Keleti Ujság, 1932. október (15. évfolyam, 225-251. szám)
1932-10-26 / 246. szám
KniETi'Ujsia» XV. ÉVF. 246. SZÁM. IClsiüfeCi ’ővárrmegye székhelye egyelőre t^icsőszentmárton marad (Dicsfíszeirtmárton, október 24.) A napokban tartotta meg Kisküküliőmegye vármegyei tanácsa rendkívüli közgyűlését dr. Macave ba- iázsfalvi kanonok elnöklete mellett. A Keleti Újság megírta, hogy belügyminiszteri rendelet érkezett dr. Halom prefektushoz, amely imparetive utasította a vármegye prefektusát, hogy a prefektusát s ezzel kapcsolatban a többi hivatalokat is november 1-ére költöztesse át Balázsfalvára. Ezért kellett a rendkívüli közgyűlést össze hívni, hogy a megyei tanács határozzon, hogy milyen álláspontra helyezkedik ebben a kérdésben, tekintettel arra, hogy az átköltözködéshez szükséges pénz nem áll rendelkezésre. Dr. Gyárfás Elemér ismertette ebben az ügyben a Magyar Párt álláspontját. Moldovan görögkatholikus esperes indítványozza a székhely átvitelére vonatkozó törvénynek hatályon kivül helyezését, mig Oprean György görögkeleti esperes lendületes beszédében rámutatott arra, hogy a t" vényt elsősorban a tisztviselők és nyugdíjas^ pontos fizetésénél kell alkalmazni és végrehajtani, nem pedig felesleges és megtakarítható pénzpocsékolásba kergetni az amúgy is a tönk szélén álló népet. Dr. Borsán, dr. Bian stb. felszólalásai után a vármegye’’ tanácsülés határozatilag kimondja, hogy megfelelő pénz hiányában egyelőre a megye székhely továbbra is Dicsőszentmárton- ban marad, s ezzel bizonytalan időre elmúlt a veszély a kereskedők, iparosok és tisztviselők feje felett s a kedélyek némileg lecsillapultak. A kereskedők üzleteiket demonstrációképpen délelőtt 10 órától 1 óráig bezárták. Névvegyelemzéssel próbálkoznak ismét a Zsilvölgyében (Déva, október 24.) Egyik szeptember eleji számában megírta a Keleti Újság, hogy az aninószai magyarság lelki békéjét névvegyelem- zcssel akarják megzavarni. Bogza Mihail elemi iskolai igazgató ugyanis az idegenhangzásu nevű tanulókat egyszerűen a román tagozatra akarta terelni. A szülők tiltakoztak az eljárás ellen s amikor egyszerű tiltakozásuk nem használt, a Magyar Párt zsilvölgyi tagozatához fordultak, amelynek agilis elnöke Weress Béla azonnal a megyei elnökség tudomására hozta a dolgot. A Párt megyei elnöksége személyesen interveniált a sérelem reparálása ügyében dr. Atirescu Ienorim megyei prefektusnál, aki rendeletet adott ki, hogy a törvénytelen névvegyelemzést azonnal szüntessék meg s egyúttal jelentést kért az ügyről. Bogza Mihail iskolaigazgató megadott jelentésében csupán mintegy négy esetet ismert el, eme eljárást azzal indokolva, hogy nem tudta sehogysem feltételezni a magyar nemzetiséget az olyan nevű egyénekről. Az intervenció s a prefektusi rendelet kiadása után az ember azt hihette, hogy minden rendben van. Azonban csalódtunk, mert Bogza Mihail igazgató nem olyan ember, akit gyorsan le lehet szerelni. Legújabban egy 6349/1932. számú inspektori rendeletre való hivatkozással magához kérette az érdekelt idegenhangzásu nevű szülőket, azokat, akiktől községi bizonyit- ványt kért s most a gyermek születési anyakönyvi kivonatának beadását kéri azzal a feltétellel, hogy, amig azt nem adják be, a gyermekek nem járhatnak iskolába. Az igazgatónak eme újabb rendelete sérelmes a szülőkre azért, mert a kért bizonyítványból nem tűnik ki a nemzetiség, továbbá költséges s a magyar tagozatra való beírásnak nem ez a kritériuma, hanem az anyanyelv. Emiatt az érdekelt szülők a napokban küldött- ségileg keresték fel Weress Bélát, az Országos Magyar Párt Zsilvölgyi Tagozatának az elnökét s kijelentették, hogy