Keleti Ujság, 1932. október (15. évfolyam, 225-251. szám)
1932-10-20 / 241. szám
XV. ÉVP. 241. SZÁM. KeietiUjskg 1 MI lesz a színházzal? Kolozsvár magyarsága gyors megnyugtatást vár a Magyar Színház igazgatóságától — A színészek kétségbeejtő helyzete —■ Sok kósza hir, semmitéie pozitívum (Kolozsvár, október 18.) Pár nappal ezelőtt közölte a Keleti Újság Janovics Jenő dr. nyilatkozatát, amely a kolozsvári Magyar Színház terveiről adott meglehetősen homályos perspektívát. A nyilatkozat alapján a Keleti Ujság_ vezércikkben foglaik )Zott a színház kérdésével és olyan megoldá&c sürgetett, amely a kolozsvári magyar színészet alapját jobban biztosíthatja, végül pedig felhívta a közönséget, hogy kövessen el mindent a válságban levő Magyar Színház megmentésére. Indokolt pesszimizmusunk, sajtu.s, beigazolódott, mert annak ellenére, njgy október vége felé közeledünk, még semmiféle komoly lépés nem történt a Magyar Színház tartós szezonjának biztosítására. A szervezkedés e pillanatban még a lehető legkezdetlegesebb stádiumban van és tudomásunk szerint fix szerződést egyetlen taggal sem kötöttek. Hozzájárul a helyzet bizonytalanságához az is, hogy a színház tavalyi társulatának tagjai közül többen eltávoztak az országból s az ő közreműködésükre ilyenformán már számítani sem lehet. A színház műsortervéből pedig csupán nehány nagyobb filmattrakeió le kötése ismeretes, ellenben komoly művészi programnak még a körvonalai sem láthatók, A karszemélyzet súlyos helyzete. E pillanatban az a helyzet, hogy a kolozsvári Magyar Színház régi keretei majdnem teljesen leomlottaknak tekinthetők. Az elmúlt héten becitálták a szinházi irodába a karszea tiz-tizenkét tagból álló drámai társulat hosszabb időre tudná lekötni a közönség érdeklődését. Külön operett társulat? Arról is hallottunk, hogy a színház kérdését oly módon szándékoznak megoldani, hogy a kolozsvári drámai társulaton kívül a kolozsvári Magyar Színháztól függetlenül egy kisebb operett társulat alakulna Ihász Aladár igazgatása alatt. Ez az operettegyüttes felváltva játszana Janovics három városában: Kolozsvárt, Nagyváradon és Temesváron. Nem akarunk ennek a tervnek részleteibe belemenni, annyit azonban le kell szögeznünk, hogy a mai bizonytalanság helyett egyszer már befejezett tényeket kell teremteni a színház kérdésében. Nem tudunk megnyugodni abban, hogy a kolozsvári Magyar Szinház hivatását megtagadva csak egyike AZ EGYEDÜLI FOGÁPOLÓ SZEREK, amelyek biochemiai utón tisztítják a fogait és a fogromlással szemben ^ immunissá teszik. — GYÁR: CLUJ, STRADA UNIVERSITĂŢII No 1. /WWWWWWVW\|VWW>A<W>/WVA/V^ legyen az amúgy is szépszámmal működő kolozsvári moziknak. Egyszóval: megnyugtatást és komoly művészi programot várunk, mert abban az esetben, ha a szinház vezetősége a színészet csődjét jelentené be, más megoldásokról kell gondoskodni. A kolozsvári magyar társadalom nem maradhat szinház nélkül! ' I De Valera szerdán vagy csütörtökön kikiáltja a független ir köztársaságot! (Dublin, október 18.) Egyre érkeznek aggasztó hírek az ir forrongásokról. Az ir megmozdulás hatása alatt Valera kijelentette, hogy Írország elszakad tersen Angliától, átalakul független köztársasággá. A beláthatatlan horderejű határozatot szerdVn, vagy csütörtökön proklamálják. * ~ Tizennyolc ravatalt állítottak fel a temesvári katasztrófa színhelyén Letartóztatták a váltóőrt — A halálvonat valamennyi utasa megsebesült mélyzet tagjait. Legnagyobb részük családos ember és olyan is akad közöttük, aki íiz-tizen- öt éve alkalmazottja a színháznak. /*. szinházi •titkár, miután a még hátralékos fizetésüket kiadta, közölte velük, hogy az igazgatóság a jövőben működésükre nem reflektál. A karszemélyzet tagjai lesújtva, mély kétségbeeséssel vették tudomásul ezt a bejelentést. Mivel egyesek egyszerre többezer lejt kaptak kézhez, pillanatnyi nyomorukról nincs ugyan szó, de elképzelhető, milyen gondolatokkal néznek a tél elé, amely