Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)
1932-02-28 / 48. szám
XV. ÉVP. 47. SZÁM. HtLE TJ'UjSÄG 9 ERDÉLYI GAZDI Kovát reze tő: TOBÖH BÁLINT, u EGE titkára. A kisebbségi szövetkezeteknek is joguk van a huszonötszázalékos adókedvezményhez A temesvári Ítélőtábla mellett működő köz- igazgatási bíróság rendkívül nagyfontosságu elvi jelentőségű döntést hozott a fogyasztási szövetkezetek adókedvezményének megállapi- tása ügyében. Az adótörvények szerint ugyanis a fogyasztási és termelőszövetkezeteket 25 százalékos adókedvezmény illeti meg, de ezt eddig csak a román szövetkezetek élvezhették, mert az adóhivatalok és pénzügyigazgatóságok a kisebb* ségi szövetkezeteknek ezt a kedvezményt nem adták meg. Ezt a sértő és sok anyagi kárt is okozó megkülönböztetést nemrég megelégelte nehány te- mesmegyei kisebbségi szövetkezet és a temesvári ítélőtáblához, mint közigazgatási bírósághoz fordult. Az Ítélőtábla közigazgatási bírósága kimondotta. hogy a kisebbségi szövetkezeteket a 25 százalékos adókedvezmény éppen olyan mértékben illeti meg, mint a románokat. A gyümölcsfa és a lucerna. A tökéletes kihasználás elvéből kiindulva minden gyümölcsfatulajdonos azon van, bogy a gyümölcsfái alatti területet is mennél jobban kihasználja. Sok gazda ezért lucernával veti be gyümölcsösét. A lucerna nem lévén kényes növény, rend szerint sikerül is, de mennél bujább fejlődésü és mennél gazdagabb termést ad, annál inkább maradnak vissza fejlődésükben a gyümölcsfák, majd koravénekké válnak és végül egy lucernageneráció lekerülése, 4—5 esztendő alatt el is pusztulnak. Különösen áll ez a fiatal fákra. De lássuk csak, mi okozta ezen gyümölcsfák pusztulását? A lucerna mélyen gyökeredző növény, amelynek gyökerei kedvező viszonyok között 10—12 méter távolságra is elhúzódnak és 50—60 cm mélységben az egész földet átszövik. A fák gyökereit parazitanövény módjára behálózza s azoktól minden tápanyagot elszív. A csapadékvizeket még a talaj felső rétegeiben elvonja és lehetetlenné teszi, hogy azok az alsóbb rétegekbe lehuzódjanak és végül kizárja azt, hogy az alsóbb talajrétegek a levegővel érintkezzenek. Szembeötlően jelentkezik a fák fejlődésének megindulása oly helyeken, ahol a gyümölcsösben lucerna volt, majd eltávolíttatott és a talajt a gyökerektől is megszabadították, ami elég nagy munkát jelent. Hogy a fák alatti terület kellőképpen ki legyen használva, legjobb ha bokorbabot ültetünk. Ez egyrészt a talajt nem zsarolja ki, másrészt javítja is azt, mert uitrogéut gyűjt. Két, háromszori kapálása révén biztosítja a talaj megfelelő nedvességét és levegőzését. Szegedi Kis Kalendárium Rendkívül csinos kiállítású, kedves és tartalmas kis zsebnaptárt hozott a posta a Keleti Újság címére. A szegedi egyetem hallgatói ad ták ki a könyvecskét, amelyet 1 pengő 20 filléres árban küldtek el egy csomó cimre és a jövedelemből a szegedi egyetemi ifjúság tanyai agrársettlement-mozgaiaiúnak céljait akarják elősegíteni. A mozgalmat a Kolozsvárral Szegedre került székely diákok Bethlen Gábor-köre indította meg azzal a célkitűzéssel, hogy tagjai rendszeres kiszállások során keressék fel a falvak és tanyák magái ahagyott népét és előadás- sorozatokkal, üépuivatali szolgálattal, ismeret- terjesztéssel igyekezzenek segítségükre lenni, Másrészt etnográfiai és társadalomrajzi tudományos adatgyűjtéssel igyekezzenek a magyar parasztuép feltáratlan sajátosságait és értékeit megtanulni és megmenteni. Az Erdélyből ki- sarjadzott szép mozgalomnak komoly eredményeit bizonyítja ez a nemes Ízléssel készült kis zsebnaptár, amely Salló György egyetemi hallgatónak a kiskunhalasi tanyák között összegyűjtött népdalauyagát