Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)

1932-12-04 / 280. szám

6

KeletíUjs&g

XV. ÉVF. 280. SZÁM.

DR. PERL OTTÓ

tudományos kisérle- 1317 O I O I " I ’ fogpaszta, fogpor, szájvíz és dfatei alapján készült J| H » l\L^W A JL geó máris mindenkit meghódított

A szovjet harca

az intellektuelek ellen

Irta : Maurice Paleolog-ue,

Franciaország volt szentpétervári nagykövete

Az udvar és az arisztokrácia után melyik volt az az osztály Oroszországban, amely a cárizmus idején, ha nem is a legbefolyásosabb, de a legtevékenyebb és a legfényesebb szerepet játszotta? Az intellektuelek osztálya volt, vagy ahogyan Oroszországban nevezték: intelligentzia.

Nem kell felsorolnom a hires, sőt dicsőséges neveket, amelyekkel ez az elite társadalmi osztály rendelkezett. A szépirodalomban ott volt Dosztojevszkij, Tolsztoj, Koronelko, Ve- resszajev, Gorkij, Kuprin, Mereskovszkij. A természettudományok terén Lebedev, a nagy fizikus, Pavlov ós Macsnikoff, a nagy biológusok. A történetirásban Kovalevszkij és Milju- kov, a festész/et terén Répin és Serov, mig a zenében ott tündöklőit a halhatatlan pléjád, melynek Musszorkszkij, Balakirev, Borodin, Rimszkij-Korzakoff és Stravinszky voltak tagjai. Valóban nem ismerek még egy országot, mely a felsőbbrendü szellemet, a világitó zsenik, az eredeti tehetségek ily nagy kontingensét szolgáltatta volna.

Vájjon mi történt velük a bolseviki rezsim alatt? Mondhatnék, hogy a forradalom számukra majdnem oly végzetes volt, mint az udvar és_ az arisztkrácia kiváltságosaira. Mégis, ők kívánták ezt a forradalmat és nemcsak megihlették, hanem többé-kevésbó elő is készítették. 1917 márciusának tragikus óráiban az ő kezüket ismertem fel legelőbb a császári rezsim összeomlásában.

A forradalom igazi mártírjai.

Nem mérlegelték cselekvésük katasztró- fális következményeit, az általuk felidézett vihar könyörtelen pusztításait. Előrelátásukban nem számoltak eléggé azokkal az anarchikus és romboló ösztönökkel, amelyek az orosz tömegek lelkében, szunnyadoztak. A cárizmus eltörlése után a fékevesztett elemek Lenin körül kristályosodtak ki. 1917 október 26-án éjjel a bolsevikiek államesinyje ledöntötte a gyenge ideiglenes kormányt, amelyet az első orosz forradalom vezérei alakítottak. Minden nyilvános hatalom a szovjetek kemény kezébe került.

Az intellektuelek hamarosan észrevették, milyen sors vár rájuk. Hogy diktatúráját meghonosítsa. Lenin kihirdette, hogy ezentúl az állami közigazgatásnak egyedül a szegény osztályok érdekét kell szolgálnia és hogy az uj jog szerint Oroszország abszolút ura, egyedüli ura, akinek engedelmeskedni szabad, a prole- târoszţâly. Ugyanakkor a legkegyetlenebb terrort létesítette, amelyet valaha a világ ismert.

Az intellektuelek sohasem voltak és soha nem is lesznek proletárok. Ténykedésük szabályai, szokásaik és felfogásuk szerint a polgári osztályhoz tartoznak. Ha meg számolunk sokszor legitim büszkeségükkel, azzal a nagyszerű szellemi örökségükkel, amelyet őriznek és folytatnak, az arisztokratákhoz számíthatjuk őket. A győzedelmeskedő kommunizmus' ebben nem tévedett. Uralmának első óráiban' az intellekíueleket hiú polgári cs arisztokrata! osztálynak bélyegezte, amely annyival inkább j gyűlöletre méltó, mert régebben raimelték azt, hogy a forradalom ügyét szolgálják, de azt most elárulják. Az üldöztetések korszaka megkezdődött. Lenin és csatlósai kegyetlen dühvei

Kabát szép? Kabát jól Kabát ölesé!

EOL? HOL,?

Cluj-Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand No. 21.

kezdték meg az intelligencia tönkretételét. Sajnos szándékuk nagyon is sikerült.

Kálváriák.

