Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)

1932-04-04 / 78. szám

4 hEiETiUjsjm XV. ÉVF. 78. SZÁM. Bécs nagy pesszimizm nézi a dunai konfederációs terveket Bécs, mint állandó krízis-centrum — Az örökgyufa, melyet Kreuger öngyilkossága lobbantott lángra (Bécs, március végén.) A világháború lavi­náját forma szerint a Bécsben rezidiáló osztrák­magyar külügyminisztériumnak Szerbiához in­téseit ultimátuma hozta gördülésbe. A gazda­sági világválság második fázisát, mely az első, a tuiprodukciós fázisnál is súlyosabban rombol s amelyet bizalmi-válság néven jegyzett fel a gazdasági krónika, a bécsi Creditanstalt össze­omlása váltotta ki. Ezért történt, hogy amikor az angol külügyminiszter számot adott parla- menjenek a font árfolyamzuhanásáról, beszámo­lóját a Creditanstalt válságának ismertetésével kezdte. Délkelet Európa speciális válságát Kis Ausztria minisztériuma szólaltatta meg elő szőr hivatalosan, egy demarsban, mely inkább volt jajkiáltás, mint diplomáciai aktus. Ennek a demarsnak visszhangjaként történt aztán, hogy Franciaország hivatalos programjává emelte a rég ideje kisértő dunai föderációs ter­veket, _ melyeknek hangsúlyozottan első célja Ausztriának kimentése a gazdasági hínárból s be nem vallott célja Ausztria lekapcsolja Né­metországtól. Akárhogy is legyen, annyi bizo­nyos, hogy Genfben és közel tucatnyi európai fővárosban most a dunai föderáció körül rajzik a diplomácia. A városra még mindig rátarti bécsi polgár tehát joggal állapíthatja meg, hogy Bécs még nem sodródott a világtörténelem perifériáira. Még mindig központ: állandó jellegű krízis centrum, ahonnan — ha a válság még sokáig tart — sokféle, s éppenséggel nem áldásos meg­lepetésben lehet része az európai emberiségnek. * A dunai föderáció terve időközben a vezér­cikk rovatából hátra került a közgazdasági ro­vatba, vagyis lassúbb menetű, de egyben alapo­sabb átgondolásoknak tárgya lett s ez éppenség get nem vált javára. Egyszeriben kiderült, hogy Ausztriának két terv között van választása — s e tekintetben teljesen azonos a helyzete a Románia helyzetével — válogathat a német ajánlat és a francia dunai föderáció terve kö­zött, akárcsak Románia, melynél a német aján­latot a megkötött, de eddig még életbe nem lép­tetett preferenciális szerződés képviseli. A né­met ajánlat azonnali segitséget jelent. Ausztria azonnal piacot találna állattenyésztése, erdőki- termclése és Geschmackindustrie-ja számára a még mindig jelentékeny felvevőképességü né- m> t piacon. Viszont a dunai föderáció még jó- messzire van a megvalósulástól és ha végre megvalósulna, lehengerelné a védővámokkal úgy, ahogy talpraállított osztrák mezőgazdasá­got s viszont erősen kérdéses, hogy az ipari ké­szítmények kielégítő és a mezőgazdasági veszte­ségekért kárpótlást nyújtó piacra lelnek-e a fö­deráción belül. Mindenekelőtt ott a veszedel­mes ipari konkurrenciája Csehországnak, mely olcsó tömegcikkek gyártására inkább van be­rendezve. Az úgynevezett többi agrárállam sem azonos 1918. előtti Romániával. Magyarország­gal, Szerbiával. A magas védővámok oltalma alatt mindegyikben ipar keletkezett, mely job­ban ismeri a belföld Ízlését, igényeit és közelebb is van hozzá, mint Ausztria. Ezek az elgondolások teszik, hogy az at­moszféra egyre hűvösebb Bécsben a dunai terv iránt. Kieuger halálának liirére kibújt odújából az a bécsi vegyész-rendszer, aki már évek óta hirdeti, hogy feltalálta az örökgyufát, mely meggyőződése szerint hivatva van a közönséges gyufát teljesen kiszorítani, csakhogy Kreuger hatalma és ördögi praktikái elütötték az eddigi értékesítés lehetőségétől. Az öngyilkos gyufaki­rály szabadalmi porokét akasztott minden or­szágban az örökgyufa feltalálójának nyakába s mindenható összeköttetéseivel meggátolta, hogy kivívja találmánya számára a megérde­melt diadalt, így beszéli a feltaláló. A szakem­berek azonban máskép tudják. Mindenekelőtt azt tudják, hogy az örökgyufa korántsem^ örök a