Keleti Ujság, 1932. szeptember (15. évfolyam, 199-224. szám)
1932-09-07 / 204. szám
2 KnEiiUjsm XV. ÉVF. 204. SZÁM. pokba, vagy valamely újságíró túlbuzgóságából közölte, feltűnő azonban, hogy szóról-szóra egybehangzó. Kérem a Házat, cáfolja meg és helyesbítse ezt a tényt és tegye meg a szükséges lépéseket, hogy jövőbe ily esetek ne ismétlődhessenek meg. (Taps a magyar párton.) Többségi közbeszólások: Forduljon azfelnök- höz. Laár: Természetes, hogy hozzá fogok fordulni. Kadovici (jorgapárti): A gyorsirófüzetek- >ben semmi sincs. Laár Ferenc: Semmi. Az önök belátására bizoni, hogy Ítélkezzenek az eset felett. Radovici kéri, hogy a házszabályokat szigorúan alkalmazzák. Lupescu alelnök: Idézi a házszabály idevonatkozó intézkedését és bejelenti, hogy kivizsgálja az esetet és ha szükséges, lépéseket tesz a lapok ellen. Lázár Ilié: A Keleti Újság ellen is. Stelescu vasgárdista elpanaszolja, hogy Coverlui megyében 135 földesgazda termését lefoglalták adóba. Egy második bejelentésében elmondja, hogy az előző kormány bukása után a Dreptatea azt irta, hogy Argetoianu húszmilliót lopott el a titkos alapból. Kérdi, hogy milyen szankciót alkalmaztak Argetoianuval szemben. Mirescu szociáldemokrata kifogásolja, hogy Beszarábiában tizennégy évvel az egyesülés után még mindig rendkivüli állapotok uralkodnak. Kéri a kormányt, hasson oda, hogy ezt az országrészt is rendes elbánásban részesítsék. Laár Ferenc, a kisebbség:! lelkészek igaz ságtalais megadóztatása ellen Napirend előtt Laár Ferenc ismét felszólal. — A Rist-jelentose az adók leszállitását javasolja. A globális adóknál a Rist-kritika alá veszi a kivetési rendszert és megállapítja, hogy a jövedelmet súlyosan érinti a globális adó és végül azt a következtetést vonja le, hogy ezt az adónemet revizió alá kell venni. Azt hiszem, hogy az elmondottakkal mindnyájan egyet értünk. Ennek1 ellenére az udvarhelymegyei és háromszéki pénzügyi adminisztrációk nemcsak felemelték a globális adót, hanem ezen adónemen kivül a magyar lelkészeket professzionális adóval is megrótták, azzal az indokolással, hogy a papi jövedelmek rendkivüli jövedelmek és ez nem része a pap fizetésének. Másik indokolása az volt a pénzügyi adminisztrációnak, hogy a lelkészek parő- kiális jövedelmük után nem fizetnek 4 és 8 százalékos adót. Az udvarhelymegyei adminisztrátor átiratára a kolozsvári pénzügyi adminisztráció, amely az államsegélyeket fizeti és a levonásokat eszközli, kategórikusan válaszolt. A püspökség összes fizetési irataianak és regiszterének átvizsgálása után megállapíthatjuk, hogy a lelkészek parokiális jövedelmei a lelkészek fizetésének kiegészítő részei és a 4—8 százalékos adót ezekután is levonják. A papoknak a professzionális adó elleni fellebbezését mégis elutasították annak ellenére, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter 2G93/928. sz. rendeletével úgy határozott, hogy a lelkészek államsegélyéből 1928 január 1-től kezdve a 4 és 8 százalékos adót nemcsak az élvezett államsegély után, hanem a parokiális jövedelmek után is vonják le. A nyugdijilleíék és adók levonása utáni nettó összegből vonják még ezen felül az útadót is. Kétségtelen tehát, hogy a kisebbségi lelkészeknek megadóztatása igazságtalan és törvénytelen. A pénzügyminisztériumnak az udvarhelymegyei adminisztrációhoz május 12-én kelt leiratára, amely a lelkészek megadóztatásáról felvilágosítást kér, válasz még máig sem érkezett. Kéri a pénzügy- minisztert vizsgálja ki az esetet, rendelje el revízióját és felfüggesztését az udvarhely- és híy- romszékmegyei magyar