Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)

1932-03-03 / 51. szám

4

KuetiUjsxg

XV. ÉVF. 51. SZÁM.

Téli levél az olasz rivieráról

Abbázia, február végén.

„Az olasz tengert látni kell!“ — mondja a Dacé. És igaza van, mert a tenger szép, mert gyönyörű s romantikus vidékeit talán sohasem lehet elfelejteni. — Egy kis hiba van ugyan a dologban, amiért nem lehet ezt a kellemes parancsot olyan gyorsan teljesiteni, mint ahogyan szeretnénk és ez a jelentéktelen kis ok: a pénz.

A tenger zöldes-kékes áttetsző vizével sok hasznot hajtott Olaszhonnak, de értik is kihasználni. Egymás mellett vannak a part mentén a csodásán kiépitett, pompás fürdőhelyek: Ica, Icici, Medea, stb. s anyagi gond ide, anyagi gond oda, mérhetetlen az idegenforgalom most is.

Az olaszok élelmességére vall, hogy a sok idegent, akiket odavonzott a vidék szépsége és a tenger, meg is tudják tartani maguknak év- ről-évre. — Tisztában vannak azzal, hogy a pihenni vágyó idegent nem elégíti ki a hajó és motoroskirándulások, a Monte-Maggiore szerpentinjein tett autóturák Az idegen, ha már nyaralni megy, szereti kihasználni aranyszabadságának minden percét: mulatni szeretne, de olcsón. Ezt is megoldották ügyesen és ötletesen, mert van tengerparti és nem tengerparti tánclokál, van ilyen bár és olyan bár. — Amikor egy egész egyszerű, sőt közönséges szerdán, normál körülmények között munkanapon azt proponálta a társaság, hogy menjünk el az „Arcad“-mulatóba (u. n. bár), én okulva az itthoni szomorú tapasztalatokon, minden örömmel azon voltam, hogy ez a merész terv elessen programunkból. Pedig ez csak ujabb alkalmat nyújtott arra, hogy ismételten elismeréssel adózzak az olasz népnek.

A bár a mi fogalmainknak megfelelő lokál, jazz-band, hangulat, de ha szeszesitalt kérsz, érdeklődve néznek meg. A normál hétköznapok közönsége elmulat akár egész éjjel egy pohár limonádé mellett, három szalmaszállal. Ezt a kiadósnak bátran mondható folyadékot öt líráért, a mi pénzünk szerint 45 lejért vesztegetik. Akaratlanul is ami gyönyörű Szovátánkra kellett gondolnom, ahol ezelőtt egy évvel az úgynevezett bárban csekély 650 lejért jutottunk hozzá egy üveg borhoz.

A közönség szórakoztatására élőtáncospár mutatja be a divatos táncokat, amit minden jól nevelt hölgynek és urnák ropnia kell. Szerencsére az 1931—1932. év sok mindent megbocsáttat azoknak, akik az illem ellen vétnek. És erre nagy szükség is van, mert az igen tisztelt publiA kilencedik kenyér

Irta: Dallos Sándor.

Már a sötétben járunk, megállók, a szám tele van kenyérrel, magam elé rántom a kislányt, megrázom és kiabálok a kenyér mögül:

— Te! Te bitang! Mit akartál?

Szörnyű bennem a düh, hátha nem volna kenyér a számban, bizonyára hangosan kiabálnék, noha ón is loptam s bizonyos, hogy bevinne a rendőr. De igy tőle szájjal, dühösen csak nyögök most. Nagyon gyér itt már a világítás, de látom, hogy a kislány, bár egyik kezemmel mint a békóval fogom, áll előttem, kicsit zilált, de úgy nézem, nem nagyon fél, az arca kemény és össze van szoritva a szája. A szeme kicsi és villog, mint a hiuzé. A keze feszes és a kezében meghúzódott in és izom van. Edzett proletárgyerek, nő, de inas és harcos, már fakeményre rugdosták és fakeményre éhezte az izmait, már öntudata van, inat feszit, nem enged és harap.

— Látod — mondom — most agyonüthetnélek, vacak te! Most egyszerűen odacsaphatnálak a falhoz, a kutya se látná! A kenyér itt van a kezemben és erősebb vagyok!

Szidom, korholom, Leckéztetem, az erőm mutatom neki. de úgy néz szembe velem, hogy szúr a pillantása s ha lekötnék a kezem és úgy kellene vele percekig szembenéznem, hamarosan zavarbajönnék és lesütném a szemem, akkora erő és olyan kemény a nézése. Csak álltunk szemben: már nem rázom, csak nézünk Össze, ez a gyereklány, meg én, a felnőtt, erős fiatalember, a vékony kabátomban s szájamban a péppé vált kenyér.