szó teljes értelmében. A feltalálója szerint is legfeljebb, ha 10.000 gyújtást bir meg. Kreuger, Hamupipőke cipellője Irta: Dánielné Lengyel Laura. Hamupipőke hajnalig maradt a bálban a ki­rályfival. Aztán elmenekült, de ott maradt cipellője, melyet a galambok hoztak le a felhők közül a legszebb, a legpicikébb lábú kisleánynak. Aki eddig csak a hamut szemelgette gonosz mostohájának házában. A királyfi pedig magához vette a megtalált jkis ezüstcipellőt és elindult, hogy megkeresse vele a legcsodálatosabb kisleányt, kinek lábára felmegy az ezüstcipellő. De a hajnali utón, amint ment hazafelé, el­vesztette az ezüstcipeliőt. A királyfi sokáig kereste a cipellőt, mely az cdes drága kis teremtés nyomába vezetheti, de aztán valahogy elfáradt a keresésben. Talán mert reggel lett és ilyenkor elcsendesednek, el­pihennek a hajnal csodálatos szép álmai? A ki­rályfi mintán még egy darabig keresett-kutatott, felvonta vállát, bosszús lett és azt mondta: Ha igazi tündér volt, miért tűnt el nyomtalanul, miért hagyja, hogy keressem, hogy fussak, fá­radjak utána? A királyfi még nagyon fiatal volt és nem tudta hogy az igazi tündéreket mindig keresni kell és csak hosszas fáradságos ut után lehet megtalálni őket. És ha egy darabig még sajgott is a szive a legpicikébb lábú, legszebb, legjobb leányért, las­sanként mindig kevesebbet-kevesebbet gon­dolt reá. Később, ha eszébe jutott: vállalt vont. Annyi sok szép leány van a világon, az is lehet, vannak formásabb, kisebb lábúak is, főként kevésbbé rejtőzködőbbek, miért fárasztaná testét a talán hiábavaló kereséssel, lelkét a busulással? Hamupipőke pedig hazaszaladt a gonosz mostoha házába, újra leült a hamuba mákot szemelni. De hát azért volt leány, fiatal, szerel- rnrslclkö lemv. bow dohogó *7Îw—í És telt-mult az idő, egy napon megérkezett a házba a királyfi vadásza és azt mondta a leánynak. — Én megleltem a cipellődet, Hamupi­pőke. Szeretlek és légy az én feleségem. Hamupipőke csak egy pillantást vetett a le­gényre, aztán felállt a hamuból és azt mondta: — Itt vagy, eljöttél értem felséges várad­ból, királyfi? Eljöttél és magaddal viszel engem? — Nem vagyok királyfi — felelt csendesen a legény, mert ebben a pillanatban igazán saj­nálta, sőt szégyelte, hogy’ nem az. — Nem va­gyok királyfi, de szeretlek téged és ha akarod, elviszlek magammal. — Te az én királyfim vagy — mondta Ha­mupipőke és elindult a legénnyel. A vadász aztán feleségül vette Hamupipő­két, ki azontúl is mindig úgy viselkedett férjé­vel szemben, mintha koronás király élne vele egy fedél alatt. . . Mély hódolattal, alázatos szeméremmel élte le mellette életét és lelkében mindig térdet-fejet hajtott, ha férje közeledett hozzá, vagy megszólította. A legény eleinte csak mulatott felesége fur­csa viselkedésén. Később gondolkozni kezdett, hogy hátha ennek a bolondos asszonynak van igaza? Addig gondolkozott, mig elhitte, hogy ha nem is ül királyi trónuson, egészen biztosan ott volna helye, mert hogy ő mindenkinél különb a világon. És bizony ez a szegény asszony áld­hatja Urát, Istenét, hogy egy ilyen férj mellé ke­rült, neki dolgozhat, őt szolgálhatja, mellette él­het. És Hamupipőke addig hirdette férjeura ki­rályi mivoltát, hogy az emberek összenéztek és előbb halkan suttogták, később hangosan hir­dették. hogy ez a derék vadászlegénv minden diszre és kitüntetésre érdemes, és végre is nem lehetetlen, hogy gyerekkorában valahogy kicse­rélték és ő a király igazi fia. Igv aztán emelkedett a vadász vagyona, vi­lági tisztességben, hírnévben, és miután felesége alázatos önmegtagadással szolgálta, elhitette ma­gával, hogy ez nem is szerencse, hanem őt jogo­S ÓT* m <'-vîî!