Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)

1932-04-03 / 77. szám

8 KUETfUjsKG XV. ßVF. 77, SZÁM. A Lakók Szövetségének vezetői kihallga­táson jelentek meg a király előtt (Bukarest, április 1.) Fővárosi lakók szö­vetsége kommünikét tett közzé, amely szerint a szövetség küldöttsége az elmúlt napokban ki­hallgatáson volt a királynál és átnyújtotta me­morandumát, Az uralkodó nagy megértéssel fogadta a küldöttséget, megjegyzéseket téve a memorandum egyes pontjaira és megigérte közbenjárását több kívánságuk teljesítése érde­kében, A kamara tegnap a lakbérleti törvény- javaslatot meg is szavazta és a királyi inter­venció eredményekép több, a lakókra nézve kedvező módosítás történt az eredeti javasla­ton, igy többek között az is, hogy ezentúl a havi bérfizetés is meg lesz engedve. A lakók szövet­sége a főváros összes lakóinak hódolatteljes há­láját tolmácsolja az uralkodó iránt ERDÉLYI GAZDA BevatveaetO: TOBOK BÁLINT, m KOS atkái*. A házíedelet etetik a gazdák állataikkal. A hosszantartó tél a takarmány hiány ban érez­teti legjobban a hatását. A takarmány a hosszú télen úgy elfogyott, hogy a gazdák valósággal koplaltatják helyenként az állataikat, sőt a kis­gazdák nád- és szalma fedeles házaikról szedték le kínjukban a fedelet és azt adtak juhaiknak, mert az erdőn, mezőn mindenütt, mindent vas­tag hóréteg borított. A meredekebb déli olda­lakról még csak most kezd elmenni a hó, de a kevésbbé meredek oldalokon még ott van és ha el is olvad, olyan puha a talaj, mint a szi­vacs, úgyhogy hetek telnek még el mig a lege­lőkre az állatok kihajthatók lesznek anélkül, hogy a gyep betaposásával a legelőben kárt 16L1 n fi n fik. UJ gazdakörök Erdélyben. Az Erdélyi Gazdasági Egylet fiókjai gyanánt újabban a következő községben alakultak Erdélyben gazdakörök. Az uj gazdakörök elnökeinek ne­vét a község neve mellett közöljük: Kibéd: Imreh Zsigmond, Sztancsófalva: Tarina Já­nos, Sinfalva: Szabó Lőrinc, Aranyosrákos: I Gombási János, Kövend: Nagy Endre, Várfal- I va: Pataki András unit. lelkész, Bágyon: Gál Domokos földbirtokos, Izgár: Gyuris Mihály, Gyergyóujfalu: Szántó Ádám. Keresed. Cserkész táborozás Gödöllőn. Gödöllőn fog­nak összegyűlni legközelebbről a cserkészek a világ minden részéről. Ezideig mintegy 12.00b külföldi cserkész jelentette be táborozását n világ minden tájékáról. A résztvevők számát, ha a jelentkezések lezárulnak 85,000 lélekre be­csülik és a hozzátartozókkal mintegy 50.000 külföldi látógatóra számíthat Magyarország. Gödöllőn nagy előkészületek folynak a cserké- szék fogadására. Vízzel való ellátásuk biztosí­tására pld. eddig uégy artézi kutat fúrtak. Gyönyörű erdőszéli területet jelöltek ki a tábor részére. A magyar méhészek ezt az alkalmat fel fogják használni arra, hogy a magyar méz­nek propagandát csináljanak. Gödöllőn van u. i. a magyar kir. méhészeti szakiskola és ott helyezik el a nagyszabású méhészeti kiállítást, A magyar méhészek élelmesen és ügyesen hasz­nálják ki a méz és elsősorban a magyar méz megismertetésére kínálkozó kedvező alkalmat. Bizonyára nagy mennyiséget is fognak eladni a táborozás tartalma alatt és mert a cserkészek mint öntudatosan gondolkozó ifjak ha már is­merik és tudják a méz minden mesterséges tápszer felett álló magas értékét, bizonyára élni is fognak vele, annál is inkább, mert a méz kitűnő gyógy- és immunizáló szer és mindemellett a legjobb, természetesebb és egészségesebb csemege is. A mézből