Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1932-06-18 / 136. szám
XV. ÉV?. 136. SZÁM. Keleti-Újság 3 A Matuska-pörben megkezdődtek a tanúkihallgatások Matuska Berlinben titokzatos szektát alapított* a Tutuloga Prokop egyesületet, sorozatos vasutrobbantásokra (Bécs, junius 16.) Az első tárgyalási nap szünetje után az elnök újra a szellem felől kezdi kérdezni Matuskát, aki fantasztikus válaszokat ad. Elmondja azután, hogy hogyan szerezte meg az ansbachi merénylethez szükséges eszközöket. Akadozva válaszol Matuska és tárgyú előadás helyett újra azt meséli, hogy a csavarok meglazitása közben megjelent előtte a titokzatos szellem. — Az újságokban olvasott a merényletről? — kérdezi Matuskát az elnök. — Nagyon meg voltam elégedve a lapokkal, nagyon szépen és sokat Írtak a merényletről. Ez volt az éh valódi célom és elgondolásom. Majd újra felemelve a hangját, kiabálja: — Az egész világ tudja, hogy nekem jó szivem van. A vonat ellen elkövethettem merényletet, de emberi élet ellen nem török. Az elnök ezután rátér Matuskának arra az irodájára, amelyet azért szervezett meg, hogy férfiak számára erősitő szereket terjesszen. Ma- tnska erről nem akar tudni, hiába olvassa fejére az elnök, hogy sokan küldtek pénzt a szerért, de azt nem kapták meg. Matuska ezután elmondja, hogy azt tervezte, hogy minden hónapban merényletet követ el, de elfogyott a pénze. Később a szellem Berlinbe hívta, ekkor Jüterborg mellett talált alkalmas helyet a merénylet elkövetésére. Meg is tette a szükséges előkészületeket a vonat kisiklatására. Berlinben megalapított egy titokzatos szektát. Ez volt a Tutuloga Prokop-eset. Szinte orditva ismétli: „Tutuloga, te nagy Tutuloga!“ Berlinben Leó szellem is segített neki, ő dolgozta ki számára a szekta alapszabályait. Természetesen csak fejből. — Honnan veszi ezt a nevet, hogy Tutuloga Prokop? — Az ősi időkből. Ma már ilyesmi nem létezik. Tutuloga Prokop csak egyszer létezett a világon. — De a rendőrségen ön azt mondotta, hogy ezzel a Tutuloga Prokoppal 1916-ban együtt szolgált, ez volt a legbutább kölyök, akit valaha ismert. — Igen, ez a név mindig a fejemben volt. Ha meghalok, akkor is csak azt fogom mondani, Tutuloga Prokop. —Négy jegyzőkönyvet is készitett, amelyek közül az első a szekta titkos jeleire vonatkozott. — Igen, a jobbkéz hüvelykujját a fülben1} meg kell forgatni; ez volt a titkos jel. A má-j sodik jegyzőkönyv a szekta szertartásának le-^ Írását tartalmazza, a harmadik az árulóknak kiszabandó büntetéseket, a negyedik utasításokat a további merényletek elkövetésére. A merényleteket mindaddig folytatni kellett volna,, amíg a szektának száz tagja van. Egy kalapból kihúzott cédula mutatta volna meg, hogy a merényletet kinek kell elkövetnie. Matuska ezután zokogásban és hangos kiáltásokban tör ki. — Tudja ön, milyen következményei voltak a biatorbágyi merényletnek? — kérdezi az elnök —. Tudja, hogy ennek a merényletnek huszonkét emberélet esett áldozatul? Matuska percekig hallgat, majd kitör belőle a szóáradat, össze-vissza beszél, mondatainak semmi értelme. Az elnök kérdésére elmondja, hogy Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban is tervezett merényleteket. Ventimigliában is. Amsterdamban egy hidat akart felrobbantani. Addig akarta folytatni a merényletek hosszú sorát, amíg rájönnek, hogy