Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1932-06-04 / 126. szám
zx. err. at szam. RntnUjsss 5 Rist a népszövetségi ellenőrzés nélkül elképzelhetetlennek tartja a pénzügyi rend helyreállítását A súlyos konklúziók a nyilvánosságra hozott jelentésben A kormánynak távozásának alkalmából nyilvánosságra jutott a külföldi tőke ©Ileriőrző szakértőjének a francia Carles Ristnek jelentése Románia pénzügyi állapotáról. A terjedelmes jelentés bevezetője azt állapítja meg, hogy a kincstár éppép olyan kemény gondokkal birkózik, éppen olyan nélkülözéssel viaskodik mint 1929-ben, a stabilizáció előtt. Vagyis elúszott a nagy külföldi kölcsön és ott vagyunk, ahol az úgynevezett újjáépítést elindították i, Elúsztak a mllllárdak. A stabilizációs kölcsön összege 17.432 millió lejt tesz ki, amely az alábbi szétosztást nyer: 1. A Nemzeti Bank 4190 millió, az imobil váRé, illetve értéktárcájának kicserélésére. 2. A kincstár 2675 millió, az 1928as és 1929-os adósságok törlesztésére. 8. A vasútnak jutóit a leghatalmasabb ösz- szeg: 8507 millió, adósságok likvidálasára, 5811 millió beruházásra és 1219 millió produktiv tevékenységek kifejtésére. Az eredmény végzetesen lesújtó. Az utóbbi három év újjáépítési ideje alatt 10 milliárd lej a kincstár és a többi állami intézmények deficitje. Vajjen ml történt. Charles Kist válaszol számokkal és tényekkel, válaszol arra a kérdésre: vájjon mi történt? A stabilizációs terv megszabta az összes kiutalások mennyiségét. 1930 január 1-töl kezdő- dőleg minden hórap elején királyi dekrétummal kellett volna meghatározni a kifizetések összegét, a bevételek arányában. Mindez nem így történt, mert a kormány sokkal többet folyósított, mist amennyi a kasszákba befolyt. Csak az adóknál a havonta megjelenő dek rétumoh az alábbi kiadási tételeket engedő lyezték: 1930- bun: 33.589.000.000 1931- ben: 30.004.000.000 összesen: 62.178.0ÖÖ.0Ö0 A bevételek: 1930- ban: 32.109.000.000 1931- ben: 28.791.000.0Q0 összesen: 60.900.000.000 Két év adódeficitje: 2.698.000.000 A folyó évi költségvetés szintén komoly aggodalmakra ad okot, m^g abban az esetben is, ha komoly intézkedéseket foganatositanak, akkor is négymilliárd lej a hiány Összege. Rist súlyos vádakat emel az ország pénz ügyi politikája, illetve a íorgá-koimány ellen es tanulmányának van egy igen érdekes idézete, mely a pénzügyminiszter felelősségéről szól. Megállapítja, hogy a kormány súlyos férjükét vállalt magám és itt nyilván a bankba kásoknál történt közbelépésekre céloz. Kifogó solja, hogy a röu idejcu egyes protekcióé pénzintézetek egész immobil váltétárcáját átvette a Nemzeti Bank. Az állami számvitelt nem lehet ellenőrizni. Számos olyan kiadást fedezett fel, amelyre a költségvetésben nincs előirányzat, tehát a szám viteli ellenőrzés csak illuzórius veit. A súlyos kon híz iák. — Románia jelenlegi pénzügyi helyzetének vizsgálatából s az azt előidéző okokból két kö vetkeztetós vonható le — mondja szó,szerint Rist jelentése a konklúziókban. — Az első az. hogy mint az összes mezőgazdasági államok. Románia is a* árak világkriziséből . származó súlyos nehézségekkel küzd. Ezekre a gyógyszer elsősorban gazdasági utón kereshető és csak nemzetközi akció eredménye lehet. Az cl helye zö piacok kiszélesítése •megfelelő magasabb fc gyasztási ár biztosításával, vagy a ristorn rendszer Franciaország példájára, az egyetlen intézkedések, amelyek prosperitást adhatnák a román mezőgazdaságnak, megkönnyítve egv szersmint az ország számára a nemzetközi kö felezottségek teljesítését. Ilyen akció hiánya ban Románia az önmagába való visszahúzódásra lenne ítélve, arra, hogy külföldi kapcsolatainak elégtelensége miatt lecsökkenteti életet éljen. — A gazdasági krízisen kívül azonban Románia pénzügyi ős bankkrizisben is szenved, amelynek főeredete az állami pénzügyek dezorganizációjában találkáié. — A háború óta tett minden erőfeszítés, az utóbbi tiz év alatt egymást követő kormányok minden törekvése az 1929-iki stabilizációs törvényben lefektetett elvek és az akkori szanálás ellenére a pénzügyi egyensúly hiánya, annak minden következményéivel, csupán ritka pillanatokra szűnt meg Románia pénzügyi és bank- meehpnizmusát befolysáolni. Az állam belföldi hitelét és a nem fizetett állami szállítóknak adott hitelek miatt immobili/,ált bankok helyzetét súlyosan befolyásolta ez a szituáció és nyugtalanságot tart fenn a pénz stabilizálása tekintetében is, a Nemzeti Bank előlegjeibez való állandó fo lyamodások miatt. F,nnek a felzavart egyensn tyn helyzetnek a következményeit természete sen súlyosbította a világkrizis és ma fennáll a (Budapest, június 2.) Szász Ferenc rendőr- törzsőrmester március 28 án agyonlőtte Halász bajos éjjeli őrt, mort rajtakapta, amint feleséget erőszakosau meg akarta ölelni. Szász Ferencet ezért szándékos