Keleti Ujság, 1932. január (15. évfolyam, 1-24. szám)

1932-01-30 / 23. szám

XV. EVF. 23. SZÁM. KUETtüJSUG 1 1932 TUNGSRAM^/* 1 üj ESZTENDŐ UJ CSÖVEK UJ ÖRÖMÖK A karcfalvi „orditópróba“ kitünően, sikerült A törvényszéki elnök is meggyőződött róla, hogy a csend er őrsről az uccára is kihailatszik a kiáltozás Az egy heti Szakáli-vizsgálat eredményei (Csíkszereda, január 28.) Egy hót óta vizs­gálja Stefăneseu koronaügyész u Szakáü-ügyot és ugylátszik, még mindig nem sikerűit kibo­gozni a rejtélyt, hogyan halt meg Szakáli Ist­ván. Legalább is erre lehet következtetni ab­ból, hogy még mindig dolgozik. Munkájának eredményét természetesen nem ismerhetjük előre, nem is kritizálhatjuk, mert ehhez nincsen jogunk. Csak akkor enged - nők meg magunknak, hogy a kritika hangján szóljunk hozzá a birói működéshez, ha elfo­gultságot, rosszakaratot látnánk benne. Ha ilyesmit fogunk tapasztalni, nyugodt lehet mindenki, nem fogjuk az ügyet egyszerűen le­zártnak tekinteni. De addig is, kötelességünk bizalommal te­kinteni az események élé. Kihallgatták a csendőröket. A csendőrök csináltak nagy bajt ebből az ügyből. Az ő írásos nyilatkozataik alapján ke­rekedett bele a két biró a zavar kellős köze­pébe, mert azt állították, hogy Szakálit ők, a bírók, ütöttek. Ezeket a nyilatkozatokat később n csend­őrök visszavonták, egyszerűen azt állítva, hogy nem igaz, amit tartalmaznak. Azt nem mond ták, hogy miért irták ezt, azt sem, hogy mi hát akkor az igazság. Csak egyszerűm vissza vonták s ezzel a bírók meg voltak elégedve Eszükbe se jutott, hogy rágalmazásért eJjárási indítsanak a két csendőr ellen, akiknek Írása pedig az egész ország előtt pellengérre állí­totta őket. A két csendőr közül Cărbunarii őrmester nyilatkozatának volt, az ügyben döntő, fontos sága, mivel Cărbunaru állította, hogy látta amikor a vizsgálóbíró Szakálit övön shd hók szólta. Nos, Cărbunaru őrmester vallomását teljes egészében fenntartotta es tovább­ra is állítja, hogy Creanga Szakálit, ütötte. Arról, hogy az ügyészségen miért vonta vissza egyszer ezt a vallomást, nem tesz emji lést. Bizonyára nem is kérdezte senki, További kihallgatások­A koronaügyész még rengeteg kihallgatást eszközölt, többnyire jelentéktelen körűimé nyekre vonatkozólag. Többek között a Creanga által tanúnak feladott ügyvédeket kérdezett meg arra vonatkozólag, lehetségesnek bírt- ják-e, hogy Creanga ilyent tett volna t Egyet­len kételkedve és udvariasan tagadó válaszról tudunk, a többiek a válaszadást tagadták meg a furcsa kérdésre. Fontos vallomások. Bálint Vilmos plébános elmondja, hogyan temette el a később kitöltött orvosi bizonyít­vány alapján Szakálit és azon meggyőződésé nek ad kifejezést, hogy Szakálit az örsöu meg gyilkolták. Sass Antal karcfalvi plébános előadja, hogy október 22-én hozzá jött egy asszony, aki nem tudott odahaza megmaradni a Szakáli jajgatásától. Mo» van győződve arról, hogy hi ’.it meggyilkolták. Márk Ágoston szenttamási biró, Kedves Ágoston közbivtokossági elnök, Magyary De zső közbirlokossági pénztárnok, mind meg van­nak győződve a gyilkosság tényéről és Szaká­lit mind becsületes embernek tartják, aki lehe­tetlen, hogy lopott volna. fíidró Márton karcfalvi biró Moldován csendőrőrmester egyéb zsarolásairól is beszél. Jelentkezik önként tanúnak Albert Lajos csikszenttamási lakos és előadja, hogy a csend­őrök nagyon becsületes emberek, soha senki* nek nem ártottak, ő tudja, hiszen ő is le volt fogva ugyanebben az ügyben és a börtönben nagyszerűen érezte magát. — Ennek a vallo-* másánál csak az a hiba, hogy a falu beszéde szerint éppen ők ölették meg Szakálit, mert q és társai, öten a valódi tolvajok. Orditópróba Karcfalván. A koronaügyész nagyon alaposan akar vizsgálni. Meg kell győződnie arról is, hogy tanúink, akik állítják, hogy hallották a jajga­tást az Örsről, nem csak kitalált mesékkel jön-* nek-e eléje. Hogy a tanuk vallomását jobban ellenőriz­hesse, szükségesnek tartotta kiszállani Karc* falvára és megpróbálni, lehetséges e egyálta­lán, hogy az Örsről az ordítás kihallatszék. Kedden délután ejtette meg a próbát és hi* teles ellenőrzés kedvéért magával vitte Petre Paşn icu törvényszéki elnököt is. Nem tudjuk, melyikük orditott és melyi­kük hallgatta, de a próba sikerült. Az ordítás hallatszik. Bár, ebben a