Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)
1932-02-29 / 49. szám
XV. EVF. 49. SZÁM. Kmnüjsxú Egy regáti bíró patent je, amit kisajátítok ügy kezdődik a dolog, hogy reggel félnyolc órakor beállít a lakásomra egy rendőr és udvariasan, tisztességtudóan közli velem, hogy keljek fel azonnal, mert előállítási parancsa van számomra. Kemény téli hidegben, amikor még félnyolckor majdnem éjszaka van (különösen, ha az ember jóval éjfél után feküdt le), nem valami kellemes dolog hajnali félnyolckor kikecmeregni az ágyból, de egy jó, kötelességtudó állampolgár ilyenkor nem sokat gondolkozik, egykét percre még megcsalja önmagát és az ágyat, amely soha annyira nem édes, mint amikor parancsszóra ott kell hagyni, de aztán merész elhatározással kiugrik a paplan .alól és expressz tempóban felöltözik. Tudja ugyan, hogy a tárgyalások 9 órakor kezdődnek — magamfajta notórius bűnözőnek bő alkalma volt kitapasztalni — de viszont azzal is tisztában van, hogy a rendőrrel hiába vitatkozik, a parancs, az parancs. Tehát az ember felöltözik, felveszi a kabátját is, az uccán előre engedi a rendőrt, nehogy azt higyje valaki: letartóztatták és az ügyészségi cellába vezetik, valami divatos bűntény miatt, feketeszeszpanamáért, vagy amiben kezdünk minden kisvárosi voltunk mellett rekorderek lenni, kéjgyilkosságért. A rendőr jóhiszemű és igy nincs baj, hogy végig tiz lépés távolság marad az előlhaladó kisérő és a hátul kullogó elővezetett között. Nyolc órára csakugyan megérkezünk az igazságügyi palotába s a hideg folyósón közös megegyezéssel konstatáljuk, hogy bíráknak, ügyészeknek, ügyvédeknek nyomuk sincs még, ellenben a tárgyalási terem előtt már szoronganak demokratikus összevisszaságban tanuk és vádlottak. Persze vala mennyien^ elővezetettek. Az idő valahogy eltelik kilencig. A teremszolga kifüggeszti a tárgyalási sorrendet, amiből a delikvens — ezúttal e sorok Írója — megállapíthatja, hogy az ő ügye éppen tizenötödik, tehát el kell készülnie a legrosszabbra. Vagyis békésen kell várakoznia, akár tetszik, akár nem. Mert a szegény rendőr éber szemmel figyeli azt, akit előállított, aki ha megunja a folyósói ácsorgást és hazamegy, a rendőrt kérlelhetetlenül megbüntetik. Még pedig pénzbírságra. Ezt pedig én sem szeretném, más sem akarhatja, már hálából sem, amellyel a jóindulatú rendőrnek tartozunk. Hogy aztán meddig kell várnia egy ilyen közönséges vádlottnak, akinek amúgy is sok van már a rováson és aki életének huszonöt százalékát a törvényszéki folyósón és tárgyaló teremben kénytelen eltölteni, akár elitélik, akár nem, az jó szerencse kérdése. Lehet, hogy már másfélóra mulja_ alkalma van megmondani hogy az inkriminált cikknek ki a szerzője amely esetben_ természetesen elnapolják a tár gyalást és kitűznek egy újabb határnapot ugyancsak elővezetési paranccsal súlyosbítva De legtöbbször a nyolc órából 1 óra lesz s a tanács elnöke csak akkor konstatálja, hogy a szerkesztő jelenléte voltaképpen mellékes, a már régebben bejelentett vádlott konokul távol maradt és ilyenformán a tárgyalást szintén e' kell napolni. Mindezek azonban csak egy boldogtalan szerkesztő keservei. Az olvasók legnagyobb része talán még kárörömmel is olvasta az" eddigieket és elégtétellel jegyzi meg magában, hogy „úgy kell neki, elég embert megrágalmazott!