Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)

1932-03-23 / 68. szám

Előfizetés belföldön: Egyévro 800, iélévra 400, negyedévre 200, agy hóra 70 L. Egyes szám ára 3 lej Országos Magyarpárti Lap Szarkasztóségl éa kiadóhivatalt telefon: 503, 6-94 XV. évfolyam * 68. ezám Előfizetés flagyarországon: Egyévra 50 Pangó, félévre 25 Pangó, nagyadévra 12,53 P« Egyes szám éra 20 flllir A halhatatlan Goethe Irta s Ligeti Ernő Goethe hírét Magyarországra azok a Jená­ban és Göttingá-ban tanuló diákok hozták, akik a XVIII, század második felében műveltségü­ket külországi egyetemeket szerezték. Az Auf- klüristák mozgalmát éltük és az európai gon­dolkodásnak megváltozó formái szerencsés ki­fejezést találtak Goethe világképében. Az újjá­születő“ magyar irodalom vezérei Kazinczy Ferencz és Kölcsey Goethe-ben találták meg nemcsak eszményeiknek hordozóját, de azt a klasszikus formamüvészt is, akinek müvei leg­inkább alkalmasak a magyar gondolkodás megtermékenyítésére. Goethe hatása szellemi életünkre ma sem enyészett el és halálának százéves fordulója alkalmas arra, hogy tuda­tossá tegye a mai nemzedékben is e páratlan zseni agymunkájának szünetnélküli foszforesz- kálását. Amit Goethe Magyarországnak jelentett, azt jóformán az egész világnak jelentette. Né­metország és Franciaország között pusztíthat­tak a legádázabb ellentétek, Goethe végérvé­nyesen elfoglalta helyét a francia irodalomban. Azok az erkölcsi törvények, amelyekét Goethe felállított, Carlyle, Gladstonne, Tenngson An­gliáját is a maguk mágneses mezőikre vonzot­ták és Goethe él Kínában, — ahová ugyan még csak 1919-ben érkezett el a Werttíer, a tömeg- léleknek olyan forradalmasitóan ható megvál­tozásának tüneteivel, mint a mult században Európában, — Goethe-ről tud a modern Japán is, ahol a Fausztot az iskolában tanítják. Goethe az emberiségé. Ma az emberiség ün­nepli őt. Goethe jogásznak indult, mellesleg állam férfiú is volt, udvari miniszter. Jogásznak in dúlt, de volt mondanivalója a theológiában is Lángeszének delejes erejével fölfedte a vallás1 rendszerek titkát, ismerte és megismerteteti Konfucse és Budha tanaival és azt mondta: „a: emberi szellem tágulhat, ahogy éppen akar, de a kereszténység magaslata és erökölcsi termé­szete fölé, amint az az evangéliumokban csil­log és világit, sohasem emelkedhetik.“ Volt mondanivalója ennek a mindvégig hivő ember­nek a természettudományokban is. Kétkötetes könyve a spektrum színeiről ma is úttörő a fi­ziológiai optikában. A tiszta és alkalmazott kémia sem tudja elkerülni, hogy ne emlitse meg a Goethe nevét és egy tudós jenai profesz- szor szerint Goethe a mineorológiában és geoló­giában sem maradt dilettáns, támpontokat adott értékes megfigyelésekre. Hálás Goethé­nek a meteorológia is, a botanikában pláné egy uj tant állitott fel, a morfológia tanát, amely nemcsak uj rendszerezésekre adott alkalmat, de szempontokat nyújtott a most divatos kul- tur-morfológiához is. A német szaktudomá­nyosság megbecsüli Goethe biológiai, anató­miai, antológiái vizsgálati módszereit is, mert bármilyen tudományos kérdéshez nyúlt, bár­minő tudományos miiről mondotta el vélemé­nyét, intuíciója bevilágított a dolgok mögé és ami a tuuományban is ép olyan föibecsiUheteí- len érték, mint az alkotó szellemnek bármelvik munkaterületén, friss, szűz, töretlen gondolat­társításokat nyitott meg. Zum Sehen geboren, zum Schauen gestellt ~. mondotta Goethe és talan Shakespeareon ki- vii nem volt még ember, aki ennyire belátott volna Isten világának gépezetébe. De Goethe Írónak volt a legnagyobb. író­nak, költőnek, akinek rendeltetése az Isten vi­lága mellé felépíteni az Ember világát. Mind­azok a tudományos buvárlatok, matematikai számmüveletek, filozófiai elmélyedések, törté­nelmi tanulságok éber megfigyelései, átható tanulmányozása a körülvevő életnek, mind, mind csak előkészület volt a múzsa csókjának befogadására. Ha Goethe-nek közel hét évtize­des irodalmi munkásságát áttekintjük, nagyon nehéz elmondanunk, hogy miben volt kimagas- lóbb, a lírában, drámában, vagy elbeszélőkölté­szetben. Négysoros aksziomái ugyanabból a ne­mes anyagból épültek, amelyből a Hermann és Dorottya, a hü Eckermannak odavetett meg­jegyzései éppen olyan értékállóak és maradan- dóak, mint az Iphigenia zengő, szárnyaló so­rai. Az ifjúkor balladáitól az aggkor Wahl- verwandschat'tjáig talán ki lehet mutatni egy hosszú emberi élef pályájának határállomásait, az élettani csomópontokat, amelyek a feszülő- izmu sihedertől a véső öregség bölcs rezigná- ciójáig vezetnek ei, de Goethe, amikor