Keleti Ujság, 1932. január (15. évfolyam, 1-24. szám)

1932-01-09 / 5. szám

XV. ÉVF. 5. SZÁM. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. váíaÖ Csakúgy, mint negyven évvel ezelőtt * * * Azt szokták mondani, hogy semmi sem uj a nap alatt. És csakugyan, ezt az öreg közmon­dást erősiti meg az az elsárgult újság, amelyet egy olvasónk juttatott hozzánk. Lássuk csak, mit is irt Bartha Miklós Ellenzékének 1893. november 29-iki száma: Pénzszükség Kolozsvárt. Napók óta - amint tapasztaljuk — bizonyos izgalom és nyugtalanság uralkodik a közönség körében amiatt, hogy nehány nagyobb pénzintézet a be­téteket nem fizeti ki azonnal, mint ezt a meg­előző időben tette, hanem a felmondási határ­időket betartva, a kifizetést a felmondási időre' helyezi kilátásba. Panaszkodni hallottunk arról is, hogy az intézetek uj kölcsönöket nem nyúj­tanak. E hirek hatása alatt a betevők szokat­lan mérvben rohanják meg az intézeteket s mert pénzüket rögtön nem kapjak meg, aggo­dalommal tekintenek a pénzük sorsa elé. A közönség megfélemlésére és nyugtalanságára egyáltlában semmi ok nincs s amint az általá­ban nehéz penzviszonyok megváltoznak a pénz­intézetek is megfelelnek eddig is teljesített kö­telességüknek. íme, valami, ami megnyugtathat mindenkit. A pénzszűke nem a XX. század modern viv- mánya, hanem már apáink és nagyapáink is viharos időket éltek meg, amelyekből csakúgy kikecmeregtek, mint ahogy remélhetőleg mi is megússzak a válságot s ami féríiaink és uno­káink ép olyan csodálkozással fognak olvasni a mi elsárgult lapjainkból az 1932-ös pénzszük­ségről, mint ahogy minket is meglep az, hogy negyven évvel ezelőtt is rosszul ment a betéte­seknek. i ií Lií.'.is — Készül a konvertálási törvényjavaslat. A konvertálási törvényjavaslatot megszövegező bi­zottság január 8-án újabb gyűlést fog tartani. A liberális párt álláspontja az, hogy továbbra is részt vesz a bizottság munkájában s ha a javas­lat szerint a konvertálás a hitelezővel szemben kötelező jellegű lesz és ha a jog szerinti kon­verzió határát tiz hektárral emelik fel. Ezt az utóbbi feltételt a bizottság már honorálta is. A liberálisok ezenkívül azt kérik, hogy a konver­tálást terjesszék ki a nagybirtokosokra is, mivel ezek is ugyanazokkal a nehézségekkel küzde­nek, mint a kisbirtokosok, végül pedig, hogy a kibocsátandó kötvények árfolyamát és azok ka­matfizetését az állam garantálja. A holnapi gyű­lésen a liberális párt delegátusai előterjesztik feltételeiket és sürgetni fogják a végleges szöve­gezés elkészítését. — Január 10-ig tart a karácsonyi szünet. A közoktatásügyi minisztérium 209.878—1931. sz. rendelete szerint, mely szerint az összes is­kolákban s igy a kisebbségi iskolákban is, a ka­rácsonyi szünidő január 10-ig tart bezárólag és nem január 8-áig. — Japán Pekinget is meg akarja szállani. Berlinből jelentik: Moszkvai jelentés szerint a japán csapatok Csing-Tauből előnyomulást kezdtek meg Peking felé. A Tiencsini japán osz­tagokat uj tüzérséggel, nagy repülőgépparkkal erősítették meg. Kétségtelen, hogy Japánnak az a szándéka, hogy minél rövidebb idő alatt meg­szállja Pekinget. — Meghalt Maginot francia hadügyminisz­ter. Párizsból jelentik: Maginot, francia had­ügyminiszter szive nem tudott megküzdeni a paratifusszal és éjjel két órakor kiszenvedett. Az Elyséeben délelőtt államtanács volt, ame­lyen megállapították a temetés időpontját. A hadügyminisztert, a minisztériumban levő dol­gozószobájában