Nincs időm, hogy felsoroljam azokat a már- tiriumos eseteket, amelyekről bizalmas értesüléseket szereztem és amelyek a müveit világban mély megindulást keltettek. Inkább az

intellektueleknek jelenlegi helyzetéről beszélek a szovjetrendszer keretén belül. Szánalmas. Tanárok, orvosok, tudósok, történetírók, kritikusok, archeológusok, humanisták a legnagyobb nyomorban élnek. Nevetséges fizetést kapnak, nem áll módjukban, hogy félre tegyenek valamit. Semmiféle biztató kilátás a jövőre nézve. Politikai és szociális téren az in- tellektuel pária. Sohasem kérik ki tanácsát, mindenütt csak lenézik, vegzálják.^ Az uj társadalmat egyáltalában nem érdekli az a gondolatkör, amelyben él és az a felfogás, amely- lyel a dolgokat nézi. A dolgok természeténél fogva mindenkor és mindig individualista marad. A kommunista vallás pedánsai és fanatikusai számára az individualizmus nemcsak szentségtörés, megbocsáthatatlan eretnekség, hanem olyan bűn is, amelyre nézve nincs megbocsátás. Ah, hol vannak azok az idők, amikor az intellektuelek vezérei a cári cenzura szigorúságát átkozván, mégis azt mondhatták magukról, hogy az orosz civilizáció virágai.

Az intellektuelek az öngyilkosok nagy kontinensét szolgáltatják. Különösen a fiatalemberek között terjed az öngyilkossági járvány. Súlyos és jellegzetes tünemény. Ha egy társadalom egységes, az öngyilkosságok száma ritka és sokszor csak patologikus tünet. Rendkívüli viszonyok kellenek ahhoz, hogy az egyén szabadulni óhajt társadalmi csoportjának keretéből, ha úgy érzi, hogy jó helyen van és egyetértésben él a csoport tagjaival.

Tudom jól, hogy Moszkva kiküldöttei, a többé kevésbé titkos misszionáriusok, akiket hozzánk küld a Kreml, szüntelenül hangoztatják finom mosollyal, hogy az intellektuelek és a bolseviki proletariátus közötti konfliktus régen elintéződött és az intelligencia teljesen boldognak érzi magát az újjászületett Oroszországban. Ez hamis és egyszerű propagandafrázis. lligyjók el nekem, hogy az intellektuelek nemcsak hogy nem boldogok Oroszországban. hanem szociális helyzetük is napról-napra siralmasabbá válik.

f\ palóc és a kalotaszegi

Irta : Szilágyi Arthur

Amint egyszer, emlékezetem régi tárházában kotorászok, kedves jelenet elevenedik fel előttem. i

A háború vége t felé lehetett. Egy ziniankós.l őszi délelőtt beállít kis szatócs-birodalmamba egy ünneplőbe öltözött, javakorbeli, kipödrött' bajuszu falusi gazda. A viseletéről Ítélve, kalota-: szeginek néztem. Fekete vitézkötéses csizmanadrágot, apró ráncokba szedett patyoiatfebér gyolcs inget, sötétkék zsinórozott úgynevezett zekét viselt, lábain csinos lakkosszúru ráncos' csizma feszült. Fején fekete puha kalap, melyet1 a belépéskor illendően megemelt és ezekkel a^ (Szavakkal: „Adjon Isten szerencsés jónapot ked-j vés tekintetes uram“ — köszöntött. „Hozta Isten kedes atyámfia! Mivel szolgálhatok]“

— Hát teccik tudni, engem Bihariné nénérn- asszony utasított ide Kőrösfőről, azzal, hogy itt lehet egyet-mást falatozni, meg osztán egv kis •jó papramorgóért s egy kis jó borocskáért sem kell a szomszédba menni. — s amellett nem olyan drága, mint teszem, a korcsmába. Osztán! meg sem is vagyok én afféle korcsmába iáról (ember, mert. hogy teccik tudni, az én falum1 'Isten jóvoltából tiszta református község s én meg presbitér vagyok az egyházközségemben. — ivágta ki emelkedett hangon büszke öntudattal.

— Most is hivatalos küldetésben járok a méltóságos püspök urunknál, aki amellett, hogy!

,szívesen fogadott és teljesítette az egyházközség! kérését, meg is hivott úri asztalához ebédre.1 De mert bizony már régen volt hajnali bárom1 óra, még a kakas sem kukorékolt, mikor útnak indultam a községből s csak 8 óra után érkéz-! tem Kolozsvárra. Az utam egyenesen a püspök-i ségre vezetett, ott Istennek bála. jól elvégeztem' dolgomat, betértem ide egy kis falatozásra, most már jól fog esni a késői früstök.

