Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)
1932-08-20 / 189. szám
t KumUjs&G XV. ÉVF. 189. SZÁM. Piccard ismét felrepidt a sztratoszférába (Brüsszel, augusztus 18.) Piccard professzor ma délelőtt 10 óra 30 perckor rádiójelentést s,dott le, amelyben tudatja, hogy 14—15 ezer méter magasságban vannak Zürich és Murán között. Az időjárás igen kedvező és tudományos megfigyelések nagyszerűen észlelhetők. (Brüsszel, augusztus 18.) Piccard profesz- szor ma hajnalban 5 óra 5 perckor, mintegy 39—40 ezer főnyi tömeg örömujjongása közepette a sztratoszférába startolt. A hatalmas érdeklődésre jellemző, hogy már hajnali 3 órakor mintegy 2000 gépkocsi és egyéb jármű szorongott a brüsszeli repülőtéren s amikor Piccard professzor felesége és 4 gyerImeke társaságában megérkezett a starthoz, a tö- Imeg ujjongása nem ismert határt. Piccard professzor indulása előtt az újságírók előtt kijelentette, hogy léghajóján 650 kg. terhet visz és azért választotta Zürichet az indulás helyéül, mert az ottani légköri viszonyok nagyon kedvezőek. A sztratoszféra repülés tudományos sikeréről optimista nyilatkozatot tett a világhírű professzor, majd elbúcsúzott feleségétől é? gyermekeitől, belga pilótájával beszállt a gondolába és elindították a léghajót. Majd a hatalmas közönség kitörő ujjongása közben pár pillanat alatt eltűnt a felhők között. Piccard megtette az előkészületeket a leszállásra Déli 12 órakor újabb rádiógramját fogta«: fel Piccard professzornak. Eszerint a ballon visszasodródott Svájcba és délnyugati irányban az Engadin-völgy felett haladt 16.500 méteres magasságban a méréseket folytatva. Ugyanabban az órában a turisták az Ortler csúcsáról tisztán látták a ballont, amely úgy tetszett, mintha teljesen mozdulatlanul állana. Délután három órakor a ballon a Gárda-té fölött volt és tovább sodródott délkeleti irányba, Svájc felé. Ezen időben Piccard professzor rádiógramon közölte, hogy megtette az élőké születet a leszállásra, mert attól kell tarTani, hogy a ballon a tenger fölé sodródhatik. Kínáiban folytatódik a f apán ellenes bojkott (London, augusztus 18.) Kínában fokozódik a japánellenes hojkott-mozgalom. Sanghaiban a japán konzul hiába kérte a főpolgármester töl a bojkott-mozgalmat irányitó társadalmi egyesületek megrendszabályozását, a főpolgármester kijelentette, hogy nem áll módjában e.- --- me**ntaai0** — — — — — — — — — egyesületek ellen fellépni. A japán kereskedel mi szervezetek a panaszok özönével árasztják el a japán kormányt és erélyes fellépést követelnek. A helyzetét londoni diplomáciai körökben veszedelmesnek látják. Páníkliangnlatot Idézett elő az ír hire (London, augusztus 18.) Írországból egyre aggasztóbb hírek érkeznek Angliába a közvetlen küszöbön álló ir polgárháború előjeleiről Az események rendkívüli’ gyorsasággal halad nak kifejtésük felé, úgyhogy Írországban élő angol családok Angliába kezdik küldeni asszonyaikat és gyermekeiket, mert nem tartják s helyzetet biztonságosnak Írországban iríegulá ris haderők szervezkedései s esetleges polgár háború bekövetkezése miatt. A labooatermés nagyarányú csökkenése miatt Oroszországban tovább fokozódik az élelmiszer krízis Sztálin bukásával számolnak Oroszországban (Moszkva, augusztus 18.) Már a hivatalos moszkvai termésjelentések is nyíltan célozgatnak arra, hogy a lakosság ellátásában valószi- nüleg elkerülhetetlen lesz az újabb megrázkódtatás, mert a gabonanemüekben még a tavalyi gyenge eredményekhez viszonyítva is, igen nagy mértékben csökkent a termés. Oroszországban általában julius közepe után kezdődik az aratás s amig 1931 julius 20. és 30-ika között naponta átlag négy és félmillió hold