Keleti Ujság, 1932. szeptember (15. évfolyam, 199-224. szám)

1932-09-26 / 221. szám

1 o Ktimujs&G XV. ÉVP. 221. SZÁM. KQZG£ZD£S£G Hariwasfic milliós kSicsoisro! tárgyal a város (Kolozsvár, szeptember 24.) Deleu interi- márbizottsági elnök rövidesen Bukarestbe uta­zik, utazásának célja, hogy befejezze a tárgya­lásokat a Casa de Depuneri si Consemnatiuni-al egy 30.000 milliós kölcsönre vonatkozólag, me­lyet nagyon kedvező feltételek mellett kölcsö­nöznének Kolozsvárnak. Ebből az összegből húszmillió lejt fordíta­nának néhány épület kisajátítására, amelyre egy pár ucca megnyitása céljából volna szük­ség. Ugyancsak ebből az összegből befejeznél; az uj Szamos-hidot és megjavítanák a város néhány középületét. Ebből az összegből jelenté­keny részt fordítanának a munkanélküliek fel­segélyezésére is. Erre a célra különben elhatá­rozták, hogy Kolozsvár város adóját felemelik ideiglenesen két százalékkal az épületekből származó jövedelmeknél és egy százalékkal az ipari és kereskedelmi jövedelmeknél. Â Ţesătură Ardeleana Szövőgyár csődtömegéből a hitelezőknek all marad valami Ä Creditul Industrial pert inditott a Socie­tate Ţesătură Ardeleana ellen, amelynek pár évvel ezelőtt ötmillió lej kölcsönt folyósított. Fedezetül a gyár gépei és anyagraktára szol­gált. A kölcsön folyósítása után néhány hónap­pal a gyár csődbe került, az aktívák elárvere­zéséből kétmillió lej folyt be, igy a Creditul Industriali 3 millió lejes kár érte. A bank fel­jelentést tett a szövőgyár igazgatója Albin Iuliu ellen. A kolozsvári törvényszék a tegnap tárgyalta az ügyet és elrendelte az ös«-"'s ira­tok beszerzését, addig a tárgyalást ei\elosz­totta. Redukálják a költségvetési A pénzügyminiszter által a kamara elé teg­nap terjesztett a költségvetés redukciójáról szóló törvényjavaslat az anyagi kiadásokat az egész vonalon 10 százalékkal csökkenti, 556 millió lej értékben. Más'túlnyomóan személyi redukciók 930 és félmillióval redukálják a büd­geket teszik ki: Pénzügyminisztérium 942,769.000. Belügyminisztérium 72,171.630. Igazságü gyminsiztérium 7,084.009. Külügy 9,088.000. Földművelés 32,000.200. Ipar és kereskt-delem 10,323.000. Egészségügy és népjólét 122,410.000. Az indokolásban a pénzügyminiszter az ál­talános takarékossági szempontokra utal. majd kifejti, hogy a folyó évi költségvetésben a rend­kívüli hitelek számára . előirányzott összegek különböző speciális körülmények, főleg árvizek következtében teljesen kimerültek és ezért 475 milliót a rendkívüli hitelek számlájára kell fordítani. Rámutat az indokolás arra is, hogy az Argetoianu-féle költségvetésből egy a tani tók bizonyos kategóriájának fizetésére vonat­kozó 215 milliós tétel kimaradt és ezt az ösz- szeget most a közoktatásügyi tárca részére ren­delkezésre kell bocsátani. Mindezt tekintetbe véve a költségvetés tényleges csökkentése 1,037.196 000 lejt tesz ki. —o— A Consum uj száma azokkal a problémákkal fog­lalkozik. amelyek mert gazdasági életünk homlokterébe kerültek' a kontingenteiáiról. az ui gazdasági törvé­nyekről a deviza-kérdésről számos cikk foglalkozik, imolyek közül kiemeljük a következőket: Erdély gaz­dasági t etet súlyosan érintené, ha a romnn-magyar clearing1'gyezményt a régi követelésekre is kiterjesz­tenék. Elhalasztják a kezépeurópai, árutőzsdék buka­resti konferenciáját. Az erdélyi német pénzintézetek ?.z agrirkonverziónak ugyenolvan kedvezményeiben ré­szesülnek, mint a Solidaritatea .tanintézetei, Dr. Gráíz zsét. A redukció tárcánként a következő össze-j ny magyar rfmügyminlg3ter nyilatkozik a Consumnak a magyar-román árucsereforgalmi egyez­mény lehetőségeiről. A Schröder Bankház cgyniilúárd lojes port Inditott az állam ellen az osztálysorsjáték koncessziónálás a miatt. Kérjen mutatványszámot a ki- adóhivataltól, Cluj-Kolozsvár Str. Iuliu Maniu 3. D-LENGYEL GYÓGYINTÉZETE Cluj-Kolozsvár, Calea Regele Ferdi­nand! 11Î. (Ferenci József ut). Tel. 211. a mai nehéz gazdasági viszonyokra való’tekin­tettel uj osztályokat létesített: III. osztály ötszöri napi étkezéssel 12C lei. pii. ii »i »i »i ISO ii f**®* I- i. „ i. .. 240 „ I Bármilyen mUtAt, vág# ssClés esetén lé­nyegesen redukált díjazással. Röntgen, Quarz, Diatermía, Solluar, Viilanyfürdők és másnemű villanyke­zelések szintén redukált árral Diétás konyha orvosi ellenőrzés mellett. Bejáró betegek részére is. Cukorbetegek, szívbetegek, érelmesz. .fedés­ben szenvedők, vesebetegek, köszvényes és rheu- más betegek, gyomor- és bélfekélyben szenvedők, krónikus bélhurutban és epekőben, valamint kró­nikus epehólyággyulladásban szenvedők részére. Hízó- és fogyókúrák. Bővebb felvilágosítással és prospektussal szol­gál az intézet gazdasági osztálya. . & Mem emgeâi az II Glanczmannt Játszani a vasárnapi derbin (Kolozsvár, szeptember 24.) A Nemzeti Baj­nokság eddigi legérdekesebb mérkőzését játsz- szák vasárnap Kolozsváron az Universitatea és a NAC csapatai. A h.-csoportnak, amelyben a két csapat helyet foglal, egyformán favort­jának számit úgy a kolozsvári egyetem csa­pata, mint a nagyváradi zöld-fehérek. így a vasárnapi mérkőzés afelől hoz valószínűleg döntést, hogy az őszi fordulóban, melyik együttes végez csoportja élén. Az U. a legutóbbi találkozásokon, mintha bizonyos fölényt mutatott volna a NAC-nl szemben, amely már rég nem tudott győzni sem otthonában, ssm máshol az U. ellem Ed­dig még mind a két csapat megnyerte mérkőzé seit a Nemzeti Bajnokságban, de hogy melyik fogja továbbra is megőrizni veretlenségét, azt nem lehet megjósolni. A mérkőzést különben érdekes konfliktus előzi meg, melynek esetleg annak lefolyása után is folytatása lesz. A konfliktus főszereo- lője Glanczmann. a NAC válogatott csatára aki a nyáron Bukarestben nagyon előnyös fel tételek mellett aláírta igazolását a Macabi ré szére. A bukaresti egyesülettől előleget is fel­vett s ezzel visszatért Nagyváradra, ahol tudo­mására hozta a NAC-nak is kilépési szándékát A NAC természetesen nem akart szabad utat engedni Glanczmannak s sikerült is rábeszél nie, hogy maradjon Váradon. Közben azonban a Macabi benyújtottá az aláirt igazolást a sző vétséghez s csak később értesítették a közpon tot, hogy Glanczmann a N^C-hoz* való igazo lását kívánja fenntartani. Így az igazolóbizott­ság megsemmisítette a Macabi-hoz vaió leiga­zolást, Glanczmannt pedig, a nzabályok értei niében október elsejéig felfüggesztette. Vasárnap, szeptember 25-ike van, Glancz­mann tehát jog szerint nem játszhatna. Ennek ellenére a NAC szerepeltetni akarja és pedig egy szövetségi határozat alapján, amely álTi tólag felfüggesztette Glanczmann büntetését. Az U. nem ismeri el a felfüggesztés jogosságát s abban az esetben, ha a NAC mindennek el lenére beteszi csapatába Glanczmannt, meg fogja óvni a mérkőzést. Hogy a NAC-nak elhatározott szándéka Glanczmann játszatása, azt mutatja a hivata­los csapatösszeállításuk is, amely a következő: Czinczér, Miké—Sfcttner, Krausz—Stern­berg- K é dár, Glanczmann—Kovács—Rónai— Badola—Kocsis. Az U. csapatát csak a mérkőzés előtt fog­ják összeállítani, valószínű azonban a követ­kező összeállítás: Sepsi, J anovici—Sfera, Stefanescn—Gani— Dávid, Máthé—Stanojev dr.