Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)

1932-08-21 / 190. szám

KnmUjsjta KV. ÉVF. 190. SZXfif. közgazdaság Az osztrákok és a csehek nem akarnak kereskedelmi szerződést kötni Magyar­országgal Báré Szferényi József volt magyar kereskedelmi miniszter az aktuális gazdasági kérdésekről (Budapest, augusztus Í9.) Áz egyik' köz gazdasági hetilap munkatársa beszélgetést folytatott báró Szterényi József v. magyar kereskedelemügyi miniszterrel, aki igen ér­dekes nyilatkozatban mutatott rá Magyaror­szág aktuális gazdasági kérdéseire. — Kétségtelen, hogy külkereskedelmi po­litikánk — nem egészen önhibánkon kívül is — zsákuccába jutott és nagy kérdés, hogyan fogunk ebből kijutni. Tény az, hogy az Osz­trákok és csehek — amint az eddigiekből kö­vetkeztetni lehet — nem akarnak velünk ke­reskedelmi szerződést kötni. Erre mutat az a kórülményÁusztria részéről, hogy éppen az exportkampány idején mondták fel a szerző­dést, amikor tudták, hogy ezzel gazdasági za­vart támaszthatnak nálunk. Ausztria részéről különösen súlyos tendenciát látunk. Az osz­trákok célja az, — és e cél elérésében a klí­ringrendszer is segiti őket — hogy külkeres­kedelmi passzivumünkat felénk teljesen meg­szüntessék és az exportforgalinat paritásos alapra helyezzék. Ez rendkívül igazságtalan követelés, mért nemzetgazdasági szempontból az ipari export, melyet Ausztria bonyolít le, hasonlit- hátatiánul előnyösebb, mint a mezőgazdasági export. Számításaim azt mutatják, hogy 1000 pengő értékű ipari exportból háromszorannyi jüt munkabérre, mint ugyanakkora értékű mezőgazdasági exportra. 800 millió pengő értékű mezőgazda- sági cikk exportjáért kb. 100 millió __ Hl—-—ap pengő nyújt értékű ipari import ekvivalenst. tJgyanakkor a mezőgazdaság örülné, ha öt százalékos rentabilitást érhetne el, mig az osztrákoknak az ipari exporton jóval nagyobb nyereséget kell elérniök, különben iparuk cső­döt mondana. Ha az osztrákok által megjelölt utón haladunk tovább, ha más országok is ebben az irányban dolgoznak, úgy valóságos vacuum jöt létre, megáll a kereskedelmi for­galom, sohasem lehet eliminálni a valuta- problémákat, melyeket külkereskedelem nél­kül nem lehet megoldani. Ma az a helyzet, hogy akár 300 millió pengős valutakölcsönt kapnának, az sem segítene rajtunk mara­dandóan, mert pár év alatt ez a pénz is szét- foszlana, hiszen nincs olyan exportunk, amely valu faállományunkat regenerálná. Ezért is kell bizni a londoni konferenciában, amely előreláthatólag a valutakérdésből fog kiindulni. Erre vall ottawai megegyezés A valutakérdés pedig egyet jelent az export­kérdéssel, ami nekünk ma foproblémánk. Ha megindul az exportunk, ha megindul a keres­kedelmi forgalom más országokból is, magá­tól rendeződik fokozatosan a yalutakérdés Ennek megoldása azonban egymagában még nem jelent segítséget számunkra. Nekünk ka­matleszállítást kell kapnunk és adósságaink fizetési terminusát is ki kell tolni, hogy azt azután exportunk helyes megszervezésével megbirjuk. Remélhetőleg ezzel a londoni kon­ferencián tisztába fognak jönni. Cáfolják a 300 milliós német kölcsön hírét (Bukarest, augusztus 19.) A földmivelés- í'Ügyi minisztérium megcáfolja azt a hirt, hogy a kormány 300 milliós kölcsönt kötött az ex­portprémiumok' kifizetésére. A minisztérium­hoz érkezett egy kölcsönajánlat a bécsi Cas- tiglioni—Neltzer-bankháztól, de ez egyelőre még csak tanulmányozás