formában, a kísérlet nem volt tökéletes. Úgy kellett volna azt csinálni, hogy csuk­ják be az őrsre Creangát, a vizsgáióbirót és eresszék rá csak azokat, akikről eddig jogerős határozatokkal derült ki, hogy ártatlanul zá­ratta be őket. Garantálom, hogy így az orditás a hatodik szomszédig is elhallatszott volna. Befejezéshez közeleg a vizsgálat. A boronaügyész körülbelül mindenkit ki­hallgatott, akinek az ügyhöz köze volt — és akit kihallgatni szándékozott. Munkája befeje­zéséhez közeleg. Jelentését az igazságügymi­niszterhez a legsürgősebben meg kell tennie. A jelentés titkos. Csak az eredményéből fogjuk meglátni, becsületes munkát óhajtott-e végezni Stefapescu koronaügyész, vagy csatla­kozott azoknak a véleményéhez, akik szerint, bár tény, hogy Szakálit meggyilkolták, jobb az esetre a feledés jótékony fátyolát borítani. Sándory Mihály. Csődbe jutott a munkanélküliek segélyezési akciója Ha a kormány nem segít, Kolozsváron beszüntetik a munkanélküliek segélyezését no. u (Kolozsvár, január 28.) A kolozsvári város­háza már napok óta fék ételük a munkanélkü­li és a városi szegények hatalmas tömegétől, la ez igy tart, a város vezetőségének karba íalmat kell igénybe vennie, mert attól lehet tartani, hogy a nyomorgók és éhezők fekete serege megrohanja és meglincseli a tisztviselő­ket. Kétségtelen, hogy a munkanélküliek segé­lyezésének és a városi szegények felsegélyezé- ének az akciója már az első pillanattól kezdve elhibázott keretek között indult meg. Decem­ber hóban ugyan kiosztották a munkanélküli­eknek a természetbeni ellátásról szóló bonokat és kisebb pénzösszegeket, de a bonok beváltása körül már nehézségek mutatkoztak. Még ma is vannak forgalomban olyan bonok, amelyeket a kereskedők nem ismertek el, illetve az árut nem szolgáltatták ki értük, mert a város nem tudta az előre megállapított összegeket ki­utalni. A hónap elején revíziós bizottságok vizs­gálták felül a munkanélküliek segélyezésének kérdését, mert kiderült, hogy a bonok szétosz­tásánál protekciók érvényesültek. Mindez azon­ban csak arra volt alkalmas, hogy a január havi kiutalásokat a város vezetősége késlel­tesse, mert a rendelkezésre álló másfélmillió lejt a kereskedőknek kifi­zette, nincs több alapja és Mába utalja ki az uj bonokat, a kereskedők és mészá rosok nem hajlandók az élelmicikkeket MsZflgállatni. Kolozsvár város nevében Tatar Coriolan volt.interimárbizotivági elnök többször inter­veniált a kormánynál és az illetékes minisz­tériumokban. hogy n kolozsvári munkanélkü­liek részére államsegélyt utaljanak ki. Midőn ■■ kormánytényezők az államsegély kiutalása elől mereven elzárkóztak, a város vezetősége arra kérte a minisztériumot, hogy a Kolozsvár vá­ros részére járó és az állam terhén levő adós­ságokból törlesszenek nagyobb összeget, vagy a quota adicionala-ból utaljanak ki egy rész­letet, hogy ezt az összeget fordítsák a munka- nélküliek és a városi szegények felsegélyezé­sére. Ezek az intervenciók azonban nem jártak eredménnyel és ma már, január végén a ko­lozsvári interimárbizottság a folyton növekvő- számú munkanélküliekkel és szegényekkel szemben a legkínosabb helyzetbe került, mert a város pénz- és minden segélyforrás hiányában nem tudja az ígéretét beváltani, nem tudja az éhséget csillapítani, minek következtében ko­moly és aggodalmatkeltő szimptomák mutat­koznak. A munkanélküliek hatalmas serege nem éri be Ígéretekkel s napról-napra mind hango­sabbak és erélyesebbek a követelőzések. Teg­nap délelőtt újból nagy küldöttség járt fenn a városhá­zán és követelték a bonok kiutalását. Az interimárbizottság nem tehetett mást, mint­hogy a munkanélküliek képviseletében lekiil- dötte Bukarestbe Stroia munkásvezért, hogy őmaga személyesen interveniáljon a kormány­nál, Hodor közigazgatási vezér felügyelő ugyancsak Bukarestben van és Stroia egy munkásküldöttség élén Hodor vezérfelügyelő vezetése mellett fog megjelenni Iorga minisz­terelnök előtt, feltárja a kolozsvári munka- nélküliek tűrhetetlen helyzetét és erőteljesen fogja kérni a kormányt, hogy Kolozsvár vá­ros rendelkezésére nagyobb összeget utaljon ki, mert különben a felelősséget tovább nem vállalhatják. Amíg Bukarestben nem utalják ki a kívánt pénzbeli segélyt, addig sajnos, a bonok szét­osztása is szünetel.

Next

/
Thumbnails
Contents