Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1932-06-22 / 139. szám
KnmUjsXG XV. ÉVF, 139. SZÁM. Titalesca szalonkocsijában kloroformos rabló fosztotta ki Tabacovici bankigazgatót (Bukarest, junius 20.) Titulescut, aki szóm-' baton utazott el, útjában elkísérte egész a határig Tabacovici, a Marmaros Bank igazgatója, aki azután Titulescu szalonkocsijában visszafelé indult Bukarestbe. * Egyik bánsági állomáson rabló hatolt be a szalonkocsiba és a már alvó Taba- coviciot meglepve, kloroforménál még jobban elkábitotta, azután kifosztotta. Tabacovicitól 25 ezer lej készpénzt, óráját és más értéktárgyait, továbbá nehány levelet vett el a vakmerő rabló, aki a bankigazgató több ruhadarabját is magához vette emlékül és nyom talanul eltűnt. Tabacovici csak Bukarest közelében ébredt fel és vette rémülten észre, mi történt. A rendőrség keresi a merész vasúti tolvajt. Charlie Chaplin is kidolgozott eoy világgazdaság szanálási tervet (London, június 20.) Charlie Chaplin, aki most tért vissza Londonból Los Angelesbe, kijelentette az újságírók előtt, hogy jelenleg változatosságból egy a világgazdaság helyzetének megjavítását célzó terven dolgozik, amelyet kö zelebbről fog a nyilvánosság elé vinni. A tervet megbeszélte Amerika és Európa legjobb közgazdászaival, akik azt valamennyien kitűnőnek találták. —o— ét angol gimnássista pokolgépet helyezett el egy évzáró ünnepélyen, hogy az iskola patromisát felrobbantsa (London, junius 20.) Lord Lloyd az angol jobboldal egyik vezető politikusa, vasárnap Chumberlandban az ottani középiskola évzáró ünnepélyén vett részt, mint az iskola patronu- sa, az ünnepély rendben folyt le, amikor azonban a közönség szétoszlott, a munkások, akik az emelvényt szétszedték, éppen a lord ülése alatt egy pokolgépet találtak. A nyomozás megállapította, hogy a pokolgépet, amelynek órája szerencsére megállóit és igy a gép nem robbant fel, két diák helyezte el. A diákokat, akiknek szülei kommunisták, letartóztatták. Walzerparadies Verebes Ernő Gre!l Theiraer Szőke Szabáll ;; Pani Hörbiger Kedden, szerdán, csütörtökön fél 4, fél 6 és fél 8 érakor Emlékezés Moldován Józsefre Egy talpig derék jó magyar ember távozott el az élők sorából Moldován Józseffel, ki egyszerű, szegény sorsból saját igyekezetével emelkedett közismert és tekintélyes borkereskedővé. Azonban a jóllétben való gyarapodás semmit sem változtatott az, ő életkörülményein, amennyiben ő, ki csak nem rég vonult vissza népszerű vendéglőjének és boltjának személyes vezetésétől, továbbra is megmaradt egyszerű polgárnak, a régi szabású és elvű törzsgyökeres magyar vendéglősnek, mely-iparnak városunkban talán ő volt a legrégibb utolsó Mohikánja. Petőfi irt atyjáról, a jó öreg korcsmárosról egy kedves és megható szép költeményt, melynek verssorai Moldován József küzdelmeire is ráillenek. És ha azt kérdezzük, hogy hová is tűntek el a régi Kolozsvár jó öreg korcsmáro- sai. elég ha kimegyünk a temetőbe, ahol valamennyien találkoztak „Filippinél“, mint ahogy Moldován József is búcsúzott barátaitól a halálos ágyán. Hires vendéglősök voltak nálunk a régi világban Főző József, Hirschfeld Szepi, Plihál, Nagy Gábor. Ács, Bogyó, Nagy Ferdinánd, Grau bácsi, Burgya, Walter, Gáli, Bodó, Gre- zina. Gráf János stb., kiknek tulvilági sorát most Moldován József zárta be. Ezeknek a neveiről ismert vendéglők törzs asztalainál születtek meg a Kossuthról, Rákócziról elnevezett asztaltársaságok kulturális eszméi, a „Közvélemény“ asztala, a Bicsak törzsasztal irodalmi, jótékonycélu mozgalmai, a Moldován-vendéglő szegényeket ellátó ténykedései. így kapcsolódtak bele a régi kolozsvári „jó öreg korcsmáro- sok“ a magyar közélet derék tényezői közé, ennélfogva csak természetes, hogy Moldován Jó- 1 zsefet is osztatlan részvét kisérte sirjába... Az egyházi szertartás után, melyet Vásárhelyi Boldizsár ref. esperes végzett, az elhunyt iskolatársai nevében, továbbá az EKE képviseletében, melynek Moldován a legutóbbi időkig buzgó hive és egyik legrégibb tagja volt: Merza Gyula mondott a sirnál megható búcsúbeszédet. Za-la. Dr. Cherestegiu 4 kötetes szótára félvászonba kötve, az J lOO oldalas román-ma- gyars,rész 300 — lei helyett 150* - lei, 600 — lei^hoiKfttt a két kötetes, 2000 oldalas magyar- rőiaén-rész SOG*— lei, 100— lei helyett a minden nyelvtani alakot felölelő román nyelvtan 45*— lei S-,epagenál Kolozsvár. Postán utánvéttel portómentesen. — Kérje a nyelv- és.,s.zQ.tárkönyvek jegyzékét LEPAGE-tól. idő ffiáríoa áldozása Irta: Nyirő József. Hátul, a móduvai részen, hol legsetétebb a havas, az idén csuful garázdálkodott a medve a csordákban. Hiába állítottak kaptánt neki, gyújtották fel szurkos kalánnal a szőrit. A puska se ért semmit. A szöntgyörgyi Demes Antinak, aki belevágta a fejszét, mikor az ökörre felugrott, — az egész hátáról lehúzta a húst. Soha többet ember nem lesz belőle. Erre a pásztorok összegyűltek tanácskozni a vén Üdő Márton szállásán és elhatározták, hogy vasárnap hajnalban megtartják a „medvék, s kígyók ünnepit.