Keleti Ujság, 1932. július (15. évfolyam, 147-173. szám)

1932-07-31 / 173. szám

XV. ÉVF. 173. SZÁM. KUETI-UJSXG 3 rsm Maniu az utolsó kísérletezésekre is e'ulasiléssa! válaszolt > A parlament megnyitása e ott nincs kilátás a váiság megoldására A páríelnokség rézkigyója is eíliataimasodott A liberálisok a tüntető távolmaradás mellett döntöttek (Bukarest, Julius 29.) A kormány még nem mondott le, a helyzet azonban a belpolitikában igen válságos. Bizonyos csak az, hogy a nem- zeti-parasztpártuak kell a kormányzást vállal­nia. Azonban a pártnak azok a vezetőemberei, akik mögé a pártbeli frakciók csoportosulná­nak, egyáltalában nem hajlandók a kör&ány- elnökséget vállalni. Maniunak már az előbbi kormány bukása idején is az volt az álláspont­ja, hogy rendkívül kockázatos a Vaida vállal­kozása s ez előtt a kockázatosság előtt áll most a párt. Jelen pillanatban az országnak nincsen véglegesített kormánya, de a kormányzópúrt- nak elnöke sincs és a parlamenti ülésszak a bi­zonytalanságok között fog holnap megnyílni. Maniu kimondotta az utolsó szót. A nemzeti-paraszinárt végrehajtóbizottsága pénteken délelőtt értekezletet tartott, amelyen Mihalache, Maugearu, Ionian és Fan Halipa is résztvettek. Az értekezlet után felkeresték Ma­mut, akivel hosszas tanácskozást folytattak, ez az njabb tanácskozás sem vezetett eredményre, mert Maniu továbbra is megmaradt elutasító álláspontja mellett. Elkészült a trónbhSzéd Pénteken délelőtt 11 órakor minisztertanács: volt, amelyen megszövegezték a trónbeszédet A trónbeszéd nem foglalkozik a jövőben he zandó törvényekkel és nem ad részletes progra mot. Csupán a gazdasági és pénzügyi helyzet­tel foglalkozik és azokat az általános irányokat jelöli meg, amelyekben a kormánynak haladnia keli. A törvényhozótestületek ünnepélyes meg­nyitásának programja a következő: július 30-án, szombaton az ünnepélyes istentisztelet után a törvényhozótestület tagjai fél 12-kor a képviselőház dísztermében gyülekeznek. Az uralkodó Mihály vajdával és diszkisérettel megy a megnyitásra, elindulását 101 ágyulöyós jelzi. Károly király 12 órakor olvassa fel a trónbeszédet, majd rövid szünet után a parla­ment házai megalakulnak, megválasztják a tisztikart és megkezdik a mandátumok igazolá­sát. Ducáék nagy harcot akarnak. A Duca vezetése alatt álló liberális párt a tegnap délelőtt ülést tartott, amelyen elhatá­rozták, hogy a parlament ünnepélyes megnyitásán nem vesznek részt és a trónbeszédet nem hallgatják meg. Elhatározták azt is, hogy az igazoló vitában sem vesznek részt, csak a párt deklarációját ol­vassák fel és szigorú bírálatban részesítik a kormánynak a választás alatt követett óllá rá sát. A liberálisok magatartásukkal tiltakozni akarnak a mostani megoldás ellen. A parla­ment megnyitása idejében a liberálisok ujabl értekezletet tartanak és ekkor határoznak a párt további magatartásáról. Ducáék a legéle­sebb harcra készülnek a kormány ellen és hir szerint a parlamenti botrányok rendezésétől sem riadnak vissza. Vaidát választja meg pártelnökké Maniü he­lyére. A párt éiére a Lupta szerint Mihalache kerül, ha ő nem vállalja a pártelnökséget, a párt vezetését egy háromtagú direktóriumra bízzák. A Lupta azt is tudni véli. hogy Ave- rescu marsait vissza akarja állítani a koroná­val régebbi kapcsolatait, a közvetítő tárgyalá­sokat már meg is indította. Maniu sétálni ment. Az összes bukaresti lapok nagy cikkekben kommentálják a jelenlegi helyzetet, legérdeke­sebben azonban a Cuvântul foglalkozik a kér­déssel, amely megállapítja, hogy Maniu szilárdan kitart álláspontja mel­lett, még az alkotmányos tényezővel szemben is. A Curentul azt szögezi le, hogy Maniu elzárkó­(Kolozsvár, julius 2D.) A* Magyar Párt el­nöki tanácsa pénteken ült össze, hogy a válasz­tási eredményeket számbavegye. A választá­sok alatt a magyarságot ért súlyos sérelmek­ről a jelentések az elnöki tanács été kerültek és a teendőkről beható tanácskozás folyt. Az el­nöki tanács döntött a kettős mandátumokról is és e határozat értelmében mondanak le egyik mandátumukról azok, akik két helyen kaptak parlamenti tagságot. Az ülésről, amelyen Bethlen György gróf elnökölt, az elnökség a következő jelentést adta ki: Az Országos Magyar Párt