Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)

1932-12-25 / 297. szám

14 KEienirrsas XV. ÉVF. 297. SZÁM. Fekete szezonjuk van az idén a budapesti színházaknak Sok bukás, — kevés siker — Nagy mozgolódás a sajtoberkekben (Budapest, december 24.) Talán nem érdek­telen egy kis sétát tenni karácsonyra a színhá­zak körül. Ámbár sok vigasztaló nem lesz ebben a karácsonyi körsétában. Az idei pesti színházi szezonról nem sok jót lehet mondani. Már rég bukott meg annyi szín­darab a magyar fővárosban mint 1932 őszén. Legutóbb irtózatosat bukott Hatvány Lili a Varázsigéjével. A Vigszinház az idén sem tudott slágerdarabot kifogni. De nem aratott sikert a Nemzetiben a tavalyi évad hőse, Indig Ottó, a Toroczkói menyasszony egycsapásra hiresse vált szerzője, akinek „Tűz a Monostoron“ cimü alkotása még csak sajtósikert sem aratott. Nem szerencsésebb a Magyar Színház sem, ahol Mol­nár Ferenc Harmóniája bukott meg, majd utána Zágon István darabja: a Dzsimbi. A leg­közelebbi bukás alighanem, a napokban megy majd végbe. Hasonló sivárság és szomorúság uralkodik az operettfronton. Ebben a szezonban eddig ösz- szesen egy operett akadt, amely megért ötven előadást: a Zsákbamacska a Pesti Színházban. Még a Kamaraszínház reuzál aránylag elég jól. Itt csupa friss, fiatal erő játszik. Nagyon tehet­ségesek. Boross Elemér Forgószél cimü darabja pedig — esemény. Van azonban egy színház Pesten, amely nem panaszkodhat: a Belvárosi Színház. Ez az a színház, amelyben még ma is az a darab fut, amelyikkel megkezdték a szezont. A napokban éri el a századik előadás jubileumát az „írja hadnagy“, amelyet Meller Rózsi irt „idegen ötlet“ nyomán. A Belvárosi Színház különben is szerencseszériában van. Tavaly Indig Ottó Toroczkói menyasszonya ment ott 125-ször egy­más után, az idén pedig Meller Rózsi darabja. Pedig tavaly is más kézben volt a müintézet, meg az idén is. ; ..., A kisebb színhazak, illetve kabarék kozott az idén is az Andrássy-uti színházé a vezető szerep minden tekintetben. Nagy mozgolódás van azonban a sajtóber- kekben Pesten. Elszánt emberek a kávéházak­ban színházakat és lapokat alapítanak. Az utóbbi hetekben a különböző, jelenték!©- lenebb, heti és bizonytalan megjelenésű lapocs­kákon kívül, egy uj napilap és egy uj hétfői lap indult meg a magyar fővárosban. A napilap, az egyik magyar nemzeti szocialista-párt — mert ebből több is van Magyarországon — vezérének. Meskó_ Zoltánnak orgánuma. Kis, négyfilléres reggeli lap a „Nemzet Szava“, de éppen olcsó­ságánál fogva, lassan kezd gyökeret verni. Sokkal nagyobb és érdekesebb körülményü, az uj hétfői lap: A Nemzeti Figyelő megindu­lása. Nyílt titok, hogy ez igen közel áll Gömbös Gyula miniszterelnökhöz és annak is hire jár, hogy ez a lap az előfutára annak a nagyarán' s hatalmas sajtókonszernnek, amely Gömbös­kormány, sőt a Gömbös-párt támogatására ala­kul meg, állítólag már a legközelebbi jövőben. Ezzel kapcsolatosan, természetesen megindultak a kombinálgatások és ma már arról is tudnak bizonyos jólinformáltak, hogy az uj kormány- párti orgánum három kiadásban