Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)
1932-12-25 / 297. szám
XV. EVP. 297. SZÁM. KeleMIjsxg ai CfHjhKolozsitár Fféküzicf: Strada Neculcea (Komis ucca) 2. Renner palota. Szónokok és tapsolok a román képviselőházban Irta: Hegedűs Nándor Mese az öt ujj'ól „Ez elment vadászni“... Nem kellett! Csúf mese! Vagy a kicsinek is, vagy a többinek se! Mind, édes testvér, vagy mind mostoha. És mért haljon meg a nyulacska? Nem is küldtem én. csacska, hüvelykujjamat vadászni soha, SZerényen-gőgösen itthon maradt, nem lőtt a második nyalat, se madarat; középsőnek nem lett tűzhelye, kamrája, gyürütlen a gyűrűs, nincs dús lakomája; maguknak sincs, a kicsinek sem adtak, mind együtt éhkoppon maradták. Régi, rut mese volt. Szépet, újat vártak, szegény bolondos kényes ujjak . . . REICH ARD PIROSKA —O—*“ Az otthon maradottak Körülötte a magas hegyek elzárják mindenfelől a világot. Itt vii le szomorú életét felsóhajt néha, fel a völgyből a messzi iramló jellegekhez félleg. futó lelkek csalogatója adj nyugtot az emlékezetnek. Feljön a nap s elmegy felette elvonulnak a hosszú évek áldás, takarás, szántás, uj vetés nincs kezdete, se vége. Csákányától jajgat az oldal derekát a hegynek feszíti inig inai beleszakadnak, Jönnek s eltűnnek sorban az idők megváltásra sor mikor kerül . . . Csak él kezében kapa vagy sarló ekeszarva vagy fejsze nyele lelkében a felgyűlt keserűség ajkán a nóta. BÖZÖDI JAKAB GYÖRGY —o— Megérkezés Mentem egyedül lehajtott fejjel a hold sétált csak az éjszakában Vajon te hol vagjl A holdat kérdem s ő megállóit kacagott, fénysugár volt a hangja a holdvilág mind feléd szállott. Így álltam meg egyszer elölted. Valahol a Kordirellák között baktatott akkor a napunk tán éppen a Cimborazzöra ért Párizsban, Becsben, Londonban, Budapesten otthon az én kicsi falumban és sok ezer más kicsi faluban két kéz■ egymáshoz ért S a tengerparton, mit mi nem láttunk soha a tengerparton egy hajó partot ért. BÖZÖDI JAKAB GYÖRGY Ezelőtt száz esztendővel Brougham Hen rik megtámadta az angol képviselőházban Canning Györgyöt, az alsóház vezérét, aki a lejére olvasott vádra igy kiáltott löl: — Kijelentem, hogy ez valótlan! Az eljnük, Sutton Manners Károly, nagyon megütközött ezen a küzbeszóláson és igy szólt az elnöki székből: — Remélem, hogy a nagyon tiszteletreméltó zsentlemón vissza lógja vonni ezt a kife jezést. Annak, aki olyan magas rangot foglal el, mint Ő, tudnia kell, hogy ez a kifejezés sérti a Ház szokásait és rendjétMindez száz esztendővel ezelőtt történt. Azóta megváltozott az angol alsóházban is a tónus. A pariam el t ekben már seliol sem ülnek csupa „tiszteletreméltó Mentiemének“ és sokkal durvább és vaskosabb kifejezések sem keltenek megütközést. M-nicsak szavakat, hanem kalamárisokat és székeket is vagdosnak egymás fejéhez a képviselők. A román parlamentre sem lehet ráfogni, hogy a fijnom illemszabályoknak hódolna. Éppen a napokban rendezett a Lapu-párt és a Ou'i-párt olyan összezördülést, hogy a szamár, disznó, csirkefogó-jelzők parittyakö módjára zúdultak ide és oda. Az öreg Cuza sem pászol na hozzá Sutton Manners ur előkelő gondolkodásához. A mult hétéin igy enyel,gett Weiss- maiin zsidó képviselő beszéde alatt: — Arcátlan! — Az „arcátlan“ kifejezés nem parlamentáris, — mondta szeliden az elnök. — Hát a „szemtelen“ parlamentáris? — kérdezte Cuza. — Az sem. — Hát akkor mit moindjak neki — pattant fél a vén antiszemita. Mintha ezzel a két kifejezéssel kimerült volna a román szótár. Pedig a román parlament nem szorult okvetlenül reá, hogy gorombaságokkal fűszerezzék az üléseket, mert a sok hétköznapi, szürke és unalmas politikus glédája mellett éppen elég szónok van, aki színessé ós élvezetessé tudja tenni az üléseket. A primadonfia politikusok szép számmal tenyésznek. Ülésterem és karzat