tárgyát képezi. Szünetelnek ä román-olasz kereskedelmi tárgyalások. Az ipar és kereskedelmi miniszté­rium és az olasz kereskedelmi minisztérium kö­zött megindult tárgyalások néhány napig szü­netelnek. A jövő héten azonban folytatják a ta­nácskozásokat, amelyek főleg az állatkiviteli vámilíetékek revízióját célozzák. A két ország között jelenleg érvényben levő egyezmény augusztus 81-én lejár. • A' vetőmagot kereső gazdaközönség és gaz­dakörök figyelmébe. Az idei őszi vetések előtt nagy lesz a kereslet búzavetőmag iránt a nagy­arányú rozsdakárok miatt. Az ország négy el­ismert vetőmagnemesitő állomása közül kettő van Erdélyben, ezek közül az egyik dr. Konopi Kálmán gazdasága (Odvos, u. p. Konop, Arad- megye). Dr. Konopi Kálmán buzanemesitő gazdaságában ez idei termést már a tavaszi ár­vizek tönkretették, de szaporitótelepein a veté­sek épek maradtak, szépen fejlődtek. Az Er­délyi Gazdasági Egylet jelentése szerint a dr. Konopi-féle szaporító telepeken különösen két fajta állott ellen legjobban a rozsdának és pe­dig a bánkuti 1201 sz. és a Konopi-féle 241 sz. A bánkuti 1201 sz. buza 702 kg. 81.2 kg. Hl. súlyú szemet adott, a Konopi-féle 241 sz. pedig 1583 kg. 81.3 kg. Hl. súlyút. Az EGE ezúton is felhivja az érdekelt gazdaközönséget, hogy őszi- búzavetőmag szükségletét igyekezzen megfelelő minőségben idejében beszerezni, mert az egész­séges vetőmagból igen kevés a készlet. A mező- gazdasági kamarák feladata volna összeszedni a jóJ vetőmagvakat és gondoskodni azok meg­felelő áron való elosztásáról. Ezerkétszázötvenmillió pengő a budapesti pénzintézetek betétállománya. Budapestről je lentik: Az összes budapesti bankoknál a taka­rékbetétek összege 520 millió pengő körül volt junius 30-án, a folyószámlabetétek összege pe­dig 730 millió pengőnél kisebb volt. A betétállo­mány a bankzárlat óta a fővárosi intézeteknél körülbelül 250 millió pengővel csökkent és most a betétek összege 1250 millió pengő körül van. Julius hónapban a betétállomány már emelke­dést mutat. Ennek megfelelően csökkent a ki­helyezések összege is, áz egyes intézeteknél még a törlesztéses hosszúlejáratú kölcsönök is emel­kedést mutatnak. * Bármely törvény, vagy rendelet magyar fordítása, vagy román szövege, megrendelhető dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Str. Memo­randului No. 24. N ŐI filzkalápok tisztí­tását és alakítását nagyon jutányos áron vállalom. Str. Cogálni- ceanu (Farkas u) 8. Blállslom diványpár- ™ nák montérozását Ízlésesen és nagyon ol­csón. Str. Cogalniceanu (Farkas ut) 8, jobbra az udvarban. $SSrgősen eladó jó­« karban tr ‘ " karban levő családi ház. Strada Pata No. 125. ___________________ p Értekezni ugyanott. nyomatott a Lapkiadótulajdonos LÁPKIADÓ R.-T:, nyomdájában, Cluj-Kolozsvár Str. Baron L. Pop (Brossai u.) 5. K olozsváron belvá­rosi fodrászüzlet ke­res, már bevezetett hölgy-fodrászatában, ön­álló munkaerőt, ki akár mint társ, vagy bérbe­vevő vállalná fentemli- tett üzlet vezetését. On- doláló géppel rendelke­zők előnyben. Válaszo­kat „Biztos egzisztencia“ jeligére a kiadóhivatal továbbit. _____________ B ulorozoll szoba, Parkettes, egészsé­ges, kertes villában ki­adó. Str. Regală, Májális ucca 47. r APROHIRD IETE3EK 8 Szavanként ................. . ................. 