Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)

1932-04-22 / 93. szám

Kntnujsire XV. ÉVF. 98. SZÁM. i© — Károly király másfélórán át ellenőrizte | • tűzoltók munkáját a bukaresti csokoládégyár égésénél Bukarestből jelentik: Tegnap este V óra előtt tűz ütött ki a bukaresti Zamfirescu csokoládégyárban. A tűz a baloldali kakao-pa- Villonban keletkezett. A gyárban dolgozó 5— 600 munkás azonnal hozzálátott a mentési mun­kálatokhoz. A kigyulladt pavillonból eltávolí­tották az ott dolgozó munkásnőket, majd hoz­záfogtak az oltáshoz. Kiderült azonban, hogy a hatalmas gyárnak csak egy vízcsapja van és tüzoltókésziilékei is rendkivül primitívek. A tűz hamarosan átterjedt két másik pavilionra is, úgy, hogy mire a tűzoltók kiértek, már ha­talmas lánggal égett a három épület. A tűzol­tók a tűz lokalizálásán kivüi főleg arra töre­kedtek, hogy a gyár többi épületeit, elsősorban pedig a gyári tisztviselők közelben levő laká­sait megmentsék, ami teljes mértékben sike­rült is. A veszedelmet 10 órára lokalizálták, de a tűzoltóság éjfélig a helyszínen maradt mind addig, amig munkáját teljesen be nem fejezte. Marinescn rendőrprefektus fél 8 órakor este értesitette Károly királyt is a tűzről, mire az I uralkodó azonnal a helyszínére sietett és más­félóra hosszat személyesen ellenőrizte a mun-| kát. A hatóságok azonnal megindították a vizsgálatot, A vizsgálóbiró még az éjszaka fo­lyamán számos kihallgatást foganatosított, de egyelőre nem tudták megállapítani a tűz ke­letkezésének okát. A kár egyébként, több mil­lióra rúg. A gyár 30 millióra van biztosítva. Megállapítást nyert, hogy a gyár vezetőit nagyfokú gondatlanság terheli a tűzvédelmi intézkedések elhanyagolása miatt. • A kínzó szenvedés ismeretlen fogalom lesz, ha a legsúlyosabb izületi rándulásoknál, rheumás gyulladásoknál, nyakszirti és hátfá­jásoknál néhány csepp „Sloan’s Liniment‘-el bedörzsöli a fájdalmas testrészt. Ez a kitünően bevált gyógyszer, melyről számos neves orvos a legkedvezőbben nyilatkozik, még régi, idült, nedves időben állandóan visszatérő rheumás fájdalmakat is azonnal gyógyít, többnyire vég­legesen. A Sloan’ Liniment-gyógyszer felfede­zése óriási szenzációt keltett az egész világon s mint népgyógyszert hozzák forgalomba. Leg­újabban országunkban is kapható. * A mezőgazdasági konverzióról szóló tör­vény magyar fordítása megrendelhető Dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Str. Memoran­dului 24. Ára 20, vidékre portóval 30 lej. — Titkos rulett-klnfe egy alezredes lakásán. Budapestről jelentik: A detektívek a Váci ucca 60. szám alatt egy nyugalmazott alezredes la­kásán titkos rulett-klubot lepleztek le. A klub­ban több előkelő hölgy és férfi tartózkodott, akiket az ügyészségre kisértek. * A törvényt véleményező tanács kedvező véleményt adott az állami sorsjáték végrehaj­tási utasításáról, valamint ezen sorsjáték Im- zási szabályzatáról. — Megbukott a Krenger-koncern amerikai nagyvállalata is. Newyorkból jeelntik: Az In­ternational Match Company, a Kreuger-kou- cern amerikai nagyvállalata beszüntette a fi­zetéseket. A fizetésképtelenség óriásfi feltű­nést keltett, mivel a vállalat még 1930-ban húszmillió dolláros nyereséget mutatott ki. A bukás érzékenyen érintette az amerikai banko­kat. Ez a vállalat volt az, amely Kreugerék papírjait az amerikai piacon elhelyezte. Az amerikai piac vesztesége kétszázmillió dollár. A párizsi rendőrség cáfolja azokat a különböző lapokban elterjedt híreket, amelyek szerint Kreuger halálát nem öngyilkosság okozta volna. Szavanként...............3 L Vastagbetüvel - - - - 6 L Legkisebb apró, 10 szó 30 L Állástkeresőkneklszó 2 L Vastagbetüvel - - - - 4L Kizárólagosan csak