egyaráfnt dobbal, reklámmal terelődik össze, amikor egy-egy márkásabb politikus beszélni készül. Vannak képviselők, akik kénytelenek nogelégedni, ha egyáltalában ki tudják csikarni az, elnöktől a szólás jogát, mások ugyanekkor mint privilegizált star-ok abban a pillanatban pattannak fel a szószékre, amikor nekik tetszik. Talán sehol sem veszik annyira semmibe az elnöki akaratot- és az Írott házsza bályukat, mint itt. A eljnöki csengő és kalapács: játékszer, amivel nem muszáj törődni. Minden elnök azzal a kij leütéssel kezdi, hogy helyre fogja állitani a parlament tekintélyét és nivóját, de ez még egyikjnek sem sikerült. Â tárgyalás menetét a képviselöházban senki sem tudja előre. A napirendet miniszteri szeszélyek szerint borítják fel. Enjnek tudniillik két haszlna van. Aki beszédre készült a kitűzött törvényjavaslathoz: az hiába jött el, mert más egyebet tárgyalnak. Viszont azok a szónokok, akik valamely hirtelen előráncigált törvényjavaslathoz szóltak volna hozzá, nincsenek jelein — hiszen a törvényjavaslat nem szerepelt a napirenden — és igy azok se beszélhetnek. Az elnöki emelvényen néha valóságos közelharc folyik azért, hogy az elnöktől kierőszakoljuk, hogy sor kerüljön reájuk. Interpellációt elmc|ndani: valóságos művészet. Ne méltóztas- sék félreérteni: nem az elmondás a művészet, hanem hogy szóhoz juthasson valaki. Ezelőtt az volt a szokás, hogy a jelentkezési iveken legalább ötvenen iratkoztak már fel és hetekig kellett ácsorogni, mig valakinek az elnök végre megadta a szót. Most az lett a divat, hogy mindennap elölről kell feliratkozni az interpellációkra, úgy, hogy az ambiciózus képviselők már délután 2 órakor feltötyögnek a parlament be, hogy menjuél előbbre kerüljenek a lisztán. A régi. emlékkönyvek bohó enyelgése jut az ember eszébe: Aki jobban szeret, mint én, írja nevét feljebb, mint én. A szerelmes ifjú ugyanis az oldal legfelső szélére kaligrafálta a nevét, úgy, hogy füléje már más betű nem fért. Nos: a román parlamentben nincs ilyen probléma, mert hiába irom én fel elsőnek a nevemet a papír csücskére, mégis az interpellációk sorain meglepetéssel hallom, hogy az elnök másnak a nevét kiáltja. A titkár ur ugyanis suba alatt készít egy másik ivet és azon már mások szerepelnek az elsők között. Ebből is látszik, hogy milyen nehéz dolga van egy képviselőnek. Ehhez a rendszertelenséghez tartozik persze, hogy mikor valaki azzal henceg, hogy kétórás nagy beszédet tartott, azt úgy kell érteni, hogy ennek a beszédnek a felét mások mondják el. A házszabályok ugyan tiltják még a közibeszólást is, de azért megtörténik, hogy egyes képviselők félbeszakítják a szónokot és maguk egy fiók-beszédet te :tajiak, amire megint egy harmadik képviselő válaszol, aztán erre megint replikázik varaid, úgy, hogy a szónok maga néha egy széket kér a tribünre és úgy várja meg ülve, amig ő megint folytathatja a beszédét. Ki ma a román parlament legelső szónoka? — erre bajos vvolna feleljni. Titulescu megjelenése erősen vitássá tette az eddigi klasszifiká- lást. Vannak egyébként szónokok, akik csak akkor tudnak brillírozni, amikor övék a többség, a tömeg, a tetszés, a tenyér; a taps. Boldogok a miniszterek: nekik kijár a taps minden blaszfémia után is. Ugyanaz az ur azonban, aki egy kopott frázisért a miniszteri pad- ban viharos ünneplésben fürödlietik, — mihelyt ellenzéken van, azonnal szánalmasan vergődik az üres és kietlen atmoszférában. Úgy jár, mint Tepelenti basa, a janicsárok utolsó vezére, aki egyszerre volt két helyen: a törzsét a temetőbe dobták, a fejét kitűzték Sztam- bulban a szer ál y kapujára. A bukott mi nisz terek dicsősége el van hántolva a hatalommal együtt, csak élettelen, üres feje bukdácsol foiala a szószéket). Persze, az igazi tehetség a miniszteri dekórum nélkül is tehetség marad.
