Keleti Ujság, 1932. május (15. évfolyam, 100-122. szám)
1932-05-29 / 121. szám
XV. ÉVF. 121. SZÁM. Kuetiüjsxg 7 Smm Fedák Sári beszámolt kolozsvári kálváriájáról „Nem azért mentem Erdélybe, hogy szítsam a parazsat r — Elmondja, hogy az dobta ki Erdélyből, akit a kórházban — ápolt Fedák Sári a Pesti Hírlap hasábjain cikket ír fájdalmas akkorddal végződött és meghiúsult erdélyi tórájáról. Ebből a rendkívül érdekes cikkből Közöljük a következőket: Évek óta folyt Bukarestben a „diplomáciai“ tárgyalás, hogy beengedjenek-e vagy sem. A vége mégis csak az lett, hogy a bukaresti Rapid egyik háióí'ülkéjében ültem és szalámit vacsoráztam. Azt nem gondoltam egy percig sem, liogy rendőrökkel fognak kitoloncolni Erdélyből. Én nem azért mentem, hogy szítsam a parazsat. Én azért mentem, hogy megteremtsem azt a barátságos légkört, melynél fogva minden évben egyszer lemehetek pár hétre, semmi egyébért, csakhogy szerény tehetségemhez mérten segítsek az erdélyi magyar színészet élet- benmaradásálioz. Lehajtott fejjel írtam a rengeteg autogrammot a mosolygó ifjúságnak. Meglmtottan vettem át a boldogan felém nyújtott virágokat. Legtöbb közöttük fuchsia volt, melyet gyermekkoromban Beregben „Jézus szivének" neveztünk. Csupa rózsaszínű sziveket hoztak felém a kolozsvári uccákon és ahány ember mellettem, valamennyi megkérdezte: — Miért nem halljuk soha a rádióban? Két olyan harminc-harmincötös ur jött velem szemben. Megállnak, megemelik a kalapjukat. Azt mondja az egyik: — Isten hozta. Megismertem a kék szép szemeiről. — Gyermekem... nekem nincs szép szemem, sohasem is volt. Nekem nincs kék szemem. Talán valamikor régen kék volt. Most már kopott és szürke. Hálásan köszönöm, hogy a szeretet szemüvegén keresztül szépnek látja és kéknek. Második nap nagy izgalom volt a színház tájékán. Csak nehezen tudtam kiszedni belőlük, hogy a „Curentul“ cimü újság valami rettenetes támadó cikket irt ellenem. Lefordittattam magamnak, hát majd megrepedtem a nevetéstől. Azt Írták rólam, hogy a legveszedelmesebb revizionista vagyok... Ezen még nincs nevetni való. De ugyanabban a cikkben azt Írták, hogy vörös pacsirta vagyok... Ezen sincs nevetni való. Legfeljebb azon, hogy ezek az újságírók milyen furfangosak, hogy ezt a kettőt nyugodtan össze tudják egyeztetni. De még ezen sem tudtam volna olyan jót nevetni, A hahota akkor tört ki belőlem, mikor ezeket a szavakat olvastam: — „Három magyar aggastyán van Magyarországon: Az egyik Apponyi Albert, a másik Rákosi Jenő és a harmadik Fedák Sári“. Nagyon jót nevettem. Csak később halkult el a nevetésem, mikor is a kollégáimnak mondtam: —- Szegény, drága Jenő bácsi már nincs többé. Ketten maradtunk Apponyival. Most itt ülök a szentlőrinci vityillómban, sétálgatok a nagy fák alatt és tűnődöm. Most aztán van min tűnődni. Tűnődöm az erdélyi magyar színészeten... a Janovics kicsorduló köny- nyein... a színészek bamuszürke arcán... a detektívek tömegén... a magyar sajtó merészségén... Karácsonyi Ilin tűnődöm, ki bátran, elszántan verekedett értem az utolsó pillanatig... tűnődöm azokon a románokon, kik európai nívón állanak, ezek között elsősorban van Eugen Bian, aki minden lehetőt elkövetett az ügy érdekében... a budapesti román követségen if tűnődöm... milyen kellemetlen lehet most nekik... Sajnálom őket, mert velem nagyon rendesen viselkedtek. A legtöbbet azonban azon tűnődöm, hogy 1914-ben a Pálffy téren laktam és egy szép va sárnap azzal rontott be hozzám a hézmesterné hogy azonnal menjek át a Pálffy téri Radotzky- laktanyába mert most hozták az első transzport sebesültet a harctérről és azt látni kell, mert az rettenetes. Átmentem. Háromszázhet- venketten érkeztek. Kedves és nagyrabecsiilt Eóthbart József főorvos ur.. olvassa-e vájjon ezeket a sorokat?... A betegek szalmazsákokon nyögtek, minden néven nevezendő lepedő és ta karó nélkül... Csajkákból ettek az Istenadták kézzel kelkáposztát. Hét rendkívül súlyos sebesült volt közöttük, kiket azonnal operálni kellett volna. A kezeimet tördelve, kértem a derék Róthbartot. hogy hát menjünk és operáljuk őket! Azt a feleletet kaptam, hogy sajnos, a világon semmijük sincsen és ezek a szegények igy valószinüleg nem lesznek megmenthetők Ez volt az első stációja annak, hogy belevágtam magam abba. hogy a Radetzky laktanyából egy ötszáz személyes, kitűnő kórház lett. Koldultam, veszekedtem, ordítottam, könyörögtem, ká- ronkodtam... de a kórház remek lett. Abban az időben nekem hatvanezer megtakarított aranykoronám volt. Mennyit kellett ezért becsülettel dolgozni, lihegni, kitáncolni a szivemet a helyéről! Egy egyedülálló, és verekedő asszonynak