Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)

1932-06-15 / 133. szám

2 menOjsjes XV. ÉVF. 138. SZÁM. Goga erdélyi hívei felvételre jelentkeztek a regáií pasrassápártkasi — Lsapásékat nem vették fel MSr napolt óta nyifftaa beszélik, hogy a Goga-párt bomlásnak innuit. Mikor Avcrescu marsai! és Goga között kitört az ismeretes kon­fliktus és Goga személyes hi veivel elhagyta a régi néppártot, mindenfelé azt beszélték, hogy korraárybukás esetére a király Gogát bizza meg kormányaL kitálal Goga az egyik királyi kihallgatás után a leghatározottabban kijelentette a párthivei ejött, hogy Iorga után őt bízza m g a király kabinetalakitással. Érthető, hogy Vaida Sán­dor megbízatása nagy csalódást keltett a gegis- ták körében. Kolozsvárén indult meg az akció Goga ellen. Ultimátumot adtak át, amelynek értelmében, ha Goga záros határidőn belül nem köt választási kartellt valamelyik párttal, ak­kor még a legszemélyesebb hivei is az aj párt­ból kilépnek. A választási kartell nem sikerült mire Prie Octavian vezetésével a gcgmták el- hntá’-ozták, hogy a nemzet? parasztpáríba lép­nek be. Kedden, tehát ma, újból összeülnek és hiva­talosan bejelentik, hogy a nemzeti parasztpárt­ba be fognak lépni. Értesüléseink szerint a nem­zeti parasztpárttal már meg Í3 állapodtak. Lu­pte volt minisztert és néhány társát a remzeti paraszipári nem volt hajlandó befogadni, tehát minden valószínűség szerint vissz•'kérezkednek az Avert sea-pártfca. A Goga-párt gyors felbom­lása politikai körökben nagy feltűnést keltett. Titnlescn koncentrációs kormány* terve körül. Az Adeverul mai száma írja a következő­ket: Tudjuk, honnan származik az a hir„ amit a Cuvântul ma szenzációként közreadott, hogy Titnlescn mégis nemzeti kormányt alakit. E hir forrása egy Titulescn és Victor Antoneseu ismert liberális korifeus közötti beszélgetésre vezethető vissza, amely beszélgetés azonban ezelőtt 10 nappal folyt le. Ami akkor lehetséges volt, ma már teljesen lehetetlen, mert a parla­ment már fel van oszlatva. Egyébként is Duca és a többi pártok nyilatkozatai és beszédei alap­ján is teljesen kizártnak tartható a Cuvântul szenzációja. A két liberális párt nem bekül. A Cuvântul mai száma azt irta, hogy Bra- tianu György kibékülne Bratianu Dinuval és Constantinnal, azzal a feltétellel, hegy Bratianu Dinu legyen a liberális párt elnöke, Duca' és Bratianu György annak alelnökei, A Viitorul mai száma levelet közöl Bratianu Dinutói, amelyben a Bratianu-család seniorja kijelenti, hogy a Cuvântul közlése nem felel meg a való­ságnak. Ha Bratianu Győr ;y valamit akar a liberális párttól, úgy forduljon Dúcához, a párt elnökéhez. Bratianu György viszont a Miscarea-ban ugyancsak cáfolja, meglehetős éles han""*- a Cuvântul hirét. Iorga egyedül maradt. A Tara Noastra szerint Iorga meglehetősen dezorientált az uj helyzetben és többek között Zelea Codreanu-val is választási kartellt akart kötni, de a Vasgárda vezére visszautasító vá­laszt adott. A csalódott Trancu-Iasi. Nagy feltűnést keltett, hogy a liberális párt tegnapi nagygyűlésén, — amelyről már beszá­moltunk, — Trancu Iasi, Averescu ismert al- vezére is az elnöki asztalnál foglalt helyet. A gyűlés végeztével a volt miniszter a következő két mondotta: Csalódva távozom, mert nem