lelkészekre kivetett adóknak, mert ez az adó súlyosan érinti a lelkészeket, akik hét hónapja nem kaptak államsegélyt. Fischer József dr. rámutat arra, hogy Máramarosmegyében még a jobb gazdasági össiessliiwés élelemmel való ellátása. Kéri, hogy a Mára- maros számára szállított gabonánál a jelenlegi tarifával szemben 50 százalékos redukciót alkalmazzon a CFR. Lazái Illés a maga részéről csatlakozik az interpellációhoz. • Voicu Nitescu földművelésügyi miniszter kijelenti, hogy méltányolni tudja Fischer József dr. szempontjait és ebben az értelemben interveniálni fog a CFR vezérigazgatóságánál. A magántisztviselők tragédiája. D. R. loanitescu munkaügyi miniszter válaszolva Radaceanu szocialista képviselőnek egy előző felszólalására, elismeri, hogy a magántisztviselők valóban tragikus helyzetben vannak. Az iparvállalatok leépítését folyton redukálják, ő mindenesetre meg fog tenni minden lehetőt az érdekükben. Áttérnek a napirendre, amelyen a közigazgatási törvény módositásáról szóió törvényjavaslat szerepel. Jonescu Botosán többségi jónak találja a javaslatot és kéri a kamarát, hogy szavazza meg azt. A városok siralmas helyzete. Dr. Marton Ernő zsidópárti: Az előttem szólók a vita során már rámutattak arra, hogy a közigazgatási aparátus legnagyobb rákfenéje az interimáris bizottságok rendszere, amellyel a megengedettnél nagyobb mértékben éltek az egymást^ váltogató kormányok. A' fe- 1 ülröl való irányítása a helyi közigazgatásnak nem csupán, hogy ellentmond a demokratikus elveknek, de erőszakosan kizárja a lakosságot sorsának irányításában való részvételtől, megfosztva ezzel a közigazgatást minden alkotó lendülettől, minden kezdeményezéstől s végeredményben a korrupció melegágyává teszi a helyi közigazgatási szerveket. Az interimáris- hizottságok kinevezésével és állandósításával mindenekelőtt is megszűnik minden kapcsolat a községek és vezetői között, már pedig éppen ez a kapcsolat az, amely egyedül képes a köz- igazgatást elevenné, eredményessé tenni. Románia városai és községei az utóbbi években szomorúan elmaradott képet mutatnak. Marton Ernő azzal fejezi be, hogy a jelen legi javaslat értelmében három hónapon belül ki kell irni az uj községi választásokat. Reméli, hogy ezek a választásom egy jobb éra kezdetét fogják jelenteni Románia közigazgatási életében. Albániában SPORT örth György irányítása in e llett a Budai is megnyerte mérkőzését (Budapest, szeptember 5.) A magyar labdarugó-bajnokság harmadik fordulóján a Budai 11 megverte a Somogyot. Eredmény 3:0. A Bu- dai 11 győzelmét Orth György, a világhirii magyar center játékának túl aj dón ltját. Orth,mint megírtuk, trénere a Budai 11-nek, ő irányította a győztes csapatot. Hungária—Bocskai eredmény 4:2. A Bocskai a hollandiai túráktól fáradtan játszott. A vasárnapi mérkőzések eredménye különben a következők: Budai 11—Somogy 3:0 (0:0). Góllövők: Polgár, Rökk és Mogda. A 92 kilós Orth készítette elő csapata gólhelyzeteit. Ferencváros—Kispest 8:0 (4:0). Hungária—Bocskai 4:0 (2:0). A debreceni csapat fáradtan játszott. Soroksár—Attila 2:2 (1:0). Szeged: Újpest—Szeged FC 1:0 (0:0). Bécs: BAC—Wacker 4:1 (1:1). Libertas— WAC 1:0 (0:0). Nagy meglepetés. Meghalt Bárány György édesapja. Egerből jelentik: Az egri sporttársadalomnak mély gyásza van. Tegnap elhunyt Bárány Géza, Bár rány Györgynek a nagy magyar úszónak édesapja. Bárány Géza maga is neves sportember volt, az egri uszósportot, mely Bárány Györgyön kivül is sok kiváló atlétát adott a magyar uszósportnak, ő szervezte meg és haláláig irányította