közli. A kalendárium tervét, rajzait a nagyon tehetséges Budai György készítette el. Közöljük a cimlapou mottóképpen szereplő rendkívül hangulatos ta nyai dalt a következőkben: A szögedi halastó, halastó Beleestem kocsistu, lovastu — Jaj Istenöm, ki vösz ki, Mögsajnál-é engömet valaki? A naptárhoz mellékelt kis cédula elmondja,, hogy jóuehány kalendáriumot Erdélybe is el küldtek és a címzetteket arra kérik, hogy a kallendárium ellenértéket juttassák a szegedi diákmozgalommal rokontörekvésü diáltközös- ség, az „Erdélyi fiatalok*’ támogatására, illetve küldjék be az ErdéÜyi Fiatalok cimére, Kolozsvár, Szentegyház-utca S. Vasárnap délelőtt 11 órakor: Micky-Maus Matiné cs Varieté! Vasárnap délután 3 órakor: Annából, Este 9 órakor: Alvinczi huszárok. Mindkettő nagyon olcsó mozihely árakkui. Jegyek ára: 40, 30, 20 és 10 lej. Vasárnap délután 6 órakor: Csókosregiment. Vasárnap délután 6 órakor kerül színre másodszor rendes helyárakkal, bérletszünetben Erdélyi Mihály nagyszerű operettje, a Csókosre- gimont. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Szombaton délután 3 órakor: Piros bugyelláris. (Ifjúsági előadás nagyon olcsó helyárakkal. Bevezető előadást tart: Páiffy Márton. Sorozatszám: 143.) Szombaton este 9 órakor: Csókos regiment. (Operette- ujdonság először! Premlére-bérlet 22. sz. Sorozatszám 1S2.) Vasárnap délelőtt II órakor: Micky Maus-matlné. kabarészámokkal, táncokkal, tréfákkal. (Jegyek ára 30, 20 és 10 tej.) Vasárnap délután 3 órakor- Anna-bál. (Operette-reprtz mozlhelyárakkal. Jegyek ára: 40, 30, 20 és 10 lej. Sorozatszám: 144.) Vasárnap délután 6 órakor: Csókos regiment. Operette- ujdonság 2=odszor. bérletsztinet. Rendes helyárakkal. Sorozatszám: 143.) Vasárnap este 9 órakor: Alvincl buszárok. (Nagyon olcsó mozlhelyárakkal. Jegyek ára: 40, 30, 20 és 10 lej.) A OLUJI ROMAN OPERA MŰSORA: Vasárnap, február hó 28. (este): Lammermoor-I Lucia (Premier.) Hétfő, február hó 29.: Szünet. DACIA MOZGO heti MCSQHT» Szombaton csak egy előadás, délután 6 órakor: X. ,,A négy pajtás. II, A primadonna és a betörő. Helyárak: 10 és 30 lej. Vasárnap délelőtt 11 órakor: Micky-Maus-burleszkek és vnri&té-müsorral matiné. Helyárak: 10 és 20 lej, Vasárnap délután nincs mozgófénykép előadás. (Színházi előadások 3, 6 ég este 9 órakor.) CORSO-MO*ítO$JÍNHÁi MCSOiSJ? A MAGYAR SZÍNHÁZI IRODA HÍREI: Szombat 3, 5, 7, 9 órakor: Szombaton délután 3 órakor ifjúsági helyárakkal: Piros bugyelláris. Szombaton délután iifjusági előadást tart a Magyar Színház. A Piros bugyelláris kerül színre rendkívül olcsó ifjúsági heJyárakkal. Szombaton este: Csókosregiment premierje. Szombaton este lesz a premierje u Csókosregi- mentnek, Erdélyi Mihály legújabb, nagysikerű katona-uperettjşnek. A Lehullott a- rezgőnyárfa, Hazudik a muzsikaszó szerzőjének ez az uj operettje ismét egyiké lesz a legmelódiku- sabb, legkedvesebb, legtréfásabb operettelőadásoknak. Világsikert aratott nagy premier: Varázshegedü. („Slawische Rhapsodie.'1) Rendezte: Friedrich Fehér. Nagyszabású, pazar rendezésű filmdráma, melynek cselekménye nagy részben Magyarországban Tótfóldón játszódik le. Egy gonosz apa, egy önfeláldozó anya, egy angyali jóság« gyermek és egy meghasonlott művész kálváriás története, mely végűi lélekemelő happy and-el végződik a Varázs- hegedű című, minden sablontól mentes filmben, melyben a főszerepeket Magda Sonja, Hans Fehér. Jar. Kocián. a világhírű hegedűművész, Freid Fehér, Szőke Szakáll, Hilda Roseh, Németül beszéld film, számos művészi hagedüjáték betéttel. APBÓHIRDETESEK Szavanként ......................... Vaaíagbetüvel ............... Legkisebb apró (10 szó) Allástkeresőknes 1 szó . Vastagbetüvel ............... 