Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)
1932-04-13 / 85. szám
Kutnüjsxc XV. EVP. 85. SZÁM. *MSÄG magfára vállalta a Nemzeti Banknak inverzióval kapcsolatosan bekövetkezendő öszszes veszteségeit Likvidálják a nyáron alakul! és állami gyámkodás mellett működő bankszindikátust (Bukarest, április 11.) Argetoianu pénzügyminiszter napok óta beható tárgyalásokat folytat Anghelescu bankkormányzóval. A hosszú eszmecserének már látható eredménye is van, amennyiben a kincstár magára vállalta a Nemzeti Banknak a konverzióval kapcsolatos összes veszteségeit. A megállapodás egyik jelentős pontja szerint likvidálják a nyáron alakult és állami felügyelet alatt működő bankszindikátust, mely tuvalevőleg a veszedelmes bankrönt szerette volna ellensúlyozni. A gyakorlati élet azonban nem igazolta az állami bankszindikátus létjogosultságát. Májusban megkezdik a Kolozsvár-Nagyvárad közötti útvonal javítási munkálatait Csak két hónapig tartott a bukarest-ploestxi országút (Kolozsvár, április 11.) A román utak regényének legszomorubb fejezeteinek egyike a Stewart-féle szerződés. Az útépítés elmaradt ugyan és napjainkban is hepe-hupás állami utaknak nevezett gödrökön bandukolunk, de azért Románia közel háromszázmillió lejt fizet rá erre a fura üzletre. Stewart után a svédek következtek, akik a bukarest—ploesti országutat olyan hallatlan lelkiismeretességgel javították meg, hogy rövid két hónap leforgása után ugyancsak rosz- szak voltak. Végül a kormány egy francia tőkeérdekeltség ajánlatát fogadta el, mely a közel jövőben megkezdi a munkálatokat. Erdélyben május folyamán kezdődnek meg az építési munkálatok. A kolozsvár—nagyváradi vonalat javítják. Természetesen vigyázni kell arra, nehogy olyan gyors, szétmálló köveket használjanak, mint a ploesti utón. M A mezőgazdasági kamarák uniójának közgyűlése. Bukarestből jelentik: A napokban zajlott le a mezőgazdasági kamarák uniójának évi közgyűlése, mely alkalommal Ionescu Si- sesti földmüvelénügyi miniszter hosszabb beszédben méltatta a kamarák jelentőségét és a kormánynak adott fejlesztésével kapcsolatos törekvéseit. Majd Potárca Virgil volt nem- zeti-parasztpárti földművelésügyi államtitkár szólt hasonló hangnemben. 458 millió bushel a világ buzafeleslege. Newyorkból jelentik: A világ buzafeleslege 458 millió bushel. Az elmúlt év augusztusában 546 millió bushel volt a világkészlet. Az aranystandard feladása óta csökkent az angliai munkanélküliek száma. Londonból jelentik: Az aranystandard feladása óta a munkanélküliek száma egynegyedmillióval, 2 millió 567 ezerre csökkent. E gy «soba. konyha, kamara, gazdasági lakás istállókkal, 11 hold gyümölcsös, kaszáló és szántóval kiadó. A bérlethez csatolható kétszo- ba, konyha, verandás villa. Cím a kiadóhivatalban. szobás komfortos villa kerttel május elsejére kiadó. Bravilor 8. Rákócí ut mellett. 