ő volt a merénylő, de legkésőbb 1931 szeptember 25-ig. — Most már mondja meg, mi indította szörnyű tetteire? — Azt magam is szeretném tudni — kiabál a vádlott. — Csak most látom, hogy ez volt a helyes eszköz. A merényleteknek kellett támaszpontul szolgálni a szekták számára. — ön meggyőződéses istenhivő ember és olyat cselekszik, ami ellentétben áll az egyház szent tanításával. — Igazán vallásos vagyok — felel a vádlott, minden vasárnap templomba jártam és itt éppen a legrosszabbat tettem, amit csak tenni 'ehet a világon. Most magam sem tudom, miért tettem. ' Ezután az ügyész intéz néhány kérdést a vádlotthoz, aki kijelenti, hogy nem tetszik neki az államügyész arca. A védő kérdéseire Matuska nem adott emlitésreméltó választ. Ezzel be is fejeződött Matuska Szilveszter kihallgataSa> A csütörtöki tárgyalási napon a tanúkihallgatások előtt Seidler elnök újból Matuskát szólította és a merényletek elkövetésére őt felbiztató „szellemek“ felől érdeklődött. Matuska azt állítja, hogy az egyik ilyen széliemet Scha- benszkinek hívták és hogy ő fényképfelvételeket is készitett róla. Schabenszkinek rengeteg találmánya van, s ezek közül néhányat át is engedett nekem — mondotta Matuska. Miután a biróság belátta, hogy a vádlottból nem tud értelmes feleteket kivenni, áttért a tanúkihallgatásokra. Az első tanú Darvas Elemér, Matuska volt házigazdája, aki elmondotta, hogy a vasúti merénylő a robbantások idején mindig rendkívül ideges volt. Egyszer, amikor Matuska Csanta- véren tartózkodott, táviratot kapott tőle, amelyben arra kérte, hogy sürgősen hivja őt vissza Bécsbe. Arról, hogy Matuska harcolt volna az ateizmus ellen, vagy, hogy munkásbarát lett volna, nem tud. Ellenkezőleg, inkább antiszociális érzületűnek ismerte. A merénylőt sohasem tartotta normális embernek. Tudott arról, hogy, napokat futkosott az uccákon ismeretlen nők után. Az elnök megkérdi Matuskától, hogy mit szól a tanú vallomásához A vádlott először belenyugszik a mondottakba, majd hirtelen felugrik, a terem közepére szalad és ott kiáltja: Derítsék ki az igazságot, azzal azután nem törődöm, hogy terhelő-e az vagy sem. Nehezen megnyugtatják és visszaültetik helyére. A következő tanú Becher Mihály, aki abban a vasgyárban dolgozik, amelyben Matuska a vascsavarokat megrendelte. Hiiler-párt alakult Magyarországon (Budapest, junius 16.) A magyar képviselőház csütörtöki ülésén napirend előtt Meskó Zoltán képviselő bejelentette a magyar nemzeti szocialista és munkáspárt megalakulását. Meskó ez alkalommal a német nemzeti szocialisták barnainges viseletében jelent meg és a karzaton is nagyobb barnainges tömeg helyezkedett el. Az uj párt programja, amelyet Meskó Zoltán felolvasott, követeli a háborús vagyonok elkobzását, a sikerek és sikkasztók halálbüntetését. a nemzetietlen irodalom és művészet szigorú eltiltását, továbbá, hogy magyar állampolgár csak olyan egyén lehessen, akinek turáni származása kétségtelenül bizonyitható, a fizetések maximálását és a maximumon felüli összegek-1 nek az állam részére történő befizetését, a leg-i feljebb négyszázalékos kamatlábat. A képviselőház a pártalakulás bejelentését és a program felolvasását csendben hallgatta "végig. A magyar fővárosban egyébként déltájban pozitiv formában hangoztatták, hogy a kormány lemondott, Csütörtökön délben a