Magam szoktam a kedves jókedélyü embert kiszolgálni, süttettem részére egy kis ió. Iriss házi kolbászt, amelynek már a gőzölgő párája is fokozta a derék ember jó hangulatát: Evés közben meg aztán éppen nem győzte dicsérni a jó falatokat és áldani Bihari nénit, amiért ide

utasította. Hogy tényleg Ízlett a kolbász, azt: arról is megállapítottam, hogy vagy kétröínyi-j bői csak egy kevéske maradt, de a tekei borocs-; kával sem vallottam szégyent, mert azzal is, ugyancsak gyakran igyekezett öblögetni a tor-' 3:át. S minél több ment le a garaton, annál job- ] ban megoldódott a nyelve, mondván:

— Teccik tudni kedves, jó uram, világlátott; ember vagyok, bejártam vagy tizszer a mi kalotaszegi varrottasainkkal nagy Németországot, i Olaszországnak minden bines városát lelke-, restem, hun egyedül, hun meg többed magam-! inai, ismertetve, hogy van bérezés Erdélyor- szágbaii egy sziget, melynek neve Kalotaszeg és ezt a sok. szód kézifaragást és varrottast ennek a kis sziget résznek szorgalmas tiszta szinma- gyar lakossága késziíi és terjeszti világszerte. I

— Azelőtt, a jó, rend s békeidőben nini kerekedtünk tavasszal és néha csak u (esztendőre ke-! rültünk haza. de meg is volt a látszatja, minden' esztendőben tudtunk ragasztani egy-két hold íöldecskét a már meglévőhöz, de most sajnos.! mióta a háború dühöng, megszűnt minden, meg-; bénult a forgalom, csak az asszonyaink kerekednek néha útra, de azok is csak legfeljebb Pestre! visznek egv kevés varrottast, vagy régi mázosj szilkét. vázát és fali tányért.

Mintha minden pohár borocska több-több! szomorúságot csepegtetett volna az atyafi szi-j vébe, mind komorabb lett. már nem olyan derűs a nézése, nem olyan mosolygó az ábrázata, látszik rajta, hogy őt szomorúságra hangolja a jó bor. ilyenkor jut eszébe minden buja. bánata, ugylátszik, hogy a magyarnak abból a fajtájából aló. amelyik sírva vigad.

— Bizony. — bizqnv én is a háború nyomorultja agyok — (ezt inkább csak úgy az orra alatt dünnyögte)^ látszott rajta, hogy ugyancsak beszélhetnékie volna és még sok minden lcikivánkozik belőleEkkor lépett be Kastalik szomszéd. Hogy ki volt az a Kastalik? Ést tüstént elmondom.

Amellett, hogy a cipészmesterséget űzte. (amint ő mondta — kitűnő és speciális szaktudással). kjilön még házfelügyelői tisztet is töltött be egyik szentegvházuccai státus-házban, tőle telhető legnagyobb lelkiismeretességg-p] Ez a Kastalik, amilyen barátságos volt. éjjel házmesteri minőségében, kapunyitás alkalmával, a

kimaradt lakókkal szemben, éppen olyan félelmetes réme volt nappal az ott lakó gyerwakek- nek. Nem mintha rossz ember lett volna, sőt, nagyon szerette a gyermekeket, de a csendet és rendet még jobban. Sokszor kiállott az udvar közepére s onnan kiáltott fel az emeletekre:

— Gyerekik! — még mondjam is. hogy csend legyen? Tudniillik, ez volt az öreg szavaiárása, hogy még mondjam is?

Egyre módfelett büszke volt és pedig palóc származására, lia valaki akár óvődésből. akár szándékosan tótnak nevezte, az aztán szedhette az irhá ját, de gyorsan, mert különben leszedte róla a keresztvizet a saját módja szerint. Az öreg örökké sietett, ha a bolt tele volt is. őt kellett legelébb kiszolgálni, még ha ő jött legkésőbb is. De ha akadt, aki hallgassa, akár ~aész nap mesélte volt az ő palóc dialektusában ifjúkori élményeit. Amikor vándorlegónykorában — „fechtolva“ — gyalogszerrel járta be a „világot“.

— Kérem, már azt a köleskását. — mert az anyjukom úgyis mindég azzal vegzál, hogy itt örökké olyan sokáig maradok, biztosan újra

nriccereztem, Pedig Isten látja a lelkemet. hegy még csak a harmadik, — szellemeskedik az öreg.-— Sohse siessen Kastalik szomszéd, hiszen csak kását visz. az meg nem palóc étel, az csak tótnak való, évődtem vele.

— Még mondjam is? — hiszen az már régi dolog! Mert a példabeszéd is azt mondja, hogy tót nem ember, kása nem étel. De nem is vagyok én tót a kirilejzumát neki, harem valóságos uzapaniti, gömörmegyei palóc. Nem is nekem fő az a kása. hanem a ..szopócsirkéknek“ véteti az anyjukom. ha majd megnöveeskélnek, az lesz jó a palócnak, rántva salátával- Addig meg csak elrágódok egy-esy kis malac-pecsenyén is, melyet néha egy kicsi jó borocskával nyakon öblögetek a szomszédnál, — válaszolt a Kastalik szomszéd.

— Hogy került az ur ilyen messzire, ha szabad érdeklődnöm? — szól közbe kalotaszegi barátunk: Mert palóc vidéken én is jártam valaha kalotaszegi varrotţasokkal és faragásokkal, de az még Miskolciéi is jó messzire van.

— Még mondjam is? — bökte ki büszke önérzettel Kastalik. Hát úgy volt az kérem, hogy