ravatalozzák fel. — Szivenszurta testvérbátyját. Nagyváradi tudósítónk jelenti: Felsőábrányban január 4-én egy Mészáros István nevű tizennyolc éves legény szóváltás után, verekedés közben sziven­szurta Bálint nevű testvérbátyját, aki azonnal meghalt. A csendőrség a testvérgyilkos legényt letartóztatta és bekísérte a nagyváradi ügyész­ségre. ' -A 9 ssaasw&sswi. ä­— Argetoianu nyilatkozott olaszországi út­ja eredményéről. Rómából jelentik: Argetoianu az olasz sajtónak nyilatkozott külföldi útjáról. Ismertette először azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Románia tesz a krizis leküzdésére, majd az uj pénzügyi jellegű törvényekkel és tervekkel foglalkozott, különösképpen a mező- gazdasági adósságok konvertálásával. Kije­lentette, hogy utazása informativ jellegű, mert ismerni akarja mindazoknak a tényezőknek a véleményét, amelyek a nagyhatalmak pénz­ügyeit vezetik. 1932-re Romániába teljes mér­tékben biztosítva van a kötvények kuponjai­nak fizetésére szolgáló összeg, a tájékozódások­ra azonban azért van szükség, mert hiszen ál­talános európai pénzügyi rosszabbodás esetén Románia sem vonhatná ki magát a krizis kö­vetkezményei alól. A pénzügyminiszter külö­nösen hangoztatta a Mussolinivel és Grandival folytatott megbeszéléseinek szívélyes jellegét és azt, hogy minden tárgyalás a legteljesebb összhangban folyt a két országot érdeklő ösz- szes gazdasági kérdésekben. Gazdasági téren egyébként még sokat lehetne tenni a két or­szág kölcsönös együttműködése irányában. Az olasz—román viszony érzelmi téren a legjobb és Románia barátságát és háláját Olaszország iránt nem lehet kétségbevonni. Reméli, hogy a jövőben ipari és kereskedelmi téren sikerülni fog az együttműködést szorosabbra kiépíteni. A pénzügyminiszter végül megcáfolta Románia moratóriumkérési szándékairól elterjesztett ha­mis híreket. — Megmérgezte magát egy ötvenéves asz- szony. Az elmúlt éjszaka folyamán P. II. Hon­véd ucca 60. szám alatti ötvenéves, nagy nyo­morban élő asszony, öngyilkossági szándékkal, mérget ivott. A mentők közbelépése azonban megmentette az életnek. — Három elitéit megszökött a kolozsvári ügyészségi fogházból. Csütörtökön délelőtt az ügyészségi fogház három elitéltje megszökött. A fegyőrök elzárták az igazságügyi palota összes kijáratait s ilyenformán sikerült újból letartóztatni őket. * Román, angol, francia, német, magyar, csehszlovák, szerb, horvát fordítások: ne­velek, tudományos, műszaki, stb. munkák) gép- bediktálás, másolás, sokszorosítás Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj-Kolozsvár, Strada Me­morandului 12. MINDENÜTT BESZÉLNEK az előkelő Bristol szálló olcsó árairól. • <s & Szobák (a fekvéstől függően) kitűnő napi ellátással, már 12 pengőtől kaphatók. • * ® Dunai szobák, kilátással a gyönyörű budai hegyvidékre méltányos áron. * * * Bristol menü 2 pengő 40 fillér. Mindennap ötórai tea tánc. Kávéházi árak. Vacsora rendes polgári árakon. Tánc. Hosszabb tartózkodás esetén további engedmények. BRISTOL SZÁLLÓ BUDAPEST-DUNAPART — Revolveres merényletet követtek el a Nagyvárad—kolozsvári g'yorvonat ellen. Nagyváradi tudósitónk jelenti: A Kolozsvár— nagyváradi gyorsvonat vonatvezetője jelentet­te a nagyváradi vasúti rendőrségen, hogy a vonat ellen Bánffyhunyad és Stána állomások között merényletet követtek el. A vonat Bán­ffyhunyad felé közeledett, amikor a kocsikra több lövést adtak le a pálya mellől. A lövések néhány kocsiablakot bezúztak. A