Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)
1932-03-19 / 65. szám
4 KeletiUjsag XV. fiVF. 65. SZÁM. msa '2. Gulácsy Őrén végleg esen elköltözött Kolozsvártól Budapestre költözik, ahol kizárólag az irodalomnak fog élni (Kolozsvár, március 17.) Budapest egyre- másra hódítja el az irói tehetségeket Erdélytől, azok, akik a nagy siker golfáramlatába kerülnek, engednek a hivó szónak és irodalmi működésűket szívesen teszik át a magyar fővárosba, ahol mindenesetre több tér, több alkalom nyilik tehetségük kibontakozására és müveikre is erősebb, sokszorozottabb a viszhang. A tegnapelőtt P. Gulácsy Irén, az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb büszkesége költözködött el véglegesen Kolozsvárról. A kiváló Írónő, amint ismeretes, hosszú ideig Nagyváradon ujságiróskodott, férje halála után pedig, három évvel ezelőtt Kolozsvárra költözött. Itt irta meg a legnagyobb csendben és visszavonultságban a Pax vobis cimii háromkötetes történelmi regényét. E regény befejeztével külföldre ment, csak nagy ritkán jött vissza Kolozsvárra, most azután feloszlatta véglegesen háztartását, felköltözött Budapestre. A távozó Írónővel beszélgetést folytattunk. Többek között a következőket mondotta nekünk: — Nem tagadom, hogy Budapestre költözködésemnél szerepet játszik az a körülmény is, hogy a Singer és Wolfner könyvkiadóvállalat lekötötte minden munkámat, úgy, hogy ha én Erdélyben is élnék, tulajdonképpen a magyar- országi irodalom számára dolgozom, abban az értelemben, hogy müveim Budapesten látnak napvilágot, nem pedig Kolozsváron. De a főok, hogy egész családom Magyarországon lakik és hetvenesztendős anyámnak segítségére akarok lenni. Szegedről kerültem Nagyváradra és Erdélybe, itt éltem férjem mellett és mindig szeretettel gondolok vissza Erdélyre, ahol munkáim megszülettek. Sokszor úgy vélem, hogy egyes egyedül itt születhettek meg, az erdélyi atmoszférában, amely az iró szempontjából annyira kedvez az ideáiizmusnak és a szabad erőkifejtésnek. Ha el is megyek Kolozsvárról, az erdélyi irodalomhoz tartozandónak vallom magamat, részt akarok venni a Helikon munkaközösségében, le akarok látogatni erdélyi irótestvóreimhez, gondolom, még gyakrabban, mintahogy az utóbbi években történt, amikor még erdélyi honos voltam. Arra a kérdésre, hogy min dolgozik a kiváló Írónő, a következő felvilágosítást kaptuk: — Ismét történelmi regényt írok. A regény 1575-ben játszik. A Pax vobis megjelenése után egy keveset pihentem a tengerparton és ismét kezdődött a szakadatlan könyvtári és levéltári munka, amely még csak most ért befejezéshez. Ez az uj regényem ezúttal egy kötetes lesz és nem három. Gulácsy Irén elmondja, hogy a Fekete vőlegények eddig tizenöt kiadásban jelent meg, a Pax vobis, amely tavaly tavasszal került ki a könyvpiacra, már hét kiadásban fogy, úgy, hogy a jelek szerint a Pax vobis sikere vetekedni fog a Fekete vőlegények könyvsikerével. (Kolozsvár, március 17.) Az emlékezetes gyilkosságok óta szinte másodnaponként razzi- ázik a rendőrség. A legutóbbi az elmúlt éjszaka folyamán zajlott le és meglepő eredményt produkált. Az egyik patautcai korcsmában züllött külsejű, huszonhatéves férfi mulatozott. Fekete, bozontos szakálla teljesen eltakarta az arcát, katonanadrágot, kopott zakót viselt, a bakkan- csot lyukas sárcipő helyettesítette. — Igazolványt! — szólt a rendőr. Izgatottan ugrott fel s a csukott ajtó miatt az ablakon szeretett volna kereket oldani, de a korcsmát fegyveres csendőrök állták körül. — Takács Károlynak hívnak. — A foglalkozása? Rapszodikusan válaszolt. — Szegény legény . .. A szegény legényt bekísérik a bűnügyi osztályhoz, ahol lassan, a megtévesztő keresztkérdések súlya alatt vallomást tett: — Néhány évvel ezelőtt Bukarestben katonáskodtam. Egy napon szolgálati