Keleti Ujság, 1932. szeptember (15. évfolyam, 199-224. szám)

1932-09-28 / 222. szám

XV. ÉVF. 222. SZÁM. KllETIÜJSXG $ Iiipi éles összeütközése Roxfnnal, akiről azt állította, bogg „bele van keieree a fefeeíeszesz-pciiiaiiiíifea“ Ciizfsla-botrány után feketeszesz-boírány a kamarában Solomon újból szembekerült Lupuvai (Bukarest, szeptember 26.) A kamara hétfő délutáni ülésén Papacostea gheorghista a jegy zőkönyvhoz szólal fel és kifogásolja, hogy szombaton este 20 képviselő jelenlétében nagy fontosságú pénzügyi törvényeket szavaztak meg. Ez házszabályellenés és a vonatkozó tör­vények érvénytelenek. Lupu is csatlakozik a felszólaláshoz és megállapítja, hogy igen fontos kérdések vol­tak napirenden és percek alatt szavaztak meg többek között 10 milliót a nemzetközi repülő- szövetségnek, ugyanakkor 25.000 lejt a kolozs­vári és 20.000 lejt a iasii diákotthonoknak. Vi­szont milliókat a királyi palota építésének cél jaira. Jó, jó, — mondja Lupu, — szükségünk van szép királyi palotára, de arról is gondos­kodni kell, hogy a diákok ne éhezzenek. Pop Cicio elnök szerint a szombati szava zások a házszabályok szerint folytak le és tel jesen törvényesek voltak. Solomon Virgil kijelenti, hogy nem akarja személyes kérdésekkel igénybe venni a Iíá' drága idejét, de miután megtámadták, köteles ségének érzi, hogy az elnök elé terjessze orvos diplomáját. Lupu: En nem azt kértem, hanem más Ív zonyilyányokat. Különben is igen sok hands' tott diploma van forgalomban. A többség lehurrogja Luput, míg Pop C! cio elnök kijelenti, hogy Sölomon eleget tett .« felhívásnak és ezzel ezt a személyes kérdést le zártnak tekinti. Dr. Mayer Ebner panaszolja, hogy a esc* novici népszámlálási hivatal erőszakkal eho mánositja a német és zsidó polgárok nevei1 Semmivel sem magyarázható egy olyan intéz kedés, amely a Herman nevet Cherbura, a Wü helmet Gtyilem-re változtatja. Fz csak zavar* fog ’ előidézni az anyakönyvi iratok között Kéri az igazságügyminisztert a szükséges in­tézkedések megtételére. Amikor Mayer Ebner helyéről a szórok* emeiveny felé tartott, útközben Robu cuzjsta el akarta gáncsolni. Robu és Adam Mircea cuzista képviselők között heves szóváltás támad, aminek T.andar azzal vet véget, hogy Adam Mirceanak. aki e Ház legfiatalabb tagja, félíneaf zsebkendői ajanl. elnök leinti a vesz,eked őket, mire Muegcu szocialista tiltakozik, hogy még min­dig cem tűzték napirendre a bukaresti rendőr- prefektura ügyében bejelentett interpellá­cióját. Landau interpellálta ezután a közoktatás­ügyi minisztert. Rámutatott arra. hogy 1923- ban meghalt Éliás Jakab végrendeletében va­gyonát több, mint 1 milliárdot, — a román akadémiára hagyta, azzal a kötelezettséggel' hogy alapítványokat létesít, amelyek kulturá Jis es jótékony intézeteket lesznek hivatva e?°î?5ta.ni ' s elsősorban egy kórházat kell leállítani, ahol felekezeti különbség nélkül vetessenek fel a betegek. 