vasár­napra feladott apróhirdetés 25 százalékkal drágább Dij előrefizetendő APRÓHIRDETÉSEK CSAK PORTÓBÉLYEGGEL ELLÁTOTT JELIGÉS LEVELEKET TOVÁBBÍTUNK* LEVELEZÉSEK SAJTKfiSZIT0KI JÓ SAJTOT csakis a hatásos éa nem romlandó Schwalzl Tejoltó­val készíthetnek. fiOQCR a Ce. CLUJ- KOLOZSVÁR. ORCHIDEA kölni kapható illatszer tár, strada Jor- ţa (volt Jókai u.) 5. Hew-York mellett E llátás, Fettétlen pon­tos fizető, Iparválla­lat, Komoly iparvállalat, Meggyőződés^. Vidékre Is menne Jeligékre levél van, kérjük átvenni. HÁZASSÁG IdOsabb Intelligens, ■ magyar úriember is- merettségét 4 keresi öt­venéves hölgy házasság céljából, ki pem hozo­mányt hanem egy neraeaieíkű, Jó feleséget ker«>. Vidékihez szíve­sen. „Egyedül álló“ Je­ligére. K évé« nyugdíjjal bí­ró 53 éves, özvegy­ember megnősülne. Ke­res korához illő, némi vagyonnal bíró, függet­len nőt. Bővebbet meg­ismerkedés esetén. — Ajánlatot „Komoly“ Je­ligére a kiadóba ‘kér. a ADÁS-VÉTEL |Tladó rézágyak, sez- *■“ ionok, pathefon, bi­cikli, függönyök, ruhák, Rudolf ut 30. Bffcszck trafikberen- “ dezést, portált, cég­táblát. Cím a kiadóban. {Eladó amerikai szék- B»» rénykoffer. antik zekrény, asztal, eiő- szobaszekrények, térí­tők, Petőfi u. 16. M astor-Bulck autó, teljesen jó állapot­ban olcsón eladó. Cim a kiadóban. Asszonyok öröme és kincse. Megjelent a Dr. Szentpéteryné által irt „A$ in Seakaceköny nem" című eaakáosnxü- vészeti köayv IV-ik bő­vített kiadásban, 880 oldal terjedelemben; a mü 200 drb. igen szép szemléltető képpel van illusztrálva. Az utolsó évszázadban a legna­gyobb és legtökéletesebb szaki csmü vészeli könyv ez. Minden háziasszony örömmel veheti kezébe ezt a nagyszerű segítő társat, mert 2000 drb. könnyű stílusban megirt recepten közli a modem Bzakácsmüvészet termé­keinek leírását: Leve­sek, sültek, tészták, be­főttek stb. készítését. Bővebben foglalkozik a polgári háztartások ét­rendjével és a befőzés művészetével stb. A sza­kácskönyv ára diszkötés- ben 160 Lei, fűzve 125 Lei Kapható az ország össaes könyvkereskedé­seiben és Fiissy József kiadónál, Tordán. E ladó Főtér mellett, Str. Bratlanu (Király ucca) 11 számú, 7 lak­része« házastelek. Ara: A60.0ÜO-— lei. Azonnal beköltözhető. Értekezni Ti Matei 5, házmester­túladó szénafü a (Ba- karnál Elővölgyben). Értékezni P. Cuza Voda (volt Bocskay tér) 2. Sriadó s*» és p 6 lakrészből lyiségből álló ház. — Megtekinthető 'Apáca ucca 8. J ókarban lévő gyapjufésülő gép el­adó. — Cim: Erszény György, Joseni, Ciuc. E ladó családi ház, 3 szoba, konyha, ka­mara, fürdőszoba, elő­szoba, veranda, mosó­konyha és 2 pincéből álló u] adómentes (adómen­tes 16 évig) igen olcsón eladó. — Megtekinthető Dohány ucca 16-A) szám alatt, Str. Legiune! Ar­delene, d. n. 1—4 óráig. E gy szép rövid zon­gora azonnal bérbe­adó. Megtekinthető Str. Grigorescu (Rákóczi ut) 19 szám. E gy nagy kihúzó asz­tal és egy ülőkád eladó. Cim a kiadóban. E gy Fial sportautó, 509-es olcsón eladó. Érdeklődni Strada Iuliu Maniu 43 szám alatt. F ürdőkádat keresek, használt vas zomán- cost megvételre. Címet a kiadóhivatalba kérünk leadni. E ladó házhely egy szoba konyha és műhely épülettel. Érte­kezni Str. Universităţii, Egyetem u. 3. 11. em. 5 ajtó, délelőtt 9—2 óráig. KIADÓ LAKAN U tcai szoba előszobá­val lőtér mellett, te­lelőn használattal kiadó. Cim a kiadóban. Költöztetését, vagy butorberak- tározását saját ér­dekében csakis a »Unió« Alt. Szállítási rt.­nál eszközölje. Piaţa Unirii 4. Telelőn 286. 1296. E gy udvari bútoro­zott szoba emeleten azonnalra kiadó. Jókai ukca 5., házmester. K iadó nagy boros­pince, P.