Keleti Ujság, 1932. október (15. évfolyam, 225-251. szám)
1932-10-15 / 237. szám
XV, ÉVF. 237. SZÁM. Kuetíüjssg A kolozsvári két és egynegyed millió lejes kulturális alap a bukaresti százmilliós „népművelési“ intézmény rostáján csurgott szét Sem pénz, sem népművelés Kolozsváron, ahol a kulturális intézmények koldusmankón járnak — Egy érdekes nyilatkozat arról, hová tűntek a milliók (Kolozsvár, október 13.) A kolozsvári kulturális alap botránya mind nagyobb hullámokat ver. Az 1930-ból származó kolozsvári kulturális alapot, de ugyanekkor a többi város kulturális alapjait is elköltötték Bukarestben. A látványossági adóról szóló törvény pedig e legkategórikusabban kimondja, hogy a látványossági adó címen befolyt alapok huszonöl százaléka a városokat, illetve a magántermészetű kulturális intézményeket illeti meg. A' kolozsvári pénzügyigazgatóságon megállapítottuk, hogy 1930-ban a kulturális adókból Ko lozsváron csaknem 10 millió lej folyt be az államkasszába, amiből két és egynegyedmillió a ívárost, illetve annak kulturális intézményeit Illeti meg. Hová tűntek el a milliók? Deleu interimárbizottsági elnök, amint már megírtuk, a legszigorúbb vizsgálatot vehette be a kolozsvári városházán. Már előre be ‘jósolhatjuk, hogy ennek a vizsgálatnak nem lesz pozitiv eredménye, mert a kct és egyntgyedmillió lej nem folyt be a város pénztárába. Itt legfeljebb csak azt lehet konstatálni, hogy a város akkori vezetősége nem járt el a kiván' körültekintéssel és nem ragadott meg minden eszközt arra, hogy a várost jogosan megillető pénzt megkapja. Nem hallgathatjuk el, hogy az utolsó évtizedben a kolozsvári városházán sohasem véd ték meg eléggé a város érdekeit. Valósággal megfeledkeztek «nól, hogy Kolozsvár Erdély fővárosa, bizonyos fokú autonómiával rendelkezik és a mindenkori polgármestert és városi tanácsot Bukarestből úgy rángatták, mint a bábszínházban a marionett figurákat. Ha Bukarestben valaki a minisztériumban á-t mondott, senki sem mert b-t mondani, hanem hétrét görnyedt és merő szervinizmushól feláldozta a város érdekeit. Bizonyára nemcsak Kolozsváron történt ez igy, hanem Erdély és Bánat többi városaiban is. Ez az oka annak hogy az utolsó években az erdélyi városok és velük együtt a városi polgárság koldusbotra jutott. A kulturális alap eltűnése mindenfelé nagy megütközést váltott ki. Érthető is ez, hiszen az erdélyi városok és elsősorban Kolozsvár kuitu lalis intézményei koldusmankón járnak, az is kólák, színházak leírhatatlan nehézségekkel küzdenek. E sorok irój'a beszélgetést folytatott Bor nemisa Sebastian, volt interimárbizottsági el nőkkel, aki a kulturális alap eltűnésével, ille tóleg más célokra való felhasználásával kap csoiatosaa figyelemreméltó nyilatkozatot tett Az alábbiakat mondotta: — Nagy figyelemmel olvastam a Kelet' Újság hasábjain az 1930. évi városi kultúrálj, alapról irt cikkeket. Több mint egy éven ke resztül a város élén állottám és én is sok min dent tudok arról a bizonyos kultúráiig alapró: ami volt, de ma nincs. Legalább abból Kolozs vár városa semmit sem kapott. Az eltűnt két és egynegyedmilliót ne Kolozsváron kutassák hanem Bukarestben. Érdekes története van * A konverziót módositó törvény teljes magyar fordítása a román szöveggel megrendelhető dr. Mandel Forditó Irodában Cluj, Strada Memorandului 24. Ára 20, vidékre 30 lej. (Postabélyegben is beküldhető.) SzSIISoltványok A legkeresettebb fajokból, garantált fajtisztán, úgymint amerikai sima és gyökeres alanyvesszőt szállít: PACPARI CD MedsiifM Árjegyzék kivá- wndrnni rn. Madia*. natra ingyen !!! annak. Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy nemcsak a kolozsvári kulturális alap hiányzik hanem más városoknak sem fizették ki az Í9b0. evre járó összegeket. Biztos tudomásom van arról, hogy több erdélyi város vezetősége egyelőre ismeretlen tettes edlen pert indított,, mert teljesen illetéktelenül a városok kalturális alapját Bukarestben más célokra fordították. — Az én intterimárbizottsági elnökségem alatt a két és egynegyedmillió lejt kitevő alapot többször megsürgettem. Sikerült megállapítanom, hogy Bukarestben a városi alapokat teljesen illetéktelenül elvonták a városoktól és népművelési alapokra százmillió lejt fordítottak. Annakidején Bukarestben a munkaügyi minisztérium indítványára és vezetése mellett protekcionált irók és művészek bevonásával szervezték meg ezt a népművelési intézményt, amely valóban elköltötte a százmilliót, de mi, legalábbis Kolozsváron ebből a népművelésből nem kaptunk semmit. Különben