Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)

1932-03-30 / 74. szám

to ktlETlUrSJfC, XV. ÉVF. 78. SZÁM. SPORT Megkezdődött a kolozsvári bajnokság gyenge formákkal és bajnoki mérkőzésre alkal. mattan pályán (Kolozsvár, március 29.) Nehéz körülmények között vette kezdetét a húsvéti ünnepeken a ko­lozsvári bajnokság. A pálya egyáltalában nem volt használatképes állapotban, mégcsak tré­ning mérkőzés céljaira sem. Bokáig, sőt még tovább érő sár, pocsolyák, hóbuckák alkották a futballpályának nevezett területet, amelyhez aztán a matatott játék is mondhatni méltó volt, mert a csapatok minden tréning nélkül úgy áll­tak ki a mérkőzésekre, hogy a tavaszi szezonban most láttak először labdát is. Az Universitatea és a KAC győzelemmel szerepelt, mig a félbeszakadt Universitatea— CFK mérkőzés l:0-nál az egyetemi csapat ja­vára maradt abba. Eredmények: Universitatea—Haggibbor 17:0, (4:0). A Haggibbor nem tudta első csapatát kiállítani s igy alakult a hatalmas gólarány. Az Universi­tatea némelykor egész biztató formát mutatott. A meccs nem volt bajnoki jellegű, mivel a Hag­gibbor ilyenre nem állította ki csapatát. Universitatea—CPR 1:0. Husvét másodnap­Í 'án 22 percig tartott a meccs. Sfera a 10. perc­en éri el az U gól ját. A 22. percben Orosz meg­löki Bulzant, az U bekkjét, aki szabályszerűen leüti. A biró nem vette észre a jelenetet, mire a CFR levonult a pályáról. KAC—KMSC 2:1, (1:1). A KAC fölényben volt. A vezető gólt Mándi KMSC lőtte. Fazekas egyenlít s ugyan ő szerzi meg a II. félidőben a győztes gólt is. Hatalmas győzelmet aratott a Ferencváros a Hungária felett. Huszonötezer főnyi, rég nem látott nagyszámú közönség előtt játszották le a magyar bajnokság derbi-meccsét. A Ferencvá­ros meglepetésszerűen hatalmas gólaránnyal győzött, de nem ez volt az igazi meglepetés, ha­nem az a játék, amelyet a Ferencváros muta­tott s amelyből a szakértők azt állapították meg. bogy az utóbbi évek legszebb játéka. Kü­lönösen fedezetsoruk állt feladata magaslatán s a Hungária számára áttörhetetlennek bizo­nyult. A csatársor hasonlóképpen nagyszerű formára, futott fel. Az eredmény 5:1, (2:1). A vezető gólt Barátky lövi, Túrái egyenlít, s Ko- but a vezető gólt lövi be. A II. félidőben Ta­kács II., Toldi és Kohut eredményesek. III. kér. FC—Jugoszlávia, Belgrád 1:0, (0:0). Ferencváros—Jugoszlávia 7:0, (1:0) (hétfőn). Góllövők: Lázár, Toldy, Túrái, Toldy, Túrái, Toldy, Túrái. Hungária—III. kér. 5:2, (2:0). Vidéki eredmények: Nagyvárad: TMTE— Temesvár—Törekvés 3:2, (0:0). TMTE—NAC 3:3 Temesvár: Banatul—Kadima 4:0, (2:0). Ilse— Electrica 1:0, Banatul—Electrica 2:1, (1:1). Ilse —Kadima 1:0, (1:0). Arad: Olimpia—ATE 1:Y. (1:0). AAC—Transylvania 5:1, (2:0). AMTE— Unirea 2:1, (0:0). Gloria—Tricolor 2:0, (2:0). M edern villában 2 napos szoba konyha, fürdőszoba, ve­randa kiadó úri párnak nagyon alkalmas. Str. Nlcoara 2 (Attila ut vé­gén.) Egy szoba, fürdőszo B» uá8, vagy egy szoba konyha, fürdőszobás lakás kerestetik. Címe­ket kérem e lap kiadó­jába leadni. ad 6 nagy boros­pince, P. Cuza Vo­dă 2. M»a» kertes, modern villában 2 szoba konyhás és egy szoba konyhás