Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)
1932-03-17 / 63. szám
KELETllljSÂG XV. fl VF. 63. SZÁM. Vach Miri Abat íckete és k«»*§r»nyzott ki. Sitfflyi UUÍiEII viíelS>ecí minden nagyságban UEPsenyhspES árain szállít fl. Halmán, Brad Hogyan apnoszkálták Sostéi ©kismartoni kriptájában Mmlkor Haydn maradványait Bécshői Kismartonba vitték idagen preparált koponyát csempésztek a nagy zenokőitő holttestéhez (Budapest, március 15.) Haydn József születésének kétszázéves fordulójára Esterházy Pál herceg kegyeletes jubileumi intézkedései során művészi mauzóleumot is emeltetett ősei nagynevű udvari karmesterének a kismartoni Kálvária-templomban, ahová a hamvakat át lógják vinni a templom alatt lévő kriptából. Haydn hamvait — amint ismeretes — Esterházy Miklós herceg 1820-ban, tizenegy évvel a mester halála után a bécsi „Leichenhof ausser der Linie Hunsthurm“ temetőből Kismartonba vitette s ott a Kálvária-templom alatt lévő jobboldali szélső sirfülkében temettette el. A sirfülke közös sirhely, amelyben Haydn hetedmagával nyugszik. A holttest elkülönítése céljából Esterházy Pál herceg a sirfülkét bizottsággal felnyittatta a tetemet 1930. október S-án agnoszkáltatta. A bizottság az agnoszkálási eljárásról jegyzőkönyvet vett föl s ebben elmondja, hogy a bizottság a felsőkismartonhegyi templom alatt talált egy kőtáblát, amely a főbejárati! íolyósótól balra lévő bolthajtásos előtér jobboldali szélső sirfülke bejárata mellett van. Erre a sirkőre a következő nevek vannak föl- irva: / Theresia Schmidt gestorben den 12. Juni 1806. Elisabetha von Pawlovszky gestorben den 29. April 1808. Joseph Hayden gestorben den 31. May 1809. Johann von Szentgály gestorben den 11. Jaenner 1823. Melchior von Pawlovszky gestorben den 28. Dezemb. 1827. Magdalena Juház gestorben den 27. Juny 1829. Johann Fuchs gestorben den 29. Oktober 1839. A sírbolt bejárata egy kőalappal volt elzárva. Ennek eltávolítása után az agnoszkáló bizottság egy főfülkét s több mellékfülkét s ezekben koporsókat és csontvázakat talált s vizsgálatait az említett jegyzőkönyvben pontosan leírja, majd igy folytatja: „A baloldali fülkében a harmadik koporsó diófából készült, de minden felírás nélkül találtuk. A koporsóban egy csontváz fekszik. Legelső pillanatra feltűnő a koponya, amelynek színe világos és elüt a többi csontok színétől. A koponyát részletes vizsgálat tárgyává tettük s feltűnt, hogy az állkái)bcs selyemzsinórokkal van kétoldalt a koponyához erősítve. Ez a körülmény igazolja Alfred Schnerich-nek „Joseí Haydn und senie Sendung“ müvének azt a megállapítását, hogy Haydn fejét a bécsi temetőben való eltemetés után levágták és amikor a holttestét Kismartonba hozták, a holttesthez egy idegen koponyát csempésztek be. A csontváz többi része erős férficsontokra mutat. Hogy minden kétséget eloszlassuk, meghívtuk a szemlére Pfeiffer Henrik nyugalmazott járásorvost, aki konstatálta a csontváz medencecsontjából, hogy a csontváz férfié. A koponyáról pedig megállapította, hogy az egy tisztított, tehát preparált koponya. A fent leírt körülményekből a bizottság teljes megnyugvással meri állítani, hogy Haydn holtteste idegen koponyával, a felnyitott fülke baloldalán levő oldalfülkében, ugyancsak baloldalon fekszik, diófa-koporsóban. Különös i«mertetőjele a preparált koponya A csontváz csontszerkezete megfelelt a Haydn alakfáról szóló leírásnak is, hogy erős csonto- zatu. tömzsi ember volt.