fegyveremet tisztogattam, amikor hozzám jött az őrmester kisfia. Figyelmeztettem, de a gyermek tovább A Singer és Wolfner cég most nyolc kötetben gyűjteményes kiadást rendez müveimből. A Fekete vőlegények különben le van fordítva angol nyelvre is, a londoni meghatalmazott miniszter leányának, aki kiváló fordító hírében áll, fordítása és e mii rövidesen talán meg jelenik az angol könyvpiacon is. P. Gulácsy Irén bizonyára nehéz szívvel hagyja el Erdélyt, mi is nehéz szívvel válunk meg tőle. Részt vett az erdélyi irodalom meg- teremtési mozgalmában, az Erdélyi Szépmüves Céh legelső kiadványa: a Hamueső, az ő müve volt és ez a Szegedről elkerült müvészasszony volt ugyancsak első irodalmunkban, aki megszólaltatta a Trianon utáni magyarságnak a lelkét. Mint újságíró nap-nap után heroikus munkát végzett közöttünk és kivette részét az erdélyi magyar társadalom megszervezésének munkájában is, úgy hogy minden „szegedi- sége“ mellett is egyik legerdélyibb írónak te- ikintettük és fogjuk tekinteni ezentúl is. játszadozott. Egyszer csak elsült a fegyver és az elemista holtan rogyott a földre . . . — Aztán leszereltem, hogy mi történt, azóta nem tudom. Közben a detektív egy hatalmas dossziét vett elő. A porral borított lapok szomorú adatokat tartalmaznak. — A bukaresti hadbíróság Takács Károly közJegénj’t emberölés vétsége miatt in contu- matiam ötévi katonai börtönre Ítéli. Még jóformán fel sem ocsúdott a meglepetésből, amikor indulásra nógatják, viszik Bukarestbe . . . A londoni világregéaypályázat nyergese: Körmendi Ferenc: A budapesti kaland, 545 oldal, fehér papir, 177'— lei. Uj könyvszenzációk még! Barabás Gyula: Székely erdő alján, 313 oldal 117' lei. Magyar László: Tamás, két kötet 117-— lei. Hull: A sejk, 286 oldal 87 — lei Lepagenál, Kolozsvár. Postán utánvéttel. Kérjen ingyen jegyzéket. * • Öt évre elitéit gyilkos katonát tartóztattak le az éjszakai razzián Takács Károly tévedésből lelőtte az őrmester gyermekét A rendőrségnél értesült róla, hogy öt évet kell ülnie fl 106-os cella lakója Irta: Orbok Attila, A 106-os cella lakója köztiszteletnek örvendett a hatalmas börtönben. Úgy beszéltek róla a foglyok, mint szalonokban irigyelt, nagy gavallérokról és művészekről szoktak. Mert a 106-os, polgári néven Deli Marci műszerész nem volt amolyan közönséges fogoly, mint a többi, aki egészen köznapi bűnökért, kabátlopásért, zsebmetszésért, betörésért került ebbe a nagy, sárga épületbe. Az ö esetéről hasábokat Írtak a napilapok, fényképét közölték a képes újságok, kabarékban kupiét daloltak róla s még a fogházigazgató ur is barátságosan beszélt vele. Deli Marci a nevezetes 106-os civil korában müsze- részsegéd volt, nagyon müveit és csinos gyerek. Köny- nyen bejutott a jobb társaságba, mert hát ö nemcsak műszerész volt, hanem ünnepelt sportember is, a VBP. futballcsapat nagyszerű középcsatárja. Deli Marci a nők kedvence volt. Gyakran kapott szerelmes leveleket bakfisoktól és éltesebb hölgyektől, de ö csak ritkán ismerkedett. Szerette a költőket, s valami nagy, fenséges szerelemre vágyakozott, ahol ő kezdi az ostromot, mint a nagy meccseken... Egyszer aztán eljött a nagy szerelem. Egy nevezetes küzdelem után, ahol három gólt rúgott, az angol profik hálójába, a szövetségi biró bemutatta Marcit egy magas, szőke, rendkívül elegáns nőnek. A feltűnően szép hölgy Ostfai báró özvegye volt s legendákat meséltek zajos múltjáról. Férje nagy sportmecénás volt s ö férje halála után is elment minden nevezetesebb sportünnepélyre. A báróné nagyon melegen gratulált Marcinak s meghívta magához más nap délutánra teára. A diadalmas futballcsatár, akit klubja dédelgetett, nagy izgalommal lépte át a báróné palotájának küszöbét s kifogástalanul elegáns ruhája alatt úgy dobogott a szive, mint akármelyik