gabonát arattak le az orosz parasztok, addig az idén ugyanezen időszakban csak napi hárommillió holdat. A csökkenés legnagyobb Ukrajnában, ahol több mint 22 millió holddal maradt alatta az idei aratás az utolsó évek átlagánál, de csaknem ugyanilyen nagy mértékű volt a csökkenés Kaukázusban cs a Volga völgyében is, Oroszország legfontosabb gabonatermő területein. Szovjet- Qroszország egész területét véve számításba, a csökkenés körülbelül 35 százalékot tesz ki s ugyanakkor a holdankénti termésátlagok is lényegesen kisebbek, mint tavaly. A mezőgazdasági népbiztos jelentése szerint a nagyarányú terméscsökkenés oka elsősorban az. hogy az ötéves terv folyamán bármennyire is beszorították a parasztokat a kommunista tér melési formák közé. azok még mindig a legnagyobb ellenszenvvel és apátiával reagálnak a szovjetkormány gazdaságpolitikai intézkedéseire s miután a termeléshez fűződő közvetlen és személyes érdekeiket még a legminimálisabb mértékben is csak nagy nehezen elégíthetik ki, ha tavasszal el is vetették a gabonát a kollek- tivizált farmokon, az aratást most már legtöbbször csak hatósági kényszerre végzik el. Maga a népbiztos mondja a kormány elé terjesztett idei aratást jelentésében, hogy „nem lehet lelkes és eredményes munkát várni azoktól a parasztoktól, akik nem nyúlhatnak az általuk learatott gabonához akkor, amikor családjukkal együtt éheznek.“ Nem nyúlhatnak a parasztok a learatott gabonájukhoz. Bár Sztalinék a májusi gabonarendeletben, mellyel a parasztság termelési kedvét akarták fokozni, több kíméletet és a gabona rekvirálás mérséklését Ígérték, a nagyarányú terméscsök kenés és az általános élelmezési krízis miatt most mégis a legnagyobb szigorral hajtják be a parasztoktól a kormány részére kivetett gabo nát. A gabonarendeletben 20 százalékkal csökkentette ugyan a kormány a beszolgáltatandó gabonamennyiséget az 1931-es kényszerbeszolgáltatások mértékéhez viszonyítva, miután azonban a termés idén 30—35 százalékkal kevesebb, mint tavaly, igy végeredményben a parasztság lényegesen rosszabb helyzetbe került. A kormány emellett szigorú rendeletben tiltotta meg a kollektivizált parasztoknak, hogy az általuk learatott gabonához hozzányúljanak, még akkor is, ha saját szükségleteik kielégítéséről volna szó, mindaddig, amig a kormány által előirt kvóta nincs beszolgáltatva. Minthogy pedig ezzel a rendelettel szinte rákényszeriteíték a parasztokat hogy a saját területükön termelt saját gabonájukat rendszeresen lopkodják, ennek megakadályozására most statáriumot és azonnali agyonlövetést proklamáltak mindazokra, akik saját gabonájukból el mernek valamit használni, mielőtt arra a rekviráló biztosoktól engedélyt kaptak volna. Az élelmezési nehézségekkel küzdő parasztság — különösen Ukrajnában —- kenyér helyett; rákényszerül nymodon a kukoricafogyasztásra, de ahhoz sem lehet hozzájutni a kormány által fenntartott szövetkezetekben. Csak titokban lehet vásárolni és az ára ennek a kézalatti forgalomnak megfelelő: egy púd kukorica negyven rubel, vagyis egy kiló 150 lej. Háromhónapi munka után megszüntette üzemét egy kétmilliárdos költséggel felépített motorgyár. A termelés csökkenésének másik oka a mezőgazdaság mechanizálásában bekövetkezett válság, melyet főleg a motor-, traktor- i automobilgyárak produktivitásában előállott óriási hanyatlások idéztek elő. A szovjetsajtó júniusi és júliusi jelentései szerint a hires ^ stalir . radi traktormüvek termelése 50 százalékkal esett vissza és ezért junius 15-én teljesen megszüntették ott a munkát, hogy alapjában reorganizálják az üzemet. A cherkovi traktorgyár terme- lése 70 százalékkal csökkent az idén. A moszkvai