“ A régi pogány korból visszamaradt hires pásztorünnep a medvék, s kígyók napja, valami ősi áldozás féle, aminek rnég csak öreg Üdő Márton tudta a szertartását. Táltos hire volt az öregnek messzi földön, akinek tűz, viz szót fogadott, s még a farkas is behúzott farokkal, lábujjhegyen kerülte el a kalyibáját. Egész életét az erdőn töltötte, s a legvastagabb fa is csak hitvány vessző volt, mikor kijött a havasba. Aki csak vissza tud emlékezni, mind ilyen vén ungyiásnak ismerte. Az asszonyt, gyermekeit elfeledte, azt se tudta élnek-e, halnak-e. Sokáig volt a hire, hogy megölte volna a hűtlenségen kapott feleségét, s azért bujdosott hátra a havasba, de később elült a szó. Pásztornak azonban hires volt, s ötven esztendő alatt egyszer sem történt meg, hogy kárt vallottak volna a gazdák. Az idén azonban őt is megesufolta a medve. A legszebb négy ökör nyakát rágta el egyetlen éccaka. Üdő Márton elsápadt és tehetetlenül ismerte el: — Neköm végem van! Ez történt pénteken. Szombaton délután , már el is vették a csordát.a kezéről, a cókmók- Iját kihányták a szállásról és egy fekete, nagy mahomed embert ültettek be helyette. Üdő Márton szemügyre vette. — Te ki fia-borja vagy ecsém? Az ember röhögött. — Én-e? Én az Üdő Márton édesapámé. Üdő Anti. Az öreg megrándult. — Az én fiam? — Az ón. — A birtokcfsági elnök mondja, hogy te vetted ki a kinyerét a szájamból. Igaz-e? A fiú durván káromkodott. — Eleget ette 50 esztendeig. Reánk sohasem gondolt. Három gyermekem van. Eleget éheztek. Éhezzék kied is, vagy forduljon fel. Ideje volna már... Üdő Márton nem válaszolt. A holmiját szépcsendesen át hordta a túlsó völgybe egy nagy fenyőfa alá. Fát gyűjtött, tüzet tett, mert már estefelé járt az id.', leült melléje és gondolkodott. Puszta, szőrös mellén jádzott a láng fénye. A csordákat rég a szállásokra hajtották a pásztorok. meg is vacsoráztak és felkerekedtek, hogy a hajnali áldozást megbeszéljék Üdő Mártonnal. Úgy találták, hogy nézi a tüzet mozdulatlan. — J'estét Marci bá! Hallók a szerencsétlenségé! Elég baj! — Az! — bólogat Üdő Márton. — De tudtam előre. — Tudta? — riadnak meg a pásztorok. — Honnan tudta? — Jelekből... Vannak ilyen jelek.., A babona borzongása végig fut a hátukon. — Tiszta igaza van — erősiti a pottyandi Török Dávid, kinek esztenaja van. — Velem is történt efféle. A kutyám, — értik-e, a saját kutyám megszólalt emberi hangon, hogy: „menjen kied haza Dávid bátyom, mert meghót a fe- Dsége.“ ügy es vót. Mire hazaértem, már a nyujtópadon kariam... A tűz megroskad, az árnyak lejjebb ereszkednek, a rőt szén hunyorgásában ülnek a pásztorok- Egyikük kinyújtja a kezét, hogy az üszkös fát beljebb tolja, de ijedten rántja vissza, mert a közelben furcsa, fátyolos fütty bugyborékol fél. A vad férfiak mégremognek. — Haj! Fütyül a kigyjM Alig egy hajtásnyira, Valóban lassan ki is emelkedik a fü közül a lapos kigyófej és a holdvilágban ezüstösön csillog a nyálkást test. Üdő Márton aira fordul. Percekig egymásra néznek a kigyó és az ember, aztán a hüllő éles szissze- néssel, villámgyorsan lecsapódik, mintha a föld nyelte volna el. Az öreg feje lecsügged. Egész nap ilyen jelek kísértették. A csorda megvadult, a fecskék a levegő magas örvényeiben küzködtek és sikoltoztak. Nehány holtan le is esett. A barlangok fenekén rejtőző ritka állatok előjöttek, a havasok sok veszedelme mind megmutatkozott, a fák egész nap nyögtek... — Halált jelönt — morog a tűzbe Üdő Márton. — Azt! — ismerik' el a pásztorok, de egyikük sem mer felnézni, mert akire elsőnek pillant Üdő Márton, annak ma vége van. Sokáig hallgatnak. A halál!... A csorda körül alvó kutya most kísértetiesen kornyikálni kezd. — Álmot lát. Rossz álmot, — mondja tudatlanul egy fiatal legény.-- A szemed világa! — szidják a többiek. — Mit értesz te az efféléhez. — Hátha Demes Anti hót meg, s azt érzi a kutya — reménykedik valaki. — Bár úgy volna! Bár úgy volna, s ők megszabadulnának a halál fenyegetésétől. Az öreg ember azonban a fejét rázza, — Ingom temet az a kutya. Hirtelen megkönnyebbülnek", de nem mutatják. ’{Folyt. V8v.)
