Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)

1932-04-22 / 93. szám

XX. BYF. Sí SZÁM. KumUjs&G 5 A mi csilíagvilágunk Deák Ferenc felolvasása a „Törekvés“ dal egy let XL kulturostólyén Az ég rejtelmeinek kutatása már a legré­gibb időben is foglalkoztatta az emberiséget: a csillagvizsgálás tudománya tehát régi keletű. A csillagászat megismertet ama évezredes szinjátékokkai, melyek a világegyetem rejtel­meiben titokzatosan folytak le. A végtelenség megsejtése volt az, mi az embereket e tudo­mány szolálatába hajtotta. Mondhatni, hogy nincs tudomány, mely a nagy felfedezők: Co­pernicus, Kepler, Newton, Maxier, Fourier, Széchi stb eredményeivel vetekedhetnék. A csillagászat a törvényszerűség kutatása mel­lett a vallás<-erköicsi nézetek kialakulásában is szerepet játszik, hiszen az ég rejtelmeinek megismerése felemel bennünket a magasság felé, közelebb visz az istenség fogalmához s az, aki a csillagvizsgálás tudományával foglalko­zik, az erkölcsi világrend létezésében nem is kételkedik. A csillagászat tudományával minden mü­veit nemzet foglalkozik. „Minden nemzet csil­lagvizsgálóinak távcsövei, mint kultúrájának szemei az ég felé néznek és meglátják azt a szebb jövőt, melyre kultúrája szárnyán fel kell emelkednie.“ Ha feltekintünk a csillagos égre. önként támadnak gondolataink: vájjon milyenek le­hetnek a csillagok közelről, mekkorák azok és laknak-e azokon is emberek? Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a Föld is égi test, a Nap­nak egyik bolygója, melynek kerülete 40.000 kilométer, amelyet a legnagyobb gyorsasággal haladó gyorsvonat 444 óra alatt, a repülőgép 80 óra alatt futna be. A földön található hatal­mas hegyek, tengerek stb. mind, mind elvesz­nek a nagy mindenségben... Az égi testekről legközvetlenebbül úgy nyernénk felvilágositást, ha küldöncöt irányít­hatnánk a rettentő távolságba, ki személyes tapasztalatait velünk közölné. Közlekedési eszközül azonban sem a repülőgép, sem a raké­ta nem felelne meg, mivel sem egyik, sem má­sik gyorsasága nem elegendő az elképzelhetet­len távolság bejárására. így tehát képzeletünk segitségét vesszük igénybe és közlekedési esz­közül a fényt válasszuk, mely másodpercen­ként 300.000 kilométert halad. így aztán gyor­san haladhatunk... Utunk a Napból indul ki, amely csekély 150,000.000 kilométerre van tőlünk. Bár utunk gyors, de előreláthatólag mégis fárasztó, ez a! kálómmal csak bolygórendszerünk meglátoga tására szorítkozunk. A fény sebességével 3 perc múlva már a Merkúr áll előttünk. Nap felé fordult oldalán 350° C a hőmérsék, ellenkező oldalon ellenben örökös hideg uralkodik. E ragyogó, fehér csil­lagnál sokkalta fényesebb a Vénus, melynek a naptól való távolsága 108 millió kilométer. Nap felé fordult oldalán igen nagy a hőség. Menjünk tovább. Pillantsuk meg útközben a Holdat is. A 8-ik percben ott is vagyunk. De a holdon csupán kopár hegyek, kráterek marad­ványai láthatók, élet nincs, hiányzik a levegő és a viz, emiatt pillanatig sem időzünk, hanem haladunk tovább. Most következik a Föld, me­lyet mint közeli ismerősünket gyorsan elha­gyunk és utunkat folytatva elérünk a Mars hoz. Földünknél kisebb bolygó, de síirüségr ugyanakkora. A bolygó nyugodtfényü