akkor a munkaügyi tárca élén dr. Hafiegan Emil miniszter ur állott, ő többet tudna mondani erről a százmilliós népművelésről. — Mint az interimárbizottság elnöke — mondotta tovább, — többször fordultam a belügyminisztériumhoz és sürgettem a két és egynegyedmillió lej kiutalását, de onnan a közoktatásügyi minisztériumhoz utasítottak. A köziiiiiiiiiiiaiiiiiiimiicaiiimiiiiiiutuiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiciiiimiitiiinininiiiiiminiiimniaianauHianiiunBf SZENZÁCIÓS DELS LIMA A. világ-hirü dizoz egyetlen estje a Magyar Színházban uHiittau3iuuu)Uii£>m»tiniuciHuiiitiii»iiiiiiinHiianuumninmiiiituiinumuiuiu3iiiiiunBiaimuiuir oktatásügyi minisztériumban pedig kijelentették, hogy forduljak a munkaügyi miniszté^ riumhoz. Türelmes ember voltam és a munkaügyi minisztériumnál is kilincseltem, de itt ismét a közoktatásügyi minisztériumba küldtek, ila időközben nem buktam volna meg, mint interimárbizottsági elnök, még ina is kutathatnám a nyomave- szett két és egynegyedmilliót. Még csak annyit jelentek ki, hogy ehhez a« összeghez Kolozsvár városnak, illetve a város kulturális intézményeinek törvényes joga van s legokosabban teszi a város mai vezetősége, ha a többi erdélyi városok mintájára perli az államot. Bornemisa Sebastian kijelentései után is csak azt kérhetjük a város vezetőségétől, hogy a vizsgálato*. a legsürgősebben folytassa le és mindent kövessen ei abban az irányban, hogy Kolozsvár város megkapja a szokatlan körülmények közt eltűnt, illetve elköltött két és egy- uegyedmilliő lejt. Azt is megtudtuk, hogy az 1931. évből legutóbb felosztott nyolcszázezer lej csak egy része az 1931. évben befolyt látványosság! adó 25 százalékának. Erre a város vezetőségének a figyelmét azért hivjuk fel, hogy a hiányzó összeg kiutalását is sürgesse, mert arra a kolozsvári kulturális intézményeknek égető szükségük van. i tisztviselők szerint az újabb elbocsátások miatt a közgazdasági életet helyrehozhatatlan károk érnék (Bukarest, október 13.) A kormány az 1926 januárjától szabálytalanul alkalmazott tisztviselők elbocsátásától, továbbá a más elmeken végrehajtandó tisztviselő elbocsátások és redukciók keresztülvitelétől 15—17 milliárd megtakarítást remél. Ez az összeg magában foglalja az elmúlt évben eszközölt redukciókat is, úgyhogy mintegy nyolcmilliárdot tesz ki az az összeg, amellyel a jelenlegi kiadásokat csökkentenék. A bukaresti tisztviselők egyébként memorandumot nyújtottak át a kormánynak, amelyben felhívják figyelmét az érem másik oldalára is, arra ugyanis, hogy az elbocsátások következtében az amugyis katasztrófális pénz- forgalom még inkább lecsökkenne és a köz- gazdaségi életet helyrehozhatatlan károk érnék. Egy fiatal gróf különös ójszakai kalamfjaegy belvárosi bárban (Budapest, október 13.) Különös affér ját szódott le az eskütéri Modern-bárban. Az eset szenvedő hőse gróf Erdődy János, aki nemrég érkezett vissza Budapestre külföldi útjáról. A fiatal gróf késő éjszaka tért be a Modern-bárba, ahol egy nagyobb társaság mulatozott. A társaságban több estélyiruhás hölgy is volt, akikre gróf Erdődy megjegyzéseket tett. Amikor gróf Erdődy az egyik hölgyre feltűnően sértő megjegyzést kockáztatott meg, különös fordulat kövekezett: a társaság férfitagjai közül hirtelen fölugrott egy szmokingos úr, a fiatal grófot egyszerűen ölbckapta és kiszaladt vele az uccára■ A bárhelyisóg előtt egy magánautó várakozott, az ismeretlen szmókin gos férfi a grófot bedobta az autóba, pillanatok alatt kapcsolt és a gépkocsi a Dunapart irá nyában elszáguldott. Közben záróra lett és a társaság az eseményektől meglepődve eltávozott a bárból. Záróra után a magánautó ismét megjelent a Modern-bár előtt. A helyiségben már nem volt senki és a gépkocsiból az időközben kijózano- dot fiatal gróf összeverve, sápadtan támolygoit elő. Egyenesen a bárhelyiség felé tartott, mialatt az autó tulajdonosa kocsijával továbbrobogott. Gróf Erdődy a bár tulajdonosától ismeretlen támadója neve iránt érdeklődött, de az alkalmazottak közül senki sem ismerte annak a társaságnak tagjait, amelyhez a szmókin- gos úr is tartozott. Gróf Erdődy erre följelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen könnyű testi sértés és személyes szabadság megsértése címén. A különös éjszakai affér ügyében a főkapitányságon megindították a vizsgálatot. A konverziót módosító törvény magyar fordítása a román szöveggel megrendelhető a „Cultura“ hirlapirodtinál Cluj, Str. Memorandului 4. Ára 3© lel. Bélyegben előre beküldve portómentesen szállítjuk.