“ A vizsgálat befejezte után az agnoszkálóbi- zottság a sírboltra visszahelyeztette az elzáró követ, a sirbejárat bevakolása után a sirboltoţ lakattal lezárta és a lakat nyilasát a hercegi uradalom és a prépostság pecsétjével lepecsételte. Az agnoszkálási jegyzőkönyv megerősíti azt a zenetörténeti bizonyosságot, hogy Haydn József koponyája, amely most a bécsi Gesellschaft der Musikfreunde birtokában van, valódi és kegyeletes megnyugtatásul szolgál arra vonatkozólag, hogy a nagy mester, aki több mint harminc évig élt és működött Magyarországon, földi maradványait, az ismeretes koponya-elrablástól eltekintve, sikerült együtt eltemetett társaitól megkülönböztetten megtalálni. Nagyarányú sikkasztást fedeztek fel a dévai adóhivatalban (Déva, március 15.) Vasárnap éjszaka letartóztatták Bariţiu Constantin dévai adóhivatali tisztviselőt, aki hosszú éveken át szolgálta az államot s akit mindenki, mint becsületes és hü tisztviselőt ismert. Most derült ki, hogy a bizalom alaptalan volt. Dr. Jeller Joan dévai adminisztrátor folytatott le ellene legutóbb vizsgálatot, amelynek során az adminiszţrâtoiv gyáaus .körülményekre lett figyelmes. Emiatt a vizsgálatot korábbi évekre is kiterjesztette. ş megállapította, hogy Bariţiu Constantin legalább G0.0GÜ lejjel károsította meg az államot és pedig azáltal, hogy a régi rendszerű nyugtáknál az adóhivatali részen kevesebbet irt be, ■ .int azon a részen,., amit a lelek kaptak kézhez. Ezáltal okirathamisitást és sikkasztást követett cl. Bariţiu kollégáinak a kihallgatása még most is folyik s nagy a gyanú, hogy nem egyedül követte el a sikkasztásokat. A megejtett vizsgálat során 60.000 lej. de valószínű, hogy a vizsgálat további folyamán még nagyobb visz- szaélésekre fognak rájönni. A legalább 30 évi szolgálattal rendelkező tisztviselő az utóbbi években súlyos operáción esett át s valószínű, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy a bűn útjára tévedt. Tllágszlnházi szenzáció! ŞBoInâr Ferencs Val alsi, uj vigjátéka. Könyvalakban 90 lei Lepagenál Kolozsvár. Kérje az uj irodalmi szenzációk jegyzékét Lepagetól. Esetek a falumból i. A bárány Irta: Nyirő József. Nincs azon mit tagadni, be is vallom, bogy van a háznál száz lej. Hetek óta rejtegeti az asszony a fehérnemű között és naponként változtatja a helyét. Hol valamelyik rongyos ingem ujjába teszi, hogy az Ildikó nyári bugyogójának a ráncába dugja, hol a deszkára terített újságpapír alá rekkenti. Akárhogy meglegyünk szorulva, ahhoz nem nyúlunk, mert az „szent“ pénz. A múltkoriban, mikor a kicsi leányunk beteg volt és nem volt orvosságra való, akkor fogadta meg a feleségem, hogy az első száz lejt félreteszi és nem nyúlunk hozzá, ha mezítláb kellene is járnunk a félméteres gyönyörű márciusi hóban. Innen a száz lej. Hogy hogyan szereztük, arról jobb nem ' beszélni. Elég, hogy megvan és „thezaurlzálva“ van. Tény azonban, hogy mióta megvan, .egészen más emberek lettünk. Bizalmunk, biztonságunk visszatért és mikor hallgatjuk a többi szerencsétlen ember jajgatását, magunkban azt gondoljuk, mint a bibliai farizeus: — „Hálát adok neked Isten, hogy nem vagyok olyan nyomorult, mint ez a szegény Mihók Pál Istvánná!