3 Lel K Vastagbetüvel .............. ...... © Le! ff Legkisebb apró (10 szó) H Álláskeresőknek 1 szó . • y-f*o -y • • fiaQI «••••• ^ liöi " " ADÁS-VÉTEL KIADÓLAKÁS E ladd bor a piaris­ták rendházában (Egyetem u. 5) diószegi bor kapható 30 litertől fölfelé. ______________ «5 xép házhely Strada ® Artelor (Zápolya u. folytatása) sürgősen el­adó. — Érdeklődni özv. Lászlónénál, Cal. Victo- riei 18, II. emelet. K icsi motorkerék­pár, „Stock“ kitűnő állapotban eladó, esetleg átveszek az árában egy jó állapotban levő ke­rékpárt is. Érdeklődni a Klatrobecz János Ált. Villamossági Vállalatnál Kolozsvái, Str. N. Jorga 3 szám. ^esék"'megvételre 16 folyóméter lépcső és 17 folyóméter korlál vas­rácsot. Cim: Adelstein, Dej. V olt Irontflsstek! 12-es, vagy 16-os na- yitásu Irladai'bínok­îft keresek megvételre. Müller mechanikus Cluj. Str. Jorga 5. _________ H a Jó és oltsd köny­vet akar a tudomány és irodalom bármely ágá­ból, úgy forduljon biza­lommal Keszey Albert könyvkereskedéséhez, Cluj-Kolozsvár, Főtér 7. ,;■» yţw“ zvéSeí. Két­A lkaim! házi Házastelek a vizközben, egy szoba és nyl miatt igen olcsó árban konyhával, családi okok eladó. ^ Érdeklődni Str. Brutarilor (Sütő u.) 18. A zonnalira, vagy szeptember 1-ére ál­lást keres idősebb per­fekt főzőnő. Úri házhoz főzni bejárni is menne. Szerény fizetést Igényel. Oroszné, Holdvilág ucca 29 szám. a eépltett banktíszt- w™ viselőnő elmenne vi­dékre házvezetőnőnek, vagy gyermek mellé. — Megkereséseket „Család­tag“ jeligére a kiadóhi­vatalba kérek. f&nyahelyettesnak, háxvezelfinSaek ajánlkozik városba, vagy falura a háztartás min­den ágában tökéletesen jártas, komoly, erköl­csös, középkorú hajadon urinő. Cim a kiadóban. .......... 11,111 mmmmmmmm ALKALMAZÁS K eresek fényképész­segédeket azonnali belépésre magas fizetés­sel. Kizárólag csak szak­képzettek jelentkezze­nek, kiknek elsőrendű képesítésük van e szak­mában. Fényképes aján­latokat bizonyítványok csatolásával kérek. — Külső felvételekben és filmezőgép kezelésében jártas egyéneket is al­kalmazok. Foto Kántor, Szováta „Dácia“ villa. E gy magános felek azonnal kiadó, szoba konyhával. Nagygereb- lye ucca 19. Érdeklődni lehet Bpthlen ucca 29 sz. este 9 órakor. Három és kétszer két szobás szép komfortos LAKÁSOK villanegyedben azonnal kiadók. Értekezhetni Str. Gén. Grigorescu (Rákóczi ut) 55. 1 szoba, konyha szeptember 1-ré, 2 uc- cai szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba no­vember l-re, 1 üres szo­ba azonnalra, 1 nagy pincehelyiség és egy irodahelyiség szeptem­ber 1-re kiadó. Str. Av­ram láncú (Petőfi u.) 18. faagy ucca! szoba ^ mosdóval butorozat- Ianul kiadó. Király u. 41. E gy szoba konyha kiadó. — Ferencz József ut 114. Jóforgalmu üzlet­helyiség vendéglővel és la­kással együtt azonnal kiadő. Értekezhetni Str. Gén. Grigorescu (Rákóczi ut) 55. KÜLÖNFÉLÉK J ö házi koszt jutá­nyos áron, kihordás­ra is kapható. Str. Báron L. Pop, Brassai u. 15, első ajtó. ____________ agyar úri esalád­I năl két iskolás leány teljes ellátást kap­hat jutányos áron, a vá­ros központjában, Bő­vebb fel világositás a ki­adóban. — Str. Cogál- niceanu (v. Farkas u.) 8 szám. _____________ N SS ruhák elsőrangú varrását olcsó áron vállalom. Farkas ucca 8, jobbra az udvarban. Pgyetemi hallgatók E. teljes ellátást, kosz­tolt, lakást kaphatnak igen jutányos áron, meg­felelő kertes házban, egyetemi épület közelé­ben. Alkalmas, olcsó, jó elhelyezkedés diákok számára. Cim: Szent­egyház ucca 29, ügyvédi iroda.

Next

/
Thumbnails
Contents