hul­lottam azokat a kemény szavakat, amiket vár­tam. Ezör főből álló terrorista csapattal akarta az országot végigrabolni a ülos-banda (Nagyvárad, junius 13.) Megírtuk, hogy a biharmegyei csendőrség erélyes nyomozásának eredményeképpen sikerült letartóztatni az úgy­nevezett haláifejes Milos-banda tagjait vezé­rükkel, Milossal együtt, aki azonos Nyilas György kolozsvári illetőségű bűnözővel. A ban­da tulajdonképpeni vezére egy Simi nevű orosz terrorista, aki most szintén a rendőrség kezére került, Viliga nagyváradi rendőrkomiszár a villanyosból^ egy gyanús alakra iett figyelmes, aki az Aradi oí felé sietett. Azonnal leszállóit a villanyorsói, utána sietett és letartóztatta. Csak­hamar kiderült, hogy nagyon jó fogást csinált, amennyiben a letartóztatott egyén azonos Si- mivel, a halálfejes banda vezérével, aki csak­hamar bevallotta, hogy bandája hatalmas fegy­verkészletét Margittá és Derna községek kö­zött az erdőben rejtették el. A csendőrség a megjelölt helyen valóságos fegyver raktárra ta­lált. A bandának az volt a terve, bor ezer főnyi terrorista csapatot szervez, ameliyc! vé­gigrabolják az országot. A nyomozás trvább fplyik. Ssva, Filiman és Kun Andor feksteszesz bűnügye a törvényszék előtt A tárgyalást elhalasztották, előzőleg azonban parázs összetűzés támadt a védőügyvédek között (Kolozsvár, junius 13.) Hétfőre tűzte ki a kolozsvári törvényszék Hosszú—Niculescu ta­nácsa a feketeszesz-ügy tárgyalását, amelynek vádlottjai Sava Cornél, Filiraon, volt szeszin­spektorok, Kun Andor, több kisebb állású állami funkcionárius és nagyobb számú szesz­gyáros. A vádlottak számbavételénél megálla­pították, hogy többen hiányoznak s még töb­ben nem jelentek meg a tanuk közül. Az ügy­védek szerint azért hiányoznak annyian, mert a törvényszék az idézések kikézbesítésénél nen: küldött részükre vasúti jegyet, mivel abban a, időben nem is állott a rendelkezésükre szabad­jegy s igy ennek hiányában nem tudtak a ta­nuk eljönni. Ezután kinos incidens zavarta meg a tárgyalást. Dr. Nistor Virgil kijelen­tette, hogy abban az esetben, ha dr. Giurgiu János is a védők sorában van, ő visszaadja megbízatását. A feltűnést keltő bejelentést az magyarázza meg, hogy Nistor és Giurgiu között az elmúlt napokban lovagias ügy támadt, mely most is folyamatban van. Tekintve, hogy dr. Giurgiunak szabályos meghatalmazása volt, dr. Nistor vissza is vo­nult. A szokatlan afférnak, amelyet az összes jelenlevő ügyvédek elitéltek, az ügyvédi ka- imara előtt lesz folytatása. A védelem ezekután ! a hiányzó vádlottakra és tanukra hivatkozva, Kérte a tárgyalás elhalasztását. Colfescu ügyész az indítványhoz hozzászólva kijelentette, hogy ■ *delem véleménye szerint hamis tanukkal akar operálni, amely feltételezést a védőügyvé­dek energikusan visszautasítottak. A bíróság a tárgyalást a védelem és vád vitája után elha­lasztotta s hivatalból fog uj terminust kitűzni. Ke' jncii Lajos előadása % tiarertelk: üdülőtelep sz^zatias mattjáról (Külo&vár, junius 13.) A berecielki Falusi Pensio részvénytársaság a nyári gyermeknya- raltatás megkezdése előtt a kolozsvári reformá­tus ;cáaygimnázium vegytani előadó termében zombaton két vetitettképes előadásban mutatta be érdekes nyaraiótelepét éftssr -értette a gyer- meknyarallatás