‘ Cuza Vo­da 2. K eresek a belváros­ban egy olcsó kü­lönbéi áratu bútorozott szobát. — Leveleket „Olcsó“ Jeligére a ki­adóhivatal továbbit ISIIágoi, egy szobás ■ lakást keresek május 1-re. Cimek „Pontos fi­zető“ alatt a kiadóhiva­talba leadandók. K eresek másfélmillió lel kölcsönt beke­belezésre, melyből öt­százezer készpénz, millió Erdélyi Bank betét­könyv is lehet. Kandel Viktor, Satumare. K iadó május 1-re 2 szoba konyha, speiz Saguna 3, (Bartha Mik­lós ucca). Megtekinthe­tő d. u. 4—6 óra között. K iadó kettő parkettes szoba, előszoba, für- dőszobg, konyha, kama­ra, pincéből álló kertes lakás, Str Bálcescu, v. Eszterházy u. 15/a alatt. B elvárosban kiadó 2 szoba konyha, türdŐ6zobás lakás. Érte­kezni P. Cuza Voda 2, (y. Bocskay tér 2). N agy kertes, modern villában 2 szoba konyhás és egy szoba konyhás lakás (fürdő­szoba nélkül) május 1-re kiadó. — Megtekinthető páratlan napokon dél­után 3—5 óra között. Str. Gelu 30. 3 szoba, konyhái, 2 szoba, konyhás, fürdőszobás lakás ésegy szoba, konyhás lakás ki­adó a Str. I. Maniu 43 szám alatt. Odern két és há­rom szobás laká­sok május 1-ére kiadók. Értekezhetni Str. Basara- hia 10. (Kemény Gábor ucca), házfélügyelőnél. { \ bútorozott í szoba azonnalra ki* * adó, Uzina Electrica 9. * II. D éli lekvésQ, szépen bútorozott szoba, fürdőszoba használattal kiadó. Avram láncú 3., II. emelet, ajtó 3. G arzon lakás, egy szoba, előszoba és fürdőszoba május 1-re kiadó. Értekezhetni Str. Universitâţii 3, házfel­ügyelőnél. ' 1,1 —i ' ■« lodern két, három és négy szobás la­kások május 1-re kia­dók. Értekezhetni Str. Universităţii 3, házfel­ügyelőnél. E gy különbejáratu bú­toroson szoba, für­dőszoba használattal azonnal kiadó. Értekez­hetni Szappan ucca 4. Intelligentes Fräulein ■ sucht Stelle zu Kin­der ln vornehmer Fami­lie. Adresse: adminis­tration. Keresek május 1-re I szoba konyha lehetőleg fürdő­szobás lakást ker­tes házban. Cime- ket„Féregmente8“ Jeligére a kiadóba kérek. lodern villában 2 napos szoba, kony­ha. fürdőszoba, veranda N agy larem, előszo­ba, fürdővel; két parchettes szoba fürdő, erkéllyel; napos szoba kiadó. Matel Basarab 7, Zrínyi ucca. _________ L akótársnö Jutányo­sán kaphat lakást Klelnnénál, Király ucca 43, ajtó 4, hátul az ud­varon. Értekezhetni dél- elótt 11-ig, délután 1-4-ig. U dvari bútorozott szo­ba urileánynak, v. urinőnek kiadó azonnal- ra. Király ucca 41 szám. ÁLLASTKERES L lcenfázó tanárjelölt, magas állású nyug­díjas állami hivatalnok fia, kit a Jelenlegi kö­rülmények arra kény­szerítenek, hogy saját keresetéből éljen meg, gimnazista, vagy ele­mista tanítását, korrepe­tálását vállalja. Perfekt román és birja a francia és latin nyelvet. Szives megkereséseket „Ta­nárjelölt" jeligére a kiadóba kér. _________ ALKALMAZÁS N api 4—5 órai mun­kára ügyes, intelli­gens fiatal leány azon­nal felvétetik fix fize­téssel és ebéd, vacsora koszttal, „Cina“ étterem, Jókai ucca 2. ______ K inderfräulein suche bei zwei Jaeh* rigeá^Kind, Gehalt 600 el, Dr. Donáth, Deva. KÜLÖNFÉLÉK ^Szépen 4® szoba e alkalmas. Str. Nicoara2 (Attila ut végén). fTgy szoba konyha és különbejáratu szo­bák lakásnak, vagy iro­dának alkalmasok má- | jus 1-re kiadók, Regina Maria 43. ASZTALOSOK A clujl bútorszövet- kezet gépüzemében Strada Avram láncú (volt Petőfi ucca) 32, a gépdij óránként 40 L. nákóczl utl kertes K villában 8 szoba, fürdőszoba, konyha, speis, cselédszoba, mo­sókonyha és garage havi 3200 leiért május else­jére kiadó. Értekezhetni Köntzeynénél, Széche­nyi tér 6 szám. BÚTORVÁSÁRUK A cluji bútorszövet- kezet árucsarnoká­ban Szentegyház u. 5, teleszobák már 14Í000 leitől kaphatók Nyomatott a lapkiadótulajdonos, LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában, Cluj-Kolozsvár Str. Baron L. Pop (Brossai u.) 5. Telefon 508. 6 04,

Next

/
Thumbnails
Contents