más kis müszerészsegédnek. Legnagyobb meglepetésére a báróné egyedül fogadta, bűbájos pongyolában, félhomályos, pazar budoárjában. Deli Marci elkábult ettől a megtiszteltetéstől — alig csevegett egy órát a szép asszonnyal, máris szerelmet vallott neki, még hozzá olyan lendületes, őszinte kitöréssel, hogy a szép bárőné nem birt ellenállni neki. Es Marci szerelmes volt, halálosan szerelmes. Hogy azután mi történt, az örök rejtély marad. Pár hét múlva már tele voltak az újságok Marci esetével, a bünpört zárt tárgyalásokon folyt s a szenzációéhes közönség végül is csak annyit tudott meg, hogy Marcit háromesztendei börtönre Ítélték el, mert a bárónét saját palotájában több revolverlövéssel súlyosan megsebesítette. Deli Marci végig igazi gentlemanként viselkedett. Csak annyit mondott mindig, hogy szerelmes volt a bárónéba s az ok nélkül szakított vele. Mikor a börtönbe került sápadt volt és szomorú. Lassan meghízott, sokszor jókedvűen fütyörészett. Nem volt rossz dolga. Az állami tudományos intézetek műszereit reparálta, erre a célra berendezett műhelyben s regényeket olvasott üres óráiban... A 106-os cella folyosóján a porkoláb Kovnyák ur volt. Gyakran beült beszélgetni a 106-oshoz, akit az Igazgató ur is barátságosan kezelt. Lassanként egész jóbarátokká váltak. Egyszer egyenesen megkérdezte a porkoláb: miért is akarta hát megölni a bárónét. — Szerettem a bárónét, ő meg csak játszott velem — mondta el komoran a fiú. — Csak szeszélye voltam s mikor rámunt, egyszerűen kitiltott a házból. Térdeimen csúszva könyörögtem neki. Kinevetett. Azt mondta: — örülj, hogy a tied voltam. Csak nem képzeled, hogy egész életemet egy futballista műszerészhez kötöm?! — Úgy éreztem, nem tudok nélküle élni... meg akartam ölni öt is és magarnat... Szerettem és gyűlöltem halálosan... De most már nyugodt vagyok Kovnyák ur... Itt nincsenek nők... Nem jut az ember eszébe' a szerelem... S ha eszébe jut is... hiába... Minden szere- mes embert börtönbe kellene csukni— Egyszer aztán feltűnt Marcinak, hogy Kovnyák ur soványódik... mintha beteg lenne, sápadt és bajusza szomorúan lóg a szájába. Megkérdezte tőle, mi baja hát. Kovnyák nagyot sóhajtott rája. — Rettenetes asszony a feleségem... Alig egy esztendeje vettem el... A panoptikumban volt pénztárosné, mindig komédiások közt élt... Az anyja valami cigányasszony... Megszerettem, mert már négyévé özvegy voltam... De pokol lett az életem... féltékeny rám, akárkire nézek... úgy szeret, hogy nem birom ki soká... A 106-os mosolygott és megkérdezte: — Aztán maga is szereti?! Kovnyák ur busán morogta maga elé: — Tudja a fene, mi az a szerelem... azt szeretném, ha békében hagyna. De folyton zaklat és házsártosko- dik utánam... • Egy szép napon a porkoláb eltűnt. Nem tudtak róla semmit. Három hónapig nem látták a foglyok, hirt se hallottak róla. Egy nyári délutánon, Marci ép a csajkáját mosta, — begördült a rabszállitó kocsi. Első, aki leugrott róla, Kovnyák volt. Bevezették a többi fogollyal együtt az irodába és aztán elhelyezték azon a folyosón, ahol Marci lakosztálya volt. Másnap séta alatt összetalálkoztak s kezet is fogtak. Az őrök nem bántották. Ismertek őket. Marci csodálkozva kérdezte mindjárt. — Hogy került maga ide, Kovnyák ur...? Kovnyák sunyin mosolygott és halkan, megelégedetten válaszolt. — Megmondom... de el ne árulja senkinek...! Loptam... elloptam az ügyész ur bundáját... a pénzt elittam, hogy vissza ne tudjam adni... Persze, mert csak azért loptam, hogy becsukjanak... Egy évre Ítélték el...! Egy évig nem zaklat az asszony.... mert ide csak nem jöhet utánam... Hát nem nagyszerű lesz...? Pár nap múlva már jobb színben volt Kovnyák. Ivét hét múlva hizni kezdett s a műhelyben, ahol a 106-osnak segített, jó vicceket mesélt és vígan fütyörészett—
