Keleti Ujság, 1932. január (15. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-10 / 6. szám
XV. âVF. C. SZÁM. 'VSBgssaBea&mfaKmimsstm Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. — Bratianu György elutazott Párisba. Bukarestből jelentik: Bratianu György ma Parisba utazott Cantaeuzino és Ata Constanti- neseu képviselő kíséretében. Bratianu a parlamenti szünet végéig marad a francia főváros— Kormánypárti csoportok harcolnak a Hanangiu halálával megüresedett miniszteri szék körül. Bukarestből jelentik: Hamangiu igazságügyminiszter holttestét a bukaresti igazságügyi palotával szemben levő Biserica Domniţa Bălaşa-ban ravatalozzák fel szombaton délelőtt. Délután 2 órakor lesz az egyházi beszentelés, majd a Belu-temetőben levő családi sírboltba helyezik az elhunyt igazságügyminisztert örök nyugovóra. A lapok az igazságügyi tárcának betöltésével kapcsolatban tudni vélik, hogy előbb megvárják Argetoianu hazaérkezését, csak azután lesz döntés. Az Adeve- rul szerint széleskörű kormányrekonstrukció várható, amely 4—5 tárcát fog érinteni. Hivatalos helyen az igazságügyi tárca betöltéséről még nem nyilatkoztak. Az Adeverul szerint nagy harc folyik a kulisszák mögött a Iorga és az Argetoianu csoportjai között _s ez a harc a temetés után fog élesebben megindulni. — Még mindig nagy a felháborodás a nyngdjrendelet miatt. Bukaresti tudósitónk jelenti: A bukaresti lapok állndón és élénken foglalkoznak a kormány nyudijrendeletével. A Viitorul nagy cikket közöl a kormány ellen. Megál- lapitja, hogy az uj nyugdijrendelet 35—40 százalékos leszállítást jelent. Egy olyan bukaresti nyugdíjas, aki 800 lej alapnyugdij után eddig havonta 5800 lejt kapott kézhez, ezentúl 3530 lej nyugdijat fog kapni, amelyből azonban még levonják a 4 százalékos adót is. A 880 lejes alapnyugdijjal rendelkező 4110 lej nyugdijat kap, akinek 1050 az alapnyugdija, 4950 lej teljes nyugdijat. A bukaresti nyugdijegyesület a nyugdíjasokat nagy tiltakozó gyűlésre hívta össze. A felhívásban kijelentik, hogy addig fognak küzdeni, amig jogaikat teljesen nem érvényesíthetik. A jelenlegi intézkedés alapján öreg nyugdíjasok, akiknek nagy családot kell eltartaniok, olyan keveset kapnak, hogy az a legszükösebb életmódhoz sem elég. A Lupta a nyugdíjasok által beszerzendő bizonyitványokról ir és azt javasolja a kormánynak, adjon utasítást a pénzügyigazgatóságoknak, hogy mindaddig, amig a tisztviselők a szükséges bizonyítványokat beszerzik, adjon előleget nyugdijaikra. Kéri a kormányt, hogy tanúsítson emberségesebb bánásmódot a nyugdijasokkal zemben. - L — A miniszterelnök legújabb rendelete szá- monkéri a középiskolás növendékek karácsonyi olvasmányait. Bukarestből jelentik: A közoktatásügyi miniszter rendeletet intézett az összes líceumokhoz, amelyeknek figyelmét felhívja arra, vizsgáják meg a tanulók olvasmányait, milyen könyveket és olvasmányokat olvastak a vakáció idején és általában az év folyamán. Iorga miniszterelnöknek ez a rendelete ismét ötletszerű intézkedést tartalmaz. Nincs semmi kifogás az ellen, de a pedagógiai ötleteket rendszerbe kell foglalni, beilleszteni. — A pápai konzisztórium uj bibornokok kinevezésére készül. Londonból jelentik: A Times római távirata szerint tavasszal a pápa kon- zisztóriumot hiv egybe, amelyen több biborost fog kreálni. A torinói és a firenzei érsekek minden bizonnyal a bíborossá avatandók között lesznek. — Meghalt Orbánéban Buday Dezső magyar képviselő. Budapestről jelentik: Buday Dezső magyar fajvédő képviselő, az