Keleti Ujság, 1932. július (15. évfolyam, 147-173. szám)

1932-07-30 / 172. szám

XV. ÉVF. 172. SZÁM. KtltttUjSXG 3 R romániai németek befeleztek a paktmnpolitikát Általános az a megállapítás, hogy ez volt az utolsó választási egyezmény, amit még sikerült megvalósítani Budapest SVÁBHEGYI Dietás*gyógyíntézet SZANATÓRIUM swár narai 13 P.-érft a legtökéletesebb mar napa iot b*. szaaatoriumi ellátást nyújt 5—6-szori étkezéssel, vlzkurával együtt. mos állásponjához talál a mostani alkalomra indokokat. Égy pillanatra sem vonja azonban kétségbe, hogy a különböző román pártokkal kötött eddigi választási karteleknek az a tanú! sága: a legközelebbi választásra az önálló ma gatartást, az önálló német listát kell elökészi teni. — Szükséges azonban ehhez — írja — a megfelelő időben való szervezeti felkészülése a mi politikai testületeinknek, vagy más szóval kifejezve, az erősebb aktivitása a mi politikai szervezeteinknek e nagyjelentőségű népi célnak a megvalósítása érdekében. Megírja, hogy a helyi szervezetekben meg kell már most kezdeni az előkészítő munkát, az öntudatot a saját erőre helyezkedésre rávinni. A vezetőségtői e munka azonnali megindítását várja. Statáriális Sssróság utalták Salai HoiíándorImrét és Fürst Sándort Eikésziift a vádirat a budapesti letartóztatott kommunisták ügyében (Budapest, julius 28.) Az ügyészség elkészí­tette a vádiratot a letartóztatott kommunisták ügyében, akik közül Salai Holländer Imrét és Fürst Sándort statáriális bíróság elé állította, Karikás Mihályt pedig gyorsított bírói eljárás elé utalta. Utóbbinak ügyében a miskolci bíróság az illeté­kes. A többi letartóztatott rendes bíróság elé kerül. A statáriális bíróság ma reggel 9 órakor j már összeül. A vádirat Salai Holländer ellen azt a vádat emeli, hogy 1931 julius 20 és okt. 30-a között, Fürst Sándorral együtt álnéven szerepelt, ez év április 20 óta állandó összeköttetést tartottak fenn Moszkvával és a szovjet szolgálatában áb lottak, e minőségükben a magyarországi kom­munista mazgalom legfőbb irányitói voltak. A Moszkvából érkező futárokat fogadták, irányí­tásukat követték, augusztus elsejére nagyszabá­sú uccai zavargást készítettek elő, mindezen cselekedetük alapján ügyükben a statáriális bí­róság az illetékes. Jean Longue francia szociáldemokrata kép­viselő a tegnap Budapestre érkezett és kormány köröknél interveniált a letartóztatott kommu­nisták érdekében Longue képviselőt az emberi jogok ligája küldte ki. Tegnap röpiratokkal árasztották el a ma­gyar főváros uccáit, a röpirat a kommunisták szabadonboesátósát követelte, két röpiratterjesz- tőt letartóztattak. Goirgtslovot halálra átélték Az esküdtszék nem talált enyhítő kerülmén? ' (Kolozsvár, julius 28.) A lezajlott választá­sok után az erdélyi szászok és általában a ro­mániai németek körében rendkívül erős és ál­talánosnak mondható állásfoglalás alakult ki: elég volt a választási paktumokból. Az összes lapok megírják, hogy a nemzeti-parasztpárttal most kötött kartellt nem volt könnyű a német szervezetekben keresztülvinni. A mi távoli vé­leményünk szerint ebbe a mostani egyezmény­be Brnndseli vitte bele a németeket, befejezett tényeket teremtve s a sok felől elhangzott sú­lyos tiltakozás már nem tudott segíteni. Azzal az aggodalommal érveltek, hogy a németek szá­mára nem biztos a kétszázai'kos szavazatarány, ami azonban már igen könnyen megszerezhető akkor, amikor kisebb pártok is önálló parla­menti