és fel tűnő vörös színezetű csillag benyomását kelti A Marson már zöldelő növényzettel boritoti síkságok, sivatagok stb. tűnnek föl. A tél folya mán a pólusok körül és különösen a déli pólus táján fehér foltok láthatók, melyeket joggá hó- és jégmezőknek tarthatunk. A Mars felet- felhők és ködök úsznak. Éghajlata sivatagi éí sarki jellegű. Csakis alsóbbrendű növényei élnek rajta s bizonyos tekintetben emberi lé nyék élete is feltételezhető. Továbbmenve „egy kis ut után* eljutunk a bolygórendszer legha talmasabb tagjához: a Jupiterhez, melynek tö mege az összes bolygók tömegét felülmúlja. I nagy bolygó keringési ideje majdnem 12 év Majd következik a Saturnus gyürürendszeré vei; felülete egyenetlen és sürü légkör vesz körül, a legbelső gyűrű (fátyolgyürü) apró, szí lárd darabokból áll. A Saturnus legfényesebl holdja a Titán. Elhagyva a Saturnust, lVz órai fényút utá; a 65 év előtt felfedezett Uranus-hoz jutunk mely szabad szemmel alig látható. Sürü iégkö veszi körül. A gyorsan haladó fénnyel 4 óra múlva a Neptunns-hoz érünk, melyet Leverier 1S46. szept. 26-án fedezett fel. A naptó! való távolsága 4496 millió kilométer Felfedezése óta pályájának felét sem tette meg. És ha még tovább haladunk, elérünk bolygórendszerünk határára, az 1930. március 13-án felfedezett Pluto-hoz, melynek átmérője 8000 kilométer és keringési ideje 255 év. A naptól való távolsá­gát kiszámíthatjuk, ha számbavesszük, hogy a sebes fénnyel haladva 5 óra 30 percet tartott utunk, mig odaértünk. Innen a bolygórendszer határáról visszapillantva a Jupitert és a Satur­nust látjuk ragyogni, a Föld és a Venus el­vesznek a nap sugaraiban. És igy, ha a leverhetetlen gyorsaságú fény­nyel haladva képzeletünkben bVz óra alatt meg­szemléltük a Nap bolygórendszerét és kíváncsi­ságunkat kielégiteni véltük, könnyen — és jo­gosan — támad az az újabb gondolatunk, hogy mi minden van még a nagy mindenségben, me­lyet megismernünk még ily rohanó viszonylat­ban is vajmi nehéz, melyhez képzeletünk sem elég; — mig végül is ráeszmélünk azon termé­szettudományi igazságra, hogy a nagy minden­ségben vajmi kevés az, amit tudunk és végtelen sok, amit nem tudunk. Deák Ferenc ezen előadása volt középpont­(Zdgráb, április 20.) Dalmácia legtöbb vidé­kén a szó szoros értelmében éhínség uralkodik. A hatóságok csak a legminimálisabb mértékben látják el élelemmel az Ínséges vidékeket. So- pota községben egy Mikola Bauer nevű paraszt éhenhalt s felesége és három gyermeke is a ha­lállal viaskodnak. Banievicsiben ugyancsak éhenhalt egy leány és egy Szabics nevű aggas­tyán. A parasztokat a hatóságok elutasítják, bármilyen minimális élelmiszer kiutalásáért fordulnak hozzájuk. Az állami szükségmunká­nál naponta hat kiló kukoricáért dolgoztatják a lakosságot. (Kolozsvár, április 20.) A belügyminiszté­rium táviratilag Bukarestbe rendelte az or­szág hetvenegy prefektusát. A kormányintézke­dés a legellentétesebb megjegyzésekre adott al­kalmat, A napokban Bukarestben össze is gyűl­tek a megyék vezetői. A prefektusok legnagyobb meglepetésére Argetoianu nem is kereste velük az érintkezést és csak Valcovici közlekedésügyi miniszter tartott hosszabb expozét az úttörvény gyakorlati alkalmazásáról. Ismeretes