“ Tegna.p aztán ennek a boldog állapotnak vége lett. Büni>3 meggondolatlansággal „elvertük“ a száz lejt. Bárányt vettünk vele. Szép, fekete tejes bárányt, nagy- szemű, drága, fürtös angyalkát. Olyant, amilyent Jézus, a jó Pásztor vállaira szoktak festeni. Fepntnevezett Mihók Pál Istvánná az oka. Csak szegény emberrel ne volna dolga az embernek! Kisírta a zsebünkből azt a pénzt. Az asszonyt hálózta be. Az ép- színem elé nem mert kerülni. így, „lelkem té- kéntetes asszony", úgy lelkem-tekéntetes asszony,, nézze meg a hatóöó -kicsi •gyermekemet,"míg a feleségem titokban elszökött a háztól és megnézte. Egész délután láttam az arcán, hogy nincs nála rendben valami. Némán kisért egyik szobából a másikba. Ha leültem, bogy még ki nem próbált barátaimnak esdö hangú, kölcsönt kérő leveleket irjalt, mindjárt a hátam mögött akadt dolga s ha ránéztem, olyan panaszos, szomorú szemeket feledett rajtam, mintha én volnék az oka a világ összes nyomorúságának. — De hát már mondja meg, mi bántja! — törtem ki végül is elkeseredetten. — Sapu szivem! — bizalmaskodott. (Ezt a „Sapu“- szót gyermekeink csinálták az „édes-apu" összevonásából). Nézze meg! — Mi a fenét nézzek meg? — A Mihókné gyermekét. — Mi közöm nekem a Mihókné porontyához? — De olyan beteg szegény, s az anyja nem mer magának szólni! így kerültem bele az ügybe. Mihóknénak orvosra nem telik, hát azt gondolta, hogy én „tanult ember" vagyok, akinek „könnyű" a beteg gyermeken segíteni. Az biztos, hogy nagyon „el volt ereszkedve" a szegény prücsck-leányka. — Mi a véleménye? — biztatott a feleségem, aki szerette volna ezen a téren js megalapozni a faluban a tekintélyemet. — Az, hegy orvost kell hívni! — Az uram azt mondja — fordul szelíden a hitet, bizalmat sugárzó körülállókhoz, — hogy mégis el kellene hívni az orvost, mert neki nem szabad megírnia a receptet. — De miből? — esik kétségbe Mihókné. Az ura sürü keserűséggel rárlvall. — Avval te ne törődj, csak hijjad! ■— Az ér^ költségemre! — segítem ki a bajból. Azt gondoltam, hogy úgyis tartozom a doktornak, még a nyárról, mikor- a gyermekek skarlátban voltak. Egy „látogatás"-sal több-kevesebb, nem számit. Legfeljebb még távolabbról elkerülöm az orvost, mint eddig. A száz lej azonban nem evvel ment el. ■ r~ ni" 1 r ............. mi ifi-'fi'i 11 i ' i ra— El is feledtem az esetet. Öste rádiót hallgattunk Köpééknél s mi férfiak éjfélig preferáncoztunk dióban. (Tíz dió egy lej. Szerencsére nyertein három lejt). Reggel elégedetten ébredek fel. Ildikó, éppen az elfeledett „Írásbeli feladatot“ körmöké a palatáblára, az asszony pedig egyidejűleg füsülte a haját, hogy el ne késsék az iskolából. Mikor látta, hogy ébren vagyok, megrezzent. Ez már nekem mindjárt gyanús volt. — Behozzam a reggelijét? — készségeskedett. — Ujjujuj! baj van! — gondoltam. — Nem bánom, hozza hát azt a kávét! — engedtem mentére a dolgot. Rebbent is ki mindjárt az ajtón. — Sapu! — árulkodik azonnal Ildikó — anyuka báránykát vett. — Báránykát? — Bizony! — mosolyog a drágám. — Olyan szép, cuki báránykát. Piros szalag van a nyakán... Mihőkné- ni hozta és betették a csűrbe. Álnokul hallgatok, mikor behozza az asszony a reggelit. Nem tudok semmiről semmit. Titkon figyelem a szorgoskodását. Az Ildikó mosdóviztöl még harmatos orrocskájáról leri, hogy bűntársak vagyunk, de öt sietve utrateszi az édesanyja. Most körülöttem sürgölődik. „Elég meleg a kávéja?" — Tör a piritós kenyeremből, megigazítja a párnámat és biztat, hogy ráérek még felkelni. — Sietnem kell, mert dolgaim vannak. — írni akar? — Dehogy! Megyek a csűrbe. Rázottat kell csinálnom a marháknak. — A csűrbe? — hökken meg — — Ühüm! — ráz a kacagás. Az asszony rámnéz, vizsgál, kutat. — Maga tudja. — Mit? — Ildikó megmondta. — Mit. — Hát á bárányt... — Miféle bárányt? — játszóin a meglepettét. — Amelj^iket vettem!