gyermekeiket inkább nem fogják iskolába járatni, mintsem akaratuk ellenére, törvénytelenül, a román tagozatra kényszeríteni engedjék őket. Ezek a szülők egyenkint beszerezték azt a községi bizonyítványt, amelyben a községi elöljáróság bizonyltja, hogy magyar nemzetiségűek, idegen hangzású nevük ellenére is s mivel törvényes kívánságuk teljesítését törvény- sértés nélkül nem lehet visszautasítani, kérték a Magyar Pártot, hogy interveniáljon újból ebben a csúnya kérdésben. EGYESÜLETI ÉLET A Székely Társaság programja A Székelyek Kolozsvári Társasága^ kidolgozta munkaprogramját, melyet az alábbiakban ismertetünk: A cél egyszerű: Ismerjük meg egymást és segítsünk egymáson. De hogyan? Az ősz és tél folyamán rendezendő kulturelőadásokon a lelki szükségleteket igyekszünk kielégíteni; A székely inasok és segédek elhelyezésével biztosítjuk azok jövőjét; a munkanélküli testvéreink anyagi támogatásával kenyeret adunk a nélkülözők kezébe. Székely leányaink és legényeink vasárnapi tanításával és gondozásával régi erkölcseiket ápoljuk és őrizzük. Négy ügyvédünk utján ingyen jogi tanácsot, hat orvosunk által olcsó orvosi vizsgálatot s a „Park“-szanatórium- ban nagy kedvezmény mellett gyógykezelést és elhelyezést biztosítunk. Adunk kedvezményes gyógyfürdő-jegyeket. A Társaság helyiségében ingyen olvashatók az újságok és bármily családi, vagy társas összejövetelt meg lehet tartani a Társaság helyiségében. Van kölcsön-könyv- tárunk, de remélhetőleg megnyitják a „Hargita“ értékesítő-, fogyasztási és hitelszövetkezetet, ahol mindent olcsó áron lehet beszerezni. Most szervezik a „Temetkezési Egyesületet“, és lassankint megvalósítják az „önsegélyző Egyesületet“. Lassan összehordják egy székely ház tégláit. Tagnak jelentkezni lehet a Székelyek Társaságának helyiségében (Farkas ucca 7. szám alatt). Deák Ferenc elnök, dr. Keresztes Zsigmond főtitkár, Zoltány Ferenc szervező biz. elnök. —Q—— Dr. Elekes Miklós előadása a magántisztviselőknél. á Magántisztviselők és Ke-eskedelmi Alkalmazottak Szervezetében (Piata Unirii, volt Főtér 19., I. emelet) szerdán, október 26-án este fél 9 órakor dr. Elekes tíiklós: Az átöröklés, mint szociális tényező — cimmel tart előadást. Lehet ugyan, hogy ennek az volt az oka, hogy any- nyira fáradt volt, hogy joggal hihette, hogy két hétig egyebet se fog csinálni otthon, csak alszik. Kialussza magát. Ki tehet róla, hogy ezzel három nap alatt elkészült? Es ki tehet arról is, hogy Kolozsváron annyi régi jó baráttal akadt össze? Egy-két üveg pezsgőt meg kellett inni a viszontlátás örömére, a cigánnyal is el kellett huzatai a régi nótákat, hogy tudja-e még őket, meg aztán... Hát igen! Bercit is ki kellett segíteni kártya közben, mikor megszorult, Gyurit is... Úgy, hogy bizony, mikor elérkezett az elutazás ideje, Jancsinak a zsebében nem volt több három pengő negyvennégy fillérnél, az is csak lejben. Se útiköltség, se borravaló, se senki sehol, akitől kölcsön lehetne kérni! Legkevésbé az Öregektől, akiknek resteilte volna bevallani, hogy minden pénze elúszott, még kevésbé a cimboráktól, akik előtt nem restellkedett volna ugyan, de akiknek sajátmagunknak sem volt egy garasuk sem. Idegességében rá akart gyújtani és előhúzta az aranytárcáját. — Nahiszen! Ha Juci tudná, hogy állok! — jutott eszébe. De a következő pillanatban már eszébejutott egyéb is: — Hiszen ez a tárca!... Száz pengőért volt elzálogosítva!... Hol egy zálogház? Ebben már tudtak felvilágosítással szolgálni a cimborák. A pénz, — szilárd anyagi halmazállapotban, kézzelfogható és felváltható minemüségében megvolt hamar. Telt már borravalóra meg útiköltségre