számukra csak nyomort és éhezést igér. Akikkel tárgyalnak. A színészek másik kategóriájával — sajnos alig nehány emberrel — megindultak a tárgyalások, azonban majdnem minden eset ben nyomban meg is szabadtak, mert már a mult esztendőben is alaposan leredukált járandóságaiknak csak egy töredékét ajánlották fel. Tudomásunk szerint fix megállapodások eddig még azokkal sem jöttek léhv, akikre az igazgatóság reflektálni látszik. Hir szerint budapesti szinházi ügynökségekkel is felvették a tárgyalások fonalát, de arranézve nincs pozitiv hir, hogy a megkezdett megbeszélések sikeresen befejeződtek-e. Ilyen körülmények között joggal kételkedünk abban, hogy az október 20-án Ígért szezonkezdés megtörténik-e? Különben is, amennyiben a szezon, esetleg a bementett terminuson túl nehány héttel meg is nyílna, akkor is csak nehány hetes működésről lehetne szó egyelőre, mert elképzelhetetlen, hogy (Temesvár, október 18.) Köviden már beszámoltunk arról a borzalmas vasúti katasztrófáról, amely a temesvári állomás közelében történt és amelynek tizenhét utasa fekszik ravatalon. A halálos kimenetelű szerencsétlenség hire országszerte mély megdöbbenést váltott ki és a hatóságok szigorú vizsgálatot indítottak a felelősség kérdésének tisztázása érdekében. Temesvárról hétfőn este hét órakor tehervonat indult Zsombolya felé. A szerelvénybe? két személyszállító vagon volt csatolva, mely ben többnyire környékbeli szegény munkások utaztak. A szerelvény menetrendszerinti pon tossággal hagyta el az állomást s alig néhány percnyi ut után bekövetkezett a borzalmas méretű katasztrófa. A váltónál kisiklott a személyeket vivő két vagon s a régi tipusu, rozoga, harmadosztályé kocsi teljesen porrá zúzódott. A katasztrófa hire pillanatok alatt szétfutott a: állomás és a város területén s nyomban segítő expedíció robogott a szerencsétlenség színbe lyére. A munkások eltakarították a romokat élekkor derült ki, hogy a kisiklásnak tizenhét halálos áldozata van, akiket teljesen összezúzott a kocsi törmeléke. A munkások valóságos vérpatakokban végez ték munkájukat. Egyre-másra kerültek elő az összezúzott koponyáju, darabokra tört véres emberi testek. A tizenhét halott között egy nő is van. Tizenhárom környékbeli munkás ember, akik a mult héten keresett pénzüket akarták hazavinni Beregszó, Gyertyámos és Zsombolyán élő családjaikhoz. Ugyancsak az áldozatok között van a gyer- tyámosi csendőrőrmester, egy katona és Mun tyán János kalauz. A romok eltakarítása közben megállapították, hogy a vonat valamennyi utasa súlyosan megsebesült. A veszedelmesebb sebeket szenvedő utasoknak a száma a 18-at is meghaladta, közülük egyik pedig a kórházba szállítás közben meghalt. Az orvosok véleménye szerint még számos haláleset következhetik be. A csenei jegyző és felesége szintén a halálvonaton utaztak, most ők is több komoly sérülésekkel műtőasztalra kerültek. A hatósági vizsgálat során letartóztatták Csermák András negyvenhároméves váltókezelőt. Csermák huszonhárom éve áll a vasút szolgálatában és mint lelkiismeretes, kötelességtudó embert ismerték, aki ellen soha még fegyelmi eljárás sem indult meg. A váltóőrt azzal vádolják, hogy mielőtt a szerelvény áthaladt volna a váltón, meghúzta a váltórudat és emiatt siklott ki a vonat. Egy másik feltevés szerint a régi személykocsi kerekei csúsztak volna le a pályáról. A katasztrófa hirére valóságos népvándorlás indult meg a környékbeli falvakból, hiszen tekintélyes számú munkás dolgozik Temesváron és az otthon maradt családok azt hitték,: hogy hozzátartozóikat érte a szerencsétlenség. A rendőrség az ügyészséggel karöltve megállapította a halottak személyazonosságát és felállították a tizennyolc ravatalt. Szerdán vonatra helyezik a koporsókat és a halottakat hazaszállítják szülőfalvaikba. A vonat Beregszó, Gyertyámos és Zsombolyára viszi a katasztrófa áldozatait. Félrevezetik, Louaj ha „OLLA“ helyett silány utánzatot • ajánlanak.