bánffyhunyadi csendőrség megindította a nyomozást a tette­sek kézrekeritésére. — Ha van autóbuszjárat, akkor miért nincs? Lésről jelentik: Furcsa menetrendet léptettek életbe a Dés és Bethlen között közlekedő autó­busz vonalon. Noha rendes menetjegyeket ad­nak ki, ha nincs elegendő utas, egyszerűen nem inditják el az autót Emiatt nem egyszer izga­tott jelenetek folynak le, hangos veszekedések, a lemaradt utasok és az autóbusz személyzete között. Mindenesetre helytelep az, hogy a me­netrendszerű indulási időt nem tartják be és erre a hatóságoknak csak az lehet a válaszuk, hogy a rendetlenül közlekedő autóbuszjáratot betiltsák. — Izgalmas református papválasztás Ret- tegen. Dési tudósi tónk jelenti: Izalmas válasz­tási harc előzte meg a január 4-én lezajlott ret­tegi református papválasztást. A papi állás Só­falvi Károly esperes lelkész nyugdíjazásával vált esedékessé. Két jelölt volt: Köblös István bodonkuti lelkész és Kiss Zsigmond. A jelöltek között megoszlottak a szavazatok, úgy hogy a választás kimenetele teljesen biznytalan volt. Végül is Kiss Zsimondot választották meg. A hívek körében megdöbbenést keltett, hogy a választási aktust megelőző istentiszteleten négy szuronyos csendőr jelent meg a járásőrmester vezetése mellett. Erre semmi szükség sem volt, mert a választás simán zajlott le. — 1927-től kezdve felülvizsgálják az összes fatermelővállalatok adóját. Bukarestből jelen­tik: A pénzügyminisztériumban megállapítot­ták, hogy több erdőkitermeléssel foglalkozó vállalat különböző okokból nem teljesitette jö­vedelmének megfelelően adófizetési kötelezett­ségét az állammal szemben. Éppen ezért a pénz­ügyminiszter rendeletet küldött az összes pénz­ügyigazgatóságokhoz és ebben a rendeletben kimutatást kért az illető pénzügyigazgatóság területén dolgozó erdőkitermelő faipari válla­latokról 1927 január elsejétől kezdődőleg. A ki­mutatásban fel kell tüntetni a vállalat tulajdo­nosának, vezetőjének nevét, a kitermelt erdőte­rületet és a termelés minőségét. A beérkező je­lentések alapján minden egyes, kétesnek látszó esetben, vizsgálatot fognak bevezetni és szigo­rúan behajtják az esedékes adókat és az eltit­kolásért járó büntetéseket. AAA/VW/VVWWWWWVWWVWWW EGYESÜLETI ELET Az „Erdélyi Kárpát Egyesület“ január hó 13-án, (szerdán) este %8 órakor a rám. kath. főgimn. díszter­mében ismeretterjesztő, vetített-képes előadást tart. Előad: Dr. Balogh Ernő, márianumi tanár „A tél mű­vészete“ címen. A rendkívül érdekes előadásra felhív­juk olvasóink figyelmét. Belépti díj nincs, müsorvál- tás kötelező. A Kautsky-Munkás Kulturkör rendezésében fó hó 8-án, este fél 8 órakor Salamon László író tart elő­adást „Az ostobák szociálizmusa" címen, a Vasmunkás- Otthonban (Str. Wilson, a törvényszékkel szemben). Beléptidij nincsen, vendégeket szívesen látnak. A műkedvelő verseny utolsó előadása. Vasárnap, január 10-én este 8 órakor a róm. kath. gimnázium dísztermében az összetartás műkedvelő gárda Annie Nékhole Abris rózsája oimü szalon vígjátékot adja elő. MINDAZOKNAK, kik magúkat gyen» géknek és kimerülíeknek érzik, a a «C ul életerőt ad. Vérképző, izom erősítő, idegerősitő, étvágygerjesztő és élénkítő szer. Kapható a gyógyszertárakban, vagy a készítőnél: FABRITIUS GUIDO ,,M EDVE“ gyógyszertárai Nagyszeben—Sibiu HISDO i &ét szoba, i konyha és mellék»' helyiségek I belvárosban. Cin) j » kiadóhivatalban ßsv szoba honyha ki- söR adó. Király ucca 41.

Next

/
Thumbnails
Contents