Is. De ekkor ijedt meg csak Jancsi igazán. — Igen ám, de a tárca?! Hogy kerüljek tárca nélkül a Juci szeme elé? Mit mondjak neki? Az igazat nem mondhatom!... Olyan szomorúan búcsúzott hazulról, hogy a« öregek szive megesett rajta, de egyben végtelenül jól is esett nekik, hogy a fiuk ennyire ragaszkodik hozzájuk. Csak az anyja szive sejtett meg valamit és meg is kérdezte: SZÁZ PENGŐ Irta: CSATHÓ KÁLMÁN (Folytatás és vége.) — Házat épiteni... arra még ráérünk! — felelte. — Nekem egyelőre egy cigarettatárca kellene... Ami van, az mind csak disz, nem viselni való!... Juci a fejét rázta: — Erről egyelőre szó se lehet pedig! Hogy gondolsz olyat?... Olyan szigorúan mondta ezt, hogy Jancsi valósággal elszégyelte magát. Annyira, hogy eszébe se jutott, hogy vitatkozzék, annál kevésbé, mert lassanként az asszony kezdett olyan tekintéllyé nőni a szemében, mint hajdanában a nevelőnöje. Úgy félt már tőle, mint elemista korában Madame Janettetöl, aki öt, meg a bugát riktlrozta, de, akit minden respektusa mellett is igyekezett kijátszani, ahol csak lehetett. — Rettenetes, — gondolta. — Majdnem úgy érzem magam, mintha madam Janetteet vettem volna feleségül!... Hm! Nem mondom el, micsoda gondolatok forogtak a Jancsi fejében, de annyi bizonyos, hogy Juci, ha a gondolatolvasás adományával veri meg véletlenül a Teremtő, sirvafakadt volna tőlük. Pedig szegény, csak jót akart és igazán nem tehetett róla, hogy ol^an öreges, erkölcsi fölényben volt Jancsi felett. Hogy mindenképpen igyekezett tőle tel- hetőleg az ura kedvében járni, mutatja az is, hogy egy szép napon egy kis selyempapirosba takart csomagot tett annak a szalvétája alá az ebédnél. Ez az ebéd bucsuebéd volt. A Jancsi szabadsága kezdődött, mire nézve úgy döntöttek, hogy Jancsi két hetet Kolozsvárott fog belőle eltölteni, aztán elmegy az asszonyért Kassára, aki az egész szabadságot ott szándékozott tölteni a gyerekkel az anyjánál. Jancsi meglepetve göngyölte szét a selyempapirost, amiből egy gyönyörű, súlyos aranycigarettatárca került elő. A belsejébe ez volt vésve: „Az én jó és okos uramnak — Juci!““ Jancsi most még jobban restellte magát a gonosz gondolataiért és meghatottan csókolta meg a feleségét: — Jaj, de édes vagy! Nem is tudom, hogy köszönjem meg?... Ha Juci erre semmit se szól, valószinüleg elérte volna azt, amit igy, hogy kimondta, teljesen elrontott. Azt találta ugyanis felelni kenetes hangon: — Úgy, hogy valahányszor kinyitod, mindig gondolj rám és ne légy könnyelmű! Ezt Ígérd meg és akkor teljesen nyugodt leszek! Megígéred? Jancsi mégegyszer megcsókolta az asszonyt, aztán ünnepélyesen válaszolta: — Megígérem! — De hogy közben mit gondolt, azt megint jobb volt Jucinak nem tudni. Akkor aligha mondta volna azt, amit igy: — Ne gondold ám, hogy könnyelmű vagyok. Ez a tárca maradandó érték és én nem fizettem túl. Zálogházból vettem, aránylag nagyon olcsón!... Százért volt elzálogosítva. Száznyolcvanért megkaptam. Aztán elutaztak, Jancsi Kolozsvárra, Juci Kassára. Hogy Juci mennyi pénzt vitt magával, az nem tudható, Jancsi azonban csak annyit, amennyi Juci szerint elég volt arra, hogy útiköltségre, meg borravalókra fussa belőle. — Egyébre nincs szükséged! Hiszen mamáéknál kapsz mindent! Jancsi közömbös hangon felelte: — Hát persze! Ez természetesen rosszhiszemű felelet volt s csakis azzal magyarázható, hogy Jancsi éppen előttc/valő nap dugott zsebre egy kis mellékkeresetet, amiről nem számolt be a feleségének. Ebben az összegben bizott, de, hogy Jucinak Is igazságot szolgáltassunk, jellemző a Jancsi könnyelműségére, hogy még igy is optimistának bizonyult és elszámitotta magát.