jelenik maid meg naponta és pedig reggel, délben, este. Köz­ben annak is hire jár, hogy az osztrák-magyar kereskedelmi szerződés életbelépésével egyide­jűleg megszűnik Magyországon a papirkorlá- tozó rendelet, ami nagy versengést fog meg­indítani a budapesti napilapok között. Beava­tott helyeken már azt is tudni vélik, hogy en­nek a harcnak hány halottja lesz. Egyelőire há­rom, illetve négy reggeli lap összeomlásával számolnak. Ez természetesen nem jelenti azt, mintha ezek az orgánumok egyszerűen meg­szűnnének. Lapot ugyanis lényegesen könnyebb megindítani, mint megszüntetni. Koncert A szimfóniát Kezdik el, a concert szépen álakul s ki tudhatja, ki ismerné föl: a gond, a sene kráteréből kievickél, vagy belehull? Játék? vagy véres tragikum? kirándulás? vagy tüzhalál? Durhangzat .« nincs hiút a szennyből, s pár moll-akkord, a lét leenyhül s a sorba minden visszaáll. Jaj, szörnyű, szörnyű, zenemű, ki hallja minden hang színét? a gyermekkor triangulunja szivét az oboán megunja s visit miként a klarinét. Az Istené az üreghang, illata, mint a viola, fölénkhajiik, simogat, ápol, de kénszag dűl a syncopából; a Sátán-jel: a triola. A cse.lón át beszél a Föld, csupa panasz és csupa hit, behunyt szem, mit az erőtömlő: a kürt s az orgonából ömlő vad, izmos fénysáv megvakit. A mélyben susforog a tűz, a kráterből didi gőz buzog, s nem történt semmi végzetesség; hogy concern tünk bevégezhessék, jöhetnek uj, más ópuszok. BARD OSZKÁR A legújabb sportszenzáció. A Sport Enciklopédiája (Sport és játék). Két ha­talmas lexikonkötet, 784 oldal, 50U illusztráció, i 50 miimelléklet, egészvászon kötés, a régi 1500 ; lei helyett tokban 248 — lei Lepagenál Kvár. Postán utánvéttel portómentesen. Qefíy Szaöó Gé a Tffissa soíemnfsét karácsony másobnapián mutatják de a őubaüári TÍIátyés-tmpfcmOan Délelőtt 11 órgkor — rádió közvetítéssel Karácsony másodnapján a Budavári Koro­názó Mátyás-templomban Sugár Viktor kor­mány főtanácsos, karnagy vezetésével Delly Szabó Gézának vegyes nagy zenekarra és orgo­nára irt miséjét adják elő. A tizrészes Missa solemnis bemutatója erdélyi időszámítás sze­rint délelőtt 11 órakor lesz, amelyet egyidejűleg a budapesti rádió is közvetít. A kolozsvári Delly Szabó Géza zeneszerzői pályájának újabb szép sikere ez a nagyarányú zeneművészeti produkció. A magyar zeneiroda­lom nem mondható tulgazdagnak hatalmas szimfonikus alkotásokban, amelyek előadása át­lag egy félórát vesz igénybe. Igaz, ott van Liszt Ferenc két világhírű miséje és újabban Dohnányi Ernőnek pályadíjnyertes miséje is. Sugár Viktornak a budavári koronázó templom 120 tagból álló zenekarának és énekkarának karnagya szerint azonban a Delly Szabó Géza miséje még a Dohnányiénál is jobban kívánko­zik előadásra. Delly Szabó Géza miséje tiztéte- les, a legtöbb templomi mise pedig hattételes és igy e zenemű felépítésében és terjedelmében is monumentálisabb lesz a megszokottnál. Az eddigi próbák után megítélve keresve sem kap­hattak Budapesten reprezentativebb müvet a karácsonyi ünnepekre. Karácsony másodnap­ján bizonyára nagyon sokan lesznek