képviseletet tudnak biztosítani maguk­nak. A németek köréből rendkívül súlyos és éleshaugu kiíakadásokat és vádakat is hallunk, azonban csak azokat Ismertetjük, amit a nyil­vánosság számára szántak. A Siebenbürgische Deutsches Tageblatt, amely lapot a német pórt központi hivatalosá­nak szoktak tekinteni, vezércikkében a követ­kezőket írja: — A mi népi politikánknak kifele kialakult képviselete ineilett áll azonban egy másik kér­dés: a mi belső szervezetünknek a feladata. A KreisausschltSsök és a Néptanács minden ülé­sén a választási paktumokkal szemben kifeje­zésre jutott az a tény, hogy a nép unja már ezeket a paktumokat. Minden oldalról leszögezték, hogy a mi népünk önálló és függetlenül vezetett választási politikái kíván. Ezúttal még elére lehetett vetni az önálló né­met választási lista kifogásainak indokait. Nem volt még eléggé világos a mi választási elünknek az a számszerű kilátása, amivel az önálló listának számolnia kell. A közeljövőnek a célja azonban az önálló lista felállítása s r. mi népünkneií ilyen irányba való előkészítése lesz. Ezt a munkát azonnal meg kell kezdeni, nehogy egy újabb választás meglepetésül jőj- jön A belső népi értéke és politikai nyeresége az ilyen önálló választási jelnek olyan nagy p? önbizalmat olyan magasra emeli, hogy sokkal érté­kesebb és magasabb, semhogy egyszerű értékelő szavakkal meg lehetne mérui. — Ebben van a mi népi politikánknak a fel- adata felállítva a közeljövőre. Az önálló némeü lista legyen a legközelebbi választásra a mi cé­lunk. Ennek az előkészítése legyen a mi pro­gramunk. Friss erővel fogjunk hozzá ennek a miinek a munkájához. A bukovinai németek általánosan elismert lapja, a Cernovitzer 1). Tagespost összehason­lítást téve a választás mostani és régebbi né­met eredményei között, megállapítja, bogy a németség számára lejárt, a román pártokkal való paktálásának az ideje, kifáradtak bele és meguntak. Cikkét a következő mondatokkal fe­jezi be: . — Ennek a választási paktumnak a végre­hajtása a bukovinai némeségre és ennek politi­kai szervezetére nézve nehéz teherpróbát jelen- tett.^ Az eddigi választási paktumok tapaszta­latai alapján leszögezhető: a romániai németek kifejezetten megelé­gelték a paktumokat és emlékeztetőül kell most feljegyezni, hogy a következő választásoknál túl a paktumpoliti- kán azon kell legyünk, hogy az ilyen veszé.yes teherpróbák meg ne ismétlődjenek. A csernovici német lapnak ezt a megálla- piását közük az erdélyi német lapok is, mint a bukovinai németség kialakult véleményét, ille­tőleg álláspontját. A nagyszebeni Die Neue Zeitung, amely pedig a német pártelnökséggel szemben az el­lenzéki álláspontot képviseli a belső kérdések­ben, erről a kérdésről teljesen azonos véleményt és megállapítást szögez le. Megírja, hegy a kor­mánypárttal kötendő választási paktum ellen­zői kisebbségben maradtak. Brandsch paktu­(Páris, julius 28.) A párisi esküdtbiróság szerdán este hirdette ki az ítéletet Don mer elnök merénylőjének bünperében. A bíróság nyaktiló általi halálra ítélte Corgulov Pált s az Ítéletet egyhangú verdikttel hozta meg. Az esküdtek a bűnösség kimondására vonatkozó valamennyi kérdésre igennel válaszoltak s nem találtak semmiféle enyhitő körülményt. Az esküdtbiró­ság elnöke a verdikt alapján a késő esti órák­ban kihirdette, hogy az esküdtszék halálra Ítélte az elnök gyilkossát. Az esti tárgyaláson a törvényszék elnöke rövid tanács okzás után közölte, hogy a