Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)
1932-12-11 / 285. szám
12 KutnUjsXQ XV. ÉVF. 285. SZÁM. és A december hatodika előtt külföldön vonatra tett január 15-ig az országba érkező áruk nem tartoznak a konimgenfálás rendelkezései alá Megjelent a konUngenlálás végrehajtási utasítása (Bukarest, december 10.) A kereskedelmi és iparügyi minisztérium szétküldte az import kontingentálásra vonatkozó utasitásait. A rendelet megjelenésétől számitott öt napon belül az importőrök Írásbeli nyilatkozatot kötelesek benyújtani a kereskedelmi és iparka marákboz, feltüntetve az 193i-ben importált áruk mennyiségét, összegét és eredetéi. A kon tingentált árukra vonatkozó adatokat vánnlekla- ráeiókkai, vagy ezek hiányában kereskedelmi könyveikkel igazolják. Ugyanakkor mellékelni kell az 1931—32. éves luxus-, továbbá forgalmiadé kifizetéséről szóló nyugtákat. Az 1931. óv folyamán alakult vállalatok nemcsak a fenti követelményeknek kell eleget tegyenek. hanem kötelesek bejelenteni a vállalatnak szükséges árumennyiséget is. Hasonló módon járnak el az 1932-ben alakult vállalatok is. A rendelet megjelenése után alakult vállalatok, amennyiben igényt tartanak a kon tin-' gentált árukra, úgy szintén nyilatkozatot tesznek a kereskedelmi és iparkamarához, amiről a kamarák tiz napon belül jelentést tesznek a minisztériumnak. A végrehajtási utasítás ötödik szakasza értelmében import-engedélyt csak az importáló vállalatok kapnak, ezt pedig nem adhatják át másnak. A hamis nyilatkozatokat tevő vállalatokat súlyosan megbüntetik, és három hónapig nem importálhatnak. Az engedélyeket a kereskedelmi és iparügyi miniszteri ura adja ki a beiktatás sorrendjében. Azok a kereskedelmi és ipari cégek, amelyek a múltban nem importáltak direkt utón. vagy amelyek megváltoztatták áruikat, kérvényeiket egyenesen a speciális bizottságokhoz küldik. A nyersanyagok és a félig feldolgozott árukon kívül az engedélyezett kontingentált árukat három hónaponként fogják szétosztani. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan a pénzügy- miniszter rendeletet küldött az összes vámhatóságokhoz. melynek értelmében a december hatodikéig külföldről vonatratett és január 16-ig az országba érkező áruknál nincs szükséa im~ vort-enuedcljjre. Sfflgyelem 1 Aranyozást, képkeretezést, üvege- » zést olcsó napi árakon.Nagv választék ovál és kerek blondei keretekben. SomlyalnálStr.IulluManLu 7. fagazdasági Intézői jó bizonyítványokkal, kiscsaládut, keresek. írásbeli ajánlatok a kiadóba kéretnek. K önnyű aquiziciós munkára ügynököket és nőket magas jutalékkal felvesz Olvasókör Szentlélek ucca 1. I^pooo^i Mennyi aranyét, ezüstöt és petróleumot termeltünk 1931-ben (Bukarest, december 10.) A napokban jelent meg Románia 1931. évi bánya-statisztikája, .^szerint 1931-ben előállítottunk 6,477.336 tonna desz ti iáit petróleum-terméket, amiből belföldön 1,530.340 tonnát fogyasztottunk el. mig exportunk 4,562.493 tpnnát tesz ki. , . A gáztermésből 1,222-717.146 köbméter az ;Okirályság és 1,160.334.815 köbméter Erdély hasz ‘Hált el. 1931-ben 2741 kg. aranyat, és 3554 kg. iezüstöt hoztunk napfényre. Érdekes, hogy az ;&rany 1930-as helyzethez viszonyítva több mint száz kilogrammal emelkedett, mig az ezüst 901; kg-os visszaesést jelent. Huszonhatezerhétszáz váltói óvatoííak meg október hónapban (Bukarest, december 10.) Az igazságügyminisztérium statisztikai osztályának jelentése szerint szeptember hónapban 20.417 váltót óvatoltak meg 651,739.724 lej értékben, mig az október havi váltók száma 26.731-et tesz ki, 462,724.494 lejnyi összegben. __ Meghívó. Az Erdélyi Gazdasági Egylet igazgató-választmánya Kolozsvárt, 1932. évi december hó 12-én, hétfőn délután 4 órakor az egyesület Attila u. 10. sz. alatti székházában rendes ülést tart, melyre a választmány tisztelt tagjait meghívjuk. Az Elsökség. Tárgy: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Esetleges indítványok. Értekezlet a kolozsvári iparkamarában a kontingentálási rendelet ügyében. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara hétfőn délután hat órára értekezletre hívja össze az importtal fog lalkozó kereskedőket és iparosokat. Az ankét tárgya a kontingentálási rendelet alapos megvitatása és erre való tekintettel a kamara vezetősége az érdekeltek minél nagyobb számban való megjelenését kéri. Itt említjük meg, hogy ‘Ugyancsak hétfőn este 9 órakor tartja meg a ka. mara igazgatósága december havi rendes közgyűlését. Gabonapiac. Temesváron a buza 580—660 lej, árpa 280 lej, rozs 460, zab 225, uj-kukorica 130 lej. Brailában a buza 585—605 lej. A mezőgazdasági hitelkérdés rendezésére irányuló törekvések a román törvényhozásban (Dr. Oberding József György tanulmánya.) Dr. Oberding József György tanulmányt irt „A mezőgazdasági hitelkérdések rendezésére irányuló törekvések“ cimen. A kérdés felvetése megvilágítása sok tanulmányt árul el. Oberding dr. rendelkezik mindazokkal a kvalitásokkal, amelyek egy ilyen tanulmány megírásának az elengedhetetlen kellékei. A füzet kilenc fejezetre oszlik: 1. A magán földhitelintézeti törvény. 2. Az uj magán földhitelintézeti és a mezőgazdasági hitelintézeti törvény. 3. A Creditul Agricol Ipotecor felállítására vonatkozó törvény. 4. Az uj szövetkezeti törvény. 5. A kamat-törvény. 6. A Banca Agriculturii Româneşti felállításáról szóló törvény s a mezőgazda- sági adósságok konverziója. 7. Á mezőgazdasági adósságok moratóriuma. 8. A mezőgazdasági adósságok rendezéséről szóló 1932. évi ápiilis 19-iki törvény ési9. A mezőgazdasági adósságok rendezéséről szóló törvény módosítása. A tanulmány ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Nem tartjuk azonban célszerűnek a részletes ismertetést, hiszen a kérdés iránt érdeklődök úgysem elégszenek meg a hírlapi beszámolóval, megvásárolják magát a tanulmányt. Mindezek ellenére azért rámutatunk az iró néhány újszerű megállapítására. A régi Románia hitelszervezetét 2901 népbank és három földhitel-intézet alkotta. A békekötés után viszont mindössze 787 hitelszövetkezettel gyarapodott ez a szám. Ez a hitelszervezet már csak azért sem tudta a megnagyobbodott ország hitelszükségletét kielégíteni, mivel az agrárreform csak növelte a hitelkeresők számát. A birtokreform nemcsak az uj törpebiríokósokat, hanem a volt nagybirtokosokat is kölcsönök felvételére kényszerítette. Ilyenformán egyr^ emelkedett az adósok száma. Á magas kamatokat pedig nem tudták fizetni. Az állam elérkezettnek látta az időt. hogy közbelépjen és ekkor születtek meg azok a törvények, amelyek könnyíteni szerettek volna a helyzeten, de végeredményben alig jelentettek valamit. Arra a kérdésre, hogy a hitel- kérdés rendezésére irányuló törekvések miért nem vezettek eredményre, Oberding dr. igy válaszol: ..Ennek az oka az ország tőkeszegénvsé- gében és helytelen közgazdasági politikájában reüik.“ Igaza van Oberding dr.