a tisztességes utón megkeresett hatvanezer koronáját emésztette fel a mütő, a bicskák, a röntgen, a sterilizáló készülékek, a pincében berendezett fürdők, a villany bevezetése é3 ki tudná most mindazt felsorolni, amit ebbe a feneketlen kútba dobáltam. Én erről eddig soha, de soha nem beszéltem. Pedig már időm lett volna hozzá. Elég régen volt. Most sem beszéltem volna róla... csak valahogy most mégis muszáj... Engem Erdélyből annak az embernek a keze dobatott ki, akit én ebben a kórházban, mint katonát testvéri szeretettel ápoltam, álkötöztem a sebeit és aggódva lestem a lázas lélegzetét. Ebben az egész dologban engem a saját szerény személyem teljességgel nem érdekel Egy ember, csak egy ember. Nem fontos. Engem egyes- egyedii! csak az ügy, amiért odamentem, az erdélyi magyar színészet érdekel Ismétlem és hangoztatom, hogy jobban, mint az illetékes köröket és fáj, hogy az nem engedett a színpadra, akit valaha szeretettel ápoltam... (Budapest, május 27.) Balogh Jenő Zoltán, a Házépítő és Öröklakás Rt. vezérigazgatója pénteken irodájában dum-dum golyóval szivén lőtte magát s azonnal meghalt. A golyó teljesen összeroncsolta a szivet s rögtöni halált okozott. Hátrahagyott búcsúlevelében azt irja„ hogy az egyre fokozódó nehézségek miatt a részvénytársaságot nem tudja felszínen tartani s a bűnvádi feljelentések elől m.enekiil a halálba. Balogh Jenő Zoltán valamikor dúsgazdag ember volt. Évekkel ezelőtt egymásután építtette Budapesten a hatalmas bérpalotákat, a lakásokat azoiiban nein tudta kiadni. Különböző hiteleket vett fel s ezekkel próbálta magát a kedvezőbb konjunktúra bekövetkezéséig fenntartani. Nagyon sok embertől vett fel pénzt öröklakásokra is, az illetők azonban sem pénzükhöz nem juthattak hozzá, sem lakást nem kaptak. A vállalat szégyenletes csődje előrelátható volt s ez bírta reá Balogh Jenő Zoltánt az öngyilkosságra. Anya és leánya fejszével agyonverték a részeges és kötekedő apát A dévai törvényszék a leányt felmentette s az anyát egy évi fogházra ítélte [Déva, 1932. május 27.) Február 5.-ének véres emlékeit elevenítették fel tegnap a dévai törvényszéken. Cerecel község határában ezen a napon Miclea Joan öregembernél megjelent a felesége és a leánya s arra kérték, hogy adjon ki szénát és krumplit, amit az öregnek a kunyhójában tartottak Az öreg szénát nem tudott adni, mert eladta és az árát megitta, a krumpli kiadását pedig megtagadta, úgy, hogy az asszony és az öreg ember között verekedésre került a dolog. Az öreg Miclea veszedelmes ember volt. Néhány év előtt egy veszekedés alkalmával felesége hátába kést szúrt s azóta az asszony mindig rettegett tőle. Emiatt aztán külön is laktak. Miclea a hegyen külön kunyhóban és íz asszony két leányával Cerecel községben. Mo t is csak azért ment ki az öreghez, hogy elvegye a szükséges dolgokat. Az öreg, aki •kko:' is be le e'ett rúgva, veszekedni kezdett i támadólag lépett fel, fejszét emelve az asz- szonyra. Miclea Fironda se volt rest, a fejszét kikavarta az Öreg kezéből s addig ütötte a rejsze fokával, dinig az öreg elhallgatott ;ö ben az é ti félhomályban messze hangzott az öreg segítség kiáltása. Több cereceli embei jelentkezett tanúnak, akik hallották az öi;eg kiáltásait. Amikor az asszony azt hitte, hogy az öreg csak elájult, hazament a leányával együtt, aki a kunyhón kívül állott és még csak szemtanúja sem volt a verekedésnek. Másnap felküldötte az asszony a másik leányát s az hozta hírül, hogy az öreg ember az éjszaka folya- nán meghalt Erre a leánvt és az asszonyt 'etartóztátták. Tegnap kerültek a dévai törvényszék Péter—Mironescu-tanácsa elé. A tanuk egyöntetűen vallják, hogy az öreg rahiátus ember volt, aki sokszor rémítette meg családját. A tanuk a sególykiáltást is alátámasztják s az asszony nem is tagadja, hogy megverte az öreget Pelreu Liviu ügyvéd, aki a védelmet látta el, k fejtette beszédében, hogy a fejsze fokával csak Önvédelemből ütött az asszony, a fejsze az áldozató volt s az öreg wkszor megfenyegette feleségét, aki mindig attól félt, hogy az öreg egyszer meggyilkolja. Mindkettő felmentését kérte. A bíróság tekintetbe véve a védő okait, az asszonyt egy évi fogházra ítélte s a leányt, mivel ellene semmiféle bizonyíték nem volt, felmentette. MEGJELENT MEGJELENT a konverziós törvény magyar szövege dr. Gabányi Imre és dr. Péterfiv Jenő ügyvédek fordításában. Arali) lei. Megrendelhe ti a Keleti Újság klrulJhivatdiában. Vidékieknek a pénz előzetes bek'II lé«« Ittel.ett. (bélyegben is lehet) kel U'ftir) k i dj'ik. M ¥agyoni összeomlás miatt Bndapesíen agyonlőtte magát egy dnsgazdag részvénytársasági igazgató