fontosságát. Kelemen Lajos Beectelke múltjával foglal­kozott. Ezt a vidéket ezelőtt 700 évvel, — 1228-ban szerezte a besen,yő fejedelmi származású Tomaj nemzetségbeli Dénes mester, a mai gr. és br. Bártffy családok el ő Erdélybe került őse. Ha­talmas nagyur volt: Előbb II Endre király kincstárnoka, utóbb erdélyi vajda s végül IV. Béla király nádora. Mint ilyen esett cl 1241- bpu a tatárok ellen harcolva, a muhi csatában. Az 1228-ban Erdélyben nyert óriási birtoka Régen vidékétől a Maros mellett a havasokig, Beszterce irányában Sajó forrásvidékéig s onnan a mai Bukovináig nyúlt, melyet az ado­mánylevél még Rusciának (Oroszország) nevez. Régen vidéke volt a nagy birtoktest déli határa s> mikor a mongol-tatárjárás után a királyi vá­rak javarésze a nagybi-tokos főurak kezére ke­rült, Dénes nádor utódai kezükre szerezték a vécsi királyi várat és falváit is. Unokái 1319-ben három felé osztják a hatalmas birtokot s csak az egykor természetes országhatárokul szolgált nagy gyepüerdőket hagyták ezutánra is közös birtoknak. A vár aztán csak kevéssel a mohácsi vész előtt került más családok kezére. Ebben az osztozásban találkozunk először Berectelke nevével. Ekkor Tamás vajdának, a hatalmas és erőszakos főurnak jutott. 1332— 37-ből Lőrinc nevű papját ismerjük. Aztán Dé­nes (13G6—88) horvát bán. a birtokosa, aki az összes Losonczi Bánffyak névadó ősapja lett s az ö különböző utódaié volt. egészen addig, míg az erdélyi földreform e birtoknak is csak roncsát hagyta meg a család kezén s a megha­gyott töredéket aztán 21 nemzedék birtoklása után a megszerzés hétsaézadik évében, eladták. A kényelmes, nagy, kedves öreg udvarházat s a mellette diszlett nagy parkból öt holdat a Falusi Pensió Részvénytársaság vásárolta meg. Azóta három év alatt több mint Í00 kolozsvári gyermek élvezte ott rendre a nyaraltatás jóté­teményét. Ezekből az előadáson is számosán megjelentek. Az előadó nagy vonásokban vázolta a Be­rectelke és a pensio-udvarház birtoklás-történe­tét s a régi birtokosok közül többről érdekes képet nyújtott. így br. Bánffy Lászlóról elmondta, hogy ez tömören meg is irta, (1671—1757), élete, regé­nyes viszontagságait. Aztán a különc u. ni. vén Bánffy Jánosról s ennek hasonló nevű kiváló gazda és lelkes magyar unokájáról emlékezett meg s meleg elismeréssel méltatta az 1S48—49-i erdélyi események egyetlen magyar nyelvű em­lékirat-írónőjét. br. Bánffy Jánosné b.. TFesse- lényi Jozefái. (1812—1899.) kinek becses emlék­iratát éppen nemrég Kolozsvárt adták ki. Az előadó fölvetette azt a gondola fot is, hogy a berectelki udvarházat, hol e kiváló nagyasszony emlékiratát és naplói egy részét irta s a népmű­velés javára nagy áldozatokat hozott, róla he­vezzék el. Az előadó az udvarházról és parkról né­hány régi fölvételt mutatott be. Egy órai tényleges beszélgetéssel £ÎSî.‘ mint háromhavi hoügafásidS valamely kurzuson. Talán korcsolyázni, biciklizni megtanulhat a mester mutatvá­nyainak puszta szemlé1 ése révén? Vegyen 60—80 leiért egy órai ri^mán konve.zációs leckét faszerig ,hogy egye­dül, vagy másodmagávaltanúl.) Címét adja i.e a kiadóba annak megjelölé­sével, hogy a napnak mely szakában ér reá. „SZAKÉRTŐ« FELÁRON! elsőrangúan fest, tisztit rafiákat CZf NK,CLUJ

Next

/
Thumbnails
Contents