— Nos! — kiáltok neki. — Nos! Szólj! vagy egyelek meg téged is? A lába olyan, mint a pipaszár és az egész mint egy kis utszéli cserép, de már kiköt az emberekkel, konkurrái, fene egye meg, .versenyt rendez! Csak harankum 99 százaléka egészen a saját Ízlése és egyénisége szerint táncol. Rumba és biquen? Ezek csak a zene osztályozásának szempontjából lehetnek fontosak. A tömeg nem zavartatja magát és nem hagyja el a megszokott táncfigurákat.

A társaságunkban mellettem ülő hölgynek megjegyzem, hogy mig az előtáncos jellegzetes ,,Vortänzer“ tipus, rosszul táncoló 37 évesnek látszó partnernőjét inkább tudnám polgárasz- szonynak s többgyerekes családanyának elképzelni, mint _ démonnak, amit kinna! igyekszik megjátszani. A hölgy erre elmesélte az alábbi kis történetet: „A táncosnő egy prágai gyáros felesége volt, akit gyöngéd férje ideküldött nyaralni 1929-ben._ A nyaralás tényleg használt, az asszony meghízott és kiheverte a téli betegség nyomait. Ezen felbuzdulva, következő évben megint ragaszkodott a férj, a Quarnero kies öbléhez. Az asszony ismét itt nyaralt. Megszerette a környéket, a tengert s melankolikus hajlamát élénk, kedves modor váltotta föl. A harmadik nyáron ismét itt üdvözölhettük őnagyságát, a

strandon, most már a tánclokálokban, de főleg az Arcad-ban. S mert minden évben megszeretett valamit, most a Vortánzert szerette meg,

aki azelőtt

..... de hát ez tényleg nem tartozik

ide.

Szóval önagysága annak rendje és módja szerint hazautazott — az ékszereiért.

A dologban az is érdekes, jegyzi meg a szimpatikus szomszédnőm, ki egy ottani előkelő hotel tulajdonosa, hogy az asszony mind a három nyáron át a szállodára vendége volt. Most, hogy véglegesen ittartózkodik, mint az Arcad táncosnője, a pincéreim, vasárnap délutánként nem járnak oda, van bennük jóérzés, restellik, hogv önagysága idáig jutott.

A Csoda-bár premierje után hallottam többektől, hogy a darab zenéje fülbemászó, kedves fordulatos, a témája kissé meseszerü.

Nem hölgyeim és uraim, meseszerüségről szó sem lehet. Az élet igen ravasz és fordulatos szerepet ir némely ember részére, csak az a kór, hogy a Csoda-bár happy-endje majdnem mindig elmarad. _ Dr. L. 0.

Matuska megőrült a börtönben, állandóan körmeivel támad őreire és felével rohan éllel a falnak

(Bécs, március 1.) A bécsi ügyészségi fogház egyik emeleti helyiségéből napok óta állatias orditozások hallatszanak ki. A kiáltások Matuska, a biatorbágyi és jüteborgi vasúti merénylő cellájából érkeznek. Matuska Szilveszter, mint ismeretes, a bécsi fogházban várja, hogy földi birái elé kerüljön. A tömeggyilkos napok óta exaltáltan viselkedik. Nem lehet tudni, szimulálja-e csak az őrültséget, vagy tényleg meg- hibbant-e. Már sétálni sem viszik, mert

séta közben rátámad őreire, körmeivel marcangolja arcukat.

Cellájában éjjelenként iszonyatosan tombol, fejét falba vágja. Már eddig is oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy többször át kellett szállítani a rabkórházba. Matuska rohamai naponta ismétlődnek, éjjel pedig olyan erővel nyilvánulnak meg, melyek azt a látszatot keltik, hogy a bestiális tömeggyilkos már elnyerte büntetését, mielőtt birái elé került volna.

Ugyanebben a fogházban, közvetlen Matuska cellája mellett van Laudenbach, a többszörös bécsi asszonygyilkos cellája, aki ellentétben Matuskával, a bécsi fogház legcsendesebb foglya. Érdekes jelenség, hogy tömegével Írnak hozzá beteges idegzetű nők és érdeklődnek, migoz a lába a nagy eugos cipőben, de már vadállat a bitang! Nos hát! Nos?

Megszorítom a karját megint, hogy érzem a kis csontjait, az erőmmel játszom. Akkor elviggyan a szája, tele lesz könnyel a szeme, megreszket.

— Komisz, piszok férfi! — mondja sziszegve. — Legény! Gyalázatosak!

Sziszeg. Le van győzve, minden tehetetlen gyerekdüh ott a hangjában, rázkódik, elfordul, felzokog és elindul nekem balfelé. ki az útnak, kis kendője olyan, ahogy a fény besugározza élűiről, mint egy igen groteszk, hasadtesőrü és sovány madár. A kis teste még nem kész, félben maradt, nem is lesz kész és fejlett soha, sápadt arcú marad, aszott mellű és eljegyzett a tüdőbajjal, de majd idővel valakinek a felesége lesz, hogyne, ez a lányok sorsa, valami munkásé, kocsisé, teherhordóé, ilyesmié, micsoda beteg gyerekei lesznek. Uramisten, kenyérbelet köt zsebkendőbe, azzal cucliztatja őket... most a lapockacsontjai kiállnak s a nyakán a csigolyák olyanok, mintha babot varrtak volna a bőre alá, magában reszketve zokog és somfordák...

