Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)

1932-06-13 / 132. szám

a KtirnUjsXG XV. KW. .13?. S'TÍAM. BraíSann és Daca Mzöttteljes a szakadás A kétfelé szakadt liberális párt egyesité- sére irányuló tárgyalások a jelek szerint vég­legesen meghiúsultak. Pedig Titulescu magi vállalkozott a közúti tő szerepre és gyors egy­másutánban Bratianu Györgyöt, majd Dueát ípgadta, akikkel hosszasan tárgyalt, Úgy lát­szik, Dúc'1 különösen ambicionálta a pártegy­ség helyreállítását s előbb azt ajánlotta, hogy Bratianu György Angheleseuval és Bratianu Dinuval ossza meg az alelnökséget. majd mi­kor ezt Bratianu visszautasította, azt propo­nálta, hogy az ő elnöksége mellett Bratianu György legyen az egyedüli alelnök. Bratianu György azonban azt felelte erre, hogy az egye­sülés első feltétele Duca visszavonulása. A tárgyalások sikertelenségét bizonyítja az is, hogy a Viitorul éles cáfolatot adott ki a Duca és Bratianu György közötti tárgyalások­ról. A liberális szócső ezeket a hireket alapta­lanoknak mondja. Tiiníescii tovább fáradozik a feeiíceaíriciő létrehozásán Politikai körök nagy érdeklődéssel kisérik Titulescu fokozottabb aktivitását. Titulescu a napokban több ízben tárgyalt Madgearuval, iuniannal és Bratianu Györggyel, majd Dúcá­val. Titulescu. tevékenységét összefüggésbe hoz-j ták Vaida mai nyilatkozatának azzal a passzu­sával, hogy az uralkodó főtörekvése a nemzeti koncentráció kormányának megteremtése. Ti­tulescu ezek szerint várakozó állásponton van s a vállalkozások után újból megkísérli a kon­centrációs kormány megalakítását. Áverésen szenzációval fenyegetőzik. Az Adeverul szerint Averescu marsall a néppárt központi vezetőségének vasárnapi ülé­sén szenzációs nyilatkozatot fog tenni. Vaida újabb reíut kapott. Vaida miniszterelnök táviratilag felaján­lotta Ralea nemzet: parasztpárti politikusnak a közoktatásügyi almiciszteri állást, amit Petre Andrei nem’fogadott el. ftalea ugyanazon indo­kokból, mint Andrei, szintén kitért a megbí­zás elöl. (Az Adeverul szerint Stere személye körül vannak olyan körülmények, amelyek e politikusokat passzív magatartásra késztetik.) Gusti miniszter megnyugtatta a tanítókat. Gusti közoktatásügyi miniszter ma fogadta Toninak, a tanítók szövetsége elnökének láto­gatását, aki ismertette az oktatók föderációjá­nak legutóbbi kongresszusán hozott határozat javaslatot. A miniszter kijelentette, hogy teljes mértékben támogatni fogja az oktatók testüle­tét, gondoskodni fog arról, hogy fizetésüket pontosan megkapják. Iskolákat nem fog meg­szüntetni és mindenben együtt fog működni az oktatók szervezeteivel. ígéretet tett arra is, hogy reintegrálja a ianitók hitelintézetének az előző kormány által jogtalanul elmozdított ve­zetőit. Gusti kijelentéseit Toni az egész tanitóság nevében nagy örömmel vette tudomásul. isg kei! nyomni az adásrófoi! - orra utasí­totta a kormány a pénziigyípzgafésapkaí Mironescu és a liberálisak pénze! kecsegtetik ai országot (rikrtst, junius 11.) A pénzügyminiszter körrendeletét intézett a pénziigylgazgatéságofe• tioz, «melyeknek figyelmét felhívja a fokozottabb inkasszóra, meri számos fizetőképes adőaiany- nyaí szemben sem érvényesítik elég erélyesen a fennálló rendelkezéseket. A pénzügyminiszter Ui- kéletesebó ellenőrzést Jog gyakorolni a pénzügy igazgatóságok fölött. Az egyes minisztériumok külön (.clegálusa! fogják megvizsgálni a pénzügyi adminisztrációt és az adóhivatalokat és a köte­lességüké! nem kielégítően teljesítő tisztviselőkké! szemben jelentéseik alapján szankciókat fog­nak alkalmazni. Sürgős az Inkasszó te» A tegnapi minisztertanácson Mironescu pénzügyminiszter részletesen ismertette a pénz­ügyi helyzetet és egyben bejelentette, hogy a má­jusi fizetések és nyugdijak hátralékait még ezen a héten kifizeti, a júniusi illletményeket pedig junius 20-án fogják fizetni. Mironescu egyúttal közölte azokat a megoldásokat, amelyeket az ál­lamkincstár fizetési készségének fokozása érde­kében