lakás (fürdő­szoba nélkül) május 1-re kiadó. — Megtekinthető páratlan napokon dél­után 3—5 óra között. Str. Gelu 30. S elvárásban kiadó 2 szoba konyha, fürdőszobás lakás. Érte­kezni P. Cuza Voda 2, (V. Bocskay tér 2). KÜLÖNFÉLÉK iMagyír gyorsírás! sa* tanfolyam. Felvé­tel mindig kedden este 7 órakor a Calea Victo­riei 2 sz. levő iskolahe­lyiségben. R Gheorphenl* Gyergyószentmiklósi Hangya szövetkezet fel­számolás alatt íeibivja hitelezőit, hogy követe­léseiket különbeni követ­kezmények terhe mel­lett hat hónapon belül jelentsék be. övatíelmezö fém­ipar tulajdonosa tár­sulna 40—45 éves füg * pétién urinővel, 130 — 150.000 leivel, összeg többszörösen biztosítva. Cím a, kiadóban. U | motorkerékpár ol csón eladó. Motor Garage Fory. Reg. Fér dinand 72. Gloria—AAC 3:2, (2:1). Ez utóbbi barátságos, a többi bajnoki. Nagykároly: Victoria—Tricolor Nagybánya 1:1, (1:1). Bukarest: Juventus—Ma- kabi 1:0, (1:0). Unirea—Tricolor—Sp Studen­ţesc 2:1, (2:1). Brünn: Moravska Slavia—TAC Temesvár 5:3, (3:1). Eszék: Gradjanski—Kinizsi, Temesvár 4:1, (2:1). Győzött és eldöntetlenül játszott az Újpest Zürichben. Újpest a húsvéti ünnepek alatt Zü richbeti vendégszerepelt, ahol első nap 3:2, (3:0) arányban győzött a Young Fellows-al szemben, mig a második napon 2:2, (1:1) arányban vég­zett a Grashopperssel, amelynek soraiban a zágrábbi Hitretz mellett még egész sereg kül­földi játékos szerepelt. Párizs: Kispest—Club France 2:1, (1:1). San Malo: Budai 11—Servette 2:1, (1:0). RKDiar Csütörtök, március 31. BUKAREST. 13: Gramofon. 18: Dimcu zenekar. 20.30: Gramofon. 21: Haydn ünnep. BUDAPEST. 10.18: Hangverseny. 13.05: Radics Jóska és cigányzenekara. 17: Baloghné Hajós Terézia meséi. 18: A földmivelés- ügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 18.30: Másfél­óra könnyű zene. 20.30: Olasz dalok. 21: Gyurkovlcs lá­nyok c. vígjáték. Utána hírek, majd Farkas Jenő és cigányzenekara. BECS. 12.30: Beethoven: ötödik tavaszi szonáta. 13: Haydn ünnep. 16.30: Wander Lujza Beetho­ven: F-moll szonátáját zongorázza. 18: Prohászka Ká­roly zenemüvei. 21.50: Stájer és bécsi est. 23.35: A Boh- langer zenekar tánczenéje. ZÁGRÁB. 13.30: Délszláv népdalok. 18: Balalajka. 21: Haydn ünnep. STUTTGART. 18: Wlesbadenl fürdőzenekar. 20.40: Moliere-ről. 20.45: Tarka-est. 21.25: FPharmőnikusok Haydn hangversenye. 23.35: Schrammel zene. DAVENTRY. 17: Énekek. 17.45: Tánczene. 18.30: Zenekar, 20.30: Haydn szonáták. 21.30: Strauss János: A cigánybáró c. operett. 23.35: Hegedü- és zongoraverseny. 24.30: Istentisztelet. 24.45: Tánczene. HEILSBERG. 17: Az operai zenekar zenéje. 20.30: Haydn G-dur, S-dur és E-dur szonátája. 22: Haydn­ról. KATTOW1TZ. 18.30: Szólisták. 21.15: Könnyű zene. 24.20: Tánczene. ROMA. 18.30: Enekverseny. 18.45: Köny- nyü zene. 21.45: Beethoven hangverseny. RIGA. 17: Szórakoztató zene. 20.05: Ábrahám: Viktória c. operett­je. 2.30: Gramofon. Péntek, április 1, BUKAREST. 13: Gramofon. 18: Katonazene. 20: Rádióegyetem. 20.40: Gramofon. 21: Folescu operaénekes. 22.15: Jazz. BUDAPEST. 10.15: Katonazenekar. 13.05: Orosz balalajka zenekar. 17: „Vigyázz, ha jön a vonat“, előadás. 