—Sepi—Ploesíeanu —Surlasiu. A mérkőzést Xiíando, bukaresti biró vezeti A Nemzeti Bajnokság vasárnapi program­ján még a következő mérkőzések szerepelnek Nagyvárad: Crisana—Románia. Nagyszeben: Şoimii—Ripensia, Ploerjtii: Tricolor—CER Bu­karest. Bukarest: TMTE--Venus. A magyar profiliga-bajnokság vasárnapi fordulóján a Ferencváros—Budai 11, III. kér. —Szegőn FC, Soroksár—Hungária, Újpest— Bocskai, Attila—Kispest és Somogy—Nemzeti mérkőzések szerepeinek. (*) Tessitori Nóra második szabadtéri elő­adása uj műsorral október hó 2-án délután. Meleg várakozás előzi meg,, mind az ifjúság, mind a nagyközönség részéről a Tessitori Nóra október 2-iki, második szabadtéri előadását, amelynek műsora felerészben teljesén uj anya­got tartalmaz. A népszerű előadómüvésznő a készülő nagy erdélyi műsorából hat gazdag miivészetü uj verset mutat be október 2-án. Aprily Lajostól egy döbbenetes szépségű viziót, a „Rönk a Tiszán“ cimüt, Bartşlis Jánostól két bűbájos falusi bukolikát, á „Rétkaszálás“ és az „Erdőről hazatérő favágók“ cimiit, Pakocs Ká- rolytól, az erdélyiek kiváló-papköltőjétől egy rendkívül érdekes dinamikájú, szociálisan át­fogó szellemű verset az „Uj egyiptomi jelenet“ cimüt,' Rományik Sándortól egy tragikus szép­ségű önvallomást ..a „Változtasd a köveket ke­nyerekké** cimüt, végül Szentimrei Jenőnek egy megrázó erejű hitvallomástételét, az „Erdélyi költő lá28-ban“ cimüt. Azonkívül uj anyag lesz a műsorának a szlovenszkói Mécs Lászlónak egyik legszebb verse. A műsor többi része néhány kihagyással azonos az augusztus 25-iki- vel. ( ) Megjelent az Ellenőr nj száma. Vasár­nap reggel megjelent Tóth Sándor lapjának, az Ellenőrnek uj száma a régi tetszetős kiállítás­ban s nívós, változatos tartalommal Ez á szám töl b, mint huszonöt politikai, közgazdasági, szinházi cikket és riportot közöl. Az uj szám főbb tartalma a következő: Kísérletek a közele­déshez. — Románia még nincs készen, — A ma­gukra hagyott magyar bankok, — Magyar szel­lemi élet Párisban, — Mit akarunk a ’- agyar muzsikával, — A zsidó kórház, ügyéhez, — Tu­lajdonképpen mi lesz a kolozsvári Magyar Szín­házzal, — Arravaló vezetőket Kolozsvár élére, — Még nincs kifizetve Szentgyörgyi István te­metése, — Az Adria vesztesége egy ingatlan üzleten, — Kilencedik magyar napilap Kolozs­váron, — A zsebrákok ellen, —- A román pénz­intézetek áldozatkészsége, — Mégis csak üzlet a színház, stb. Az uj szám Közgazdaság rovata külön számot tarthat az érdeklődésre. Az Ellen­őr kapható az ország minden hirlapárusitójá- ' nál, egy szám ára 20 lej. A SETNKPP MOZGÓ MÜflORAt Szombat, vasárnap §3 hétfőn: •i A tengeri farkas. Hangos premier. Jack London • világhírű regéaye „tán. Főszerepben; .Milton Silis és Lorna Marsh. Es az uj hangos kisérömüsor. Vasárnap délelőtt 11-ko*-: Matiné: Bctyárszerelem. Pá­ratlanul izgalmas és egyben kacagtató kalandor történet, tele zenével, dalokkal. Föszere-íiik- Jósé Moyca, Mona Maris és Antonio Moreno. Matinő- helyárak! * A szeszmonopolnak az Halmi ’ i engedé­lyekre vonatkozó végrehajtási utas' íra ma­gyar fordításban kapható Dr. Manciéi Fordító Irodában Cluj, Memorandului 24. Ára 50 vi­dékre 60 lej.

Next

/
Thumbnails
Contents