emberöléssel vádolta meg az ügyészség. A törvényszék Méhes-tanácsa előtt a rend őrtörzsőrmester védekezésében előadta,, hogy véletlenül hazament, amikor Halász rátört az otthon egyedül tartózkodó feleségére, átölelt« és meg akarta csókolni. Az asszony sikoltozva ellenkezett, a rendőr a feleségét megtámadó éjjeli (Pdris, junins 2.) Tegnap délben összeült 'lső illésére a május elsején és nyolcadikén megválasztott uj kamara. Az első ülés teljes csendben és minden .esemény nélkül folyt le. Napirenden csak a man d á t a m i gazol ób i zo 1:Lságok megválasztása szerepel. Tizenegy ilyen bizottságot alakítottak az újonnan megválasztott képviselők mandátumának megvizsgálására. Az igazolóblzottságok a kamara határozata értelmében a leggyorsabb tempóban folytatják a mandátumok megvizsgálását, úgyhogy a köztársaság elnöke már egy-két napon.belül megkezdheti tárgyalását a Tárdieu-kormany lemondása révén előállott kormányválság elsimítása ügyében. Beavatott politikai körökben úgy tudják, hogy Tjebrun elnök már pénteken este magához kéreti a kamara és a szenátus elnökeit, közvetlenül azután pedig hivatalosan is megbízza fíerriot-t. a radikális párt vezérét az vj kormány megalakításával. lehetősége, hogy befolyásolja a pénzt is, amelynek működése normális maradt Csak az állam pénzügyeinek mély reformja, a költségvetés megállapításától az adóbehajtás módosításáig, teheti lehetővé Románia számára, hogy adminisztrációs életót uj gazdasági feltételeihez hozzáalkalmázzá. Ilyen reformok hiányában rövid Időn belül lehetetlen lesz számára eleget tenni belföldi és külföldi kötelezettségeinek 9 ebből az okból nagy nehézségekre bukkanhat Knnek a reformnak lassanként át kell hatnia az, összes pénzügyi rétegeket és ez a szakértők együttműködését igényli, A tapasztalat azt mutatta, hogy olyan reform, amely csak egyes korlátolt területre vonatkozna, mint például az állami könyvvezetés és a vámok — bármilyen aktiv és átható legyen is egy ilyen reform — csak éppen olyan korlátozott eredményeket adhatna. . A pénzügyi szervok együttműködése igazi, a pénzügyminiszterrel való együttmun- k á’l kodás kel! hogy olyan legyen, amely a pénzügyminisztert minden technikai gondtól megszabad it ja. Ennek előre megállapított program szerint kellene működnie és alkalmazását módszeresen kellene mindig ellenőrizni. Ilyen technikai együttműködés, hogy az óhajtandó mértéket elérje, véleményünk szerint nem kérhető egyetlen kormánytól, amelynek érzései barátiak, hanem egy olyan nemzetközi szervtől, mint a Népszövetség, amely abban a helyzetben volna, hogy nem egy állam, hanem több állam részéről biztosítsa a leghatásosabb segítséget. Egy ilyen együttműködés a teljes hatályosságát és a kívánt méreteit, Így, a romám kormánnyal egyetértésben kitűzött keretek között érhetné el és biztosítaná mindazon államok szimpátiáját, amelyek Európában a pénzügyi és gazdasági stabilitást tartják szükségesnek. A román kormány a Népszövetségre támaszkodva tekintettel a természet állal oly csodálatosan megáldott ország erkölcsi és anyagi erőforrásaira, el fog jutni cula, hogy biztosítsa magának az ország jövendő fejlődéséhez annyira szükséges hitelt, amely ma mélyen meg van rendülve. Ezek szerint Rist elhárítja a francia állam támogatását'8 csak n népszövetségi ellenőrzés alapján tudja elképzelni Románia pénzügyeinek rendbehozatalát. őrre ugrott, dulakodni kezdtek, szorongatott helyzetében használta fegyverét. Felesége megerősítette férjének vallomását. Zavaros vallomásában elmondta az éjjeli őr erőszakoskodásának és a halálos lövésnek történetét. A párbeszédek elhangzása után a bíróság felmentette a vád alól a rendörtörzsőnnesteÉt, azzal az indokolással, hogy a rendőr szándékosan lőtte ugyan le az éjjeli őrt, de jogos önvédelemből származó megzavarodottságában gyilkolt. Az ügyész fellebbezett. A radikális párt és a szocialisták kormánykoalíciójának megvalósítása most, már teljesen kilátástalan. A szocialista párt országos kongresszusa szerdán délben tudomásul vette a radikális párt elutasító válaszát a szocialisták követeléseire és egyhangúan kimondotta, hogy a koalíciós tárgyalások ezekután meghiúsultnak és lezártnak tekinthetők. Léon Blum részletes jelentést tett a kongresszusnak Herriot-va! folytatott tárgyalásairól és leszögezte, hogy a radikális párt csak elenyészően kevés kérdésben osztja a szocialisták felfogását. Politikai körökben a szocialistakongresszus határozata után most már bizonyosra veszik, hogy Her riot a radikális párt és egyes közép- pártok részvételével próbál kormányt alakítani, amelyet esetről-esetre a szocialista párt is támogathatna. Felmentették a rendőrtörzsőrmestert, aki megölte a feleségével erőszakoskodó éjjeli őrt Összeült az uj francia kamara Nem sikerűit a megegyezés Herriot és a szocialisták között