18: Magyar nóták. 19: „Gyermekmentés". 19.30: Gramofon tánczene. 20.30: A Filharmóniai társaság hangversenye. 20.40: Teremtés: oratórium, utána hírek, majd a Royal szálló zenekarának hangversenye. LECS. 11: A rádió Haydn ünnepe. 12.30: Brunner négyes. 13.40: Gramofon. 16.30: Szép az Ifjúság. Zenei hangkép. 17.10: Haupt zenekar. 19.15: Április elsejéről. 18.30: Szenes szopránénekesnő hangversenye. 18.45: Könnyű zene. 20.50: Gramofon. 21.45: Lombardo és Seranzatto. A ha­rangok országa c. operett. STRASSBOURG. 19: Szóra­koztató zene. 20.30: Gramofon. 24.30: Hangverseny. HEILSBERG. 17.40: Szórakoztató zene. 19.55: Zenei napló. 20.20: Schubert D-dur trió. 21.15: Fúvós rendőri zenekar. OSLO. 18: Gramofon. 19.30: Saxofon ötös. 21.30: Khran Ali Indiai tenorista hangversenye. 23.15: Kama­razene. VARSÓ. 18.10: Április elsejei bolondozások. 18.30: Fúvós zenekar. 21.15: Filharmonikus verseny. 23.50: Tánczene. Szombat, április 3. BUKAREST. 13: Gramofon. 18: Sibiceanu zenekar. 20: Rádióegyetem. 20.40: Masanet: Manon c. operája. BUDAPEST. 10.15- A Weidinger szalonzenekar hang­versenye. 13.05: A rádió házikvintettjének hangver­senye. 17; A Rádió Elet gyermek játszó órája. 18: A Szociális Missziótársulat előadása. 18.30: Bura Károly szerzeményei és más magyar dalok. 19.30: A komárot >i hajóbiztositoktól a mai biztositó rendszerekig. 20: Mit üzen a rádió? 20.30: Malik Irén zongorahangversenye. 21: Bemutató előadás a. Király színházból: Miss isme rétién. Utána hírek, majd Sovánka Nándor cigányzene kara. BECS. 12.30: Méhek zenekar. 14.45; Martinéin lemezek. 16.25: May Károly emlékezete. 16.40: Az Ezüst tó kincse c. hangiáiék. 18 Bécsi firfirlalcgylet. 18.30: Délutáni zene. 20.30: Filharmonikusok Haydn emlék­ünnepe. 22.45: Máté jazz. MILANO. 17.40: Gramofon. 18: Tánczene 20.05: Könnyű zene. 24: Tánczene. ROMA 18.30: Casaibore mezoszoprán énekes. 18.45- Könnyű zene. 21: Gramofon. 21.45. Közvetítés a San Carlo ez:;, lázból. PRÁGA. 12: Gramofon, 16.30 Rzsiha szaxofon­művész. 20.20- Fúvós zene. 23.20: Katonazene. DA VEN rRY. 17.30: Katonazene lencrdalokkal 15.45• Orgona verseny. 21.30: Diákdalok. 23.40: Könnyű zene. 24.40 Tánczene. APROHiRDETESEK Szavanként ............................................ 3 l,ai V&stagbetüvel .................................... <5 laf Legkisebb apró (lü sző) ...... 33 Lei Allástkeresőknes 1 szó ..................... 3 &«l Vastagbetüvel ............................... 4 Lai •SSSTHSKí ADÁSVÉTEL V essek egy teljes Goethe kiadást. Ajánlatokat „Eredeti" jeligére a kiadóba. 2 szobából, 2 kony­hából, 2 éléskamrá­ból, mellékhelyiségek­kel ellátott, adómentes, Györgyfalvl ut 75 szám alatti, 1929-ben épített ház jutányosán eladó. Pompás gyümölcsöskert, modern villanyvezeték, nagy kőpince, vízveze­ték. Értekezni lehet Babosnál, Pata u. 87 sz. E ladó házhely egy szoba konyha és műhely épülettel. Érte­kezni Str. Universităţii, Egyetem u. 3, II. em. 5 ajtó, délelőtt 9—2 óráig. E ladó családi ház, 3 szoba, konyha, ka­mara, fürdőszoba, elő­szoba, veranda, mosó­konyha és 2 pincéből álló aj adómentes (adómen­tes 16 évig) Igen olcsón eladó. — Megtekinthető Dohány ucca 16-A) szám alatt, Str. Legiune! Ar­delene, d. u. 1-4 óráig. B m Höhenluftkurort Coll bifa ist ein kom­plett eingerichtetes Er­holungsheim für 40 Per­sonen unter günstigen Bedingungen zu ver­kaufen. Adresse: Maior d, R.M. Seiler, Colibiţa, jud. Năsăud. T izedes mérleget 300 kilogrammig és asztali-mérleget 20—40 kilogrammig keresek, telefon 12-10, délelőtt 8—12-ig. IZ4' IMTIBP ....