elnöki tanácsa folyó hó 23-éu délelőtt 10 órai kezdettel ülést tartott. Beható tanácskozás után úgy határozott, hogy a választási sérelmek a parlamentben az igazolási vita során szóvá tétessenek. Foglalkozott az elnöki tanács a kettős man­dátumok kérdésével, melyekre nézve egyhan­gúlag úgy döntött, hogy Gyárfás Elemér tartsa meg a csiktnegyei szenátort mandátumát és a kisküküllőmegyeí képviselői mandátumáról leendő lemondása kö­vetkeztében ifj. dr. Barabás Béla következik mint megválasztott képviselő. Szabó Béni tartsa meg hrassómegyei kép­viselői mandátumát és mondjon le a csikmo- gyei képviselői mandátumáról, minek követ­keztében dr. Sulyok István fog Csikmegyében képviselői mandátumhoz jutni. Gróf Bethlen György tartsa meg kolozsme- gyei képviselői mandátumát, mondjon le utd­•ása után csak két ember között lehet válasz­tani, hogy a válságot megoldják és ez a két em­ber: Vaida, vagy Mihalache. A nemzetí-parasztpárt vezetősége tegnap délutánra pártártékezietet hivott össze, amely­re a vezetőpolitikusok Maniut is meghívták és kapacitálták, hogy vegyen részt azon. A volt miniszterelnök azonban erre a következő kate­gorikus kijelentést tette: — Nem vonom vissza, amiket mondottam és nem változtatok álláspontot, A párt- értekezletre nem megyek el, mert arra semmiféle jogcímem nincs. Maniu be is tartotta szavát és mialatt az egész nemzetiparasztpárti vezetőség kétségbe­esett izgalommal tanácskozott a válság vala­melyes megoldásáról, azalatt Bukarest határába ment ki sétálni Lugoşeanu iparügyi miniszter társaságában. A pártvezetőség ülésén számos izgatott fel­szólalás után végre is abban állapodtak meg, hogy miután _ Mihalachet sem lehetett eltérí­teni a nemzeti-párt elnökségéről való lemon­dástól, Vaidát kérik fel a válság megoldására. Julius utolsó napjára összehívják a párt köz­ponti vezetőségét, Vaida Sándornak ajánlják fel a pártelnökséget, egyben pedig mint a párt elnöke, megalakíthatja és vállalhatja a végle­ges kormány összeállítását. A parlament ünne­pélyes megnyitása szombaton lesz és addig tisztázódnia kell valamennyire a helyzetnek. varhelymegyei képviselői mandátumáról, hol ennélfogva dr. Wilier József jutva mandátumhoz, utóbbi mondjon le marostordamegyei képvise­lői mandátumáról, hol utána dr. Ferenczy Zsig- mond következik megválasztott képviselőnek. Mindezen lemondások csak a parlamenti igazolási eljárás után fognak megtörténni. A folyó ügyek letárgyalása után az elnöki tanács ülése délután fél 2 órakor ért véget. A hivatalos jelentés alapján most összeál­lítható a magyar parlamenti csoport névsora, mely a következő: Udvarhelymegye: Balogh Arthur dr. sze­nátor, Laár Ferenc, Wilier József dr. képvi­selők. Háromsaékmegye: Sándor József szenátor, Szentkereszthy Béla báró, Abrudbányai Ede dr. képviselők. Cslkmegye: Gyárfás Elemér dr. szenátor, Paál Gábor dr. Sulyok István dr. képviselők. Marosmegye; Ferenczy Zsigmond dr. Kolozsmegje: Bethlen György gróf elnök. Szatmármegye: Jakabffy Elemér dr. Szilágy megye: Jósika János báró. Tordaaranyos: Gál Miklós dr. Biharmegye: Hegedűs Nándor Kiskükül'ő: Barabás Béla dr. Brassó: Szabó Béni. A magyar parlamenti csoportnak uj tagjai let tek: Ferenczy Zsigmond, Gál Miklós és Sulyok István. Nem volt a parlament tagja az előbbi ciklusban Abrudbányai Ede sem. A Magyar Párt elnöki tanácsa döntött a kettős mandátumokról Parlament elé viszik a su’yos választási sárelmeket és törvénytelenségeket A Lupta a liberálisok harci készülődéseivel kapcsolatban azt írja, hogy a buzăui, bacaui és más választások alatt elkövetett politikai gyil­kosságok megrendezőinek nincä joguk újabb zavarok rendezésére. Vaida nem lesz pártelnök A Lupta megcáfolja azt a hirt, hogy a nero- zeti-parasztpárt vasárnapi végrehajtó ülése A iBPBglHzMáfcb ÓVSZER ABBAZIA, RESIDENZ SZÁLLÓ ERÉNYI BÉLA GYÓGYSZERÉSZ Csodás fekvés StSztraUeníi) a tenger partján. Minden szoba balkonos tengeri kilátással. A frontszobák remek loggiáin minden időjárásnál szabadban luknak a vendégek. Ideális fekvő- kúrák. Gyermekkert. Estebéd a tengerparti pálmakertben. Hírneves magyar és francia konyha! Kívánatra dlstikus koszi, menü változtatás díjtalan. Fe!t£sn& ölesé pensioarsKi

Next

/
Thumbnails
Contents