Amo-telep, amely eddig 70 teherautót állított elő naponta, júniusban már csak 35 kocsit tudott naponta elkészíteni. Az uj orosz motoripar legnagyobb kudarcát azonban a nizsninovgoro- di automobiltelepek bezárása jelenti. Ez az üzem egyik legtipikusabb példája volt az ötéves terv uj nagyipari organizációdnak, amelyet amerikai mérnökökkel építtettek fel és Amerikából hozatott gépekkel szereltek fel. A telep 119 millió dollár, körülbelül kétmilliárd lej költséggel, idén tavasszal készült él és feladata az volt, hogy a detroiti Ford-gyár mintájára, évente 144.000 automobilt állítson elő. A telepen 32.000 munkást alkalmaztak és megnyitása után háromhónapi próbaidőt engedélyezett^ számára a moszkvai legfőbb közgazdaságig tanács, hogy az előirt nagyüzemi termelés mértékét elérje és azt áltandósitsa. Amikor azonban a háromhónapos próbaidő most nemrégiben eltelt, a szov- jetkormány által kikijţdott gazdasági szakértők megállapították, hogV'áz uj automobilgyár nemcsak hogy nem tunja ’'elérni a befektetett tőke és felszerelés alapján előirányzott produk- tivitási fokot (a legnagyobb napi termelése is 80 százalékkal maradt alatta a tervbevett mértéknek), de Szovjet-Oroszországban jelenleg fennálló körülmények között sohasem fog gazdaságosan termelni, sőt egyáltalában nem tudja az üzemet rendszeresen munkában tartani- Egyrészt azért, mert a gyár üzemben tartásához szükséges nyersanyagok termelése Oroszországban ma még igen hiányos és rendezetlen, másrészt azért, mert o&y ilyen kanttal ista ala- pokon felépített nagyipari vállalkozás nem tud gazdaságosan termelni akkor, ha az üzem vezetői és felelős 5 rányom,,.állandóan kénytelenek engedelmeskedni rá"K,0.mmunista kormányügynökök folytonos utasításainak s ha a vállalat* üzletpolitikájába és‘ adthinisztráciojába a legutolsó munkás is bármikor önkényesen beleszólhat, Miután pedig ezeket a megállapításokat a szovjet hivatalos gazdásági szakértői tették, a kormány kénytelen-kedvetlen elfogadta azokat és a további veszteségek elkerülése^ végett a háromhónapos próbaidő’iátán teljesen és végleg megszüntette az üzemerfc " Ez volt kétrnil- liárd lejes nizsninovgoródi automobil- és motorgyár rövid életének szomorú befejezése. Válságba jutott a Sztalin-kormány. Ezek a kudarcok természetesen rendkívül idegesítik Sztálint korm|&yával együtt és azoknak különféle magyarázatot igyekeznek adni a szovjetsajtóban. Még-az általános gazdasági világválságra is hivatkoznak, pedig Oroszország már 15 évvel ezelőtt kikapcsolódott a világ gazdasági életéből s igy, ha van is általános krízis. a szovjet gazdasági bajainak kizárólag belső okai vannak. A bajokért azután dörgedelme- kiáltványokban hibáztatják a parasztságot is, amely egyáltalán nem akarja megérteni a szovjet ' „'felsőbbven dü céljait“, hibáztatják a tehetségtelen (de inkább tehetetlen) ipari vezetőket ‘s most már kezdik hibáztatni az eddig kényeztetett (de a kényeztetés mellett is éhező) ipari munkásokat is. akiknek nagyrészt lassú és felületes munkájával most már egyáltalán nincs megelégedve a szovjetkormány és a kommunista párt. Az élelmezési nehézségek és a gazdasági bajók pedig közben tovább terjednek és ugvlát- szik, hogy ezekkel még Sztálin, az „acélember“ sem tud megbirkózni. Az angol és amerikai lapok oroszországi tudósitói a mostani krízissel kapcsolatban már számolnak á szovjetkormány válságával, amely után Kalinin kerülne Sztálin helyébe. Hogy Sztálin nyolcesztendős kormányzásának a felváltása aztán milyen változást fog hozni Oroszország életében, vájjon újabb terrort-e, vagy pedig a kommunista termelési rendszer lassú visszafejlesztését, azt ma még nem lehet megmondani.