vér, velő és izom lesz. Megbírságolják azokat a jogi személyisé­gekkel biró egyesületeket, amelyek nem küld­ték be a törvény által kért adatokat. Az igaz­ságügyminisztérium rendelkezése alapján a törvényszékek nehány héttel ezelőtt kérdőíve­ket küldtek ki a jogi személyiséggel biró egye­sületekhez. Amint értesülünk, a törvényszékek felszó­lításának a jogi személyiséggel biró egyesüle­teknek csak egyrésze tett eleget, aminek követ­keztében az igazságügymínisztérium újabb ren­deletet küldött a törvényszékekhez, amelynek alapján a törvényszékek a náluk lajstromozóit jogi személyiséggel biró egyesületeket négy csoportba osztják: Az első csoportba osztották azokat az egyesületeket, amelyek a kérdőivel teljesen kitöltve és a kért mellékletekkel fel­szerelve adták be. A második csoportba kerül tek azok a jogi személyiségek, amelyek bead­ták ugyan a kérdőiveket, de azokat nem töltöt­ték ki teljesen vagy valamelyik melléklet hiányzott. A harmadik csoportba azok tartoz­nak, amelyek a fenti kötelezettségnek eleget tettek ugyan, de időközben címüket, illetőleg székhelyüket megváltoztatták és ezt szabály­szerűen nem jelentették be a törvényszéknek. A negyedik csoportba sorozzák azokat, ame­lyeket a törvényszékek megkeresésükkel nem találták meg, vagy pedig nem is működnek. Értesüléseink szerint az első csoport kivételé­vel a törvényszékek alkalmazni fogják a jogi személyiségekről szóló törvényben előirt bírsá­gokat. A szőlőket a mai nehéz gazdasági viszo­nyok dacára sem szabad elhanyagolni és azo­kat évenkénti utánpótlással hiánytalanul jó karban kell tartani. Nem szabad elfelejteni, hogy a csemegeszőlő termelése még ma is ren­tábilis Állandóan nő a C. F. R. deficitje Gaston Leverve francia szakértő jelentése a vasút mai helyzetéről (Bakarest, április 1.) Gaston Leverve, az államvasutak francia megbízottja elkészült multévi jelentésével, mely megdöbbentő hely­zetképet fest a CFB helyzetéről. Pár hónappal ezelőtt Ionescn generális- vezérigazgató 1,600,000.000-ra becsülte a mult­évi deficitet. Hat hét múlva Valcovici közle­kedésügyi miniszter már többet jelzett kétszáz­millióval. Leverve ur viszont kikerekiti az ösz- ezeget, vagyis a multévi költségvetési hiányt pontosan kétmilliárd lejre teszi, A francia megbízott pontokba foglalja a deficittel kapcsolatos megjegyzéseit. Vélemé­Gőrögorazág bakaresti meghatalmazott mi­nisztere nyilatkozik a román-görög kereskedel­mi kapcsolatokról. Bukarestből jelentik: A ro­mán sajtó hetek óta támadja Görögország ke­reskedelmi politikáját, mely állítólag akadá­lyokat gördít a román áruk importja elé. Ez a kampány annyira elmérgesitette a helyzetet, hogy Collas, Görögország romániai meghatal­mazott minisztére szükségesnek tartotta nyilat­kozni. Elmondja, hogy Görögország tényleg életbeléptette a devizakorlátozási intézkedése­ket, de ez a körülmény nem befolyásolja Ro mánia iriportját, mert 1931-ben jóval többet exportáltunk, mißt 1930-ban. A bajóstársaSágok redukálják a viteldija­kat. Brüsszelből jelentik: A hajóstársaságok nemzetközi konferenciáján uj viteldijszabási redukciót határoztak el. A mérséklés az első és második hajóosztályon 20, a harmadosztályon 10 százalék. A holland mezőgazdák a királynő fámoga ♦ását kérték. Hágából jelentik: A holland me Zőgazdák küldöttsége audiencián volt a ki­rálynő előtt s támogatását kérte a válságba jutott mezőgazdaság talpraállitása érdekében. Az uralkodónő a költségvetési keretek közt