Erdélyből, akik hallgatni fogják Delly Szabó Géza nagy- miséjét, amely íme, az erdélyi géniusznak is­mét impozáns megnyilvánulása. ( ) Kiszerepezték Berlinben Isac Emil da­rabját. Megírta a Keleti Újság, hogy Isac Emil szinészeti főfelügyelőnek elfogadták Berlinben ..A költő“ cimü darabját. A kiváló román iró költői alkotását a Deutsches Theater már ki is szerepezte s erről értesítette is Isacot, aki kö­zölte a színház igazgatóságával, hogy mivel a próbákon maga is részt kíván venni, a bemu­tató terminusát ő kívánja megszabni. (*) Folyóiratok karácsonyt számai. A Pás*- tortüz karácsonyi száma feltűnően gazdag tar­talommal most jelent meg. A vaskos és képek­kel bőven illusztrált.száin tartalmából közöljük a következő közleményeket. Gyallay Domokos* Énekelni kezdek... (novella):. — Herezeg Ferenc: Az arany trombita (novellái. — Réz Gyula: Jégvirág. — Mégis cöák ígfjr szép (versek). —- Szász Ferenc: A Székely Havasok gyöngye. ~ Fr. Wittkop: Egy élő, egy igazi ló! (novella; Lengyel Vera fordítása). — Donáth László: Amikor a fösvény mulat (regényrészlet). — Vásárhelyi János.: Goethe, mint életmüvész. Nagy Péter : A leányka (novella). — Szabó_ Ist­ván Andor: Gondolatok. — R. Berdo Mária: Egy nagy halottról (Klebelsberg Kunó emléke- nekb — Dsida Jenő: Három rövid vers. — Tu- logdy János: A nagy hegyek és az ember. — Zalay László: Harangvirág (vers). — T. Hal- lósy Mártha: Az örökség (novella). — B. Bá­nyai László: Egy sir... (vers). — A Huxley: Szombat délután (novella. Lerchenfeld Ernő fordítása). — Figyelő. — Irodalmi napló. —- Magyarosan. — Magyar kulturkrónika. — Könyvismertetések. — Üzenetek. — Az Er­délyi Szemle karácsonyi számának tar­talma a következő: Walter György: A szé­kely néplélek. Gulyás Károly: Hosszú pó­rázon (elbeszélés). S. Nagy László: íme Arany. Mákkai László: Holdfényes háztető. Dr. Oyar- mntbv Béla: Emlékeim. Jakab György: Vers. Dr. Tavaszy Sándor: Révai Károly sinánál. Tóthfalusi József: Zsoltárfordítások. Dr. Gál Kelemen: Az individualitás kérdése. Szilágyi Arthur: Vers. A Korszerű Írások rovatában több cikk és apróbb jegyzet számol be az irodal­mi, művészeti, társadalmi és közgazdasági ese­ményekről. Szerkeszti S. Nagy László. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Vasárnap, karácsony első estjén, 25-én este 10% éra­kor: Mindent a gyerekért. (Ludwig Satz és társu­latának vendégjátéka. Sorozatszám: 22.) Hétfőn, december 26-án este 10% órakor: Wilder Mensch. (Ludwig Satz és társulatának vendégjá­téka. Sorozatszám: 23.) Kedden, december 27-én esté 10% órakor: Der Gazlen és Ludwig Satz magánszáma. (Ludwig Satz és vi­lághírű társulatának vendégjátéka. Sorozat­szám: 24.) A ROMÁN OPERA MŰSORA: Vasárnap, december 25. (délután): Figaro házassága. Hétfő, december 26.: A denevér. Kedd, december 27. (délután): A trubadur. Szerda, december 28.: Aida. Péntek, december 30.: Cigánybáró. Vasárnap, január 1. (este): A denevér. ■■ LEPAGE CLUJ-KVÁR . ■■ ISZTi ITÉÍ PROPAGANDA-KIADÁS 572 OLDAL — EGÉSZ­VÁSZON KÖTÉS 90 Lei, ATHENAEUM KIADÁS LEPAGE CLUJ-KVÁR

Next

/
Thumbnails
Contents