Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)

1932-12-10 / 284. szám

XV. ÉVF. 284. SZÁM. KeletiOjskg 3 Mégal maga sem tudta» mennyit sikkasztott, amíg a róván* csolás adatait elébe nem tárták A kártya vitte felülre a Dermaiá-gyár könyvelőét Eey kauciöszédelgéssel vádolt vállalattulajdonost is letartóztatott a rendőrség (Kolozsvár, december 9 ) Â Keleti Újság he­tekkel ezelőtt megírta, hogy a Dermata bőrgyár könyvelője, Mégai Dezső nagyobb összeg elsik- kasztása után rítünt a városból. Mégait széles körökben ismerték, nemcsak előkelő alürjeiiől, hanem a kolozsvári éjszakai élet minden vonat­kozásában. Azt is megírtuk, hogy a Dermata gyár feljelentést még nem tett ellene, állítólag azért, mert a család tárgyalásokat indított meg, a kár megtérítését Ígérve. Körülbelül két héttel közleményünk megje­lenése után ismét feltűnt a kolozsvári uccukon Mégai jellegzetesen hajlott alakja. A tisztviselő megjelent a szerkesztőségben is és ártatlansá­gát hangoztatta. — Hogy nem kivettem el sikkasztást, az ab­ból is látszik, hogy semmiféle feljelentés nem érkezett ellenem a rendőrségre. Mindössze any nyi a tény, hogy a gyár leépített, én pedig fel­utaztam Budapestre és megpróbáltam ott elhe­lyezkedni' Megkérdeztük Mégaitól, hogy ha tényleg nem sikkasztott, miért terjedtek el róla ezek a hírek és miért kellett olyan hirtelen távoznia Kolozsvárról. Mégai hebegett-habogott, de ismét csak arra tért vissza, hogy nem jelentették fel. Azóta azonban ez is megtörtént. Tegnap a Dermata-gyár megbízásából megjelent a rend­őrségen Iván titkár és Mégai azonnali letartóz­tatását kérte 450 ezer lej elsikkasztása miatt. Annak is megvan az oka, hogy miért késett el igy a sikkasztási vád. Mégai ugyanis, mint könyvelő, alaposan értette a mesterségét s a számsorokat olyan rafinériával variál­ta, hogy a rovancsolás hosszú időt vett igénybe. Eleinte a gyár is azt hitte, hogy csak kisebb összegek tűntek el, amelyeket a család esetleg megtéríthet, minél tovább tartott azonban a vizsgálat, annál több visszaélésre jöttek reá. Végül is megállapitották, hogy a Mégai által elsikkasztott pénz 458-950 lejt tesz ki. Ezekulán következett a fel­jelentés, amit Mégai kihallgatásra idé­zése és utána letartóztatása követett. A kihallgatáson Mégai eleinte a kategorikus tagadás álláspontjára helyezkedett, később meg­tört és bevallotta a sikkasztást. Hogy mire köl­tötte a pénzt, erre vonatkozólag meglehetősen homályos magyarázatokat adott, többek között azt mondotta, hogy barátainak támogatása ke­rült olyan sok pénzbe. Azt azonban nem tagadta, hogy még egy évvel ezelőtt is állandó látoga­tója volt a kártyaklubboknak. Érdekes külön­ben, hogy kártyaszobák világában Mégait, mint úgynevezett „nyerő-játékos“-t könyvelték el, ami azonban nem fogadható el hiteles bizonyí­téknak, mert a kártyások a nyereséget — termé­szetesen csak akkor, ha a nyerő más — ötszö­rösre dagasztják, a veszteségről pedig megfeled­keznek. A valószínűség az, hogy Mégai beleke­veredett egy kártya-kompániába, kölcsön vette a vállalat pénzét abban a reményben, hogy majd meg fogja téríteni, később pedig maga sem tu­dott kiigazodni abból az útvesztőből, amelybe saját könnyelműsége miatt tévedt. Mégait már át is kisérték az ügyészségi fog­házba. Még egy sikkasztó. Ugyancsak tegnap tartóztatta le a kolozsvá­ri rendőrség Demian Ignácot, egy ruhatisztító vállalat tulajdonosát. Demian, mint vállalati tulajdonos ahhoz a közismert trükkhöz folya- muuotT, no&y elsikkasztotta alkalmazottjainak a Kaucióját. Nincs kizárva az sem, hogy csak azért alakította meg az Express ruhatisztító vál­lalatot, hogy alkalmazottakat vehessen fel és tőlük kauciót szedhessen- Összesen négy tisztvi­selőnőt károsított meg, egyenkint 3—3000, össze­sen tehát 12.000 lejjel. Chendi rendőrkapitány kihallgatása után közölte vele, hogy le kell tar­tóztatnia, ami úgy meglepte, hogy nyomban el­ájult. Először mentők után akartak telefonálni, de néhány perc alatt Demiánt a hideg viz esz­méletre térítette. Nemsokára aztán rendőr adta át az ügyészségi fogháznak. Demian védekezésére azt adta elő, hogy nincs sikkasztásról szó, a tisztviselőnők „félre­értették“ őt, mert a pénzüket hajlandó vissza- fi&'tni. Beismerte azonban, hogy csak a hajlan­dósága van meg, pénze nincs. Lányok az intézetben (Manuéla) Christie Winsloess «Gestern und heute“ c. regénye nyomán. SZEREPLŐK: Hertha Thiele Dorothea Wieck Ellen Schwannecke és 100 fiatal iskolás leány, akiknek mindenike művé sz