2 ssoba konyha, szu- terin május 1 re kiadó. Karolina tér 3, K él- és négyszobás, konyhás, fürdőszobás, előszó bás, erkélyes, modern lakás emeleten kiadó. Matei Basarab 7. Zrínyi u. - Értekezni 11—4-ig. M odern két. három és négy szobás lakások május l-re kiadók. Értekezhetni Str. Universităţii 3, házfelügyelőnél. Egy szoba, konyha. Sa éléskamra, külön telken, nagy gyümölssös- kcrttpi s fizetőnek i kiadó. — let Str. Ilié t u, 12 sz. Odern két és há- íws rom szobás lakások május l-^re kiadók, Értekezhetni Str. Basara- hia 10. (Kemény Gábor ucca), bázfélügyelőnél. G arzon lakás, egy szoba, előszoba és fürdőszoba május l-re kiadó. Értekezhetni Str. Universităţii 3, házfelügyelőnél. B elvárosban kiadó 2 szoba konyha, fürdőszobás lakás. Értekezni P. Cuza Voda 2, (V. Bocskay tér 2), S zép lakás a György- falvi ut 75 szám alatt, mely áll 1 szoba konyha és éléskamrából, jutányos áron kiadó április 15-re. Viz az udvaron, villany bevezetve. Disznótartás és kerthasználat, — Értekezni Pata ucca 87, Babosnál. K erles kettőszobás, komfortos villalakás Erzsébet ut elején május l-re kiadó. Léb, Str. Maloasa 7. K eresek május l-re egy szoba konyha, esetleg fürdőszobás lakást belvárosban „Pontos fizető“ jeligére, B útor kiárusítás minden elfogadható árért. Részletfizeiésre is. Olimpia bútorüzlet, Minorita ucca 4. Külön bizottság alakult Amerikában a Kreuger-koncern üzleteinek felülvizsgálására. Newyorkból jelentik: Amerikában külön bizottság alakult a Kreuger-koucern amerikai üzleteinek felülvizsgálására. Nagy megütközést keltett a pénzügyi centrumokban a koncernnél éveken át elkövetett mérleghamisítások hire. Az amerikai kötvénybirtokosok és részvény- vásárlók veszteségét 100, a bankok és bankárok károsodást két-háromszázmillió dollárra becsülik. 1 millió 900 ezer quarter Anglia búzakészlete. Londonból jelentik: Anglia búzakészlete 1 millió 900 ezer quarter az egy év előtti 1 millió 600 ezerrel szemben. * A legújabb lakbérleti törvény (életbelépett f. é. április 7-én) magyar fordítása kapható dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Str, Memorandului 24. Ára 20. vidékre 30 lej. K iadó nagy boros- KÜLÖNFÉLÉK pince, P. Cuza Voda 2. K isebb szép. tiszta lakást keresek május l-re 30—40.000 lei közötti bérösszegért, gyermektelen házaspár, rendes lakó számára __ Ajánlatokat „Tisztaság“ jeligére a kiadóhivatalba kérek. Ejjaájusr* két szoba, ■VH fürdőszobás lakást keres jó .akó, tiszta udvaron. jó negyedben, akár a központban, akár távol a központtól. Cim a kiadóban, ahol ajánlatokat elfogadunk. K él ssép, emeleti, tiszta szoba orvosirendelőnek, vagy irodának kiadó. Regina Maria 19. ___________ N agy kertes, modern villában 2 szoba konyhás és egy szoba konyhás lakás (fürdőszoba nélkül) május l-re kiadó. — Megtekinthető páratlan napokon délután 3—5 óra között. Str. Gelu 30. E ladó szénafü a (Bakainál Elővölgyben). Értékezni P Cuza^Voda (voll Bocskay tér) 2, E gységes magyar, esetleg német gyors• Írási tanfolyam. Felvétel minden kedden és pénteken este 7 órakor Főtér, Plébánia épület emelet, elemi iskolában E gy richtoió tábla és egyéb lakatos szerszámok olcsón eladók. Cim Ecetgyár u, 1. K iadó két nagy szoba, fürdő, konyha. — Andrei Mnreşan (Attila! 