Keleti Ujság, 1932. január (15. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-09 / 5. szám
XV. ÉVF. 5. SZÁM. A nyugdíjtragédia A ny ugdijleszállításból Bukarest isméi nem vette ki a részét—A vidéki nyugdíjasok 25 százalékos vesztesége (Kolozsvár, január 7.) A Keleti Újság legutóbbi száma foglalkozott a nyugdíj redukció kérdésével és rámutatott arra, hogy a kormány közel huszonöt százalékkal csökkenti a kiéheztetett nyugdijtársadalom járandóságait. Több oldali érdeklődésnek teszünk eleget, amikor ennek a nagyjelentőségű kormányintézkedésnek a részleteivel is foglalkozunk. Meg kell állapitanunk mindenekelőtt, hogy a Monitorul Ofieialban megjelent hivatalos utasítás korántsem nyújt eléggé világos helyzetképet. A miniszteri rendelet négy kategóriát állított fel a drágasági pótlék redukálására vonatkozólag. Az I. kategóriába tartozó (Bukarest) nyugdíjasainak marad a régi drágasági pótlékuk. A II. kategória (Arad, Brassó, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmár, Szeben, Marosvásárhely és Temesvár) 8 százalékos a drágasági pótlékcsökkentés. III. kategória Abrudbánya, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Beszterce, Balázsfalva, Belényes, Nagybánya, Felsőbánya, Aranyosbánya, Kőrösbánya, Karánsebes, Nagykároly, Curtici, Dés, Déva, Dicsőszentmárton, Erzsébetváros, Fogaras, Gyergyószentmiklós, Szamosujvár, Hátszeg, Bánffyhunyad, Zsombolya, Lipova, Lugos, Medgyes, Csíkszereda, Naszód. Nagylak, Székely udvarhely, Szászváros, Oravica, Orsóvá, Vízakna, Pécslta, Resica, Szászrégen, Szászsebes, Szilágycseh, Szalonta, Szentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Máramarossziget, Segesvár, Piski, Szováta, Kézdivásárhely, Torda, Maros- liéviz, Tusnád, Marosujvár, Dornavatra, Vulkán, Zilali és Zalatna. Itt 15 százalékos a drágasági pótlékredukció. A IV. kategóriába a falvak, illetve kis községek tartoznak, ahol a drágasági pótlék hetvenöt százalékát hagyják meg. A kormány abból az okból kifolyólag, hogy a nyugdijakat nem egységes koeficiens alapján állapította meg, leszögezi azt az elvi álláspontot, hogy a nyugdíj nem haladhatja meg az illető tisztviselő utolsó havi fizetését. Ami a legnagyobb, vagyis harmincezer lejes alapnyugdijas tisztviselők fizetéseit illeti, 1932-ben az alábbi összegeket kapják: I. kategória 1G.800; II. 14.570; III. 14.320, IV. 12.630 lej. A hadirokkantak és özvegyek követelésére vonatkozólag az altiszti csoportnak megmarad a régi nyugdijösszege. Hasonlóképpen az özvegyeknek is. A férjezett hadiözvegyek viszont nem kapnak drágasági pótlékot. Az uj, nyugdíjtörvény ismertetésével kapcsolatosan még a magyar újságokba is olyan verziók kerültek, hogy az uj nyugdíjtörvény amúgy is drákói szigora a volt magyar tisztviselőkkel nem tesz kivételt és ugyanolyan százalékos csökkentésben részesíti őket, mint a román nyugdíjasokat. Most aztán megjelent a Monitorul Oficial- ban az uj nyugdijtörvénynek a teljes szövege, amiből a legnagyobb megdöbbenéssel és meglepetéssel állapítottuk meg, hogy a' kormány ezúttal is hü maradt önmagához és a volt magyar tisztviselőkkel szemben, tehát azokkal, akiket a román állam az elődállamoktól örökölt és azokkal szemben, akiket, mint esküt nem tett tisztviselőket, később a magyal nyugdijtörvé- nyek értelmében nyugdíjazott, a legkimé-- letlenebb szigorral járt el s a nyugdíj- csökkentés százaléka itt a legmagasabb. Ugyanis az uj nyugdíjtörvény a nyugdíjasokat különféle kategóriákba osztja és különféle1 táblázatok alapján csökkenti a nyugdijakat. A törvény 9-ik paragrafusa azokkal a nyugdíjasokkal, akiket a magyar, osztrák és Az impériumváltozás előtt megállapított nyugdijak 1932-ben nem haladhatják meg a havi kétezer lejt, a nagyobb összegeket viszont 30' ; százalékkal csökkentették. A teljesen munkaképtelen rokkantak nyugdiját kiegészítették. A minisztertanácsi határozatot kisérő péaz- ügyminiszteri javaslat szerint a nyugdiesök- kentést az alábbi kritériumok alapján kell végezni. 