i tehetség. RENDEZŐ: Karl Fröhlich Berlinben és Párisban szenzáciés sikert aratott a film, amely páratlan a maga nemében. CORSO Mozgó Husz-husz évi kényszermunka két regáti zsidó katonának A fegyverszünet megkötése után átmentek a német csapatokhoz . /Bukarest, december 9.) A bukaresti had­bíróság feltűnő Ítéletet hozott egy szakaszve­zető és egy közkatona ügyében, akiket a világ­háborúban elkövetett vétségük miatt 20 évi kényszermunkára Ítélt. A szakaszvezető Bercovici Berthold és ka­tonája Merovici Leon ellen az volt a vád, hogy 1918-ban árulást követtek el az ország ellen, olyanformán, hogy az ellenség oldalára állottak. Ez év januárjában ugyanis a Sereth mellé volt a 6. gyalogezred beosztva, melyhez ők is tartoztak és közvetlen közelükben állottak a német csapatok. Ekkor már a fegyverszünet meg volt kötve, de szigorúan tilos volt a két csapatnak egymással érintkezésbe lépni. Berco- vicit rajtakapták, hogy egy német katonával beszélgetett, mire áthelyezték egy másik ezred­hez. Útközben azonban Merovici Leon közle­génnyel, akit azért kért volt maga mellé, hogy ne tévedjen el az előtte ismeretlen vidéken, át­allott a. németekhez. A tanuk egyhangúlag állították, hogy Ber­covici társával együtt kenyeret és élelmiszert kérni ment át a német csapathoz, mert állítása szerint éhhalál fenyegette őket, a németek az­tán elfogták és csak most került sor ügyük le- tárgyalására. A bíróság szokatlanul súlyos bün­tetést rótt ki, amennyiben nem vett figyelembe semmi enyhítő körülményt és a két vádlottat 20 —20 évi kényszermunkára Ítélte hazaárulás vádja alatt. Az idei fianévben még egyetlen ©leadást sein tartottak a kolozsvári egyetem Jogi karán Elmaradlak a szigorlatok is — Vitás* hegy be» számitják-e a sztrájkoló joghallgatók félévét minőségileg utánozhatatlan, teljes garan ciát nyújt. (Kolozsvár, december 9.) Nehéz körűimé-1 nyék között kezdődött meg a kolozsvári egye­tem idei tanéve. Az egyetem költségvetését több mint felére kellett csökkenteni, ami nagy gondot okozott az egyetem tanácsának s a lerom lőtt viszonyok természetes következményeként a diákság körében is mozgalom indult a tan- dijak és különböző cimeken szedett taxák csök­kentése érdekében. A diákság akciója részben sikerrel is járt, mert a tandijakat valamcny- nyire mérsékelték. Ezek után megindultak az előadások, igaz, hogy csak november 15-én. A tizenötnapi ké­sést a tanlijak körüli háború okozta. Egyedül a jogi fakultás hallgatói foly­tatták tovább a magas tandijak elleni harcot, pedig tulajdonképen épen számukra jelentett a legtöbb megtakarítást az uj tandijmegálla pitás. Eddig ugyanis az volt a rendszer a jogi fakultáson, hogy mindkét félévben külön szá­mították fel a dijakat s igy, mig a többi ka­rokon az év elején egy összegben az egész tan­évre lefizették a dijakat, addig a jogi karon kétszer rótták le a taxákat. Az újítás az volt, hogy ezentúl csak egyszer kell fizetni. Ez a csökkentés azonban nem elégítette ki a jog­hallgatókat s tovább folytatták a megkezdett akciót. A jogi fakultáson a folyó tanévben még egyetlen egy előadást sem tartottak. A dekánátus elhatározta, hogy mindaddig, amíg a kedélyek le nem csillapulnak, nem nyitja meg az előadótermeket, ami valójában azt jelenti, hogy az egyetemi év a jogi karon még meg sem kezdődött. Közben olyan hirek terjedtek el a diákság között, hogy Ghiulea professzor a fakultás el­sőnek megválasztott dékánja lemondott s igy vezető nélkül áll a legnépesebb fakultás. Egy másik bír szerint szó lehet arról, hogy az egész első félévet semmisnek tekintik, s ez esetben a hallgatók egy félévet elveszítenének. Megállapítottuk, hogy ezek a hirek nem felelnek meg a valóságnak. Ghiulea dekán nem mondott le s egyelőre nincs szó arról sem, hogy megfosszák a jogi kar hallgatóit a félévtől. Ellenben tény az, hogy sem vizsgázni, sem szigorlatozni nem lehet. A szigorló jogászok teljesen önhibájukon kivül kerültek abba a helyzetbe, hogy időt veszíte­nek vizsgáik kitolódásával. Ugyanis a tandí­jak elleni akció csak az alapvizsgázó diákok mozgalma. Egyelőre nem lehet tudni, hogy megkez­dődnek-e az előadások a fakultáson, mind­össze csak annyi bizony,os, hogy karácsony előtt ez már nem történik meg. így újévig nyitva marad az a kérdés, hogy mi lesz a jogi fakultás hallgatóinak első félévével. I Olos anyái gyermekeik részére ssaH Litsshel-féie Ehb? epémet iioszsiilnÉ. Kaoható minden gyógyszer- tárban és drogueriában !!!! Ára 23 lej.

Next

/
Thumbnails
Contents