a Götz-el elindul, zsenije egyazon változatlan színössze­tételben, mindenki mástól megkülönböztethető éles fényben csillog mindaddig, amig a végső „több világosságot“ sóhajtással az ajkán fizikai lénye egy erősebb valósággá, metafizikai való­sággá, a kozmosz erejévé oldódik fel. * De talán mégis a Faust volt az, amelyben Goethe a maga alpesi hegyláncoíatának leg­magasabb csúcsára hágott. Még süldő ifjú volt, amikor először megragadta elméjét ennek a re- forrnációkorabeli alehimistának a képe és hat­vau éven keresztül dolgozott Faust-ján, amig végre immár érvényes megformulázásában be­fejezhette. A Faust az embernek, az-örök birkó­zónak a története. A démonokkal viaskodó esendő, de mégis erős, hitetlen, de mégis iste­(Bukarest március 21.) A Calendarul cimü bukaresti lap vasárnapi számában közöl egy részletes jegyzékszöveget, amit a dunakon- föaeráció ügyében Tardieu a nagyhatalmakhoz, továbbá Romániához és Lengyelországhoz inté­zett és amelyet a francia sajtó híradásai nyo­mán kivonatosan már régebben ismertettünk. Az Adeverulban Liviu P. Nasta cikket ir a dunai államok konföderációjáról. Ghica kül­ügyminiszter tevékenysége jelenleg arra irá­nyúi, hogy a római követség vezetését újra visszakapja, mert nem rendelkezik azzal a tekintéllyel a kormányban, hogy ebben a kérdésben a minisztertanácsnál megfelelően érvé­nyesíthesse befolyását. Ghica külügyminiszter különben hétfő dél­előtt a dunai konföderáció tervéről tárgyalt Codas görög, Eiosivanoff bolgár és Hanteloque bukaresti francia követtel nes, állati, de mégis szerafikus embernek a hős­költeménye, aki feleletet akar a minden gon­dolkodóban felviharzó kérdésre az élet értelme felől, feleletet arra a végső megfejthetetlen, uj- jaink közül mindig kicsúszó, de mindig feltá­madó szükségérzetre, hogy mi a boldogság. Vájjon a boldogság az érzékek mámorában van-e, a testi erő fényűzésében! Vájjon a bol­dogság abban áll csupán, hogy önművelődés­sel kiemeljük magunkat a zűrzavarból, embe­ribb ember legyünk a talpunkon? Vannak Faust-nak pillanatai, mikor ezekben hisz, az önönmagáórt való élet zajos tombolásában, az önmagát megvalósítani akarás gáttalan szen­vedélyében. De Faust zarándokutján elmarad­nak a kivságos, csalogató képek, egy hosszú ut végén nem talál mást az emberi boldogság cél­jául, mint segíteni a többi emberen, boldogíta­ni másokat, megszázszorozódást a szenvedések­be, a láncszem belekapcsolódását az egész lánc­ba. Faust az individualizmusnak úgyszólván, meztelen képviselője a tömegösszefogás képvi­selőjévé válik, egy nagy humanizmus szószó­lójává, aki az ember legszebb, legnemesebb gesztusát abban látja, hogy átkaroló mozdula­tot tesz minden ember felé. A történelemnek bizarr játéka, hogy Goethe centennármma azokra az időkre esik, amikor a humanitás üresebb szó lett, mint valaha. Ma nem a nagy emberi összefogások korát éljük; ma a túlzó nemzetiességek, az embertelen önzé­sek, az elvadult erkölcsök és a szivnóíküli tech­nika majmolása élik ki magukat. Goethe kissé hontalan a mai világban és hontalan odahaza is, ahol Hitlerék egy állítólag népi megújho­dást célzó mozgalomharcában azt hirdetik ró­la, hogy megölte Schillert. De ha megafonok, fegyverek, hirdetőoszlopok, propaganda-transz­parensek, népgyülési pódiumok, pártparlamen­tek, megvaditott rádiók túl is ordítják Goethe szavát, Goethe nem halt meg, az élniakarás tüze és az erkölcsi igazság lesz az erősebb. Hogy is mondotta Goethe; „A történelem arra való, hogy entuziazmust merítsünk be­lőle.“ Goethe nagy életének is ez az értelme és tanulsága. A Lupta úgy tudja, hogy a kisantant álla­mok mindaddig nem foglalnak el határozott álláspontot a Tardieu-tervvel szemben, vagy amellett, amig a belgrádi kisantant-konferencia nem dönt ebben az ügyben. A Curentul azt írja, hogy Franciaország el­sősorban Magyarországot és Ausztriát akarja megmenteni a Tardieu-terv során, mert ezek az országok gazdaságilag képtelen helyzetbe ke­rültek. A franciák pedig veszélyeztetve látják oda kihelyezett tőkéiket. Ezenkivül meg akarja akadályozni Franciaország az Ansehlusst is a németek és osztrákok között, amelyhez egyéb­ként Magyarország is bizonyosan csatlakozna. A kisaníant-államok a tervet narkoti­kumnak tekintik, amellyel meg akarják akadályozni, nehogy az általános krízis váratlan megoldásokat diktál­jon. A Tardieu-terv nagy tartózkodást és sok gyanakvást idézett elő Bukarestben A franciák főképpen Ausztriát és Magyarországot tartják szem előtt A kisantant-konferencia előtt nem történik meg az állásfoglalás

Next

/
Thumbnails
Contents