25. Értekezni 1, emelet. EBDÉL Yl <3 1ZDA jj__IlIMÜUSU<ullMj:[,rM|W-rwwm^rT-——1—T"*» xnmmMntnvanmm-aa&Ma* ***--Bora tv etető: TÖRÖK BALDÍT, at EGK titkára. Mivel és hogyan permetezzük rügyfakadás előtt gyümölcsfáinkat. A gyümölcsfák kártevői és ellenségei nagyobb részben a gyümölcsfán és a lehullott levelein telelnek ki. A gyümölcsfa ágain, kéregrészének repedésein húzódnak meg. Ezért elsősorban is , lekaparjuk a fa kérges, mohás, zuzmos törzs- és ágrészeit, összegereblyézzük a lehullott faleveleket. Rudas ollóval leszedjük a hernyófészkeket és a fán megasza- lódott gyümölcsöt. A száraz, valamint felesleges, sűrűn álló ágakat is levágjuk szép sima- felülettel tőből és a sebhelyeket bekenjük Al- mola gyümölcsfa kátránnyal. A fa alatt pedig a lekapart kéregtörmellék átfordításával felássuk rögösen a talajt, vagyis megtányérozzuk fáinkat. Ez a faápolás technikai része. A faleveleket, hernyófészkeket, fán megszaladott gyü- mölcsmumiákat halomra hordva elégetjük. Most jön a védekezés második, vagyis chemiai, vegyi része. Ennek az alapja az, hogy kívülről ható méreggel megöljük a fántelelő kártevők téli alakját, mielőtt azok kikelhetnének, elmászhatnának, vagy repülhetnének. A kártevőket két csoportra osztjuk, az állati kártevőkre (bogarak, hernyók stb.) és növényeikre élősködő gombákra (pld. fusicladium, ragya stb.). Az állati kártevők ellen a gyümölcsfa- kárbolineummal védekezünk most rügyfakadás előtt. Ezt a különböző vegyigyárak, ahány annyi néven hozzák forgalomba. E helyen csak a Kolozsváron és könnyen beszerezhető gyü- mölcsfa-karbolineum nevét említjük meg, ez a „NOVENDA“. Ezt bőven lemosásszerüen permetezzük. Megöli a vértetiit, paizstetüt, egyéb állati kártevők petéit, leperzseli a zuzmót, mohát és simává teszi a fa kérgét, megfiatalítván azt. 100 liter vizhez 5 kg. Novendát adunk, azt egyszerűen összekavarjuk. Már most ezzel ha jó bőven kipermetezzük a fán telelő állati kártevőket elpusztítottuk, sőt a lisztharmatot is, mert a Novenda kénvegyületet is tartalmaz. De nem pusztítottuk el a többi élősködő gombákat. Erre két százalékos bordoi levet használunk, vagyis mielőtt a 100 liter vizhez a Noveu- dát hozzá töltenök, feloldunk benne két kg. réz- gálicot és két kg. égetett, oltatlan meszet. Ezzel kb eleget tettünk a modern télutói, rügyfakadás előtti permetezés és gyümölcsfavédelem követelményeinek. Már most lássuk a permetezés keresztülvitelét. A permetezést permetezőgéppel végezzük. E célra igen megfelelő a Vermorel-féle permetezőgép, mely a permetező- anyagot megszűri, felszívja és porszerüen S—10 méter magasságban is ideálisan szétszórja, ködfelhőszerüen kipermetezi. A rügyfakadás előtti permetezés bő lemosászerü kell legyen. A kolozsvári házikertek egy néhány gyümölcsfájáért, futórózsájáért, egres-, ribizli- bokráért nem érdemes minden kerttulajdonosnak permetezőgépet beszerezni, az Erdélyi Gazdasági Egylet Gyümölcsészeti Szakosztálya ezért gondoskodott kölcsöngépekről is. A permetezőszerek és gépbeszerzési forrása, valamint- azok használata tekintetében akár élőszóban, (telefonon 158, délelőtt 9—2-ig), akár 20 lej válaszbélyeg beküldése esetén, levélben is készséggel nyújt felvilágosítást az EGE Gyümölcsészeti Szakosztálya. (Kolozsvár, Attila-utca 10. szám.) Ne mosasson otthon mert egy kiló fehérnemű mosás csak 15 leibe kerül. Függönyöket és térítőkét fel tü nő olcsó áron mos »Erzsébet Mosoda« 8 Str. A. Vlaicu (v. Bánffy ucca) 3 szám.