/>ţ /' pţvjpryj HU— .. nyugodjék békével, nem is volt olyan kérlelhe- tei'cn a találmánnyal szemben, mint ahogy az örökgyufa feltalálója kesergi. Vállalatai ala­posan tanulmányozták az örökgyufát és azzal a megokolással utasították el a felajánlott^ sza­badalom vásárt, hogy tökéletlen. Valami igaz­ság kell legyen e megállapítás mögött, mert az egyszeriben hangossá lett feltaláló maga is azt meséli hogy Kreuger teljhatalmának idejét ta­lálmányának tökéletesítésére használta fel. Tö­kéletesebb lett időközben az örök gyufa dörzs- íelüleie, most már nedves állapotban is meg­gyül s sikerült a felgyujtással és az eloltással eddig keletkezett rossz illatokat is kiküszöbölni.. Mig tehát a világ valamennyi részében tönkre­ment részvényesek siratják, vagy átkozzák Kreuger halálát, van itt Bécsben valaki, aki a saját állítása szerint megkönnyebülten lélek­zik a gyufakirály letűnése óta és aranyhegyek­ről álmodozik. Már épül is állítólag a gyára, mely lepipálja majd és feleslegessé teszi Irinyi Dániel találmányát s vagyont szerez az örök­gyufa feltalálójának. Brazíliában — közismert dolog ez — az ár­színvonal biztosítása érdekében hajórakomány; számra szokták elégetni a kávé felesleget. Bécs­ben viszont tizezerszámra vannak emberek, munka és kereset nélküli proletárok, akik évek óta nem vásárolnak és nem isznak már kávét, mert nincs miből. Az úgynevezett Winterhilfe akció, melyet a vörös Bécs nagyjai vezetnek, s a té! nyomorán van hivatva enyhíteni, kivívta, hogy ezeknek a szegényeknek 600.000 kg. kávét ajándékozzon a brazíliai kormány, a kávéárak legfőbb őre. Volt nagy öröm Bécsben, hiszen ez a kávé ingyen került volna elosztásra. A vörös Bécs tervez, — a kormány végez. A kormány semmivé foszlatta a tervét, mert nem volt haj­landó a vámról és a forgalmi adóról lemonda­ni. A kávét tehát már nem lehetett volna in­gyen szétosztani, hanem csak mintegy 60 lejért kilónkint. Tetejében megszólalt a kereskedők érdekszervezete is és ellentmondott a tervbe vett olcsó kávé akciónak, mely vevőitől fosztaná meg. A veszekedés vége az lett, hogy a Winter­hilfe megköszönte és nem fogadta el az ajándé­kot. Az osztrák éhezőknek szánt 600.000 kg. kávé is tűzre kerül hát és győztes csak egy van ebben a harcban, a szociáldemokrata agitáció, amely kitűnő propaganda-eszközhöz jutott^ a most folyó választási küzdelemben. f. j. tudta hitetni ezt az őt körülvevő világgal, az emberekkel. S az ország lakói, miután minden magas világi tisztességgel megajándékozták, úgy érezték, hogy még mindig adósai, mert hi­szen ennek az embernek, a Hamupipőke férjé­nek, voltaképpen a legmagasabb polcon, a tró­nuson lenne helye. — De ha a balsors megfosztotta őt ettől a helytől, — mondták az emberek, — annál in­kább illő nekünk jóvátenni a nagy igazságta­lanságot. Legjobban és legerősebben meg volt erről győződve a hajdani vadász és ha a feleségére né­zett, sokszor eszébe jutott, milyen nagylelkű ember volt ő, hogy a hamuban mákot szemel- gető kisleányt feleségül vette, holott őhozzá voltaképpen királykisasszonv illett volna. És mentői jobban teltek-multak az évek, annál gyakrabban eszébe jutott ez a dolog. És mikor már majdnem minden pillanatban eszébe jutott, — hát a feleségének is elmondta. Hamupipőke pedig hallgatott. Szeliden, alá­zatosan mosolygott és tovább is szolgálta az urát, a kiváló, nagy embert megillető alázatos hódolattal és figyeímmel. És még szelid, puha mosolya sem beszélt a nagy titokról, melyet Hamupipőke egyedül tu­dott. Mert, hogy Hamupipőke elbolondithatta az urát, a világot, az embereket, mindenkit, de ön­magát soha egy pillanatig félre nem vezette. Hamupipőke nagyon jól tudta hogy ő csak a vadászhoz ment feleségül, a királyfit pedig elvesztette örökre, elvesztette abban a percben, mikor az elfáradt a keresésben és nem kutatta, hová lett a legszebb, a legjobb, a legigazibb szivü kisleány? Mikor nem kutatta hová lett Hamupipőke, aki mellett királlyá, uralkodóvá válik még a leg­közönségesebb férfi is, aki némán, türőn, aláza­tosan szolgálja azt is, akit ő koronázott uralko­dóvá. És aztán? . .. Aztán magában egyedül, mi­kor senki sem látja, siratja azt a másikat, azt az ivnzil. aki porrt tudta elé??'?'' keme-tt « -ír! rr>íótt’

Next

/
Thumbnails
Contents