2295 lejig marad a régi. 3285 lejnek a 95 százaléka, 5085 lejnek a kilencven százaléka, 7290 lejnek a S5, 10.755 lejnek a 80, 16.200 lejnek a 75 és 24.255-nek a 70 százaléka marad meg. A kincstár által folyósított nyugdijak normalizálása érdekében a nyugdíjasoknak bizo- nyitványt kell benyujtaniok a pénzű gyigazga- tósághoz, mely az illető tisztviselő rangját és utolsó havi alapfizetését tartalmazza. Az uj nyugdijakat március hó folyamán állapítják meg és az érdekelt felek a pénzügy- igazgatóságoknál, vagy az adóhivataloknál részletes felvilágosításokat kapnak. Részletes / utasítást még nem adtak lüi. orosz nyugdíjtörvények alapján nyugdíjaztak, különlegesen drákói elbánásban részesíti. Az impériumváltozás előtt nyugdíjazott magas- rangú közfuncionáriusok. akiknek a békebeli nyugdíjtörvény szeript javadalmazása a 16 ezer koronát is elérte, legutóbb 10.400 lej havi nyugdijat kaptak. Ebbe a kategóriába estek például a volt főispánok, 35 éves szolgálatú egyetemi tanárok, kúriai bírók stb. Nyugdijuk az uj nyugdíjtörvény szerint 7000 lejre csökken, tehát csökken és meghaladja a 30 százalékot. Így bünteti a román állam a magyar állam volt előkelő köztisztviselőit, legyenek azok románok, vagy magyarok! III az özönvíz? Dehogy is. Csak az olcsó könyvek özöne a Lepage-antikvárium- Mii Kvár. — Kérjen jegyzéket. Szötlőoltván yok!! Amerikai sima és gyökeres vesszők legjobban és garantált fajtisztán kaphatók Caspar! Fr.-néJ, j Hadgyesen. Judeţul Târnava-Mare. Árjegyzék , .«kívánatra. — „NEUBURGER“ különlegesség. A magyar tisztviselők redukciója a 30 százalékot is eléri Granada gyöngye volt... Irta: Kiss Menyhért. A zenéskávéházban sikoltozott a jazzbanda, egy vidéki földbirtokos fia beleszeretett egy pesti házmesterkisasszonyba, s mivel a kisasz- szonynak esze volt, a fin bánatában minden este techalottra itta magát s az volt az őrjítő dala e szellemes művelet közben: Granada gyöngye volt az a fekete lány . . . Nem tudta, hogy Granada subick-e, avagy folyam Ausztráliában? Nem tudta, hogy milyen az a fekete lány? Mert barnát ismert, néhányat, Sőt legújabb bálványa is barnabőrii volt, de hogy miért éppen Granada gyöngyéről emlékezik meg a költő, mint fekete lányról, arról halvány sejtelme sem volt. De éppen az tetszett a versben is, hogy nem érti ésszel, s a zenében is, hogy nem egyezett a vére ritmusával. Valójában azon mulatott, hogy őt hogyan mulattatja a versiró és a zeneszerző. A zenéskávéház ötödik emeletén lakott a költő, ki úgy is, mint ember, úgy is, mint műfaj, erősen kihalóban van, s nincs kizárva, hogy Igricz Gyula ur az utolsó bölény szomorú tragédiáját élte végig. Hiszen már Petőfi is úgy dalolta, hogy a költő és a sorsharag egy anyaméhben született, de az sem lehet, hogy minden költőt a nyomor és éhhalál poklából emeljen a dicsőség Olimposzára a sors. Ott van Hugó Viktor és Byron lord, kik nem szűkölködtek sem aranyban, sem ezüstben és mégis költők voltak. Igricz Gyula mindezeket végig gondolta, mikor szakított a lírával, ódával és elégiával, s Melpomene, a dráma istennőjének kezdett udvarolni, kit a mai kor jobban kedvel, s aki révén remélte, hogy a túrót és szárazkenyeret estebédjében felcserélheti vesepecsenyével és halmajonézzel. Igricz Gyula tehát többször megközelítette Melpoméne Önagyságát, s e szerelem gyermekeként született meg a „Korona és kard“ cimíi, az Árpádház korából való dráma, azaz megszületett volna, ha az ötödik felvonást megtudta volna irni. De nem tudta, mert minden • éjjel, mikor dolgozhatott volna, a dőzsölő kávé- házból kivilágos kivirradtig harsogott a jazzband: Granada gyöngye volt az a fekete nő . . . Szegény Igricz Gyula nappal a Nemzeti Muzeum könyvtárában a lőweni, königsbergi töredékek, a bécsi-, az Ehrenfeld-, az Apor-kodexek- ben keresgélt, Kézay Simon, Anonymus és Thu- róczi János krónikáit böngészte, s