tervez. Ezek között elsősorban áll a fize­tési utalványok kifizetési sorrendjének uj meg­állapítása és bizonyos fizetések prioritásának biz­tosítását. Az Argus szerint Mironescu több külföldi szakértővel tárgya! és lehetséges, hogy Ristet is meghívja, legyen segítségére az uj költségvetés elkészítésében. Anghelescu tegnap egyébként hosszabb meg­beszélést foktaton Auboinnat, aki Párisból tele­fonon felhívta a bankkormányzót és közölte Âz Ipar és kereskedelem v&t* í,ága. A kereskedelem, az ipar és a pénzvál­ság orgánuma az „Argus“ bukaresti napilap. Előfizetést és hirdetést legelőnyösebben Lepage Kolozsvár utján eszközölhet. Egy évi előfize­tés 1000 lei, félévi 550 lei, negyedévi 300 lei. Hirdetésre kérjen Lepagetól ajánlatot. vele, hogy készséggel ál! bármikor rendelkezé­sére. A külföldi piacok egyébként igen kedvezően escomptálták a Iorga-kormány bukását és Vaida ^kinevezését. A nagyobb tőzsdéken mindenütt jemekedtek és megszilárdultak a román papírok. Mironescu pénzt igér. A pénzügyminiszter arra kérte a Banca Na­ţională?, legyen segítségére az állam inkasszójá­nál, és a banknál eszközlendő szplvénykifizeté- seknél igazoltassa, hogy az illető kifizette az adó­ját. Egyben a bankok visszleszámitolási hitelé­nek kiutalásánál is igazoltassa az adófizetés meg­történtét. A liberálisok is pénzzel hitegetik a választókat. A Cuvántui szerint a liberálisok azzal akar­nak propagandát csinálni a köztisztviselők és a tisztikar soraiban, hogy a liberális bankoknak módjukban lesz 4 milliárd kölcsönt adni egy li­berális kormánynak, követeljék tehát a liberáli­sok kormányra jutását. A lap megbélyegzí a pro­pagandának ezt a szubverziv módját, amely kü­lönösen a tisztikart akarja belevonni a politikába és már ezért is a legsúlyosabban elítélendő. Ulna megnemtámadási süerscáésl köt Japánnal s a szovjettel (London, junius 11.) A nankingi külügyi hivatal megbízottja kijelentette, hogy Kina a világbóke biztosításának érdekében megnem­támadási szerződések tárgyalását kezdi nem­csak Szovjetoroszországgal, hanem más hatal­makkal, beleértve .Japánt is. A kínai-orosz meg­nemtámadási egyezmény aláírása az 1927 de­cemberében félbeszakított kinai-orosz diplomá­ciai összeköttetések együttes ujrafelvételét, je­lenti. Repülőgépen el akart mene­külni Chile lemondott elnöke (Santiago de Chile, juníus 11.) A chilei köz­társaság lemondásra kényszeritett volt elnöke, ! csütörtökön repülőgépen Argentinéba akart I utazni. Montero volt elnök gép? a nagy vihar [ következtében kényszerleszállást hajtott végre s igy derült ki, hogy el akarta hagyni hazáját. A lapok éles támadásokat intéznek Montero el­len és a kormánytól azt követelik, hogy a szö­késben levő elnököt tartóztassák le. A forradalmi kormánynak az az intézkedé­se, hogy lefoglalta a chilei bankokban lévő összes idegen valutákra szóló bankbetéteket chilei pezóban a hivatalos árfolyam szerint fi­zetendő kártalanítás mellett, a károsultak köré­ben nagy felháborodást keltett, mert a pezo mai értéke alig 3 penny. Az Egyesült Államok követe azonnal tiltakozott a lefoglalás ellen. Példáját a többi idegen diplomáciai képviselő is követte. .;■! , Takarékoskodjék! Biztosít­son az erdélyi magyar egyhá­zak biziosüóintézeténél, a MI­NERVA BIZTOSITÚ-náU Kér­jen ajánlatot Olcsó díjszabás. Kedvező fizetési feltételek* A MINERVA BIZTOSÍTÓ RT ci­me: Kolozsvár, Caíea Regese Ferdinand (voh Eerencz József ut) 37. szám. Telefon 12-57. Egy érái tényleges beszélgetéssel tanul, mi rá haSSggSásssi valamely kurzuson. T dán korcsolyázz, biciklizni megtanulhat a mester mutatvá­nyainak puszta szemlélése révén ? Vegyen 60—80 leiért egy órai román konvcrzációs leckét (aszerint,hogy egye­dül. vagy másotimag^v tanul.) Címét adja le a kiadóba annak megjelölé­sével, hogy a napnak mely szakában ér reá. „SZAKÉRTŐ“ i.ls inrtnccrr-1 i.'nrrm «ja tra.m r :-Trmixrmrmtjn oranttryn xrxium Festetni, fel ■B & é i csértfél csakis az UNIÓ-aáí, Cíuj

Next

/
Thumbnails
Contents