Ébredő magyarok egyesületének elnöke, az éjszaka Orbánéban elhunyt. — Az ügyvédgyilkos Kreiner nem kerül sta- táriális bíróság elé. Budapestről jelentik: A budapesti ügyészség döntése szerint az ügyvédgyilkos Kreiner nem kerül statáriális biróság elé. Kreiner elmeállapotát előbb meg kell vizsgálni és eltelik az az idő, amely alatt a statáriális biróság Ítélkezése alá kerülhetne. — Márciusban lesznek a sorozások és bevonulások. Bukarestből jelentik: A jövő évi kontingens sorozása ez év március 15-én kezdődik. Az 1932. éves korosztály március elsején fog bevonulni. ?^MîiiiDi^hijifL;iii?ţtiîiiiiiTîTr?Ti(TîiîiîirirTî«rţtii iijhí!?irtíT:£íiníiiL‘~ t uuuuuuuuuuuuuuuuuuuuiTnni MÁR CSAK 4 NAPJA VAN kis szerencsével milliomos lehessen I Százan és százan nyertek már kisebb-nagyobb összegeket a Zsidó Kórház sorsjátékán. Január 12.-én lesz az utolsó húzás, főnyereményen kivül még számos nagy nyeremény kerül kisorsolásra. Ne habozzék tehát, hanem vegyen még nu Zsidó Kórházsorsjegyet. Postai megrendelésnél 100 lei beküldése ellenében po: famentesen küld egy sorsjegyet a Zsidó Kórházegyesületek Központi Sorsjátékintézősége, Cluj-Kolozsvár, P. Unirii £0 szám. gjijijijijisiiiji ;i ;i ji ji ji ji ji ji ji ji ji ji ji ji ji ji ji ji fijij» ií ji jiji|îjî |î jî jijiji jiji ji ji ji ji ji jî ji ji ;i ;i ;i ji ji ji jî ji ji ;i ji ji ji ;i ;i ji ji ji ji;i;»jîjî 4e! ■ B i Ji I: ■a, — Megrendelték az ezüst százlejeseket. Bukarestből jelentik: Az ezüstpénz verésére benyújtott ajánlatok felett tegnap döntött a kiküldött bizottság és a megbízást a londoni és a párisi pénzverdék közöt megosztotta. 18 millió darab ezüstérmet fognak verni 1800 millió lej értékben s becserélik a százlejes papirbankje- gyeket. Becserélik azokat a 20 lejes érmeket is, amelyeken Mikai trónörökös képe van. — Gáztámadások elleni védekezésre szervezik a bukaresti lakosságot. Bukarestből jelentik: Január elsejével Bukarestben egy bizottság kezdte meg működését, melynek feladata a gáztámadások elleni védekezés megszervezése, a lakosságnak gázmaszkokka.1 való felszerelése és megfelelő kioktatása. A bizottság elnöke Popescu professzor. — ÉJJELI MOZIELŐAD AS! Ma, szombaton este 11 órakor is lesz előadás a Színkörben, a világvárosi mozgószinházak mintájára. Az igazgatóság azért határozott igy, mert mai kezdettel vetiti a Színkör A fehér fogolynő, vagy A borneoi maharadzsa cimü, németül beszélő, hangos világfilmet, amelynek Romániában ez lesz az első előadása. Ez a film a legnagyobb hangos filmalkotás, amely monumentális méreteiben messze felülmúlja a feledhetetlen Hindu síremléket is. Az előadások minden nap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek, vagyis — a színtársulat háromhetes vidéki túrájának idejére — most este 9 órakor is mozielőadások vannak a Színkörben. — Használt ruha után is behozatali vámot kell fizetni. A hivatalos lap csütörtöki számában minisztertanácsi határozat jelent meg, amely szerint január 1-től kezdődőleg minden postán vagy vonaton külföldről érkező csomag után, ha a csomag használt ruhaneműt tartalmaz, behozatal vámot kell fizetni. A használt ruhanemű a vám alól csak akkor mentes, ha azt az utas bőröndben, vagy csomagban magával hozza és azon a használat kétségtelenül látszik. — A cégbejegyzési határidőt kitolták. Bukarestből jelentik: A 9-es számú minisztertanácsi napló újabb intézkedést tartalmaz a cégek bejegyzéséről. E szerint a minisztertanács a cégbejegyzési határidőt 1932 március 31-ig ki- talta, egyebekben a régi feltételek