9 év telt el azóta, tor meszetes tehát, ha felmerül á kérdés, mi tör­ténteim van ezzel az óriási vagyonnal? Ezután áttérték a napirendre, amelyen a va gyom:! lenőrzésről szóló javaslat szerepelt. Lioc lupista szólal fel a javaslathoz. Lupu szerint nem sok jót lehet várni attól a törvénytől, amelyet olyanok hoznak, akik bele vannak keverve a feketeszesz-panamába, mint Roxin Is. Biztosítsa ingatlanát,házátéle- tét a MINERVA BIZTOSÍTÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG- nál. Kolozsvár, Calea Regele Fer­dinand (v. Ferencz József-u.) 37. sz. Telefon: 12*57. Roxin nemzeti-parasztpárti felugrik helyé­ről és Lupu felé kiált: Aljas rágalmazó, közön­séges hazug! Óriási zaj támad erre, Roxin felfut a szó­noki emelvényre és inzultálnl akarja Lnput, aki azonban sietve visszamegy a helyére, mig Serdici lupista útját állja Roxinnak. Simian alelnök nagynehezen állítja helyre a rendet. Roxin személyes kérdésben kér szót és elő­adja, hogy a Iorga-kormány alatt valóságos hajszát indítottak ellene, a rágalmak egész ar­zenáljával kellett szembeszállni a és teljesen tisz­tázta minden bíróság. Negyven sajtópert indí­tott rágalmazói ellen. Lean lupista: Önök a biróságok szájába tet­ték az öklüket. Simian alelnök: Vonja azonnal vissza! Nem engedhetem meg a bíróság presztízsének sérté­sét. Roxin: Egy újságíró nem állt helyt a rólam irt cikkekért. Simian újból felszólítja Leont, vonja vissza kijelentését. Leon megmagyarázza szavait, hogy nem a bíróságokat akarta sérteni, hanem azokat, akik politikai szempontból terrorral és más eszközök­kel eltussolták a panamákat. Lapu hangsúlyozza azután, hogy Biharban a feketeszesztől megrészegedtek a parasztok. Nem fél a fenyegetésektől és mindig meg­mondja az igazat. Roxin: Lupu már magyar árulónak és ma­gyar söpredéknek is nevezett. Mindig felelőtle­nül rágalmaz. Solomon Virgil: Ninc3 egyetlen ülés, ami­kor ez az ember ne csinálna botrányt. Túl gyáva ahhoz, hogy férfiasán elégtételt adjon. Lupu sértő szavakat kiált Solomon felé, da a zajban alig hallani. Negura liberális a feketeszesz-ügyben meg­indított parlamenti vizsgálat eredménye után érdeklődik. Solonien hangsúlyozza, hogy a vizsgálat annak idején a nemzeti-parasztpárti kormány bukása miatt maradt félbe, de a Iorga-kormány elsülyesztette az ügyet, hogy szabadon rágaj* mázhassák a nemzeti-parasztpárt vezetőit. Na rágalmazzanak olyan embereket, akik legalább olyan becsületesek, mint a rágalmazók. Roxin: Eddig mindig a bírósághoz fordul­tam védelemért, de ezután korbáccsal és kör­meimmel fogom magamat megvédeni. Simian alelnök lezárja az incidenst és hang­súlyozza, hogy sokkal fontosabb dologról van szó, pénzügyi törvényekről és elsősorban ezeket kell elintézni. Ezután a kamara megszavazza a pénzügyi törvényjavaslatokat. lie Valera; „A NépssSvefség a vádlottak padfáit vasa T* (Genf, szeptember 26.) Be Valera elnöki megnyitójában a műit év eredményeire vişsza- dilantva nagy fontosságúnak tartja a lausan- ci konferenciát, ahol a természetes egyűttmü- üdés szükségességét minden, kétséget kizáróan megállapították. A mostani értekezletet nagy- fontosságunak tartja, mert ezzel dől e! a világ gazdasági és pénzügyi újjáépítésének a kérdése. Azt a reményét fejezte ki, hogy Layton-jelen­tés nyugvópontra juttatja a Távolkelet nagj problémáját. Beszédét azzal fejelte be, hogy ä Népszövetség a vádlottak padján ül, be kell bi­zonyítania életképességét. Meg kell oldania & gazdasági problémákat és huszonötmillió mun­kanélküli kérdését. Az a hite, hogy a Népszö­vetségre szükség van, szilárdabb mint valaha. Országos ünnepségek közepette leplezték le Budapesten Erzsébet királyné szobrát (Budapest, szept. 