áldozatkészséggel és tudással. Vasárnapi sporteredmények országszerte. Bukarestből jelentik: Tegnap játszották a nemzeti bajnokság első mérkőzését. Unirea Tricolor—AMTE 4:1 (1:1). Biró Nagy Lajos. Ma- cabi—Olimpia 4:1 (1:1), Juventus—Sportul Studenţesc 5:3. CFR—Voivodul Mihail 13:2. Barátságos mérkőzések. Csernovitz: Universitatea—Maccabi 5:1. Universitatea—Csernovitz válogatott 3:1. Nagyvárad: Egyetértés—NAC 1:0. Temesvár: Ripensia—Vulturii Lugos 12:0 (4:0). — I. osztályú bajnoki eredmények: Rapid-Kinizsi 1:1 (0:0), Hsa—Electrica 4:1, Ka- dima—Tricolor 4:3. Első osztályozó. Lugos: LMTE—TMTE 2:2 (2:1). Kolozsvár: Romania—KAC 3:0 (1:0). Barátságos, kiró P. Huniadé. A győztes csapat megérdemelten, de ti dán kissé túlzott gólaránnyal győzött a lelkes KAC ellen Cipcigan, Munteanu és újból Cipcigan góljaival. A győztes csapatból Chendreanu I., Muresan, Cheri d- reanu II., Munteanu és Cipcigan. a KAO-ból Bakos, Fábián, Horváth és Harasztossy játéka emelkedett ki. Arad: AAC—Olimpia PTT 2:0 (1:0), Unirea—Şoimii 4:0 (2:0), ATE—Tricolor 3:1 (0:1). Bajnokiak. Szatinár: Barkochba—Victoria Nágyká- roly 2:1 (1:1), Törekvés—MSE Sziget 5:0 (5:0). Nagybánya: Phönix—Olimpia Szatmár 4:4 (3:2). Máramarosszíget: Samson—Kolping Szatmár 1:1 (1:0). Des: Somes—Haggibbor 3:1 (2:0). Meglepetés. Góllövők: Lázár (2) és Szigeti II. a Somes, Weisz a Haggibbor részéről. A Haggibbor pech- jére jellemző, hogy három tizenegyest nem tudott értékesíteni. Biró: Hochstadt. Gyulafehérvár: Mihai Viteazul—Voevodul Mihai Tövis 3:1 (3:0). Brassó: Ivria—Bertalan 4:1 (2:1). Száznyolcvan emberi, köztük íöbb tekintélyes személyiséget Fctí?. vlőzialÁak (Tirana, szeptember 5.) Bár az albán kormány az utóbbi napokban a leghatározottabban cáfolta, hogy Albániában forradalmi mozgalmak lettek volna. Tiranában és környékén az utóbbi napokban száznyolcvan személyt vettek különféle politikai bűncselekmények miatt őrizetbe. Az albán bíróságok már be is fejezték nyomozást és megállapították, hogy a letartóztatottak a mostani kormányzat erőszakos utón való eltávolítására törekedtek. Az albán hatóságok kénytelenek voltak Zogu király egyik volt legbizalmasabb hívét, Jazo Jidriszt is letartóztatni, aki 1924-ben a (legtöbbet dolgozott Zogu visszatérése érdekéiben. Jidrisz Jazo két évvel ezelőtt vérbosszúgyilkosságot követett el és ezért az erdőkbe volt kénytelen menekülni. Az erdőkben Zogu-ellenes összeesküvőkkel ismerkedett meg és ő maga is lassan-lassan Zogu legfélelmetesebb ellensége lett. Jidriszt sikerült letartóztatni. Kihallgatása alkalmával beismerte, hogy Zogu legnagyobb ellenségei Mamzarija Mucharem birtokán bujkálnak. Jidrisz adatai alapján Zogu ellenségei a csendőrség kezére kerültek. Nagy feltűnést keltett Albániában, hogy Csekereziáí, az albán államtanács elnökét is letartóztatták, az összeesküvésben való részvétel gyanúja alapján. Beavatott helyeken úgy tudják, hogy még sok letartóztatás várható. BEKÜLDÖTT HÍREK A kolozsvári szépművészeti főiskolában, — melynek a fenntartását a minisztertanács elhatározta — a beiratások szeptember 15-én kezdődnek. Felvételi vizsgák szeptember 24-én lesznek. Tandíj egész évre 4000 lej. A kolozsvári ref. szeretet-sáaba (Cluj-Kolozsvár, Cal, Re-. Ferdinand 86.) az 1932—33. tanévre felvétet-, nek: ref. lelkész, tanár, tanító leányok évi 7500 lej, más társadalmi állása szülők ref. val'-tsu leányai évi 10.300 lej és más vallása leányok is, évi 13.000 lej ellátási díjért. Aki az intézetben mosat, évi 1000 lejt, zon- goratanitásért kezdők 1500, haladók 1800 lejt fizetnek. Az Igazgatóság.