-nak, csak az a bai, hogv a felelős tényezők korántsem szokták figyelemre méltatni a tárgyilagos kritikát. Oberding tanulmánya az erdélyi tudományos füzetek negyvenkilencedik számaként jelent meg az Erdélyi Muzeum Egylet, kiadásában és a Minerva-nyomda Ízléses kiállításában. A tanulmány nemcsak szakkörök, hanem a kérdés iránt érdeklődök részéről is a legteljesebb fi gye lemre tarthat számot. (—er.) * Bármely törvény, vagy rendelet magyar fordítása, vggy román szövege, megrendelhető dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Str. Mcmorandnlni NVv 24 [legszebb, 1 legolcsóbb karácsonyi ajándék :| Rowenta Púderéra! Kapható minden drogéria- és parfümériában. | Vezérképviselet; Ccsmochemia Cluj, Str. Londrei 19. Főtér mellett, a város legszebb és legöriékesebb központiában, vasbeton alapzattal és tömör tégla falazatta] massivan épült, adómentes, jól jövedelmező, modern emeletes bérház sürgősen eladó. Sitka és rendkívül előnyös vételi alkalom ! Eladás alatt még sok szép családi házak, jól jövede'roező bérházak, bérpaloták és modern villák. Sándor bizományos, Cal. Victoriei 13. S£épv!selőt 10.000 lej Esi tőkével keresünk Erdély nagyobb városaiban egy bevált tea terjesztésére. — Cim a kiadóban. K ertes villában kiadó 2 szoba, fürdőszobás komplett lakás. Érdeklődni Unió szállítási r. t., Főtér 4. ggo®«?” Ä Belvárosban. S« ÉRT Belvárosban, igen kitűnő bérnegyedben, stabil bérlőkkel, több 1 és 2 szobás családi lakásokból álló, Igen erős épitményü, abszolút kitűnő karban levő, nagy uccai fronttal — szépen reprezentáló, nagy értéket képviselő, 14°/o-ot jövedelmező emele es bérház eladó. Közls- mert Jól Jövedelmezősége miatt is — kitűnő tőke elhelyezés! Sándor bizományos, Cal. Victoriei 13. J árást székhelyen elsőrangú üzlethelyiség lakással együtt kiadó. Cim a kiadóban. go®000 TTzIetbelyiség kiadó január l*re Regele Ferdinand 57, értekezni ugyanott Adorjánnál. LEIÉ RT Főtér mellett, a város örökértékű központjában, Igen értékes ponton, 4 parkettás szoba, csukott szép veranda, fürdőszoba, konyha, kamara és még kétszer 2 szoba, fürdőszoba, konyha, kamara, mellékhelyiségekből és szép négyzetben fekvő nagy udvartérből álló, magas föld- szintű, jó karban levő úri bérház C6.000 lei évi bérjövedelemmel sürgősen eladó. Vételhez 500.000 lei elégséges. Sándor bizományos, Cal. Victoriei 13. K a Jó és olcsó könyvet Akar a tudomány és irodalom bármely ágából, úgy forduljon bizalommal Keszey Albert könyvkereskedéséhez, Cluj-Kolozsvár, Főtér 7. 23©«®°^ gjFísdó szuterin étté- remnek, nyomdának vagy más műhelynek, esetleg rakiárbelyiség- nek alkalmas. Értekezhetni Str. Universităţii 3. sz. alatt. ÉRT Tordal ut mentén, villa negyedben 6 szoba, mellékhelyiségek és nagyobb udvartér és kéri helyiségből álló, Jó karban levő, napsoros szép url ház — távoliét miatt — sürgősen eladó. Érdekeltek ragadják meg e ritka vételi alkalmai! Sándor bizományos, Cal. Victoriei 13. B uzlésI házamat fiirdőpark közelében 50,000 lej betáblázott teherrel elcserélném bármely város mellett fekvő 3-4 holdas kert- és gyümölcsössel. Cim a kiadóban. Ü gyes vendéglői kézilányt keresünk. Cim a kiadóban. K’gér, molyrágás, égé- “*• tés és szakadást művésziesen eltüntetek. Hirsch férfiszabó, Kossuth L. u. 15. 6]gg©®ow *1 ÉRT Regele Ferdinand ut mentén 2 üzlet- helyiség és 2 szoba, előszoba, konyha és mellékhelyiségekből álló, ró! jövedelmező ház soronklvűl eladó. Tőkebefektetésre is kitűnő vételi eset. Kényszer eladás és igy mint ilyen — értéken jóval alul lesz e,adva. Érdekeltek ne késlekedjenek! Sándor bizományos. Cal. Victoriei 13. nyomatút a Lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában. Cluj-Kolozsvár Str. Baron, L. Pop (Brossai u.) 5. Telefon óOö.