3 Lel 6 Lei 30 Lel 2 Lel 4 Lel SS* LEVELEZÉSEK e^gy régi eíöflxetá- B* nek. Borítékot nem kaptuk meg, mindaddig, roig cimet nem kapunk, jeligés levéléi nem továbbíthatjuk. Kiadóhivatal. LAiivszslőnSnek ■* ajánlkozik a háztartás minden ágában jártas, komoly, tiszta- rendszerető, jól főző, jobb napokat látott uriasszony. Vidékre is elmenne. — Megkereséseket „Havi 1000 lei“ jeligére a kiadóba kér. ADÁS-VÉTEL ■prongora eladó. Fe- «■ kete, rövid, kereszt- huros. — Megtekinthető Monostort ut 85 sz. alatt. E ladó családi ház, 3 szoba, konyha, kamara, fürdőszoba, előszoba, veranda, mosó- konyha és 2 pincéből álló uj adómentes (adómentes 16 évig) igen olcsón eladó. Ugyanott egy rövid fekete keresztfauros, acél szerkezetű zongora is eladó. Megtekinthető Dohány ucca 16-A) szám alatt. Str. Legiunei Ardelene, d. u. 1-4 óráig. V adouatuj hálószoba-, és konyhaberendezés sürgősen eladó. Ugyanott szép szoba konyha kiadó. Cimbalom u. 19, emelet. J ókarban levő pia- nlnóf, lehetőleg keveset használtat keresek megvételre. Cimet a kiadóba „Pianinó“ jeligére N agyon szépen kézimunkázott díván» pftrnâka! vesz László- né, Str, Gelu 30. B asiei cipők György bőröndösnél, Tárgul- Mureş. _______________ 5 darab autóbusz, Chevrolet gyártmány 18 ülőhelyes eladó. — Megtekinthetők üzemben 3 drb. Sz.*Som!yón, i 2 drb. Perry cégnél Clu- I jón. Méra & Comp. Sim- • leul-Silvaniei. nohénytöisdát forgalmas helyen esetleg lakással átvennék. Válaszokat a szükséges tőke feltüntetésével „M. 1666“ jelige alatt Rudolf Mosse Bukarest, Calea Victoriei 31. továbbit. ÁLLÁST KERES HfSogszüninagyvá!- lalat kereskedelmileg képzet! lö* tisztviselője, ki korábban önállóan eredménnyel működött, keres társulás céljából oly szorgalmas, perfekt nyelvtudással bíró, némi tőkével rendelkező leépített tisztviselőt, vagy intelligens kereskedőt, aki létesítendő kereskedelmi vállalat szervezési költségeit előlegezni tudja. - Megkeresést „Egyesült erővel“ jeli- gére kérek. _________ Mégy polgári! vég- zett urileány, a háztartás minden ágában jártas, gyermekek mellé, társalkodónőnek, betegápolónőnek elmenne. — Szives megkeresést „VI. dékre is menne“ jeligére a kiadóba kér. Ö gyv djeíöll, másfel éves gyakorlattal állást keres, kitűnő footbalista is. Cím a kiadóban. F iatal munkanélküli lakás ellenében szolgálatot vállal. Cim a kiadóban. K atonaviselt vaskereskedő segéd állást keres, autóvezetésben jártas. Cim Sehandl János Zlatna, Jud. Alba. ALKALMÁZAS gray |6 családból való «“> fiú borbély tanulónak felvétetik, Palermo frizeria Kolozsvár, Viz ucca 2. K erestünk garancia képes vezetőt a segesvári vasúti Újság- Kioszkhoz. Cim a kiadóban. KIADÓ LAKÁS K ét szoba lakásnak, V8gy Irodának földszinten azonnal kiadó. Regina Maria 43. C sinosa» bútorozott szoba Zsák ucca 3. szám alatt egy, vagy két személy részére azonnal kiadó. Ulönbejáratu csinosan bútorozott 6Z0ba azonnalra kiadó. Cim a kiadó- hivatalban. B elváros központjá* ban napos, pormen* tes levegőjű bútorozott szoba, parkírozott ud" varkertben, fürdőszoba- használattal azonnal kiadó. Cim a kiadóban. E legánsan bútorozott szoba különbejárat- tal központban kiadó. Str, Tunarilor, Zápolya ueca 6, az udvaron balra. B elvárosban kiadó 2 szoba konyha, türdőszobás lakás. Értekezni P. Cuza Voda 2, (V. Bocskay tér 2). F SSér 22, II. emeleten egy bútorozott szoba olcsón kiadó március elsejére. K eresek egy szoba, konyha, fürdőszoba, vegy egy szoba, fürdőszobás lakást nem okvetlen központban. Címeket ármegjelöléssel „Csendes lakó“ jeligére a kiadóba kéretnek. K iadó P. Unirii (Főtér) No. 10, uccal emeleti lakás (parkettes) 5 szoba mellékhelyiségekkel május 1-re.