozsvári egyetem magas tandijait tette szóvá. Megnevezett három egyetemi tanárt, akik évenként és egyenként 530 ezer lej óradijat szednek be s könyveik megvásárlását is kötelezővé teszik. Kérdezi, hogy mi van a jogászok sztrájkjával! Gusti miniszter válaszképpen elmondja, hogy felkeresték őt a kolozsvári professzorok megbízottai s közbenjárására a sztrájk megszűnt. Hí ui®l$® pillanatban vonszolta el a vasúti Or a sínekről az Öngyilkost (Dós, december 12.) Megható öngyilkossági kísérlet történt ma délelőtt a cementgyár közeiében a motorvonat sinein. Herskó Sándor fiaiul. 27 éves kolozsvári ie.stősegéd nem bírván tovább a tél nyomorúságát, mely egyre cíviseibe- te’Jenebbül nehezült rá és családjára, ma délelőtt 10 órakor kiment a gyár közelébe es ott ráfeküdt a sínekre. Tiz óra tíz perckor mar fel iónt a vonat. Az őr észrevette az önaf/iücotttácí kísérletet, az utolsó pillanatban odarohxnl és elvonszolta a biztos halál elöl as é'-elunt fiatalembert. Herskót bekísérték a íendőrségr’ ahol elmondta öngyilkossági kísérletének okait, Kolozsvárról nemrég ment ki Lésre, fiatal feleségével. akivel egv féléve lakik együtt, hogy valami munkát keressen, mert megelőzőleg Kolozsváron már hosszabb ideig munkanélkül volt. Azonban Désen sem volt kedvezőbb a helyzet, nem kapott semmi munkát és a legnagyobb nyomorúságban éltek. Végre ezen a héten már betelt a pohár, amikor az utolsó lejét is kiadta. Ivét napid mód bírta az éhséaet, mig ma délelőtt már jobbnak találta inkább megválni az élettől, mint tovább nyomorogni. A fiatal festő tragédiája nagy részvétet keltett a rendőrségen beidézett felek körében, akik megindulva a fiatal házasok kétségboeitö nyomorán, adakozni kezdtek, hogy bár pillanatokra segítsenek rajtuk. Mintegy 200 lej gyűlt ösz- sze, amit átadtak Herskónak. majd egy rendőr kíséretében hazavitték lakására. Unamunó súlyos Ítélete uj Spanyolországról az Ahol nincs közvélemény és rendőri inkvizíció üli orgiáit — A munkás- köztársaságból kivatalnokköztársaság iett (Madrid, december 12.) A világhírű spanyol egyetemi tanár Unamunó professzor, akinek neve, mint ivóé is a legjobb hírnévnek örvend az egész világon, rendkívül súlyos bírálatban részesítette egy újságíró előtt a mostani köztársasági Spanyolországot. Unamuno e nyilatkozata annál inkább kelt világszerte nagy feltűnést, mivel a hires egyetemi tanár egyike a spanyol köztársasági mozgalom vezető embereinek és mint ismeretes, a spanyol királyság idején több időt töltött száműzetésben és ön: kénytelen emigrációban köztársasági érzelmei miatt, mint odahaza. Unamunó professzor, aki egész életében a monarchia legelkeseredettebb ellenfele volt és jelenleg tagja a spanyol nemzetgyűlésnek, a következő érdekes kijelentéseket tette a jelenlegi spanyol viszonyokról: — Spanyolországban e pillanatban nincs nyilvános-sód és nincs közvélemény- _ A városok és a falvak pedig se nem monarchista, se nem köztársasági érzelmüek. — A lerjnadvobb mcadöbbenéssel kell elitélnem a katliolikus templomok és kolostorok felet ulását. a jezsuitáknak Spanyolországból való kiűzését, valamint azt az eléggé el nem Ítélhető tényt, hogy vagyonukat elkobozták. El kell Ítélnem továbbá a köztársaság védelmére alkotott törvényt, amely valóságos inkvizíciót teremtett Spanyolországban. Mindez azt bizonyltja, hogy (■ szenvedély és a tudatlansáa irányítja Spa- vyolorszád mostani vezetőit. — Nem látunk egyebet, mint a bürokrácia növekedését és az egyéniség elnyomását. Ma Kezd vallani a gyilkos ügyvéd (Bukarest, december 12.) Öosszu vallatás után Mcolaescu Virgil a kettősgyilkossággal váaolt ügyvéd beismert annyit, hogy ő gyilkolta meg a feleségét, az anyósa meggyilkolásának bűnét azonban a megölt feleségére akarja hárítani. Azt adja elő, hogy miután a soffőrjét nem tudta reá venni a két asszonynak a meggyilkolására, a feleségét kérte fel, hogy végezzen Buteanunéval. A fiatal asszony volt az, aki két fejszecsapással megölte az idősebb nőt. Amikor ő ezt látta, annyira felháborodott, hogy a füg- gönyzsinorral megfojtotta a feleségét, aztán felhúzta a falta. Vallomásának a vizsgáló hatóság nem ad hitelt, mert egészen bizonyosra veszi, hogy mind a két nőnek az ügyvéd a gyilkosa. 3HBHiifiMcaiBiuuitinuiiHUHUE]iiuiaiiiiu:ainiiin7iiic3jiniiituimiuuuuiubuiiiiiiniinuiiiitHiiiainiîiRuiiaiHHiHiiHr)timuiiiitniMiiiuHi jiim.imiulmitiwiuiuiii ....numiaJiiuiiiiiiutJiiiuiumiönuiiuiiituiiuiiHitiiaHiiimiiiiaiiiimiimniiiiiiiiiiiiHiiiniiiiiiiaiuiiiimiiaiuiiiiiiiiiniiiHiiiiiiiuiiiiiiiiiiiJumiimiii A karácsonyt örömmel élvezi, ha ruháit CZINSC rendbe teszi! már kétségtelen, hogy a tervezett munkásköztársaság helyett a hivatalnokok köztársasága fejlődött ki Spanyolországban, amelynek igen áldatlan következményei lesznek. A világhírű spanyol egyetemi tanár kijelentéseinek különös fontosságot ad az a körülmény, hogy Spanyolországban, mint azt a legújabb jelentések hirül adták, máris olyan nagy az elégedetlenség, hogy komoly forradalmi megmozdulásokkal kell számolni. A helyőrségeket máris megerősítette a kormány.