*■ -fl.' JJ-r.TTSS.-----­ALKALMAZÁS Iftpvlselfik keres- tetnek füszerüzle- tekben bevezetett sze­zoncikk elhelyezésére. Ajánlatokat Weinstein Arnold Dej. Roth Pál 4. § {játszót, aki Románia akármelyik városát bejárja, uj szenzációs cikknek bevezetéséhez nagy Jutalékkal kere­sünk. Cím a kiadóban. ÁLLAST KERES N Sl konleSuli és szőrmeszakmában perfekt elárusitónő, ki a magyar, román, német nyelvet beszéli, irodai munkát végez és kira­kat rendezéshez is ért, állást változtatna azon- nalra. Ajánlatokat „Vi­dékre is megy” jeligére a kiadóba kérem. F iatal leány nagy gyakorlattal házhoz menne varrni jutányos fizetésért. Szives meg­hívásokat kéri a kiadó- hivaialban leadni. F iatal íisztviselőieány elhelyezkedést keres Elmenne vidékre gyere­kek mellé, vagy a ház­tartásban s?gitene, var­ráshoz is ért. Szives megkereséseket kér „Becsületes szerény“ je­ligére e lap kiadóhiva­talába. I Icengázó tanárjelölt, magas állású nyug­díjas állami hivatalnok fia, kit a jelenlegi kö­rülmények arra kény­szerítenek, hogy saját keresetéből éljen meg, gimnazista, vagy eié- mista tanítását, korrepe­tálását vállalja. Perfekt román és bírja a francia és latin nyelvet. Szives megkereséseket „Ta­nárjelölt11 Jeligére a kiadóba kér. KIADÓ LAKA« S zép, napos, uccai parkeítes szoba (kü­lön bejáratú) fürdőszoba használattal azonnalra kiadó. Calea Doroban­ţilor 71. Uáremsxobóa, kom­* a fortos lakás, kttlön- bejáratu, előszobás szo­bával május l-re kiadó P. Mihai viteazul No. 8. Léb fivérek. H érom szobás, komfortos lakas kiadó május l-re. Mo­ţilor 54. EGY SZOBÁS modern lakás ki­adó május 1-re, Rákóczi ut 55. g gzfetheiyisóg díszes portá'óval, 12 méter hosszú, rendes bérlőnek jntányosan kiadó. Unió ucca 6. Ugyanott 2—3 szoba irodának, vagy or­vosi rendelőnek. K lsdó bútorozott szo­ba fürdőszoba hasz- nálatial április 15-től. Str. Gojdu 7 (volt gróf Kun uccában). K eresel« máj. 1-re 3 »óba kony­hán komfortos, ker­tes lakást. Lehetőleg Petőfi ucca — tisztvi­selő telep környékén, Címeket a kiadóhiva­talba kérek. g^gy szoba konyha ~ kiadó. Str. Maşinlş- llor (Gépész u.) 8. K isebb szép, tiszta lakást keresek má­jus 1-re 30—40.000 lei közötti bérösszegért, gyermeki eien házaspár, rendes lakó számára— Ajánlatokat „Tisztaság“ jeligére akiadóhivatalba kérek. fiSjájusra két szoba, fürdőszobás lakást keres jó .akó, tiszta ud­varon. jó negyedben, akár a központban, akár távol a központtól. Cim a kiadóban, ahol aján­latokat elfogadunk. K ét szép, emeleti, tiszta szoba orvosi­rendelőnek, vagy iro­dának kiadó. Regina Maria 19. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R. T. nyomdájában, Cluj Kolozsvár Str. Baron L. Pop (Brossai ü.) 5, Telefon 508, MA

Next

/
Thumbnails
Contents