le­hetséges maximális állami támogatást he­lyezte kilátásba a holland agráriusoknak. Az uj adótörvények és végrehajtási utn sitások (Patenta fixa) kaphatók dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24 FIGYELEM!! Tisztelettel értesítjük olvasóinkat, hogy folyóirataink továbbszállítás előtt „Formai- «tehyri“ gázban alaposan fart««fenlttat- itelt. (E. Schering barhni professzor módazere szerint.) A berendezés bármikor megtekinthető »CSALÁDI OLYASéKOB« STR. MEMORANDULUI (V. UNlé U.) 1«. nye szerint a kétmilliárd lejes hiány az alábbi körülményeknek tulajdonítható: 1. A személyforgalom csökkenése. 2. Igen sok kedvezményes jegy van forgalomban. 3. Az állami intézmények nem fizetnek. 4. A nyugdíj­intézethez való tekintélyes hozzájárulás, az ad­minisztráció hatalmas kiadásai. Végül nem fe­ledkezik meg az autóbuszok konkurenciájáról sem. Gastou Leverve tanulmányához csak annyi megjegyezni valónk lenne, hogy a forgalom skálájának zuhanása elsősorban a magas díj­szabásnak tulajdonítható. CFR egyszerűen le­szoktatta az embereket az utazásról. A nemzetközi kereskedelmi kamara román bizottságának közgyűlése. Bukarestből jelen­tik: A nemzetközi kereskedelmi kamara román delegációja szerdán este tartotta évi közgyűlé­sét Manoilescu Mihály elnöklete alatt. Manoi- lescu hosszabb expozéban foglalkozott a ka­mara multévi tevékenységével és jelentősebb pénzügyi eseményeivel. Végül a preferenciális vámrendszer előnyeiről beszélt. * Gyümölcs-, dióexportőrök! A gyümölcs­kiviteli szabályzat és gyümölcs standardizá- lási rendelet teljes és precíz magyar fordí­tásban kapható dr. Mandel Fordító Irodá­ban Cluj, Str. Memorandului 24. Ára *00 lej, vidékre portóval 110 lej. A papirosárak letörését ígérik • kormány köréből. A papirosárak elleni sok panaszra, most Iorga miniszterelnök lapja erélyes han­gon reflektál. A Neamul Românesc a papír­árak elleui akcióról ir és megállapítja, hogy Romániában két és félszer magasabb a papír ára a világpiaci áraknál. A nemzeti ipar vé­delme mindenkinek a szivén fekszik és azt fej­leszteni is kívánjuk, de ez nem jelenthet any- nyit, hogy a papirgyárosok óriási hasznot könyveljenek el, mindazok rovására, akik gyártmányaikat kénytelenek igénybe venni. A papírárak letörésére bevezetett akció ered­ményre fog vezetni. — A Neamul Românesc- ben bejelentett akciónak az eredményét méltán várja a közönség. A magas papirosárak drágít­ják a nyomdatermékek árait olyan mértékben, hogy a külföldi árak jóval alacsonyabbak. A könyvkiadás, nyomtatványárak, újságok, min­denféle irodalmi termékek súlyos nehézségei nagyrészben az indokolatlan magas papiros­árakra vezethetők vissza s emiatt van a nyom- daiparnak is az a nehézsége, ami a munkanél­küliséget megnövelte. ♦MiiumiiunmMiuumniHUH *■ Az uj árlejtési (közmunkák, közszállitások) *Z*^~-VZ*^ G931 junius 4-iki 127. sz. Monitorul Oficialban) magyar, német fordítása és román szövege kapható dr. Mandel Fordító Irodájá­ban Cluj. Str. Memorandului 24. * Betétesek! Hitelezők! Adósok! A rnódosi tott szakaszokkal kiegészített kéuyszeregyez- ségi törvény _magyar fordítása kapható " dr Mandel I'ordító Irodában Cluj, Str. Memoran­dului 24, Ara 100 lej. Vidékre portóval 110 lej ‘ A* elvégastt masks megfizetésének biz­tssitésérél szóló törvény és végrehajtási utasi ta»a magyar fordításban kapható dr. Mandel, Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ara 60 lej, portóval 70 lej.

Next

/
Thumbnails
Contents