ez ódon Írások komor hangulatát az este ezer darabra tépte széjjel, mert valaki a kávéházban mértéktelenül itta a nemes kadarkát, s azon mulatott, hogy a zenekar tagjai rekedt, fenhangon üvöltözték: Granada gyöngye volt az a fekete nő . . . A költő komoly elhatározásra jutott. Egy levélben megnyugtatta főbérlőjét, hogy a félév óta nem fizetett lakbért rövidesen, de becsületszava szentségére mondja, hogy biztosan ki fogja egyenlíteni, s kofferjébe gyömöszölve ingatag ingóságait, felült a vonatra és Csanád vármegye egyik pusztai állomásánál ugrott ki belőle. Gondolta, hogy a nagy nemzetközi világváros hangulata helyett a nagy alföldi magyar pusztaság ihletett csendjében befejezi a „Korona és kard“ cimii drámáját. Csáti Demeter barátját kereste fel, kit hősi önfeláldozással kisugott és átpuskázott az érettségin, s remélte, mint uradalmi gazdatiszt, pár héten át alkalmat ad neki, hogy az éhségben összezsugorodott gyomorzsigerei visszatérhessenek elfelejtett foglalkozásukhoz, az emésztéshez. Csáti távol volt, felesége üdvözölte a nem várt vendéget: — Egy évig is szívesen látjuk, kedves költőm! — rebegte, — csak tudjon jól tangózni! ... A költő majd el vágódott a szűzi ősi földön, távol a nemzetközi kultúra rombolásaitól, mikor az ő vendéglátásának feltételéül a délamerikai tangót kötötték ki. Jött azonban az éj, az ősmagyar pusztai éj, hogy elhervassza aj> ősmagyarság jó Ízléséről álmodott hitének gyöngéden ápolt virágait. Csáti Demeternének más haja is volt. — A tangó se tangó akármely dallamra. Van egy, mely vérperzselő és kábitó. Holnap a homokfutóval beküldőm a városba, hogy a gramofonlemezét kihozza. Majd amellett fogom magát tangóra tanitani. A címe a dalnak: Granada gyöngye volt az a fekete lány . . . Bármily csábitó volt Csátiné ajánlata, a költő dadogott, hümmögött, és hajnalban a kutyák karának üvöltése mellett, köszönés és bacsuzás nélkül elillant. Felült a vonatra és egy másik osztálytársát szerencséltette, ki Békés vármegye egy eldugott falujában kántartanitós- kodott. Egy kántortanitó becsületes konzervativizmusa, hagyománytisztelete nem lehet kétséges. A feleségéről is nehéz feltenni, hogy görbe volna, a lába, s már ez oknál fogva is rajongaua a délamerikai színesek táncaiért. Valószinü, hogyha már kedve van ugrálni, akkor megmarad a meotiszi hagyományok mellett és csárdást rop. Igricz Gyula, noha költő volt és a sorsharaggal egy anyaméhben született, ily józan logikával vezette gondolatait. A mai magyar élet azonban éppen a .józan logika szempontjából sok meglepetést tartogat. A kántortanitó francia hadifogságból került haza, s Párizsban egy színház bejárója előtt maharadzsadiszben aranyozott botot emelt a magasban. A franciák éppen abban az időben hozták divatba a jazzbandot, és Sövényházy Attila, mihelyt megismerte a költő darabját a Koronáról és a kardról, lelkesülten ajánlotta barátjának: — Tedd át az egészet Marokkóba! Budapestet ma inkább érdeklik a négerek és berberek, mint az Árpádházbeli hercegek. És keresd fel, na, tudod kit kell megnyerned, hogy a drámát zenével fesse alá . . . elfeledtem a nevét. Tudod, aki azt a tangót irta, hogy: Granada gyöngye volt az a fekete lány . . . Igricz Gyula a kávéval és habbal telitett porcelláncsészét kiejtette a kezéből, hogy az ezer darabra töredezett. Nem futott tovább sorsa elől. A drámát átírta a kántortanitó ötlete alapján, a színigazgató, ki mindig és következetesen elutasította, elfogadta és előadta. S Igricz Gyula, kinek halántékán már szin- ezüst volt a haj, lassan temetni kezdte az Árpádok korának ostyafehér, liliomos hercegnőit és bátor leventehercegeit s egy táncmesterhez járt titokban, hogy megtanulja a tangót. S mikor öregedő lábait illegette, billegette, halk szomorúsággal, könnymosta szemmel dudorászta maga elé, mintegy láthatatlan bálvány kegyetlen tekintetétől megtörtén: Granada gyöngye volt az a fekete lány . . . —0—