“' A dolognak azonban van egy része, amely már nem magánügy, hanem a szó szoros értelmében közügy. Meg kell ugyanis már egyszer írnunk, hogy az a rend, illetve rendetlenség, ami rendDOMBRIA hAziszövészet készit és elad önköltségi áron valódi homespun uri és női divatszöveteket Str Bratianu 51 és Kovács és Moldován férfiruha üzletében Strada Regina Maria 20 szám alatt. Ék szer a bíróságoknál, helytelen, unprnktikus. nemcsak a magánfelek munkanapjait rabolja el könyörtelenül, hanem az igazságszolgáltatás menetét is elakasztja, az ügyeket az idők végtelenjéig elnyújtja és megakadályozza azt, hogy a sértett vagy károsult elégtételt kapjon, a. bűnös pedig megbünhödjön. Megmagyarázzuk, miért. Mindazok ugyanis, akik bármely vonatkozásban összeütközésbe kerülnek a bíróságokkal, számolnak azzal, hogy az a nap, amelyre az idézőjük szól, végleg elveszett. Senki sem szívesen ácsorog öt-hat óráig az igazságügyi palotában, különösen nem olyan esetekben, amikor tisztában van a maga tanúvallomásának jelentéktelenségével és azzal, hogy a szóbanfor- gó ügyet sem előre, sem hátra nem viszi. Emiatt van az, hogy aki csak teheti, a tárgyalási napon elkerüli még a tájékát is a Honvéd uccának és ugyancsak emiatt van az, hogy a legtöbb ügyet nyolcszor-tizszer kell kitűzni, amig a tárgyalást le is folytathatják. Viszont vannak pontos emberek is. akik mindeu alkalommal becsületesen betartják a terminust, de kihallgatásukra még sem kerülhet sor a nagyobb számban levő pontatlanok miatt. Ezek veszítenek el legtöbbet az idejükből, mert a rendetlen ember csak egyszer vesztegeti el a napját, amikor végre a rendőr megtalálja és a biróságra cipeli. Nem vagyok ugyan sem ügyvéd, sem bíró, de úgy érzem, hogy amit itt fel fogok vetni, az hasznos és praktikus dolog, nemcsak a közönségre, hanem az igazságszolgáltatás menetére vonatkozólag is. Még csak nem is én találtam ki. mert a patentét rá egy kolozsvári járás- biró szerezhetné meg. Bizonyos Georgescu fiatal regáti biró, aki ez esetben fején találta a szöget Ö is kitűz tárgyalásokat, de csodálatosképpen ezeken a tárgyalásokon a felek meg is szoktak jelenni. Georgescu ugyanis nem úgy csinálja, hogy reggel kilencre idézi meg az ösz- szes ügyek érdekeltjeit, hanem előre átnézi a napirendre kerülő kérdések aktáit és hozzávetőleges becslés szerint megállapítván, hogy melyik por mennyi ideig fog tartani, előre elvégzi a beosztást és a tárgyalások határidejét percnyi pontossággal megállapítja. Például: Cuibus kontra Schwartz 9 óra, Uzsorás Manó kontra Nemfizető András 10 óra 30 perc. Drákói Ignác kontra Partáj Samu 11 óra 20 perc. Ha valamelyik tárgyalás tovább tart a kombinációba vett időnél, egyszerűen kitűzi az uj tárgyalási na» pót. Ezt a módszert tisztelettel ajánlom a törvényszéki elnök ur figyelmébe. Meg fogja látni, hogy az igazságügy szekerének kerekei gyorsabban lendülnének ezután és ötven százalékkal leszáll az elnapolt tárgyalások száma. Nem tagadom. hogy rideg önzés beszél belőlem, mert engem is érdekel, hogy nagyszámú ügyeimet kevesebb naplopással és több valószinüséggel elintézhessem. Végre egy