Nem tudom, hol van a dühöm, csak rettenetesen szégyenlem magamat, az árnyékban úgy állok, hónom alatt a kenyérrel, mint akit leköptek, elveszett a biztonságom. Zavart vagyok, tétova, igazi tolvaj, csak valami feszülés bennem, uj düh. Utánairamodom.

— Te! — mondom neki. — Te! megállj! Megállj és ne. itt a kenyér, ideadom a kezedbe, fogd meg, nekem ne bőgj. fogd meg és eredj! Eredj haza, pimasz, vidd a kenyerem, de mondd meg apádnak, hogy aztán maga jöjjön! Ha valamit akar, aztán maga jöjjön, álljon ki ide szembe velem ő maga, akivel meg lehel birkózni, ölre lehet menni, fojtogatni egymást, de ne gyereket küldjön maga helyett, a zsi- vány, ne gyereket, akinek vékony a csontja, és

vei könnyebbíthetnének sorsán. Legjellemzőbbek azok a levelek, melyben egyes

nők jelajánlkoznak, hajlandók bizonyítani, hogy Laudenbach azon az éjszakán mikor a szerencsétlen Puberi Annát meggyilkolta, velük együtt volt. Laudenbach egykedvűen veszi a vizsgálati fogságot. őrei előtt többször hangoztatta, hogy eléggé kiélte magát, nem akar több nőt látni és megváltás lesz neki a halál, amely a nőktől megszabadítja. Egészen biztos abban, hogy a bécsi esküdtszék kötél általi halálra ítéli és már el is készítette végrendeletét.

* Turistakirándnlás. Az EKE GYOPÁR Turista Csoportja kedvező időjárás esetén f. hó

6-án, vasárnap könnyű túrát rendez a következő útiránnyal. Gyülekezés reggel fél 9 órakor a Magyar Szinbáz előtt. Turistavezetők: Gebe* fügi András és László Márton. Útirány: Hója- erdő—Angyalkut—Bácsitorok—Kőszegő és Bácsi-erdő. A GYOPÁR síelők szintén ezen az útvonalon mennek végig Kelemen József vezetésével. Ezen a túrán kezdő turisták is részt vehetnek a tura szebb és változatos részeiről fényképfelvételeket készítünk. Vendégeket minél nagyobb számban szívesen lát az egyesület.

sirvafakad! A maga arcát hozza ide, ha férfiember, ha igaz ember, tegye elém a mellét, a rongy! Pfuj!!

Meglegyintem tenyérrel a kislány fejét, elzavarom, de aztáp mindjárt megrugom a jobb- bakkancsom sarkával a ballábam fejét, megrántom a sapkám, átbukdácsolok a bódék között, közben kiköpöm a számból a kenyérmaradékot s mint a kutya, amelyet leöntöttek valami kapu alatt, éhesen és fázva bandukolok hazafelé. Mikor kinyitom az ajtómat, hangosan fölnevetek, de olyan hangosan, hogy a szorr széd ócskavasas kutyája elkezd ugatni. Ben még mindig nmetek.

— Doktor Lira! — mondom magamnak. Lira ur szépet cselekedett, mint egy paras'

De tudja Isten, nem vagyok elkeseredve az az érzésem, hogy igazságos ember vagy' Tudniillik, hogy mell-mell ellen kellett voi elhoznom azt a kenyeret, hanem gyerek érte, a fene a dolgát, gyerek s mit kezdjen ember egy gyerekkel? Az az igazság, hogy ne érzem jussomat a kenyérhez, pedg gyalázató san éhes vagyok. Lehet, hogy más másként csinálta volna, de édesanyám mindig arra szoktatott, hogy őszinte legyek önmagámmal s biztos. hogy édesanyám akar nekem mindig a legjobbat életemben. Hát akkor nincs panaszra ok, a kilencedik kenyér helyére talált s nekem! annyi hasznom van, hogyha édesanyámmal ál-, modom, nyugodtan mosolyoghatok. S ha veszem, talán ez a világon a legfontosabb, Most azonban vetkezem, fekszem le s látom, hogy pók mászik a falon.

— Nini, pók! — mondom magamnak s azon töprengek sokáig, hogy a pé, az ó és ká betűnek ez az egymásutánja mért jelenti éppen ezt a kis, hálószövő áilatot? Hogy találták ki ezt az emberek? De nem tudok rátalálni a nyitjára.

(Vége.);