az ország adókivető polgársága előtt, hogy eddig hatalmas összeget izzadtunk ki útadó cimen. Arról szinte felesleges beszélni. A bukaresti politikai és gazda» sági élet szc-nxácíéit és megbízható ér­tesítéseit hozza a „Curentul", Pamíi! Seicaru országos hirii publicista bukaresti napilapja. A „Curentul" bukaresti napilapra kényelme­sen fizethet elő a cluji Lepage könyvkereske­dés utján. Előfizetési díj egész évre 700 lei, félévre 350 lei, negyedévre 200 lei, Küldje be utalványon Lepagehoz és a „Curentui"-t, a bu­karesti kiadóhivataltól naponta közvetlenül kapja meg. Hirdetéseket szintén lelvesz és to­vábbit Lepage. Kérje a „Curentul" hirdetési díjszabását. estélyének, amelyen a „Törekvés dalegylet ki­tünően élőádott énekszámokkal, Simonba Ilon­ka és Bilff Tümilia a „Bűvös vadásziból, a ki­váló Mihályify Irén tanárnő zongorakisérete mellett sikerültén előadott duettel szerepeltek. Külön értéket adott az estnek a Lakatos— Schull—Dr. Holló—Eichner és Schönberger quintett áltál előadott Mozart E-moll quintett- je, amelynek előadók minden .szépségét meste­rien juttatták kifejezésre. Ily 'szép összjátékot ritkán hallhatni és érdemes volna a quintett tagjainak önálló est keretében is bemtuatkozni. Bekavacz szerajevoi plébános a húsvéti ün­nepek alkalmával küldöttséget vezetett Saricz szerajevoi érsekhez és a lakosság nevében kö­szönetét fejezte ki azért, hogy az érsek erélyes szavakkal tiltakozott az ellen a bánásmód ellen» amelyben a jugoszláv központi adminisztráció a horvát lakosságot részesíti. Most a plébánost ravasz módon a rendőrségre csalták, ahol le­tartóztatták és ismeretlen helyre szállították el. Az érsek ellen a hatóságok nem mernek fellép­ni, mivel rendkívül nagy népszerűségnek ör­vend a környéken és letartóztatása esetére za­hogy a pénz eltűnt ugyan, de az úttestek nap- ról-napra járhatatlanabbak. A Iorga-kormány uj törvényjavaslatot ter­jesztett be a parlament elé, mely lehetővé teszi, hogy az útadót munkával váltsák meg. A régi magyar törvény értelmében, a megállapított adó nak 50%-át kőbordással vagy kézimunkával is meg lehetett váltani. A kormány terve szerint a közel jövőben kezdetüket veszik az útjavítási munkálatok. A prefektusok szigorú utasítást kaptak, hogy a terv megvalósítását mielőtt vigyék keresztül. HÁZIASSZONY OK! Akarnak-e Önök a nagymosásnál spórolni? Látogassák meg előadásainkat a „FIX44 csodamosőkészülékről, amelyek naponta délután 4 órakor a Farkas ucca 7 szám alatt (földszint balra, a Szé­kely társaság nagytermében) lesznek megtartva és amelyeket bezárólag április 23-ig (szombatig) meghosszabbítottunk. .1» FIX IC készülék önmagát fizeti ki egy pár ruhamosással. Segit önnek taka­rékoskodni, kimélnl az értékes fehérneműt és az eddig ijesztő nagy- mosás'napját egy örvendetes nappá változtatja át. — Szíveskedjenek szennyes fehér­neműt magukkal hozni, esetleg keményitettet is és mi azokat pár perc alatt hófehérre mosva adjuk vissza. — Belépés díjtalan. ja a „Törekvés“ fó hó 17-én tartott XI. kultur­Dr, Gergely Endre. Jugoszlávia egyes területein katasztrofális éhínség uralkodik vargásoktól tartanak. Útadó helyett munkát követei az új úttörvény a falusiaktól

Next

/
Thumbnails
Contents