betartásával. — Le kell számlázni a vasútnak szállitottt anyagokat. A vasút vezérigazgatósága rendeletet adott ki, amely szerint január 10-ig a vasút összes magánszállitói kötelesek leszámlázni azt az anyagot, amelyet a mult év végéig tőlük a vasút ténylegesen igénybe vett. A számla kelte 1931 december 31. Ezek a kifizetések a vezérigazgatóság szerint meg fognak történni a mult évi vasúti költségvetés terhére. Lapunk minden olyan vásárlója. *| fi KOTTÁT ki 25 drb. folytatólagos lapfejet alanti rímre beküld, KAP HKGYEN!!!! a temesvári Moravetz zenemű- kereső déstől. — A Moravetz cég Ron-ánia legnagyobb zenemű-kereskedése, árai pedig a legolcsóbbak. — JEGYZÉKEI . BÁRKINEK INGYi N KÜLD. — Külön hivatal az árlejtések és szállítások kiadására. Bukarestből jelentik: A pénzügyminisztérium elhatározta, hogy egy központi gazdasági hivatalt „Economat Central“ állít fel, amelynek feladata lesz az összes minisztériumok anyagi szükségleteiről gondoskodni. Ez a hivatal fogja ezután az összes árlejtéseket intézni és a minisztériumokat a megfelelő szállításokkal ellátni. A pénzügyminisztérium számit arra, hogy e hivatal felállítása igen jelentékeny megtakarításokat fog az állam részére jelenteni. Mindennemű anyagrendelés csak e hivatal utján lesz lebonyolítható. * A Zsidó Nőegylet f. hó 10-én, vasárnap d. u. 5 órai kezdettel a „Kristály Palace“ termeiben tánccal egybekötött tea-délutánt rendez. Mivel külön meghívók nem küldetnek széjjel, a jótékony célra való tekintettel ezúton kér minél számosabb megjelenést a Rendezőség. Elhájasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél a természetes „Ferenc József“ keserű viz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyagcserebántalmak gyógyitó eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József viz-kura nagyon szép eredményre vezet. A Ferenc József keserü- viz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer- üzletekben kapható. * A Tennisz Club propaganda ski-versenyé- nek feltételei: Befutandó táv: férfiak részére 5 km., nők részére 2 km. Start a Magyar Színháztól, ugyanott a cél. Befutandó útvonal a sétatér kocsi utján végig, ki a Mihály-parkba, ahol a visszatérés lila-fehér zászlóval van jelezve. Verseny időpontja 1932. jan. 10-én d. e. 10 órakor férfiak részére. Nők startja 11 órakor. A versenyen részt vehet minden amatőr síelő. Nevezés a startnál. Nevezési dij 20 lej személyenként. A verseny győztese és a helyezettek díjazásban fognak részesülni. A versenyzők kötelesek a közlekedési szabályokat betartani (jobb oldalon haladni és balra előzni). A verseny iránt széles körben nagy érdeklődés nyilvánul meg. Résztvesznek az összes helybeli klubok és számos klubon kívüli sielő. A verseny lefolyásáról mozifelvétel készül. különfélék a.v^tesban külön- # bejáratú uccai szoba iüesen, v gy bútorozva azonnal átadó. Cim a kiadóban. I Ifladé egy szoba bu- I ra tor nélkül. Király u. 41 sz.. B utorozoll szoba ki* adó Dr. Siiaynál* Főtér 22. két szoba, konyha étmellékhelyiségek belvárosban- Cim 8 kiadóhivatalban K uSön bejára tu földszintes üres, világos szoba tizenötödikére kiadó. Unió ucca 9. |/apua!alll különbe- járatú csinosan bútorozott szoba szonnalra kiadó, Linczeg u. 4. K is üzlethelyiség tizenötödikére kiadó. Unió ucca 9. K eresek két szobás komfortos lakást kertes házban. Cim a kiadóban. tp-gy» vagy kés sze- mély részére ktilön- bejáratu bútorozott szoba jutányos áron kiadó. Majális ucca 5/a II. volt Pensio. E gy szoba hőnyim kiadó. Király ucca 41.