kormány tagjai minisztertanácsot tartottak és Horthy kormányzó is visszatért gödöllői nyaralásából, s ebből a két tényből kombinálták a kormány lemondását. Illetékes helyen a lemondás hírét a leghatározottabban cáfolják, azzal a megjegyzéssel, hogy mindaddig, amig a felsőházban a költségvetési vita folyik, a lemondás természetszerűen nem is következhetnék be. A kormányzó azért tért vissza Budapestre, hogy az olasz repülőket fogadja. Hindenburg a politikai harcok enyhülésével indokolja as ul rendesetek kibocsátását A porosz kormány felszólítja a birodalmi kormányt, hogy Németország lépjen ki a Népszövetségből Mi történt Biatorbágyon? Az elnök úgy tesz, mintha nem is hallaná és a biatorbágyi merényletet teszi szóvá. — Amikor a biatorbágyi hidon átutaztam — mondja Matuska —, feltámadt bennem a merénylet ötlete. Azt gondoltam, hogy ott nem történhet semmi. (Nagy derültség a hallgatóság soraiban) Négy-öt napig tartózkodtam a hídnál. Észrevettem, hogy a gyorsvonat előtt mindig egy tehervonat haladt. Sajnos, aznap a gyorsvonat jött előbb. — Mi történt akkor? Matuska hallgat. — Robbanás volt és a vonat lezuhant 26 méter mélységbe — jegyzi meg az elnök. — Nagy zajt csaptam és segítséget hívtam — feleli Matuska. Az év leghíresebb könyve Axel Munthe: San Michele regénye, a szentferenci varázserejü és varázstollu svéd orvos izgalmas életregénye. Két kötet fűzve 234'— lei. Postán utánvéttel küldi Lepage, Cluj-Kolozsvár. Kérje az uj könyvek ingyen jegyzékét Lepagetól. Berlin, junius 16. Hindenburg elnök szerdán aláirta a nemzeti szocialista rohamosztagokról és az egyenruha viseléséről szóló tilalom felfüggesztésére vonatkozó politikai sziikségrendeletet. A porosz országgyűlés szerdán ült össze második ülésére. Az ülésen több kommunista indítvány felett szavaztak, melyeket sorban visszautasítottak. Egyet azonban, amely arról szól, hogy a porosz kormány szólítsa fel a birodalmi kormányt, hogy Németország lépjen ki a Népszövetségből — a kommunisták és a nemzeti szocialisták szavazataival elfogadták. Elfogadták a nemzeti szocialistáknak azt az indítványát is, hogy a porosz országgyűlés kérje Berlin szociáldemokrata rendőrfőnökének állásától való felfüggesztését. Azt a hitlerista javaslatot ellenben, hogy az összes szociáldemokrata és demokrata porosz minisztereket állítsák biróság elé, mert megsértették az alkotmányt, elvetették. (Berlin, junius 16.) Hindenburg köztársasági elnök csütörtökön megküldötte a birodalmi belügyminiszternek az uj, aláirt szükség- rendeletet, amelyhez levelet mellékelt. A levélben kijelenti, hogy ezek a rendelkezések az előbbi rendelkezéseket vannak hivatva enyhíteni, miután az a meggyőződése, hogy a politikai harcok enyhülése az ilyen újabb intézkedéseket lehetővé teszi. Ha vá: okozása nem teljesedne be — irja az elnök — úgy a kihágások ellen minden alkotmány szerű eszközzel fel fog lépni. A szükségrendelet két részből áll: az első a gyűlések és felvonuások ügyét, a második rész az időszakos nyomtatványok kérdését szabályozza. A világ legmodernebb története a Wells: Nagy Világuk térj ct. E mii első prima kiadása 2400-— lei volt, most Könyvrapi kiadás 800 oldalon, 300 képpel, 18.5 X 27.5 cm. nagyságban 130’— lei LEPAGE-nál, Kolozsvár. Vidékre utánvéttel, portómentesen. Kérje az olcsó könyvek jegyzékeit LEPAGE-tól.