26.) Vasárnap ünnepelt Magyarország, szobrot emelt a szivek királyné­jának. Erzsébet királyné, a legendás magyar fejedelemasszonynak szobra köré gyűlt a nem­zet és nem rontotta az ünnepet az sem, hogy Sokak ízlésével nem találkozott az az elgondo­lás, amely az emlékmű alkotóit vezette. A piarista-rendház előtti téren, ahol I. Fe­renc József valaha megtette a hagyományos ko­ronázási kardvágást, állították fel Erzsébet ki­rályné emlékművét. A tér már 9 óra után kezdett benépesedni. Egymásután érkeztek a politikai és társadalmi előkelőségek, a kivezényelt csapatok, a várna gyek kiküldöttei, a testületek és szervezetek küldöttségei. Tíz órára már zsúfolásig megtelt a térség, ahol a kép dús szinpompáját a ciiszma gyarok, a katonai egyennuhák, a papi talárok sokasága tette elekké és pompázatossá. Az em­lékmű hátterében a falvak kiküldöttei és a Gyöngyös-bokréta tagjainak népviseletbe öltö­zött csoportjai tették vonzóvá és széppé a képet. Az emlékművel szemben emelt diszemelvó- nyen foglaltak helyet a notabilitások A kor­mányzó székétől balra foglaltak helyet a kor­mány tagjai, gróf Károlyi Gyula miniszterel­nök vezetésével. Jobbra tőle ült Auguszta ki­rályi hercegasszony, József királyi herceg, Anna királyi hercegasszony, Albrecht királyi herceg, József Ferenc királyi herceg. Magdolna királyi hercegnő, valamint Serédi Jusztinián hercegprímás. Festetlek Tasziló herceg, lluffo herceg, a máltai iovagrend követe, továbbá Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvar­hölgye. Apponyi Albert gróf, a főpapság tag­jai és sokan mások. Pontosan 10 óra 30 perekor kürtszó jelezte az államfő érkezését. Horthy Miklós kormány-, zó elvonult a kivonult csapatok arcéle előtt, majd feleségének és két fiának társaságában el­foglalta a számára fenntartott helyet. A dalár­da elénekelte ezután a Himnuszt, majd Zsitvay igazságügyminiszter a szónoki emelvényre ment és a kormány nevében nagyhatású beszé­det mondott. Az avatóbeszéd után Sipőcz Jenő dr. pol­gármester a székesfőváros nevében ünnepi be?, széddel vette át a főváros gondozásába az em­lékművet. Ezután a megkoszorúzás következett. Elsőnek a kormányzó helyezte el hatalmas koszorúját a szobor talapzatán, majd egymás­után járultak koszorúval a szoborhoz az előke­lőségek. Abban a pillanatban, amikor az utolsó ko­szorút is elhelyezték, megkonduit a főváros va­lamennyi templomának harangja és a két moni­tor, amely az emlékművel szemben horgonyzott a Dunán. 33 ágyulövést adott le Erzsébet ki­rályné emlékére. Az ünnepség a Szózat elének - lésével ért véget, majd a kivonult csapatok: egy század gyalogság, egy félüteg tüzérség és egy szakasz huszárság tisztelegve vonult el a kor­mányzó előtt. Mlndeny, he»g ír mi- i yen hangszert SanuS, kottát mmúmn hang- szerre számit MORAVETZ ZENEMÜKERESKEDÉS TIM1ŞOARA-TEMESVÂR. « • « » X

Next

/
Thumbnails
Contents