pont, ahol az állam épségét őrző bíróságok összetalálkoznak alulírott irredenta firkásszal. _______ (sz) IRegőrült egg tanítónő, mert nem kapta meg a fizetését (Csernovic, február 27.) Ä város egyik előkelő térségén megrázó jelenet zajlott le. A Piata Uniriin kisgyermekével sétált egy uri- asszony. A gyalogjárón a közelükben egy fiatal nő torlcaszakacUából kiabálni kezdett, majd nekirontott a kisgyermeknek, kitépte az anyja kézéből, fojtogatta, leteperte és meg akarta ölni. Szerencse, hogy a közelből odaszaladt emberek felismerték a helyzetet s az anya kétségbeesett sikoltozása közben sikerült még élve kiszedni a gyermeket a támadó nőnek a kezei közül. A feldúlt fiatal nőről nem volt nehéz meg- állapítani, hogy örült. Bevitték a rendőrségre, majd kórházba szállították. Megállapították, hogy a közeli Pichest« falu tanítónője, aki hónapok óta nem kapta meg fizetését és nyomorában megőrült. Reggei azzal távozott el hazulról hogy megkísérli Cserr.ovicban fizetéséből valami pénzt fel venni, ami nem sikerült. Szabadlábrahelyezték a Bocskay-nccai gyilkosság egyetlen gyanúsított fát Nincs nyoma a gyilkosnak — Nyolcvan tanul hallgatlak ki, de a vizsgálat mindezideig- teljesen eredménytelen (Kolozsvár, február 27.) A Bocskay uccai borzalmas gyilkosság, ugylátszik belekerül azok közé a kiderítetlen bűntények közé, amelyek az utóbbi időben jogosan rémitették meg Kolozsvár közönségét. Három napja halott már a Szerencsétlen Szerkó Gizella, de a nyomozás egy ingadozó alapon végrehajtott letartóztatáson kivitt semmi pozitívumot nem produkált. Pedig a rendőrség kétségtelenül nagy ambícióval és munkakedvve! feküdt bele az ügybe és mintegy nyolcvan tanút hallgatott ki. A tanuk leţîmgyobb része rendőri felügyelet alatt álló leány, akik azonban semmi olyasmit sem tudtak t. on dani, ami a vizsgálat ügyét előtt: vihette volna. M y azt sem sikerült megállapítani. hogy a meggyilkolt, leánynál volt e vagychhbsszegii pénz, vagy sem? Pedig ez ionics dokumentum lehetett volna annak mega!'api'ására hogy rablási szándékkal vagy a végrehajtott rablás után gyilkolták-e meg Srnrko Gizellát ? A vizsgálat inat napjának eseménye különben. hegy a délután Iclyamcin szabadlábra helyeztek TO'JOrv. t ill virsliárust. aki tudvalevőleg fel fedezte a rémtettet és azzal vált a rendőrség előtt gyanússá, hogy saját beismerése szerint közelebbi ismerettségben vol a meggyilkolttal, akit többször meg is látogatott. Todorutiu azonban poníos alibit igazolt es tanukkal bizonyította, hogy attól az időponttól kezdve, amikor a gyilkosság történhetett, mindaddig, amig bekopogtatott a Bocskay uccai bútorozott szobába, minden percéről számot tud adni. A rendőrség egyébként folytatja a nyomozás munkáját, de egyelőre más nyom nem áll rendelkezésére, mint amelyről azt szokták mon- hani, hogy bottal ütik Ne mulassza el felhívni az 50-es íelefonszámot, hol közvetlenül a termeidtől szerezheti be olcsó fa sziikségiefét: Príma vágott fa q - ■ * - - 60 lei Prima há&itott fa q - - - - 68 lel Öl fa 900-1200 leiig flq-tól feljebb szállítunk. Minden vásárló meggyőződhetik személyesen a pontos mérlegelésről és a fa jóságáról a telepen, Strada Londra (Hosszú ucca) 25. Climen! íiéxa