bíróság nem ad helyet a védelem indítványának és nem engedi meg, hogy a pótkérdések közé a védelem két utolsó kérdését is felvegyék, ame­lyek tudvalévőén arra vonatkoztak: őrült-e Gorgulov, vagy pedig felsőbb hatalom befolyá­sa alatt cselekedett-e. A főállamügyész azzal kezdte nagy vádbe­szédét, hogy a szomorú gyászban, amely Fran­ciaországot Boumer elnök meggyilkolásával érte, csak egy vigasztaló körülmény volt: az, hogy az elnököt nem francia ember keze tette el lábaiéi. Donnat-Guider főállamügyész egyéb­ként nem találta bebizonyitottnak, hogy Gor­gulov valóban bolsevista lett volna, noha több adat merült fel, amely látszólag alátámasz­totta ezt a feltevést. Gorgulov érzéki, brutális és szadista ember. A védelem csak azért akarja megmenteni őt a megérdemelt halálbüntetéstől, mert közönségsikerre számit. Henry Géraud védő itt félbeszakította az államügyész szavait és erélyesen tiltakozott az ilyen gyanúsítás ellen. Gorgulov maga is köz­beszólt és rekedt hangon igy kiáltozott: — En csak az igazságot akarom és nem aka­rok menekülni a halál elől. Az államügyész a vádbeszéd további folya­mán azt fejtegette, hogy a három törvényszéki orvosi szakértő szakvéleménye minden tekintet­ben helyes, a védelem orvosi szakértőinek véle­ménye hemzseg a tévedésektől. Gorgulovnak, aki valamikor maga is orvos volt, könnyű volt szimulálni az őrültet. Meggyőződése szerint Gorgulov százszázalékban felelős tettéért. Az államügyész végül halálbüntetést kért a vád­lott fejére. A két védő azt hangoztatta védőbeszédében, hogy Gorgulov feltétlenül elmeháborodott, hi­szen nincsen semmi olyan motívum, amivel magyarázni lehetne tettét. Beteg és őrült em­ber, akit nem lehet felelősségre vonni tettéért. Ha Gorgulov egy egyszerű francia polgárt gyil­kolt volna meg és nem a francia köztársaság első emberét, akkor minden bizonnyal beszá- mithatatlannak nyilvánították volna. A bíró­ságnak az abszolút igazság alapján most sem szabadna más döntést hoznia. Az elnök a védőbeszédek elhangzása után még megkérdezte Gorgulovtól, van-e még va­lami mondanivalója. Gorgulov patetikus han­gon igy kiáltott fel: — Unom már ezt a sok beszédet és rosszul vagyok tőlük. Az esküdtek ezután tárgyalásra vonultak vissza. A verdikt meghozatala háromnegyed óra hosszat tartott. Már este 9 óra felé járt az idő, amikor az esküdtek visszatértek és az es­küdtszék elnöke kihirdette a verdiktet. Gorgulov sápadtan és megtörtén hallgatta végig a döntést, néhány pillanat múlva azon­ban szónokolni kezdett: — Néni vagyok becstelen, jó orosz katona vagyok. Köszönettel tartozom önöknek. Fran­ciaországért harcoltam, tehát ngy kell meghal­nom, mint katonának: golyó által. Ne hóhér végezzen ki! — Csak ennyi a mondanivalója? — kérdezi az elnök. — Csak ennyi, örül;‘k, hogy távozom e vi­lágból, de figyelmezteuu önöket, hogy a kom­munizmus is ideérkezik majd és valamennyiü- ket megöli. Géraud védő az ügyészhez fordulva igy szól: — Majd meglátjuk a kivégzés után, hogy kettőnk közül kinek volt igaza. A_ terem morajjal fogadja az ügyvédnek e szavait, amelyek a kivégzés utáni boncolásra céloznak. Az elnök közli Gorgulovval, hog'17 három na­pon belül fellebbezhet a semmitőszékhez, majd utasította az őröket a vádlott elvezetésére. Gor­gulov azonban, amikor kezeit megbilincselik, maradni akar és a közönség felé fordulva igy kiált fel: — Oroszország! Oroszország! Hazám! Sze­retlek téged, mindhalálig!

Next

/
Thumbnails
Contents